Követelhetjük-e, hogy az elektronikus levelezésünkre is vonatkozzon a levéltitokhoz való alkotmányos jogunk?


A tegnap esti szerkesztõségi értekezlet elvágta a gordiuszi csomót: a szerkesztõségi közkívánat ugyanis az volt, hogy a hétkérdés ezúttal se ne a magányról, se ne a klónozásról, se ne a helyesírásról, de még csak ne is a kistermelõk vagy az egyetemi oktatók követeléseirõl, pláne ne a lõfegyver-tartásról szóljon, szóljon viszont az aktuális Matáv-botrányról, elvégre ez itt mégiscsak egy hálózati újság. Én a kérésnek két okból is szívesen eleget teszek. Egyrészt azért, mert úgysem tudtam volna eldönteni, hogy az általatok javasoltak közül ezen a héten melyik témát szeressem, vagyis kinek tegyek a kedvére, ennek következtében úgyis a magányt választottam volna, aminek úgyis az lett volna a következménye, hogy többen megvádolnak, önkényesen szerkesztek (ami bizonyos értelemben igaz is). Így most az esetleges vádban legalábbis osztozom az igen tisztelt szerkesztõséggel. Másrészt én, a számítógép-laikus, belegondoltam, hogyan érintene engem, ha holnap több ezer embernek módja lenne a levelezésemet olvasni. Nem folytatok, persze, üzleti tárgyalásokat a Neten, és a leveleim jó részében semmi olyasmi nincs, amitõl bármelyik potenciális kukucskálónak felcsillanna a szeme, vannak azonban olyan leveleim - és gondolom, ezzel nem vagyok egyedül -, amelyek védelmében ölni tudnék (na jó, képletesen szólva), és ha a titkosnak mondott belépési kódom nyilvánosságra kerülne, legalábbis kísérletet tennék a szolgáltatóm néhány vezetõ emberének a felpofozására. Érdemesnek tartom tehát, hogy azon gondolkozzunk, mit várhatunk el a szolgáltatóinktól, és mit tehetünk annak érdekében, hogy az elvárásaink teljesüljenek - mármint a felpofozásszerû utólagos reakciókon túl. A kérdést GG (Gerényi Gábor) írta meg, és így szól:

>>Érdekes adatbázis érkezett hétfõn több nyilvános hazai levelezõlista tagjaihoz: MatávNet elõfizetõk Internet-belépési es postafiók-hozzáférési neve, a hozzá tartozó jelszavakkal. A levél feladója álnevet használt, és állítása szerint nem kalózkodással, hanem személyes kapcsolat révén jutott a listához. Mint írta, akciójával a ma már talán legnagyobb magyar internet-szolgáltató, a MatavNet bizalmas adatkezelésének hiányosságaira szerette volna felhívni a figyelmet. Botos István, a MatávNet munkatársa szerint a számítógépes kalózkodás nem újkeletû dolog, a DataNet-nél is történt hasonló visszaélés. Hangsúlyozta, hogy csak elõfizetõik kis részét érinti az ügy, nagyjából ezer embert.
Az iNteRNeTTónak Geréb János, a MatávNet termékmenedzsere nyilatkozott az ügyrõl; mint mondta, tavaly nyáron már elõfordult ilyen eset, s állítása szerint ezt követõen több ízben felhívták felhasználóik figyelmét a jelszavak megváltoztatásának a lehetõségére és szükségességére. Geréb szerint azonban "a kommunikáció sikertelen volt", kevesen éltek a lehetõséggel. Hogy a jelszavak valóban megváltoztathatók-e, azt ellenõrizni nem tudtuk, mert a Matáv weboldalára ilyen lehetõség mind ez idáig nem volt belinkelve, a telefonos ügyfélszolgálat pedig, noha tudott a lehetõségrõl, a pontos url-t nem tudta megadni. És bár ma reggel (szerda) a Matáv már értesítette az érintett elõfizetõket a jelszóváltoztató weboldal fellelhetõségérõl, a hozzáértõk véleménye az, hogy a statisztikák szerint körülbelül 62 százalék a postafiók-tulajdonos esélye rá, hogy 2-11 napon belül valóban meg is változik a jelszava.
Mivel a nyilvánosságra került lista szereplõi közül többen is pereket fontolgatnak, nem árt megbeszélni a kérdést: mennyiben lehet felelõsségre vonni egy internet-szolgáltatót a felhasználói adatok védelmének elégtelensége miatt; ha a megrendeléskor aláírt szolgáltatási szerzõdés nem tartalmaz külön kitételt a jelszavak titkos kezelésére, számon lehet-e kérni egyáltalán azt? Ha pedig a szolgáltató nem felelõs a titkosság megtartásáért, lehet-e csevegésen kívül komolyabb kommunikációra - például üzleti levelezésre vagy szellemi termékek átvitelére - használni az e-mailt?

GG<<

Én ismételten annyit tennék csak hozzá GG kérdéseihez, hogy szerintem nemcsak az üzleti és alkotói szféra és tevékenység érdekében kell az adatok titkosságának védelmére kötelezni a szolgálatót, hanem a magánélet védelmében is. Nem értem, hogy a levéltitokhoz való alkotmányos jogunknak miért ne kellene érvényesülnie az internetes levelezésben is. Ti mit gondoltok, és szerintetek ilyen esetben, ami most (is) megtörtént, mi a teendõnk, nekünk, elõfizetõknek?

Mihancsik Zsófia
zsofi@mail.datanet.hu


A válaszok:



á-nak
Nincs ékezetem.
Öt görög görget Görgön, göröngyös
görbe úton öt görög dinnyét.
Ugye nem haragszol?
Denes.


1997. március 26. - szerda, 16 óra 40 perc
Mindenkinek!
Denes azert hagyta ott az orszagot, mert elege
volt a kiskiralyokbol. Sorolhatnam, de Ti jobban
tudjatok kikre gondolok.
Hogy van e ekezetem, vagy nincs a tema szempontjabol
teljesen lenyegtelen.
Hogy mikor es min sertodok meg azt szabab legyen
nekem eldontenem.
Itt most mar nem a Matav-rol van szo, hanem a
kuncsaft es szolgaltato viszonyarol. A bojkottnak
nem csak tonkretevo formai vannak hanem imformalo is.
Lenyeg az, hogy a szolgaltato tudja meg, hogy nem
vagyok elegedett a szervizevel es csak varom az
alkalmat, hogy otthagyjam. Tehat bizonytalansagban
hagyom. Az angolok ezt annyira kifejlesztettek, hogy
meg indokot sem mondanak, hogy mi nem tetszik.
Nem az o bizniszuk.
Denes itt egy szolgaltato. Az elso dolog amit
megtanult, hogy mindig a vevonek van igaza. Ehhez
a vevo erettsegere is szukseg van. Ha a vevo partner
ezzel a szogaltato is azza valik. Eggyensuly.
Amit a mult 45 ev elrontott az nem jon helyre
par ev alatt. Nagyon jo, hogy az uj generacio
"hoborog", agaskodik az ontudata, hiszen a szolgaltato
az o penzukert szolgaltat. Vagy nem.
Errol az orszagrol, az itteni magyarokrol majd maskor.
Csak jot akartam. ( Ne sirjatok gyerekek. )
Szeretettel: Denes
DenesD@aol.com


1997. március 26. - szerda, 16 óra 27 perc
Mindenkinek!
Denes azert hagyta ott az orszagot, mert elege
volt a kiskiralyokbol. Sorolhatnam, de Ti jobban
tudjatok kikre gondolok.
Hogy van e ekezetem, vagy nincs a tema szempontjabol
teljesen lenyegtelen.
Hogy mikor es min sertodok meg azt szabab legyen
nekem eldontenem.
Itt most mar nem a Matav-rol van szo, hanem a
kuncsaft es szolgaltato viszonyarol. A bojkottnak
nem csak tonkretevo formai vannak hanem imformalo is.
Lenyeg az, hogy a szolgaltato tudja meg, hogy nem
vagyok elegedett a szervizevel es csak varom az
alkalmat, hogy otthagyjam. Tehat bizonytalansagban
hagyom. Az angolok ezt annyira kifejlesztettek, hogy
meg indokot sem mondanak, hogy mi nem tetszik.
Nem az o bizniszuk.
Denes itt egy szolgaltato. Az elso dolog amit
megtanult, hogy mindig a vevonek van igaza. Ehhez
a vevo erettsegere is szukseg van. Ha a vevo partner
ezzel a szogaltato is azza valik. Eggyensuly.
Amit a mult 45 ev elrontott az nem jon helyre
par ev alatt. Nagyon jo, hogy az uj generacio
"hoborog", agaskodik az ontudata, hiszen a szolgaltato
az o penzukert szolgaltat. Vagy nem.
Errol az orszagrol, az itteni magyarokrol majd maskor.
Csak jot akartam. ( Ne sirjatok gyerekek. )
Szeretettel: Denes
DenesD@aol.com


1997. március 26. - szerda, 16 óra 23 perc
Mi van az Internetto többi részével?
á


1997. március 26. - szerda, 14 óra 44 perc
Kedves zs!
Nem írok olyat, mint Samu, hogy nem akarom védeni a Matávot, mert én akarom. A Matáv anyagi potenciálja, de vezetési szándékai szerint is annak a "kapitalizmusnak" a reprezentánsa lehet, amelyet érdemes felépíteni. Azonban, ha nem tudja elérni, hogy alkalmazottai azonosuljanak működési ideológiájával, főleg tömegkapcsolataiban súlyos gondjai lesznek, pl. az Internethez hasonló szolgáltatásokban ki is szorulhat a piacról. A bojkott értelmetlen, mert az Internet-szolgáltatás a Matávnak csak presztízsveszteség lenne (egy ötvonalas ISDN havi díja mintegy 1 millió 300 ezer Ft, azaz 3250 Internet-előfizető díja). Ugyanakkor nincs arra garancia, hogy az a szolgáltató, akihez átlépek, tartósan jobb lesz. Azt nyilván nem javasoljátok, hogy ne internetezzek. Egyébként más szolgáltatón keresztül is van hozzáférésem, mégis makacsul ismételgetem, ki kell követelni a Matávtól a jó szolgáltatást. Emellett adhatunk neki jó tanácsokat. Pl. Geréb úrnak javasolhatjuk azt a régi trükköt, hogy vegyen föl egy egyetemistát minimálbérért, és írasson velük válaszleveleket a reklamálóknak. Csak akkor szóljon bele az ügybe, ha a dublőre nem ismeri a helyes választ. És ne írjon olyat, hogy azért nem válaszol, mert dolgozik. Ugyanis én már tudom, hogy az embernek mindig arra van ideje, amire fordítani akarja. Köreinkben a Geréb úr által képviselt mentalitást szocialista kipipálós stílusnak nevezik. A nyuszinak üzenem, hogy bár ebcsont az, ami beforr, neki csak ficama van, de sebaj, a lagziján táncolni fog.
á
Egyébként kérem Geréb urat, ha olvassa ezt az írást, akkor legyen szíves, árulja el végre, hogy miképpen kerültek ki a novemberi szerződések egyes adatai (a jelszót nem tudom, de a felhasználónév és az IN szám az kikerült), ha az ügy régi, tavaly nyári. Ceterum censeo.
á


1997. március 26. - szerda, 14 óra 43 perc
Szolgálati közlemény, to sysop:
Be kék állítani má a rendszeridőt....
Trebitsch


1997. március 26. - szerda, 14 óra 14 perc
Hal:
Túlbecsülsz. Még mindig nem értem, miért kellett Dénest lócitromhoz hasonlítani. (A helyesbítést értem. De hogy jó hasonlat lett volna???) Abban viszont igazad van, hogy azért USA ide,USA oda, meg tudja ő védeni magát, ha akarja. Ezért részemről téma lezárva.
Örülök, hogy nem sértettelek meg, akaratlan lett volna. Nehéz megbecsülni, kinél meddig tart az öniróniára való képesség -nálad, szerencsémre, elég soká. Különféle csiszolásokat, ha te is benne vagy, felejtsük el: bocs.
Dénes kannibalizmusra biztat, ne HALlgass rá, inkább igyál sok-sok dezinficiáló házipálinkát.
Lehet, hogy a gyomrod nem javul majd tőle, de biztosan vidámabb leszel...

Trebitsch (gaborvass@compuserve.com)

ps.: azért ajánlom figyelmedbe zs. sorait:1997. március 26. - szerda, 12 óra 18 perc.


1997. március 26. - szerda, 13 óra 8 perc
Hello !
Ha esetleg valaki osszehozna, azt a bizonyos vitaforumot, kerem ertesitsen, szivesen elmegyek.
Ha esetleg nem jon letre, szivesen talalkozom Gereb urral, hatha tudok segiteni. Szerintem a Matav egyebkent magatol is megoldja a problemajat, hiszen ezert van az Internet piacon es ezert dolgoznak nala szakemberek.
A kiserleti szolgaltatasbol adodik, hogy nem fog minden tokeletesen menni, de ezt aki elofizetett, az tudta.(Benne volt a szerzodesben.)
Az az igazsag, hogy ettol fuggetlenul nem igy kellett volna kezelni az esetet.

Koszonettel:
repa@ahol.com


1997. március 26. - szerda, 12 óra 27 perc
Na de gyerekek! Hova lett Rezső??!
F.G.


1997. március 26. - szerda, 12 óra 7 perc
Kedves Zs.

Kicsit félreérted az álláspontomat. De had' világítsam meg.
Nekem nem bajom, hogy a Dénes kint van, sőt tényleg örülök neki, hogy ilyen formán is tudja az itthoniakkal tartani a kapcsolatot. (nincs most smile, komoly.)
Nem igen vagyok büszke arra, hogy ez az ország ilyen, de azt hiszem Az az ország is egyedülálló. Hasonló bojkottok a vén Európát nem igen szokták megrázni. (Lehet hogy rosszul tudom?)
Amúgy érdekelne, hogy ha Téged valamilyen attrocitás ér, akkor azonnal feladod, és mész-e tüntetni, meg bojkottálni, vagy netán legközelebb figyelsz kicsit, és próbálsz elébe menni a dolognak? Én ez utóbbit azért is célravezetőbbnek érzem, mert ha minden szolg. tudja, hogy a vevő odafigyel, nem fog próbálkozni, és netán évek múlva oda sem kell majd figyelNÜNK. Nem hiszem, hogy ez odaát is másképp lett volna. Ennek ma is vannak odakint is nyomai. (Igaz-e Dénes?)
BIZALOM az egész alapja, az a véleményem továbbra is.
Még egy, Kikapcsoltatnád-e a telefonodat, ha a MATÁV egyszer túlszámlázna, vagy mint egyik barátomnak, kiadná a titkosított telefonszámát telefonkönyvben??? Pedig vannak más szolgáltatók is!!!!
Mielőtt bárki nekem esne, (elállok) nem védeni akarom a MATÁV-ot, (sőt!! Várom a 2002-t!) csak azt szeretném tudatni, hogy a demokrácia macerás, és mint más sem ez sem habos torta. (Virág et)

A rossz hivatkozásért bocsika >á< és HAL.

Várva dörgedelmes válaszodat kedves Zs, ;-)

Samu.


1997. március 26. - szerda, 10 óra 17 perc
1tértek veled.

1997. március 26. - szerda, 10 óra 15 perc
KÖZLEMÉNY
Ma már egyszer megírtam, de az a levél imelestül veszett el. Na szóval:

Az a nagy baj történt, hogy Nyuszi kificamitotta a bokáját (a hátsó jobbot). Nem vicc, tényleg. Most sír, mert nem tudott ma 2-kor jönni beszélgetni (ha valaki nem emlékezne rá, lásd kedd 12:46). Remélhetőleg hétfőig teljesen rendbe jön, és tud majd rohangálni, de pénteken kettőkor mindenképpen bebiceg a szerkesztőségbe, beszélgetni veletek. Szegény Nyuszi!

zs.


1997. március 26. - szerda, 9 óra 39 perc
Levente ,legyszives hozd vissza kempingbicajomat,mert kulonben hulyet kapok.

Peti
jelige:Csepel Lorajder Kromozott


1997. március 26. - szerda, 9 óra 36 perc
Na, akkor imelezzünk egy kicsit, mert megint lemaradt néhány üzenet, mert itt közben valami gépcsere volt, vagy mi
zs.
.......................
Itt ket kueloenoezo dologrol van szo:
1. A szolgaltatonak (elvileg) koetelessege, hogy semmilyen formaban (akarmilyen hiba eseten se)
ne juthassanak hozza illetektelenek az uegyfelei adataihoz (SEMMILYEN adatahoz!) Ha ez megis
megtoertenne, akkor valamilyen formaban kartalanitani lenne koeteles. (Nopersze erre biztos nincs toerveny, de mar a jo uezleti hirnev kedveert is lehetett volna valami gesztust tenni...)
Az, hogy ez csak "keves" (max. nehany ezer) felhasznalot erint egyaltalan nem mentseg. (Nameg,
hogy "regi eset": az eset nem lehet "r egi", ha a jelszavak meg mindig elnek! 2. Elvarhato-e,
hogy az elektronikus levelek titkosak legyenek: Nem varhato el! Legalabbis a levelezes jelenlegi
formajaban nem. Ez nem a szolgaltatoknak a hibaja/felelossege, hanem aki ezeket a kivalo
kommunikacios protokollokat kitalalta anno a 70-es evekben. Persze titkositani lehet.

Az 56-bites kulcsrol meg annyit, hogy nem kell ahhoz semmilyen master kulcs ma mar, siman fel
lehet toerni par masodperc alatt. (Persze, kerdes, hogy kinek eri meg ez azt a kis $100.000-os
beruhazast...)

1997. marcius 26. - szerda, 13 ora 7 perc
.....................
Attila,
Nem kedd ejjelre igertem uj kerdest, hanem szerda ejjelre.
zs.

1997. marcius 26. - szerda, 12 ora 52 perc
........................
Zs.

Uj kerdest! Arrol volt szo, hogy ma mar lesz. Hol van? Uncsi mar! Leragtuk a temat!

Attila

1997. marcius 26. - szerda, 12 ora 41 perc
........................
Samu es HAL,
Bocsanat, de nem ertelek benneteket. Denes egy olyan modszert javasolt, amely a vilag egy
reszeben regi, kiprobalt es hatekony modszer. Akkor is az, ha Denes nem itt el. Erre ti azt
valaszoljatok, hogy Denesnek nincs orszagszaglasa, hisz nem itt el, sot, meg bueszkek is vagytok
ra, hogy ebben a helyes kis orszagban ez nem mukoedik, mert itt ez a lokalis sajatszag (-iz).
Rolatok (rolunk) van szo, nem az orszagrol. Nektek mindannyiotoknak, akik itt vitatkoztok egy
hete a hetkerdesben, reszben erintettkent, kellene bojkottalnotok a Matavot vagy az akarkit, nem az orszagnak. Es ha nem teszitek, nem
azzal kell takarozni, hogy ugyan, Denesnek fogalma sincs semmirol, mert csak egy locitrom, meg nem is azzal, hogy bizony, bizony, ez egy ilyen orszag, hanem azon kene gondolkozni, hogy miert van az, hogy tudjatok, egy modszer jo, es megsem probalkoztok meg vele. Ti! Nem az orszag.
zs.

1997. marcius 26. - szerda, 12 ora 18 perc
.............................


1997. március 26. - szerda, 9 óra 7 perc
matáv rulez

1997. március 26. - szerda, 8 óra 59 perc
Kedves Samu!
Egy régebbi leveledben megdicsérsz egy jó miondásomért. Nem szokatlan a számomra ugyan, hogy jókat mondok, de amire utalsz, azt HAL mondta. Szívesen eloroznám a dicsőséget, de majd máskor.
á
XerXÉSZ!
A Te szerződésedben a MATÁV lemondott a díjról? Faxold már le, hadd hivatkozzam rá! Nekem 4000 Ft/hó.
á
Kedves J!
Amit írsz, az azt vetíti előre, hogy rövidesen e príma szolgáltatásért többet fogunk fizetni. Mert már nem lesz kísérleti. Bár szerintem ezen ügy miatt illenék a kísérleti szakaszt meghosszabbítani, amíg meg nem találja a cég azokat az embereket, akikkel ezt a dolgot tisztességesen lehet csinálni.
Ez üzenet acsernak is: amit nem lehet "rendszerből" megoldani, ahhoz elő kell kaparni a jó öreg human factort. Például a levéltitkot úgy is lehet biztosítani, hogy a postás nem olvassa el a nyílt levelezőllapt sem.
á
Kedves Dénes!
Légy szíves ne hagyj engem és az illegalitásba vonult Hagyja-Higgye gurut kétségben! Vannak ékezeteid? Hiányosan? Időben változó?
á


1997. március 26. - szerda, 8 óra 54 perc
Kedves Benoe!

Valóban szívet melengető, ha az ember a nevére címzett üzenetet talál egy átjáróház falán. ;-)
Viszont.
1/ Hiába adok én a szívem mélyén a DénesD (from USA) nak igazat, azt hiszem ma nem igen tudunk egyenként mást tenni, mint próbálunk megélni annak ellenére, hogy a szolgáltatók nem mindíg szolgáltatnak. A biztosítós példabeszédem nem véletlen. De mint egyén nem adom fel, többnyire elérem náluk amit szeretnék. De mégis csak kell kötni biztosítást is, (meg kell egy net-szolgáltató is) Ugyanis, ha azokat a szolgáltatókat elkerülném, akik így-úgy megpróbáltak átverni, előbb utóbb a 3.60-as kenyérért is Aprajafalvára kellene menni, mert ott talán még találok egy megbízható péket.
Akkor inkább már figyelek, mint a vadászkutya, résen vagyok mint a kiscserkészek, és nem hagyom magam átverni. Mert elsősorban magammal tolok ki, ha nem veszek egy szolgáltatást igénybe, csak mert egyszer megjártam. Hosszú távon meg úgyis a Dénesnek (from..) van igaza, azt kellene elérni. De mi is itt csak levelezünk, ahelyett, hogy jól felmondanánk a szerződésünket. Azért emlékeztetlek >á< hasonlatára is.
2/ Valóban vannak múltat visszasírók, meg vannak idealisták is, de vannak realisták, akik nem igen engedhetik meg maguknak, hogy a mai magyar valóságban álmokat kergessenek. NINCS RÁ IDŐ.

Általában meg, RÁ KELL A SZOLGÁLTATÓT SZORÍTANI a minőségi szolgáltatásra, de nem azzal, hogy faképnél hagyom, hanem hogy ostromlom, perelem, kitaposom belőle a minőséget. Ma Mo.-on ez szerintem (tapasztalat!!) megy, a "from USA" módszer sajnos nem. Az egész társadalomból, gazdaságból hiányzik az a bizalom, ami egy ilyen dologhoz kell.
Már csak egy különbséget említenék:
Az USA-ban egy szolgáltatót ezren ellenőriznek, és az alapfilozófia, hogy jó kiszolgálás, tisztes (!!!) haszon.
Ha Mo-on alakul egy szolgáltatás, azt a kutya sem ellenőrzi, és a filozófia: Az Elemér is jót kaszált vele, csinálom én is, legfeljebb átalakulok 1 év múlva.

Szomorú. Nem???

Samu.

PS: - Attila, köszönöm a névreszóló üzenetet. ;-))
- Benoe, most Te is kaptál névre szólót. Jó érzés igaz?? ;-)) Azért nem szeretném, ha a nézetbeli eltérésünk (?) miatt ismeretlenül is haragudnál rám.
- Dénes örülök a jó hangulatodnak. ;-) (De egy kis élc nem bír bennem maradni:) Ott Nekem is jó lenne a hangulatom. Amúgy merre vagy ott kint?


1997. március 26. - szerda, 8 óra 53 perc
Kérdések:
Már megint reggel van?
Volt interjú a nyúllal?
Mit mondott?
Lemaradtam valamiről?

Más:
Hál'Istennek Geréb úr megvan!
Nem tűnt Ő el, nem aludott, csak bármilyen hihetetlen: dolgozott. A hangja a régi: nyegle, magabiztos - szóval olyan szolgáltató-féle. De a vitát azt vállalja, feszítsük meg a a MATÁV saját áldozatának fogja tekinteni.
Geréb úrból nem lesz pincsi, látod, Dénes?
F.G.


1997. március 26. - szerda, 8 óra 52 perc
szívesen vennék részt egy nyílt vitafórumon, ha valaki megszervezné. Lehet, hogy hihetelen, de azért nem válaszolok, mert nincs időm. Csináljuk a talán nem egészen tökéletes Internet szolgáltatásunkat.
üdvözlettel
Geréb János


1997. március 26. - szerda, 8 óra 41 perc
Dénes,

Lehet hogy azért halljuk itthon csak a "mélymagyar" réteg véleményét, mert az "átlag" meg a "felette" beleszarik az egészbe? Piszkosul nem érdekli, hogy mi folyik itthon ?!

bocs@hogy_élek.hu


1997. március 26. - szerda, 8 óra 29 perc
Bélának és Xerxésznek.
A szolgáltatás még mindig kísérleti, a kereskedelmi megnyitás itt van a nyakunkon.
Ebben az időszakban igenis vannak kedvezmények, amit a szerződés jelez.
A kísérleti stadium sok mindent megengedhet maganak, meg mindig jobb hogy most derül ki, ha vmi hibadzik, mint elesben. A Matavnet azert felkínál néhány olyan szolgáltatást is, ami az igénybevevők minél színvonalasabb netezését teszi lehetővé, ezeket vhogy elfelejtitek.
Es mivel van választási lehetőség, ki ki megteheti, hogy olyan szolgáltatót tüntet ki előfizetésével, akihez bizodalma van. Úgy érzem Geréb úr egyszemélyi felelősségét eltúlozzátok, elmúltak már azok az idők, mikor vmilyen gikszerért egy személyt tettek felelőssé.
Világosan megmondta, hogy több ember folyamatos hibázásainak lehettünk szenvedő alanyai, valószínű, hogy az ügy rendberakása neki nagyobb érdeke, mint bárki másnak.
J.


1997. március 26. - szerda, 7 óra 57 perc
Egy rovid kerdes: mindezt hogyan kivanjuk
technikailag megoldani? Az internet SMTP
levelezesi rendszerenek megalkotojat
ez a kerdes 20 evvel ezelott nem erdekelte...
SSL+PGP-t mindenkinek (es
fogado ellenoldalt!), aki emiatt aggodik.

acser


1997. március 26. - szerda, 7 óra 56 perc
Trebitsch, már megint.
Most, hogy Dénes levelét olvasod, megváltozott-e a véleményed? Kérj tőle bocsánatot, jobban ért magyarul, mint Te.
A gyomrom javul, halat eszem, a tanács from USA érkezett.
HAL (Vác city)


1997. március 26. - szerda, 7 óra 52 perc
Trebitsch, Te lebecsülöd szegény Dénest (from USA). Szerintem, ha ő elolvassa amit nekem írt, akkor tudni fogja, hogy mit válaszoltam. Példázatról szó sincs, helyesbítésről maximum. Lapozz vissza, szerintem akkor még Te is megérted, remélem nem becsüllek túl. Szóval az én megjegyzésem válasz volt, sértegetni pedig a legkevésbé sértegettem. Nem is értem, miről beszélsz. Hogy bárki lócitromot csiszoljon magához ezt is Te írtad, kifejezetten nekem - ezt lehetne sértésnek gondolni, nem teszem. Dénest végképp nem csiszolnám magamhoz, a másságnak is van határa. Jobbulást kösz, rámfér.
Húsipar le van ejtve.
HAL


1997. március 26. - szerda, 7 óra 47 perc
Cikizök!
A békejobb elfogadva.
Samu: Köszönet amit irtál jó esett.
Alairas nekül: Csak a kutyám ugatását hallom meg.
Hal: Egyel halat.
Ha mar itt tartunk csak mint témat vetem fel a kint (USA)
élö magyarsag összetetle nagyon vegyes. Nincs semmi bajom az atlaggal
meg fölötte, de létezik itt egy mélymagyar réteg akikre az a
jellemzö, hogy szavazati jogot akarnak otthon és innen akarjak megoldani a
Trianont. Sajnos ezek a hangadok, otthon ezeket halljatok.
Tudom, hogy nem tartozik a témahoz de le kellett irnom.
Tehat nem minden innen erkezö hozzászólást kell elöitelettel fogadni, csak
néhányat.
Sziasztok:
Denes


1997. március 26. - szerda, 7 óra 24 perc
HAL (from Vác):
Inkább egy kis lócitromot csiszolj magadhoz :), ne szegény Dénest, aki jót akar, viszont egy ideje az USA-ban él, és nem fogja érteni a példázataidat ezekkel a lóalkatrészekkel. Én is alig, pedig csak itt Pesten olvasgatom, nem Amerikában. Békejobb, lófüllel körítve: kicsit fura. Minek sértegetni, ha nem muszáj? Gyomorrontásod miatt részvétem, mielőbbi jobbulást kívánok, de szerintem az üzeneted egy része a húsipar rovására írható...

Trebitsch (gaborvass@compuserve.com)


1997. március 26. - szerda, 10 óra 12 perc
A levél az Levél. Mindegy hogy galamb viszi vagy a Posta vagy elektronikus úton küldöm.
Az ÉN levelem az ÉN címzettemnek. Ha nincs is benne valami titok, akkor is van annyi jogom hozzá, hogy ne legyen belőle közügy.

Maverick
janos@mis-mis-mtc.mis.matav.hu


1997. március 26. - szerda, 10 óra 6 perc
Samu:
Sírva vigada a magyar....

Attila


1997. március 26. - szerda, 9 óra 28 perc
Dír Samu,

Egyikünk nem érti a másikat, vagy nincs humorérzéke, vagy pontatlanul fogalmaz. Úgyhogy ez most komoly:
1. Felmegy bennem a pumpa, ha azt hallom, nem jó, amit kapok a "boltban", de hát nincs mit tenni. Azoknak üzentem, akik így gondolkodnak: nem is érdemelnek mást. Savanyú öregkoruk lesz...
2. A Munkáspártozás nem volt egy telitalálat, arra próbáltam utalni, hogy vannak újítók és vannak a múltat visszasírók, ez utóbbiak szélsôséges esetben akár a kenyér háromhatvanasításában is hisznek.

De az is lehet, hogy ez már az elsô nekifutásra is érthetô volt, ez esetben szereztem neked egy jó pillanatot a névre szóló üzenettel...

Benoe


1997. március 26. - szerda, 9 óra 24 perc
Kukucs!
Lehet, hogy Geréb úr azért nem válaszol, mert nem találja az ékezeteket, de az is lehet (=> Samu), hogy azzal a kezdeti beleszólogatásával papírforma szerint letudta a munkaköri leírásában szereplő azon tételt, hogy az ügyfelek reklamációjával, felszólamlásaival foglalkoznia kell. Na, hát, foglalkozott. Kész, passz. De az is lehet, hogy az egésszel nem tud (vagy nem tudnak, vagy nem akarnak ) mit kezdeni.
Szerintetek?

Kedves á!
A hétfői Telnet-es mondatoddal valószínűleg igazad van, amennyire én ismerem, ennek megszüntetése - ha nem is lehetetlenné, de az átlagos mások leveleiben kurkászó kukkolók 95 %-ának nagyon nehézzé tenné a dolgát.
cet


1997. március 26. - szerda, 8 óra 55 perc
Dénes!
Igazán nem a cikizés miatt, de: aki gyakran utazik, arra azt mondják, hogy mindig úton van - mint a lócitrom. Dehát a lócitrom szerintem nem alkatrésze a lónak, főleg nem az a bizonyos. Ráadásul nem hazajár, hanem úton van. Ezt csak a rend kedvéért jegyzem meg, egyébként teljesen egyetértek Samuval. Ez egy ilyen hely, itt eleinte bántják(bántjuk) az újat, mert magukhoz akarják (akarjuk) csiszolni, aztán beletörödnek (beletörődünk) abba, hogy más. Mert a másság szép. (Csak a más vélemény bosszantó egy kicsit - de meg szoktuk szokni. (nyelvőrök, figyelem!))
Békejobbom Neked, ma kedvedért bojkottálom a húsipart - tegnap elrontottam a gyomrom.
HAL (from Vác)


1997. március 26. - szerda, 8 óra 47 perc
Kedves Dénes (és mindenki)!

Nem higyjetek, hanem higgyetek, illetve jelen esetben higgyétek.
No offense, Dénes - én mindenkibe perverz módon belekötök, ráadásul a kedvencem a higgye-hagyja páros.

Úgyis mindenki tuggya, hoty ki ugat már megint.


1997. március 26. - szerda, 8 óra 47 perc
Kedves DénesD (onnan az USA-bol)

Nem kell ám mindenen megsértődni, assszem mondhatom mindannyiunk nevében, hogy nem cikiztünk. Olyan nagyon. ;-)) Ez egy ilyen műfaj.
De azért azt lásd be, hogy onnan kicsit másként látszanak a dolgok. Hidd el, van nem egy ismerősöm, aki ma külföldön dolgozik, és állítom, hogy még a rendszeresen (értsd havi 1) hazajárók is az elmúlt 6-8 év alatt sokat felejtettek. Ennek az országnak az ízét csak az érzi igazán, aki FOLYAMATOSAN itt él. (Kicsit borongós a hangulatom máma!) Azért jó hallani, hogy van akit akkor is érdekelnek az ebben a kis országban történő dolgok, ha egy nagyban él. Inkább csak irígykedünk Rád ;-))) És nem adjuk fel. Azért titokban hiszünk Neked.

á!
Nagyon megnevettettél, különösen az utánunk loholó MATÁV ról szóló metaforád volt igen életszagú. (Bár ennek kiértékelése talán a zs. joga lehetne.)

Varga István pécsi versenyző.
Nagyon alacsony poén volt az >>egyébként még csak kb 24 órája használom a netet << kijelentésed, de mivel én sem vagyok egy Guru, erre csak annyit, fogsz Te még sírni, és lehet, hogy arra is rá kell ébredned, hogy olyan nagyon sok választásod nem is igen van. 1-2 igazi szolgáltató, a többi kókler, vagy sávszélessége nincs.

Bélának.
Azt hiszem sajnos igazad van. Azért azt be kell mindenkinek látni, hogy ebből sose lesz egy TM ügy. Kicsi az érintettek köre, és a T.Gereb (jól írom ékezet nélkül? -már megint egy olcsó poén-) úr fizuja sem az itt megjelent glosszák tartalmán múlik. SZERINTEM EL SEM OLVASSA!!!! (Hahó Geréb úr!!)
És igazából egyetértek Trebitschel is. (Ma ilyen napom van) Miért nem jelentkezik a Geréb úr, ha egyszer már idejött. Ez is csak azt mutatja, hogy igazából nem is érdekli az egész. De akkor miért szólalt meg az elején? ÉRTI EZT VALAKI?

Benoe.
Nem vagy kicsit naív azzal a munkáspárti rizsával? (Bocs, kenyérrel?) Ilyen egy igazi marketinges???????? Bár lehet, a tapasztalat is ilyesmiket igazol!!!

Jó hosszú lettem. Bocsika.

Samu.


1997. március 26. - szerda, 7 óra 4 perc
Bélának:
A szerződésben benne van a "kisérleti", de az is, hogy addig - tudomásul véve a bajokat - nem kell fizetni. Utána maradtak a bajok, jöttek a számlák, a reklamációra + az a válasz: ja kérem, kisérletezgetünk. Igaz, mostmán 100 %-os tarifa mellett....
XerxÉSZ


1997. március 26. - szerda, 5 óra 18 perc
test

1997. március 26. - szerda, 3 óra 43 perc
Denes vagyok ( az USA-bol megint ).
Sajnalom, ha valakit megbantottam, vagy
velemenyem erzekenyen erintette. Csak a sok
megoldas, vagy lehetoseg kozul egyet emlitettem
( mertem emliteni )higyjetek el a joszandek
vezetett. Ugyan a problematokat nem tudom megoldani
( innen az USA-bol )meg is rosszul esik az a cinizmus
amivel egyesek hozzaszolasomat kezeltek. Vonhattam vona a
valamon egyet a ti Matavotok magatoknak szidjatok.
Nagyon sok problema van itt is ( itt az USA-ban )de ha a
sajto es a kozvelemeny megmozdul annak kivetel nelkul
eredmenye van. Ne szamitsatok azonnali sikerre de hallassatok
a hangotokat.
Hal-nak ( from Vac ), olyan vagyok mint az a bizonyos
alkatresz, hazajarok itthonrol ( az USA-bol ).
Hun, Ugyi, hogy van remeny. 2002-t varod ugyi?
á-nak. Hat most jo fiu a Matav vagy nem? A bojkott nem
teszi tonkre az ertelmes cegeket csak felebreszti
oket. Lam a Texaco el es virul. ( itt az USA-ban ).
Namarmost, ha olyan energiaval ugranatok ra
az authority-t szinlelo szolgaltatokra mint az en
egyszeru szereny hozzaszolasomra, mar most elobbre lennetek.
De igazatok van, mit dumalok en bele a ti mindennepi
ugyes bajos dolgaitokba innen az USA-bol.
Azert szeretem azt a kis orszagot, en is ott szulettem.
DenesD


1997. március 26. - szerda, 3 óra 0 perc
Sziasztok

Még nem vagyok tisztában a helyi protokollal de szerintem a matávnetet addig kell rugdosni amíg meleg mert külömben rá ülnek a babérjaikra, egyébként még csak kb 24 órája használom a netet de vannak dolgok amik ugy érzem nincsenek különösebb tapasztalatokhoz kötve a magánélet és a levél titok tök mindegy ,hogy boritékolt vagy elektromos abszolút magán ügy ezért nem szabad hogy lazán kezeljék a hozzáférhetőséget vagy kell olyan céget keresni ahol nagyobb a biztonság.

Bocsi hogy be kontárkodtam.....

Varga István Pécsi versenyző

ivarg@lender.hu


1997. március 25. - kedd, 23 óra 51 perc
Az előbb eleresztettem hamar az üzenetet, mert nagyon el voltam keseredve.
Szóval ma a Geréb azt mondta a MatávNet Mail szolgltatásáról, hogy viharosan indult, és lassan a kisérleti_üzemből végleges szolgáltatás lesz.
Tehát mi egy kisérleti szolgáltatást köpködunk?
Én nem tudom kinek mi van a szerződésében, benne van hogy ez kísérleti???
Hogy is van ez?
bela


1997. március 25. - kedd, 20 óra 13 perc
Gyerekek, ma láttam !
Teljesen úgy éreztem már magam, mint a Tocsikkal.
Mindenhol hallok róla, de még senki nem látta.
Ma egy Matáv konferencián voltam és Ö is előadott.
A Geréb.
Amit mondott az nem volt igazán érdekes. A pasas sem az. Az az érzésem, hogy ez az ember stabilan ül ott ahol ül, és ő maga is azt hiszi, hogy amit csinál az jó, na jó kis hibák lehetnek. Nem beképzelt. Biztos tudatában van annak hogy jó úton halad.
Lehet, hogy nem jó a jellemzésem, de az első benyomásom ez volt.
Úgy érzem amit itt mindannyian összekavarunk, ez nem is ér fel hozzá. Úgyhogy toll a fülünkbe :( .
bela


1997. március 25. - kedd, 20 óra 6 perc
Trebitsch!
Te vagy az igazi! VBiztos, hogy nem találta az á betűt. Ugyanis az én sok-sok, és nemcsak Internettón, hanem magánmailen feladott kérdésemre sem válaszolt. Mert nem találta az á betűt.
á


1997. március 25. - kedd, 18 óra 26 perc
Kedves Samu!
Örülök, hogy többes számban írtad: próbálkozunk, mert ez azt jelenti, hogy stratégiánk nagyjából megegyezik - a taktikáról beszélgetünk. Persze hogy nem fenékig tejfel, de én nem állítanék fel sorrendet, szerintem mindig arra a szolgáltatóra kell morogni, amelyik erre okot ad.(Nem ürügyet, okot.) Morgás alatt sok minden értendő, kezdve a valódival, folytatva a vásárlói bojkottal, ...stb.

Postapunk:
Lehet, hogy ciki volt Geréb úron számonkérni az ékezeteket, de még ott leírtam: Egy mezei net-user megengedheti magának az
ékezet-nélküliséget, a MATÁV termékmenedzsere nem.
Ezt továbbra is fenntartom. Geréb úr belőlünk, neccelőkből él. Profi. Ennek a szakmának viszont (Magyarországon) az ékezetes írás az ABC-je. Amúgy pedig szerintem nincs apró részletkérdés, csak kérdések vannak, mert azután nagyon nehéz megmondani, hogy meddig apró, és honnan nem. Ezzel élnek vissza, ameddig mindenki olyan nagyvonalú, mint te is. A tolerancia szimpatikus tulajdonság - csak nem mindig helyénvaló. Geréb úr pedig megválaszolhatta volna a súlyosabb kérdésekre -igazad van, minden más kérdés ilyen volt- adott válaszaiban, egyszerűen azzal, hogy ékezetekkel ír. Nem válaszolt, se ékezetekkel, se anélkül.
Újabb ciki: Attól félek, azért nem reagált semmire, mert nem találja az Á betűt... Ékezetek nélkül meg már cikinek érezte. Ha beletrafáltam, nem tudom (tényleg nem tudom), hogy így volt jobb, vagy bár inkább hallgattam volna. Ha valami másért hallgat, akkor egyszerűen nem értem. Napi egy levélre biztosan lett volna ideje. Mi fizetjük az alatt is.

Geréb úr:
Miért hagyja, hogy cikizzem ????
És miért hallgat ??????

Üdv: Trebitsch (gaborvass@compuserve.com)


1997. március 25. - kedd, 18 óra 6 perc
Egyenlőre? Oz is jú !
Csak más.
Seifensteiner Salamon után szabadon
á


1997. március 25. - kedd, 18 óra 5 perc
>>Egyébként is, ki lehet kíváncsi arra, hogy pl.
a barátnőmnek mit írok?!<<
Sajnos, az emberek sokszor így gondolkodnak. Elképesztő, hogy mi mindent megírtak a levelezésükben, a régi (és internet nélküli) időkben, arra gondolva, hogy úgysincs elegendő kapacitás, hogy pont az ő levelét olvassák. Volt.

A személyes üzenetek alapján meg lehet ismerni az "áldozat" szokásait, vagyoni kölülményeit. Egy lakásbetörőnek elég azt tudni, hogy milyen, a lakásában lévő műszaki cikkeket emleget (pl. PC) és mikor utazik el szabadságra.
Egy zsarolónak elég azt megtudni, hogy kinek van házasságon kívüli viszonya.

Antifatáv


1997. március 25. - kedd, 16 óra 43 perc
Kezembe akadt a Matáv Rt. Vezérigazgatóság jelszóról értesítő tavaly májusi levele. A levél kézzel van aláírva, és lebélyegezve: így nagyon jól tudták, hogy a jelszó megegyezik a nyilvántartási számmal.
Ezek szerint a jelszógenerálási hiba nem teljesen véletlen volt.

Antifatáv


1997. március 25. - kedd, 16 óra 28 perc
Kedves Mindnyájan!
Szerintem a kérdést több részre kellene bontani (mármint hogy az elektronikus postára mennyire és milyen mértékben vonatkozik az alkotmányos levéltitokvédelem, és ettől függetlenül a Matáv, mint olyan, mit szúrt el nagy rendszerességgel az ügyben):
- Elvileg kellene hogy vonatkozzon, de ez szerintem inkább etikai kérdés, hogy ki kinek a levelébe olvas bele. Hasonlíthatnám ezt ahhoz, amikor a postakocsiról lepottyan egy zsák levél, valaki megtalálja és hazaviszi. Elvileg eddig semmi alkotmányellenes nem történt. Namármost, ha Ő nekiáll ezeket elolvasni, és az abban leírt információkkal visszaél, az naná, hogy büntetendő. Ez igaz kellene, hogy legyen a web-re is. A postát - sajnos - mindíg cenzúrázták, és ezt vagy elismerték, vagy nem, akár konkrét ügyek kapcsán is. Más országokban is, ahol pedig dúl a demokrácia...
- Az azonban vitathatatlan, és ez szerintem független bármilyen alkotmányossági kérdéstől, hogy a Matáv a lehető legnagyobb gondatlansággal járt el az egész ügy kapcsán, hosszú_időn_keresztül, és még csak laza erőfeszítéseket sem tett, hogy ezeket a hibákat kiküszöbölje, ne adj' Isten helyrehozzon ebből valamit. Ha ez nem így van, bocsánatot kérek az illetékesektől...
- Teszem föl, én valahogy elvárnám a Matáv magasabb szintű vezetőitől, vagy tulajdonosaitól, hogy ezen ügy kapcsán, a_nyilvánosság_nem_kizárásával, vonják felelősségre azokat, akik a dologban sárosak. Akár rúgják ki Őket. Azt pedig, hogy embereket bárhonnan történő kizárással fenyegetnek meg, akár direkt, akár indirekt módszerrel, enyhén szólva felháborítónak tartom.
- Azzal a véleménnyel teljes mértékben egyetértek, hogy egy szolgáltatót nem feltétlenül kell megszüntetni, egész egyszerűen ki_kell_sajtolni_belőle a tisztességes munkát.
Gyanítom, az ügyben felelős emberek nem az előfizetők elégedettségi indexe alapján kapják a havi betevőre valót.
Na, én most elmegyek szépen haza, és holnap reggel, ha még tart a rovat, megkukkolom, mi újság.
Üdv mindenkinek!
cet


1997. március 25. - kedd, 16 óra 26 perc
Egyenlőre = Egyelőre

No ki a ?


1997. március 25. - kedd, 16 óra 22 perc
Kedd 15.40:

Hogy lehet valaki ennyire okos?!...

Postapunk


1997. március 25. - kedd, 16 óra 20 perc
Nos, nekem erről az a velemenyem, hogy bár a leveltitokra mindenkinek joga van, ezt a számítógépekre azért mégsem kellene kiterjeszteni!
(Legfeljebb fontos üzleti ügyekben.)
Egyenlőre a számítógépen minden jelszó "feltörhető", ezért ha minden egyes ilyen esetet
büntetnének, akkor ez az állam rengeteg pénzét felemésztené!
Egyébként is, ki lehet kíváncsi arra, hogy pl.
a barátnőmnek mit írok?!


1997. március 25. - kedd, 15 óra 40 perc
A szocialista nevelés sikerét tükrözi, hogy többen úgy vélik: semmit nem tehetnek, ha nem azt kapják, amiért fizetnek. Nektek, kedves barátaim, azt kívánom: sose tudjátok meg, mi az a customer service, és milyen érzés, ha a pénzedért te mondod meg, mit akarsz.
Szavazzatok a munkáspártra, lesz itt még olcsó kenyér is!

Benoe


1997. március 25. - kedd, 15 óra 15 perc
Rezső macska, majd akkor kérj számon szellemi jogvédelmet az Interneten, ha nem Te leszel az első (és azóta is egyetlen), aki minden teketória nélkül átemeli a "Matáv-döngölők" kifejezést, amit szerénységem talált fel néhány nappal korábban. ( ;-) Ez nem komoly neheztelés, csak hogy lásd, nem feltétlenül egyszerű a kérdés)

GaborVass, ez az ékezetkifogásolósdi már kicsit ciki volt. A szerencsétlen Gerében kívül még jónéhányan írnak ide ékezetek nélkül, az Interneten ez talán nem is főbűn; de Te pont nála kötsz bele. Tudod, mi ez? "Nincs rajta sapka." Ha már más nem volt - pedig van. Kár érte, mert ezzel csökkented az egyébként jogos érvek és panaszok súlyát is. Őt itt most a Matáv miatt kellene támadni vagy védeni.

Postapunk


1997. március 25. - kedd, 13 óra 23 perc
Sziasztok!
Holnap, az új kérdés előtt azért lesz még valami. Nyuszi-interjú. Mi sok fontos kérdést fel akarunk tenni neki, pl. hogy idén szerinte mennyi pénzt kell adni a locsolkodó ifjaknak, tekintettel a 20 százalékos inflációra, meg hogy szereti-e a nyúlpaprikást, vagy hogy szerinte lövünk-e házinyúlra, és hogy nem bántja-e, hogy több a rendőrvicc, mint a nyuszivicc.
Remélem, nektek is sok mondandótok van a Nyuszi számára, és itt lesztek

holnap, azazhogy szerdán kettőkor, a Nyuszi-interjún.

bela,
Semmi új információ nem volt a tegnapi Geréb-interjúban, ahhoz képest, ami itt egy hét alatt felmerült. Más közönségnek szólt, nem az érintetteknek és a beavatottaknak. Úgyhogy ezt most nincs értelme ide feltenni.

zs.


1997. március 25. - kedd, 12 óra 46 perc
Hi Dénes from USA!
Kösz a tippet, kipróbáljuk, próba - szerencse.
Bár az az igazság, hogy mi már itten (in Hungary) sok mindent kipróbáltunk. Például a lódent, aztán később orkánkabátot viseltünk.
Jól állt mindenkinek.
Kipróbáltuk azt is, hogy milyen az amikor minden mindenkié, most eljött annak az ideje, amikor minden és mindenki másé.
Mi ezt is ö n k é n t kipróbáljuk.
Nagyon kipróbált nemzet vagyunk.
Bíztatásodra - tényleg! - tehetünk próbát a MATÁV-val is, majd szalad utánunk mint egy picsi.
Istenem, ahogy szedi a kis tappancsait, barna szemeit Geréb úr ránkfüggeszti és úgy könyörög, fogadnánk vissza.
Ugyan már mondjuk mi erre gőgösen, Geréb úr hiába könyörög, hiába szaporázza apró lábain, - el innen! - Most vedd tudomásul te geréb - így, tegezve, csupa kis betűvel - mostan te itten ugyanúgy megbánod, mint a Texaco!
Istenem, Dénes, de szép.
Mond, Dénes, mikor voltál Te utoljára itthon?
HAL (from Vác )


1997. március 25. - kedd, 12 óra 28 perc
Kedves kollégák!
Bár ez az utolsó perc, kénytelen vagyok közreadni egy gondolatot, melyre más irányú tevékenységem során bukkantam, és nagyon rímel az e heti vitára és a tegnap esti rádióműsorra, különösen zs. egyik megjegyzésére.
Marshal McLuhan mondja 1964-ben:
Egy bennszülött, aki csoportjában az egyetlen írástudó ember volt, elbeszélte, hogy mikor a többiek levelet kapnak, ő olvassa fel őket. Mint mondta, felolvasás közben úgy érezte, hogy be kell fognia a fülét, nehogy megsértse a többiek levéltitkát.
Tán a rendszergazdák is így vannak vele.
á
Egyébként szerintem Samunak van igaza, annál is inkább, mert a monopóliumok utálata politikai és pszichológiai kategória, és nem pragmatikai. Ha nem lenne egy akkora potenciállal rendelkező cég, mint a Matáv, nem lehetne azokat a nagyberuházásokat sem megcsinálni, amit megcsinál. Tehát nem az a jó, ha tönkretesszük, hanem az, ha rászorítjuk arra, hogy jól dolgozzon. Erre viszont a bojkott nem alkalmas. Dénes a léptékben tévedett. Az USÁ-ban van elég fogyasztó ahhoz, hogy sok olyan szolgáltató működjék, akinek mértet túllépheti a szükséges alsó küszöböt.
á


1997. március 25. - kedd, 12 óra 11 perc
Kedves Trebitsch

Egy Igazi Trebitsch nem mondhat ilyet. Hát persze hogy próbálkozunk, de azért azt elismerheted, hogy nem fenékig tejfel. Bemelegítésként ajánlom a biztosítókat. Utána már a MATÁV-val is lehet próbálkozni.

Üdv Samu


1997. március 25. - kedd, 11 óra 46 perc
Nem unjátok még... ;

1997. március 25. - kedd, 9 óra 55 perc
Kedves Samu(Hun):
Szerintem Dénesnek van igaza. Ameddig nem teszünk semmit, nem fog változni semmi. A demokráciát ki kell verekedni. Más kérdés, hogy milyen esélyünk van, de ha meg se próbáljuk, akkor nulla.
Annál minden jobb.

Trebitsch

ps.: Trebitsch = gaborvass@compuserve.com. Feladom. Paranoia után skizofrén lettem - elég volt. Nem marad sávszélesség a dolgok érdemi részére. Gvass, bocs...


1997. március 25. - kedd, 8 óra 55 perc
Kedves Dénes (USA)

Ugyi csak vitaindítónak szántad soraidat. Ez a demokrácia(?) nem az a demokrácia(!). Csak tájékoztatásul, az itthoni MATÁV mellett igen kevés szolgáltató vehető igénybe.
Azért demokrácia ide, vagy oda, érdekelne, ha az AT&T egyedüli országos szolgáltató lenne USA szerte, milyen demonstrációt lehetne ellene szervezni?
Szóval ami ott működik, az itt általában nem. Ott van egymással szembeni bizalom, itt még a bankod sem bizik benned. ( Próbálj igazi hitelkártyát váltani itthon, vagy csekkel fizetni neadjisten ) És ha szóvá teszed hogy átvertek - vagy megpróbálták,- akkor legkevesebb kinevetnek, vagy csak egyszerúen megjegyzik, hogy nem az a fontos, hogy elégedett legyél, hanem hogy sok ügyfél jöjjön. Elég nagy a város. Sokáig sokakat át lehet vágni. Persze úgy 30,vagy netán mint az USA-ban 100 év demokrácia után már nálunk is elfogynak a balekok, akik szó nélkül tűrik mindezt, és elhiszik egymásnak, hogy egy szolgáltatás jó, vagy rossz. De a többség még csak tanulja, akik meg esetleg már tudják, még csak elszigetelt csoportokban vannak. Szolgáltató, ügyfél egyaránt. A MATÁV mint szolgáltató meg 2002-ig még csak tanulni sem köteles, addig szól a koncessziója. ( Azért már várom azt a pillanatot amikor lejár. ;-)
No azért én a helyedben itthon próbálnám meg azt a bojkottot. És a próbához csak annyit: Good luck kedves Dénes.

Samu (Hun)


1997. március 25. - kedd, 8 óra 7 perc
Dénesnek:
Volt már olyan, hogy otthagytam a Matávot egy komoly üzletnél, valóban jöttek utánam, még egy év múlva is próbálkoztak.DE, volt konkurrens szolgáltató és így ezt meg lehetett tenni.
Antifatáv-nak:
Említett hálózatokat ismerem, túlságosan is, némelyiket használjuk is.
Elsősorban (ma) csak gerinchálózati szolgáltatásokat tudnak nyújtani, két évvel ezlőtt pedig még senki semmit. Próbálj meg mondjuk Mór és Ajka között adatátvitelt igényelni bármelyiktől !
Sajnos ezek még nincsnek felkészülve egyéni felhasználók kiszolgálására sem. A díjak is jóval magasabbak sajnos a Matávéinál. A VSAT vállalatok számára alkalmas lehet, de a díjak itt is jóval magasabbak.
Érdekes egyébként, hogy ha jól tudom, akkor az általad említett cégek Internet szolgáltatásokat nem ajánlanak.
Szóval ma még ezek nem jelentenek versenyképes alternatívát a Matávval szemben.
Zs.nek
Sajnos csak most vettem észre a Geréb műsort ajánló soraidat, eddig elkényeztettél minket, nem-e lehetne-e most is feltenni a köcsögbe?
Nem mintha imádnám a palit, de kíváncsi vagyok, hogy mit bír ezek után hablatyolni.

bela


1997. március 25. - kedd, 7 óra 19 perc
Hi,
Gondolom halottatok mar bojkttrol vagy vevo
sztrajkrol? Itt olyan nagy cegeket renditettek
meg vele kulonbozo oldalrol, mint a Texaco vagy
a Sears. Mammut cegek ugy felnek tole mint a tuztol.
most egy Home Depot nevu ceg bikozik vele, mert
a noknek nem adta meg az egyenjogusagot.
Sok szolgaltato ceg hatosagot jatszik mert
monopol helyzetben van. ha nem kapod azt a
szervizt amiert fizettel, vagy rendeltel,
vagy elvarsz, hagyd ott oket. Jonnek majd
utannad mint a pincsi. En itt tobbszor
megprobaltam mukodik. Good luck. Denes (USA)


1997. március 25. - kedd, 2 óra 39 perc
Teszed le azonnal a fülhallgatót! Ugyanis üvölteni akarok! Üvölteni!
Ugyanis én is mehgallgattam a rádióműsort, és még mindig nem tudom, hogy hogyan került ki nyáron a felhasználónevem és az in számom, amikor csak novemberben szerződtem a Matávval. Most kérdezem meg tizedszer. Szerettem volna személyesen is, de az az szám, melyet bemondtak, folyton mássalbeszélt. Igaz, hogy nem volt a műsorban sem kérdezz-felelek.
Minden esetre megtudtam, hogy a MatávNet megindítja a harcot az anomáliák ellen. Lehet, hogy én is anomália (anomálius) vagyok? Meg te is?
á


1997. március 25. - kedd, 0 óra 16 perc
Hali !
Most hallgatom a Petofit (Gereb urat) es kozben eszembe jutott, hogy megkoszonjem a Matavosok koszono levelet, hogy felhivtam a figyelmuket megegy lyukra.
A level sajnos ugy latszik elveszett a teljeseggel bizonytalan Internet egyik csomopontjan.
Azert meg egyszer koszi !!!

Udvozlettel:
repa@ahol.com

Ui: Hallottatok a radioban a nyilatkozatot? Ugy tunik mi jobban tudjuk, mint a Matav, hogy hany elofizetojuk van, (Lasd 1997. március 24. - hétfő, 18 óra 34 perc: XAN) es meg a lista is osszezsugorodott 1000-re. Nahat, hogy mik vannak.


1997. március 24. - hétfõ, 23 óra 47 perc
Jó estét!
repa@ahol.com-nak igaza van névjegy stb. ügyben Egyébként is az a nézetem, hogy a Matáv túl nagy ahhoz, hogy büntethető legyen. Ha mérlegre teszem összes kapcsolatomat, nálam pozitív a Matáv szaldója. Ezért jobb szeretném, ha az Internet-szolgáltató nem rontaná ezt.
A technikai részhez én sem értek, de van egy jó szakértőm, aki szerint valószínű, hogy ezek a címlopási anomáliák megszüntethetők lennének, ha a szolgáltató akarná. Igaz, hogy ennek ára lenne, pl. le kellene mondani a Telnetről..
Hallottam egy hírt, hogy néhány kollégánk szilenciumra lett ítélve, u.i. megváltoztatták a jelszavát, de nem közölték, hogy mire, az ügyfélszolgálat pedig nem tudja. Biztos úgy kérdezték meg, hogy "tetszik-e tudni, mire változott?", amir az adekvát válasz a nem, mert ez nem igényel energiabefektetést.
á


1997. március 24. - hétfõ, 23 óra 16 perc
Hello !
Az egeszben az a legnagyobb problema, hogy kereshetek egy uj szolgaltatot, de ki teriti meg a jarulekos koltsegeket:uj nevjegy, uj levelpapir. Ha mar egyszer az osszes ismerosomnek elmondtam az e-mail cimemet, akkor kicsit mar nehezkes megvaltoztatni.
Az a baj, hogy a levelek nem kovetnek szolgaltatorol szolgaltatora, ahogy megyek egyikrol a masikra, egy jol mukodot keresve.

Udvozlettel:
repa@ahol.com


1997. március 24. - hétfõ, 21 óra 56 perc
Hi!

Biztonságos jelszavak, rendes változtathatósággal. Horváth Attila tette föl a nagy kérdést: miért nem lehet ezt a Matávnál megcsinálni? (3.24. 7,40)
Nos, meg lehet csinálni. Sokan olvassák például itt ezt, akik meg tudnák csinálni. Akár repa@ahol.com. De ha kapnék egy barátságos levelet (xan_@hotmail.com) mondjuk Geréb úrtól, amelyben nem kizárással fenyeget, akkor talán én is meg tudnám csinálni.

Apropó, user-lista. (cet, á) Azt a néhány lehetséges megoldást, ami éppen az eszembe jutott, leírtam, de ezt lehet, hogy inkább UNIX szakértők (szakértőbbek) között lenne érdemesebb fölvetni.

Kedves repa@ahol.com; ismét igazad van; a levélküldős félreértéssel kapcsolatban, én azon a bizonyos levélen inkább azért lepődtem meg, mert a noname SMTP-s feltöltésnál általában keletkező headerek hiányoztak belőle. Amikből (ha nem elég odafigyelő a feladó) meg lehet találni.

A jelszó nélküli levél-olvasgatásra visszatérve, a korábban már repa@ahol.com által kifejtett módszert el kellene küldeni az érintetteknek (mind a 3060-nak). Csak bólintson rá legalább két ember egy ilyen "junk mail"-re...

-xan-
xan_@hotmail.com


1997. március 24. - hétfõ, 18 óra 34 perc
Zsofinak itt uzenek, biztos elromlott az ursus
gepe mert mar reg nem kaptam e-mail -t.

Domi


Levelellenorzes pedig muindig is volt, regen ez a
72-es postahiavat kozeleben tortent, ugy hivtak minosegi vizsgalat (vagy valogatas). Ma masok a
modszerek, de a lenyeg az ellenorzes az varhatoan az emberi civilizacio vegeig fonn fog maradni.(Ha csak nem klonozunk valami jambor pelganyt es tobbit meg halomra lojuk).
Domi


1997. március 24. - hétfõ, 18 óra 7 perc
Hi!

Cactust rehabilitálom; ő _is_ kitalálta, hogy hogy lehet hozzájutni a user-list-hez. Ez ismét azt erősíti, hogy mennyire egyszerű. Kiváncsi vagyok, mikorra fog megszűnni ez az egyszerű lehetőség.
De egyébként ismer.

Én magam pedig várok egy Matávos levelet a tavaly nyáron kikerült és azóta nyilvános jelszólistáról.

-xan-
xan_@hotmail.com


1997. március 24. - hétfõ, 16 óra 44 perc
És akkor én is még egyszer ideírom, mert természetesen én is lemaradtam, szóval:
Ha akartok Geréb Jánossal élőben is beszélgetni, azaz inkább röviden és velősen kérdezni tőle, akkor ma éjjel a Petőfi rádióban megtehetitek, 11:10-től kb. 11:40-ig.
Telefonszám ott és akkor.

zs.


1997. március 24. - hétfő, 15 óra 20 perc
Megint technikai hiba, ha jól látom, megint lemaradt néhány üzenet, itt az iméles változatuk:
zs.

.................
bocsesz a 11.50-es elment idonek elott
papaja

1997. marcius 24. - hetfo, 13 ora 41 perc
.....................
//asoka!
Hiaba veszel igenybe masik szolgaltatot, akkor is sok esetben a MaTavon mennek keresztuel az
informaciok (tudod, mi a BIX, es miert van kikoetve, hogy a Mat. telephelyen kell lennie?) Igy megiscsak ra kene szoritani valahogyan az adatvedelemre.

mucsont!
A Gereb szoeveg az a hivatalos allaspont, eredetileg a GURU-ban jelent meg.

Bela!
A nagy multiknak persze hogy jobb a Mat. mert azokat koerbeugralja; ha nem jo szolgaltatast adna
nekik, akkor azok kiepitenek maguknak egy privat halozatot. (Adatatviteli halozat nem
koncessziokoeteles.) Nem muszaj feltetlenuel a Matavval koezoeskoedniuek: orszagos halozata van:
MAV, MOL, MVMT, Vizuegy, Antenna Hungaria. Bp-en kiterjedt halozata van: BKV. Szobajoehet meg az
URH, mikro, muhold is.

A kis felhasznalonak viszont nincsenek miillioi, arra, hogy mikro-allomast allitson fel, vagy
oesszekoettetest epitsen ki pl. min. a MAV/BKV halozataig. Az ASTRA muholdon is hamarosan
megkezdodik az egyeni adatatvitel, egyelore egyiranyban, de dolgoznak a ketiranyu valtozat
elokeszitesen is.

Antifatav

1997. marcius 24. - hetfo, 13 ora 14 perc

............
1997. március 24. - hétfő, 15 óra 18 perc
Kedves cet!
Örülök a válaszodnak, mert ennek alapján megállapítom, hogy van itt még egy tag, akivel érdemes dialogizálni. Lőrinczét félreértetted, én csak arra akartam utalni, hogy a Tanár Úr igen magas, és sajnos nehezen utolérhető színvonalat képviselt a maga területén.
Ami a szakmai kérdést illeti, értem, sőt tudom is, hogy úgy van, ahogy mondod, bár az az érzésem, hogy ez nem szükségszerű, hallottam olyat is, hogy ez eléggé a UNIX-hoz kötődő dolog. Ha nincs így, UNIX-osok, ne haragudjatok! Viszont, ha ez így van, akkor a MATÁV minden felelősségáthárító kijelentése igaz, s az Internet valóban nem alkalmas jogilag védhető-támadható akciók lebonyolítására.
á
Kedves F.G.
Ha lett volna annyi eszem, hogy halas példázatomat a neveddel összefüggésbe hozzam, bizonnyal megtettem volna, mer régi kosarasként szégyellek minden kihagyott ziccert. Így a megszólalásomból joggal kiérezhető inszinuáció csak a véletlen műve. A zöld parizer legalább annyira képletes, ha nem is oly irodalmi.
:) á


1997. március 24. - hétfõ, 14 óra 53 perc
Hello!

Itt túltengenek a rendszergazdák, mérnökök, jogászok és informatikusok... Most egy marketinges hozzászólása következik:
Ha eleged van abból a minôségbôl, biztonságból, hozzáállásból, mellébeszélésbôl, stb., amit a szolgáltatód nyújt, AZONNAL HAGYD OTT, és másokat is vegyél rá erre. Elôbb-utóbb kirúgják a kirúgandókat, és átszervezik a boltot. Tudom, hogy a másik szolgáltató sem fenékig tejfel, de a váltás/elnéptelenedés nélkül semmi esély arra, hogy az irritáló monopol-mammutokat megtanítsd arra, hogy tiszteljék az ügyfeleket és a piacot. Ez többet ér, mint egy megnyert per, mert attól nem változik semmi.

Benoe


1997. március 24. - hétfõ, 14 óra 46 perc
Kedves á!
Ezúton szeretném nyilvánosan bocsánatodat kérni a tegnap éjjel elkövetett kis szösszenetemért, ami Téged annyira felháborított. Igazad van, tényleg elég nyeglére sikerült. Nem mentségként, pusztán magyarázatként esetleg csak annyit tennék hozzá, hogy elég kekeckedő hangulatban voltam, és lehet, hogy eggyel több csésze forralt bort fogyasztottam a kelleténél, de ez mit sem változtat most már a lényegen. Egyébiránt nincsen sem suhirucim, sem fityegős kulcstartóm, sem Mercedesem, az aranyat pedig nem szeretem, továbbá Lőrincze úr szerepében sem kívánok tetszelegni, amennyiben ezekre céloztál.
Mellesleg a user-ek listája más, hazai szolgáltatóktól is viszonylag egyszerűen letölthető. Ez nem azt jelenti, hogy én ezt helyeslem, csak egyelőre nem látom annak a lehetőségét, hogy ezt hogyan lehetne tényleg biztonságos módon meggátolni.
cet


1997. március 24. - hétfõ, 12 óra 53 perc
mucsont jó kérdést dobott fel, ez érdekes.
Tovább mennék, Geréb főnökei mit látnak ebből az egészből.Én az egész vitát elküldeném a Straubnak, mint a Matáv image tükröződését a felhasználó savanyú és márges képén.


1997. március 24. - hétfõ, 11 óra 50 perc
Sziasztok!

Nem volt energiam vegigolvasni a hozzaszolasokat... rengeteget irtatok :), igy bocs, ha mar elhangzott hasonlo infromacio.
Az E-mail (drotposta) titkositasahoz talaltok egy klassz kis leiras a kovetkezo cimen: http://www.hungary.net/pgp

udv: lucky


1997. március 24. - hétfõ, 11 óra 43 perc
á!
Nézd, ha valaki Fisch, jobb, ha nem példálózik halakkal. Így jön ide a zöld párizsi.

Rezső.
Alant kérdezed, hogy miért ezen a fórumon vitatkozom veled, hiszen már cseréltünk mailt, sőt telefonon is beszéltünk egymással.
Azt gondolom, hogy ez egy olyan fórum, ahol a többség gond nélkül megtarthatja inkognitóját, én pusztán azt várom el, hogy az álnév használója mögött mindig ugyanaz a személy legyen. Így a vita működik, és sokan érzik a szellemüket szabadabbnak álarc mögött. A legteljesebb mértékben elfogadom ezt, sőt sok szempontból helyeslem is. (Én sem zárkózom el álnév használatától, bár igyekszem következetes lenni és nem vitába szállni ilyenkor F.G.-vel.) Szerintem azonban a telefonon való érintkezés már nem viseli el a névtelenséget. A névtelen telefon engem zavar, bocs.
Így lehet az, hogy "itt ugrottam Neked" - ha ugrásnak számít a figyelmeztetés egy fóbiává nemesült érzelmi állapotra (gyűlölet) -. Többször nem figyelmeztetlek rá, hiszen nem használt, de Te nyugodtan tedd meg velem szemben, ha jogosnak érzem, akkor visszafogom magam. Mindannyian fóbiásak vagyunk, ráadásul megannyi kiváló ingyendiagnoszta.
F.G.


1997. március 24. - hétfõ, 11 óra 21 perc
Engem az erdekelne, hogy a Gereb vajh a sajat
neveben irogat-e ide, vagy egyeztetett a feletteseivel?
Amit itt olvashatunk, az a MATAVNet hivatalos hozzaallasa a dolgokhoz, vagy a Gereb nevu
NetSurfer is beleszol a csevegesbe?
Vajon a MATAV jol megfontolta-e hogy itt, egy
ilyen "listan" magyarazkodik?

mucsont


1997. március 24. - hétfõ, 11 óra 13 perc
Asoka !
Miért választja épeszű ember a Matávot ISP-nek?
Mert ha megnézed a Matáv Rt. IP topológiát (ez publikus), akkor rajta keresztül tudhatnál -elvileg- legrövidebb úton Internetezni.
Mert Nemzeti Szolgáltató, és a multik szeretik preferáni a Nationalt..
Mert keretszerződést kötöttünk és elvileg ,olcsóbban Internetezhetnénk, mint más szolgáltatónál.

A gyakorlat ellenben az, hogy mivel utoljára lépett ki a piacra, és még mindig nincs megfelelő supportja, és noha többfajta helyzeti előnye is lehetne, nem képes felzárkózni és csapnivaló a szolgáltatása.
A Matáv egyébként más területeken jobban igyekszik, még akkor is, ha nincs konkurense, pl ISDN. Az Internet úgy látszik nem olyan fontos, mert akkor már erre a területre is egy német direktort helyeztek volna. Attól persze még nem menne jobban a dolog, de léptek valamit.
A többi szolgáltató egyébként nagyrészt nagy külföldi szolgáltatón alapszik, a know-how kintről jön.

bela

u.i Lehet, hogy egyéni felhasználónak ganc egál, de országosan elterülő multiknak hosszú távon (Fr, ISDN, X.400 stb.) miatt a Matáv jobb lehet.
Remélem ezt a Matáv nem használja ki/fel ellenünk !


1997. március 24. - hétfõ, 10 óra 28 perc
Hello !

Az Interneten a legkisebb nehezseg nelkul irhatok barkinek a neveben e-mailt, merthogy a level kuldesehez nem kell jelszo.
Csak azert irtam le, hogy ne legyen felreertes.
Ma mar a Matavnal nem kell a sajat levelezesunkkel foglalkozni, mas is megteheti helyettunk. Full kenyelem havi 4000-ert.

Udvozlettel:
repa@ahol.com

Ui: Mondjuk a het kerdese nem a helyesirasunk.
(En sem mindig olvasom at, amit leirtam.)


1997. március 24. - hétfõ, 9 óra 52 perc
Kedves MatavNet

Jelszomodositas a web-en:
A jelszo.net.matav.hu tokeletesen atlatszo, mert ha valaki megnezi az infojat, akkor a kovetkezot latja:
Security:This is an insecure document that is not encrypted and offers no security protection.
Tehat csomagtolvajok elore !
En ezert bekapcsoltam volna az SSL -t



1997. március 24. - hétfõ, 9 óra 24 perc
Szerintem ez nem kerdes.
Es most nem a Postabank-reklamra gondolok. Csak eppen megallt bennem az uto, hogy az E-mailra esetleg nem vonatkozik a leveltitok.
A MATAV-nak ezt helybol kellene garantalnia. Hogy ilyesmi fel se merulhessen.
agnes@tres.blki.hu


1997. március 24. - hétfõ, 9 óra 13 perc
Kedves CET!
Tenagyképűséged szíves figyelmét felhívom arra, amit -xan- írt a megismert jelszavak felhasználhatóságát illetően. Szerényen jegyzem meg, hogy ezzel kapcsolatban nekem is volt egy korábbi kérdésem, idézve a Matáv-szerződésből, mely szerint a Matáv nem vállal felelősséget azokért az ügyekért, melyeket a jelszavad vagy a felhasználóneved felhasználásával végzel. Ergó, azért sem, amit más végez a te felhasználóneveddel és jelszavaddal.
Ne haragudj, de kis összefüggést látok mondanivalód, stílusod és hitelkártyáid között.
Egy hitelkártyám nekem is van, de csak tankolásra használom, és nem emlegetem többes számban. Suhirucid is van?
Ami Lőrincze Lajost illeti, szerintem sokan örülhetnénk, ha az ő szintjén lennénk képesek végezni a dolgainkat. Ami pedig a helyesírásodat, arról az a véleményem, hogy vannak olyan levelezők is a neten, akik szellemesen tudják alkalmazni a hüjesirási szabályokat. Te pusztán nyegle vagy. A Trixie, Rezső és a köztem folyó kis helyesírási meccsbe beszállni nem kötelező, de a partvonalról szidni a csapatokat kissé az egyenes fa ágára emlékeztet.
á
Rezső
A dologgal kapcsolatos véleményemet nem a lapokba írtam meg, mert általában nem az én írásaimra pályáznak. Küldtem azonban Straubnak magánlevelet (egy héttel a balhé előtt), és Gerébnek 2 magán e-mailt is.
á


1997. március 24. - hétfõ, 8 óra 33 perc
Rezső, zs:
Nekem meg a MIDI fájljaimat (FIGYELSZ á?) tették fel háttér-zenének az egyik angol site-on, amit igencsak fájlalok.:-) De azért nem pereskednék, sőt tkp. örülök, hogy alkalmasnak találták erre a célra. Persze megkérdezhettek volna, mivel benne van az e-mail címem, de mindegy.
Ugyanakkor kaptam egy fenyegető levelet, hogy ne tegyek fel a honlapomra MIDI fájlokat, mivel az sérti az eredeti szerzők jogait. Csak az a baj, hogy nincs is honlapom.

Now, for the off-topic:
Kedves á, békülésképpen az utóbbi leveledből az alábbi részletet ragadnám ki:
"...ha az utalást egy más célú mondatban foglaltad volna. "
Nem jobb itt a "mondatba foglaltad volna" ?

Egyébként mi a véleményed általában arról, hogy
valami magába foglal valamit, vagy magában foglal valamit, én sokat tökölök ezzel munkám során.

zs, még nem vagyunk kitiltva ?

Trixie


1997. március 24. - hétfõ, 8 óra 28 perc
Kedves á!

Nem akarok en senkit mas szolgaltatohoz csabitani, hiszen nem is ismerem oket. Engem csak az a jelenseg borzaszt el, amikor felnott emberek meg most is vesznek mondjuk uj LADA-t, ALEKO-t, es ISP-nek a MATAVOT valasztjak. Pedig nem kotelezo, van mas is. Te erted ezt ?

//asoka, kinek neveben csak az o hosszuuuu es aki igazan unja mar, hogy butuskak kerti szerszamnak olvassak


1997. március 24. - hétfõ, 8 óra 23 perc
Helló mindenkinek! Kicsit lemaradtam hétvégé és csak lestem a sok unixos dumat, nem nagyon értek hozzá, de én is v.mi ilyesmiről hallottam! Xan a mi rendsszerünkben pl. ugy van a passw. változtatás a hogy te irtad. Fül telenetelsz a serverre, beirod hogy password regi jeloszó majd új jelszó. Na eztet mért nem lehetet megcsinalni a Matávnál T. Geréb úr?
Egyébként pedig nyugodtan riposztozhatott volna, ez itt nem egy sértődős társaság! Kollégák: Ti megsértődtatek volna? (Nem szívesen beszélek más nevében, ugyhogy aki igen attól lenézést kérek es flamejen nyugodtan). És azt sem láttom hol volt személyeskedés? NA jó volt egy kicsi, de hol vannak a kérdéseinkre a válaszok? Néhanyan, néhányszor feltettük majd' ugyanazon kérdéseket, nem irom le még egyszer..., sok lenne(csak a pl. kedvéért: hogy is volt a nyári leállás és a novemberi user esete? és ehhez hasonlók).
Ha kérhetnék konkrétumokat......

Horváth Attila
attila@dunanet.hu

U.i.: Kiléptem a névtalanség homályából lehet flamelni Geréb úr! Ide lőhet...;)


1997. március 24. - hétfõ, 7 óra 40 perc
Kedves noname!

Azzal, hogy a nem említett és kiküszöbölhető módon valakinek el lehet olvasni az emailjet (viszont nem lehet törölni belőlük), még nem jelenti azt, hogy ilyen egyszerűen válaszolhat is a nevedben. Persze annak a jólelkű embernek is érdekes az esete, aki valaki@mail.fatav.hu (nem elgépelés!) címről értesítette az éppen nyilvános jelszavú felhasználótársainkat. Tehát ő a leveleid olvasgatása nélkül is írhat a nevedben, csak valaki@mail.fatav.hu helyett valami mást kell bepötyögnie.

-xan-


1997. március 24. - hétfõ, 6 óra 25 perc
Sziasztok!
Új kérdés szerdán éjjel (azt hiszem).

Rezső,
A szellemi termékek jogvédelme a neten ugyanolyan, mint bárhol másutt - tudomásom szerint. Ha felteszik bármilyen írásodat az engedélyed nélkül, perelhetsz. De a hozzáértők szerint nem érdemes nem hozzájárulnod, mert a net jó reklám. Állítólag utána sokan elmennek a könyvesboltba, és megveszik a könyvet.
zs.


1997. március 24. - hétfõ, 3 óra 14 perc
Miként látjuk a Matáv nem érti eléggé a szakmát, de ha ez sommás, akkor annyi biztos, hogy emil jelszavakat titkosítani nem tud. Bizonyára nem figyeltek eléggé Geréb úr és csapata az oktatásra. Arra gondolni sem merek, hogy az oktatás nem volt elég magas színvonalú. Tavaly ugyanis a német tulaj német helytartóinak egy igen ügyes módszerrel sikerült csökkenteniük a cég hatalmas (cca. 25-26 milliárd puha magyar forint) nyereségét: Úgy, hogy másfélmilliárdnyit hazautaltak maguknak. Méghozzá oktatás jogcímen, ugyanis állítólag fejtágították a bennszülötteket (Trixi tacskó, majd kijavít, ha mégis egy "n". előre is kösz.)
Ha az alant írtaknak csak a fele igaz, akkor itt fejeknek kellene hullaniuk, vagy még jobb, még drágább előadásokat kellene tartani. De elsikálják, mert szinte semmit sem tud az esetről az internetnél szélesebb közvélemény. AZ írástudó és írással foglalkozó inettósok (Mihancsik. Uj, Tvrrrr. F. G., á. stb.) miért nem írnak erről a skandalumról a lapokban? (TriXi! Itt jó helyen van a kérdőjel? és itt? stb.)
üdv Rezső, a rab szabadmadár
PS. Vitatkozzatok csak, hátha a mellékvizén megtanulok magyarul Éppen ideje volna már.


1997. március 24. - hétfõ, 0 óra 17 perc
Szerény, nagyon szubjektív véleményem a témáról:
Alkotmányos (levéltitok) jogainkról:
1.) Követel7jük, de ez annyit ér, mint halottnak a beöntés. Bátran perelj be bárkit, meglátod, hogy évek múltán mire jutsz...
2.) Aki igazán éles dolgot akar közölni, az nem mélben teszi meg, mint ahogy értelmes titkosügynök sem ír le fontos információt a postagalamb hátára. 3.) Egyébként az egészet kicsit túlihegett témának érzem, mert mindenki tudja, hogy egy ilyen tripladuplawépont hejen átmenő dolgot bárki - ha van egy kis teknikai tudása hozzá - el tud csípni.
Feltéve, ha akarja. Egyébiránt én remekül szoktam volt vásárolni - és használni a hitelkártyaszámaimat a weben keresztül, ennek dacára néha bennem is megvan a félsz, hogy mi van, ha tréfás kedvű kalózok prédájává válok, mégis használom. És ha beütne a balhé, nem a szolgáltatómat piszkálnám érte. (Ja, nem vagyok szolgáltató, csak útálom, ha valaki nyavajog...)
4.) Ha tudom, hogy elesek, leülök. Ha tudom, hogy az általam bizalmasnak (?!) tekintett információhoz bárki hozzáférhet, nem írom le, nem teszem közkinccsé. Ha meg megteszem, nem siránkozom.
5.) Mindenki követ el balfaszságokat, csak van, aki magában tartja, és van, aki dicsekszik vele.
6.) Mai napság kies kis Honunkban nics olyan információ (semmilyen!!!), amihez több-kevesebb fáradozással ne lehetne hozzájutni. Szpesöl engem mégse érdekel, hogy Buga Jakab Karakószörcsögalsóról mit üzen az Ő Gizikéjének, mint ahogy abban sem hiszek, hogy fontos (igazán fontos!!!) üzleti információk kódolatlanul (ezalatt a küldő által történő virágnyelvet értem)
szaladgálnának a világba. Ha meg valaki ezt teszi, és ezzel valaki visszaél, az nem egy szép dolog, de erre számítani lehetett.

Lehet, hogy ezért a véleményemért mindenki elítél, de erről az egészről az jut eszembe, amikor valaki felháborodott azon, hogy elment egy háborús övezetbe, és rálőttek. Ha tudja, hogy ott lőnek is, akkor miért megy oda?! Ha meg önszántából odamegy, miért háborodik fel ???!!!

A jogi szabályozásokról meg csak annyit, hogy láttam én mán karón varnyút...
Azt pedig vékkép neveccségesnek tartom, hogy a téma kapcsán Lőrintze Alajos szintű nyelvhejességi vitafórum alakujjon ki, pusztán a véleménykülönbségek miatt...

vasárnap, 23.25CET


1997. március 23. - vasárnap, 23 óra 22 perc
Kedves Trixie!
Nemcsak hogy láttam, hanem írtam is, mi több, a nálam készülő könyvekben így is alkalmazzuk. Amit idézni voltál kedves, az pusztán egy lehetőség, és igazad is lenne, ha az utalást egy más célú mondatban foglaltad volna.
A szmájlit illetően a 203. szabályt ajánlom figyelmedbe. Vitatható, hogy "közkeletűvé vált-e".
á
PS1
Szívesen megbocsátok
PS2 (nem IBM-gyártmány!)
Annál is inkább, mert ha nem, kivel fogok meccselni?
á


1997. március 23. - vasárnap, 23 óra 6 perc
Az egy dolog, hogy olvashatja, ve mi van, ha válaszolni is akar valaki a nevemben?
---------------------
Geréb úr hol vagy?
---------------------
Zsófi:
Ez lesz a jövő hét kérdése??????


1997. március 23. - vasárnap, 22 óra 38 perc
Nem, kedves á, nem kellene.

Pontosan a 240.c) pont magyarázata:
"Közvetett felszólítást, utasítást kifejező, bár felszólító alakú mondatokat ponttal is zárhatunk."
Vegyünk egy példát: vegyünk egy példát.
Avagy:
Végy egy csipet sót, adjál hozzá egy csipet szálkát és vedd ki a szemedből a gerendát. Ha ezt felkiáltójellel írtam volna, az én mesémnek is vége lett volna (lásd még: Grimm testvérek).
Ilyen "lásd" vagy "vö." után én még nem láttam felkiáltójelet. Te igen ?

Trixie

PS: mit mond a helyesírási szabályzat a szmájliról?
Válasz: Kíp szmájling.
PS2 Bocsánat, hogy élek.


1997. március 23. - vasárnap, 22 óra 21 perc
Trixie, Trixie, te szálkás!
Nézd végig az itteni műveimet! Hibát talász bennük, más helyesírásának bírálatát nem. KivéveTéged. Miért lennék én a Gerendás?
No jó! Eredmény: 1:1. Most én jövök.
Írod (másolom): Lásd Magyar Helyesírási Kéziszótár (legalábbis a CD-ROM verzió eztetet állítja.:-)
No de kedves Trixie, nem kellene ott a szmájli előtt egy felkiáltójel? ::))
A magyar helyesírás szabályai 240.c) pont.
á
Többiek!
Szálljatok be a meccsbe! Jót tesz mindenkinek.
á


1997. március 23. - vasárnap, 20 óra 48 perc
Elfelejtettem:
Engem nem vigasztalna, hogy a leveleimbol nem tud mas torolni, de nyugodtan elolvashatja !
Tisztelettel:
repa@ahol.com


1997. március 23. - vasárnap, 18 óra 47 perc
Hello !
Ha mar ennyire nyilt titok, hogy mas leveleit lehet olvasgatni (csak majdnem mindenkiet), kerek mindenkit akinek fontosak a levelei, telneteljen be a dial.matav.hu-ra es adja ki a chmod 600 Mailbox parancsot.
Egyebkent a jelszavakat sajnos egy gyors kezu human potyogi be.
Ha elpottyenti a jelszavamat a human, azt ketszer is meg kell tennie egymas utan, merthat a rendszer ketszer keri be. Ha meg ez is sikerul neki, szerintem a Matav ugyfelszolgalatanal ugyis kedvesek annyira, hogy barmely betelefonalonak atirjak a jelszavat.

Tisztelettel:
repa@ahol.com


1997. március 23. - vasárnap, 18 óra 44 perc
>Az pedig, hogy több napos késéssel változik meg, azt jelenti, hogy ez ÁTMEGY EGY EMBER KEZÉN!!!<

Szidjátok csak nyugodtan a MATÁV-ot, de nekem fél napon belül módosult, azaz reggel módosítottam és délután már az új jelszóra kellett átállítanom a scriptert. Tehát egy gyorskezű valaki lehet az a valaki, ha igaz a fenti "összeesküvési teória".

Ezt azért írtam, mert a mérleg egyik serpenyője (i.e. MATÁV sux) már leér a földre, a másik meg (i.e. MATÁV rulz) megakadt a plafonban.



1997. március 23. - vasárnap, 17 óra 15 perc
A Matávnál tényleg lehet a felhasználói jelszavak nélkül olvasgatni a leveleket.
Azonban nem mindenkiét; és (jelszó nélkül) nem is lehet törölni belőlük.
És a hozzáértő felhasználó meg is tudja csinálni, hogy ne lehessen olvasgatni a leveleit.
Vajon ildomos lenne-e az érintett felhasználókat egy hasonló "junk mail"-ben értesíteni, és megadni nekik a módszert, ahogy megszüntethetik ezt az állapotot?

-xan-


1997. március 23. - vasárnap, 17 óra 3 perc
Hurrá, beindult a nyelvhelyességi hétkérdés !

Nana kedves á ! Node helyett No de!

Lásd Magyar Helyesírási Kéziszótár (legalábbis a CD-ROM verzió eztetet állítja.:-)

Trixie, szálkás szemű (sic!) tacsi
á, nem vagy te Gerendás véletlenül ?



1997. március 23. - vasárnap, 16 óra 50 perc
Egyébként mi az esélye annak, hogy az az ember, aki átpötyögi a jelszavakat, elrontja valamelyiket?
Mit tehet ilyenkor a felhasználó?
Megesett már ez valakivel?


-xan-


1997. március 23. - vasárnap, 16 óra 49 perc
Kedves Geréb Úr!

Azt elhiszem, hogy tavaly nyáron egy hiba miatt kikerült ez a néhány szerződéskötési szám. Valószínüleg akkor valamennyire eltussolták az ügyet, mert bírt még egyszer nagy port kavarni. De hadd mondjak valami újat is: ez a bizonyos 1200 (pontosabban 1322) elemű lista MOST IS HOZZÁFÉRHETŐ. Nem akarok újabb lapáttal tenni a tűzre, nem teszem közszemlére a helyét.
De igenis hozzáférhető. És nem kell Matávos ismerős a megszerzéséhez.

Szerintem az, hogy egyszer véletlenül kikerült, nem jelenti azt, hogy (mint azóta valószínüleg folyamatosan) publikus. Szerintem le kellene venni. Legalább aki akkor nem tudta meg, az ne tudhassa meg.
És hadd modjak még valami újat: Ez a lista annak a bizonyok 1322 felhasználónak a jelszavát is tartalmazza, függetlenül a szerződéskötési számtól. (Persze abban a bizonyos könnyen megfejthető formában.) Tehát ha valakinek nem a szerződéskötési száma lett volna a jelszava, akkor a jelszavát lehet belőle kitalálni! Ha pedig 1322 usernek volt azonos a szerz.k.szama, és a jelszava, akkor az nem egy véletlen kis jelszógenerálási hiba, hanem óriási tévedés!
Tehát vagy maga hazudott, hogy a sz.k.számok kerültek ki, vagy itt alapvető tévedésben volt a matáv. Miszerint a felhasználóknak a számlájukra kell-e írni a jelszavát.

Miből goldolom, hogy ez a lista az a lista?
Kb 1200 elene van, és a most nyilvánosságra kerültek közül 5 véletlenszerűen kiválasztott rajta volt.
Azt pedig maga remélje, hogy ez az a lista, és nem egy újabb szerverleállás+emberi hiba együttműködése.

-xan-


1997. március 23. - vasárnap, 16 óra 46 perc
Kedves Mindenki !
Az az oszinte velemenyem, hogy ez az egesz Matav rendszer egy kisse agyon van foltozgatva, ugyanis ezerszer biztonsagosabbat lehetne csinalni egy kis munkaval es hozzaertessel. A fo gond viszont az, hogy Matav-eknal eleg surun valtjak az embereket, igy amit valaki elkezd, az masik ot rendszergazdan megy tovabb, igy meg kisse gany es bizonytalan. A jelszomodositas html-en at nagyon szep, csakhat azt is a tuloldalon egy ember potyogi at. Legalabb az oldal lehetne titkositva, ha mar mas nem, merthat le lehet a csomagokat is hallgatni.
A felhasznalo jelszavanak megvaltoztatasahoz egyebkent a rendszergazdanak nincs szuksege a regi jelszora, mert o barkiet felulirhatja, csak az ellenorzes kedveert kerik be.
Tisztelettel:repa@ahol.com
UI: Varok egy Matav-os levelet, mert a mas leveleinek olvasgatashoz mar az o jelszava sem kell !!!


1997. március 23. - vasárnap, 16 óra 32 perc
2 rendszergazda@matav.hu, illetve repa@ahol.com:
Ha a jelenlegi rendszerben megvonnák a /etc/passwd olvasási jogát, összedőlne?
És ugyancsak meg lehetne fontolni, hogy a usereket a kezdőbetűjük szerinti group-okba osztani, és csak az adott group-nak adni olvasási jogot a /home/?1 könyvtárra, akkor nem listázhatná ki bárki a userneveket.
Szerintem ez sem lenne túl nagy munka, és lenne eredménye.

-xan-


1997. március 23. - vasárnap, 16 óra 7 perc
Elnézést kell kérnem, kedves repa@ahol.com, megint írtam egy nagy hülyeséget. Az természetesen nem lehet, hogy ezt a bizonyos /etc/passwd-s lyukat befoltozták volna, mert nem is volt ilyen lyuk. Még egyszer elnézést kell kérnem, mert a /etc/passwd file-ban ez a rendszerverzió nem tárolja el a titkosított jelszavakat sem. Azok ugyanis a /etc/shadow file-ban vannak, amit (nagyon helyesen) csak a rendszer és a gazdája olvasgathat.


-xan-


1997. március 23. - vasárnap, 16 óra 2 perc
Kedves repa@ahol.com!

Igazad, van, tényleg utána kellett volna pontosabban néznem a /etc/passwd file-nak, bár lehet, hogy ezt időközben befoltozták. Annak a törőprogramnak viszont érdekelne a címe, mert ezek szerint valamit rosszul tudtam.
A NIS+ról viszont annyit, hogy a /etc/nsswitch.conf nevű file-ban meg van határozva, hogy a jelszavakat a /etc file-okból veszi. Ha viszont működne a NIS+, akkor nem lenne szükség a felhasználók /etc/passwd bejegyzéseire. És a NIS_PATH változónak is org_dir.matav.hu-nak kellene lennie. És ha kiadom a nisls parancsot, akkor azt kapom, hogy NIS+ servers unreachable.

-xan-

U.i. egyébként a HTML-es jelszómódosításos gondolatsorom helyes, vagy abban is hiba van?


1997. március 23. - vasárnap, 15 óra 39 perc
Tisztelt Geréb Úr!

Két megállapításra kívánok reflektálni ország-világ előtt:
1. (ez ugyan nem az Öné) kb. 1200 név és aznosító került ki
2. A sajnálatos esemény csak a felhasználók kis részét érinti

Ez így önmagában is elég érdekes.
De talán nem nekem kellene felvilágosítanom, hogy a MatávNetnek pillanatnyilag (tehát nem tavaly nyáron!) 3911 user-e van. (Legfeljebb plusz egynéhány, aki balga módon új szerződést kötött.)
Ez, akárhogy is számoljuk, több, mint 30 százalék. Persze a 74%-ból 22%-os matekozással ebből is lehet 10%-ot csinálni.

De ugyancsak érdekes azon bizonyos novemberben belépett felhasználó esete is, akinek a tavaly nyári hiba során kicsúszott a jelszava.

Ugyancsak - hogy egy kis hasonlattal éljek - a legyőzött kutya vicsorgása az is, hogy a körlevél szétküldőjét kizárással fenyegetik. Ugyanis nyilvánvaló, és le is van benne írva, hogy _nem_ a saját címéről küldte szét. És ez egyébként is _nem_ a junk-mail kategória, ez igenis minden MatávNet-felhasználóra vonatkozik. Ezt azt hiszem, nem vitathatja senki.

Ha pedig valaki egy ilyen adatbázist felhasználva fogyasztó pirulákat reklámoz, akkor azt ki kell zárni.

És ha valaki (mondjuk a rendszergazda) odafigyelt volna, meg lehetett volna akadályozni a teljes user-lista kikerülését. Csak egy kis munkát kellett volna belefektetni. És meg lehet akadályozni a jövőbeni kikerülését is. Kérdezzen csak meg egy UNIXost. Pl. repa@ahol.com .

-xan-


1997. március 23. - vasárnap, 15 óra 29 perc
3. Ha meg a set parancsot is kiadod feltunhet a :NIS_PATH='org_dir.$:$' sor, ami ugyebar az altalad emlegetett NIS-re utalhat.
4. Mielott irsz valamit, nezz mar utana.
5. Egyebkent letezik olyan megvalositas is, ahol nincs szukseg, arra, hogy barmely user-nek joga legyen olvasni e /etc/passwd file-t. Inkabb ezt kene hasznalni a NIS-sel.
6. Ha valamely MATAV-os vonalban van irjon mar nekem egy privat e-mail-t, mert kozben rajottem hogyan olvasgathatom mas e-mail-jait es szeretnem vele megosztani. (Nem feltenni az Internetre mint masok !)
Koszonettel:
repa@ahol.com


1997. március 23. - vasárnap, 14 óra 17 perc
Kedves XAN !
Bar en nem vagyok Linux guru, de azert en is eszrevettem par dolgot:
1. A /etc/passwd file-ban a jelszavak ugyan kodolva lennenek, de mar minden utcasarkon talalhato program amivel emberi idon belul fel lehet torni.
2. Ha megnezted volna a Matav /etc/passwd file-jat feltunt volna, hogy a jelszavak helyen mindenhol egy x all, ami ugyebar nem azt jelentheti, hogy mindenkinek x a jelszava.

Folytatas elorebb:


1997. március 23. - vasárnap, 14 óra 11 perc
-xan-:
Az laza lenne, mert tényleg azt sem tudom, ki vagy!

Cactus


1997. március 23. - vasárnap, 13 óra 11 perc
T. Matavnet felhasznalok es nem-felhasznalok!

A MatavNET user-listáját MINDENKI megszerezheti. Ennek egyik módja az a bizonyos /etc/passwd file, ami minden felhasználó bejelentkezési nevét, titkosított jelszavát, valódi nevét, és egynéhány rendszerfüggő, és érdektelen információt tartalmaz.

Így aztán bárki írhat az összes Matáv-felhasználónak, akinek van matáv neve és jelszava. Most pedig, hogy legalább egy (még meg nem változtatott) nyilvánosságra került, bárki az Interneten megszerezheti a fenti információkat.

Ebben a bizonyos /etc/passwd file-ban a jelszó (tudomásom szerint) egy irreverzibilis matematikai algritmussal van titkosítva, vagyis - ha ezt nem rontotta el a Matáv - nem lehet belőle megszerezni az eredetit. A jelszóellenőrzés is úgy működik, hogy ugyanezzel az algoritmussal titkosítja a gép az éppen beírt jelszót, és ezt a titkosított formát hasonlítja össze a letárolt, ugyancsak titkosított jelszóval.

Persze mivel ehhez a titkosítotthoz hozzá lehet férni, csak számítási kapacitás kérdése, hoyg mennyi idő alatt találja ki valaki egy user jelszavát.

A user-listát egybéként minden egyéb fölösleges lés használhatatlan adat nélkül is meg lehet szerezni; egy _beépített_ parancs felhasználásával. Aki kicsit is ért a UNIX felülethez, tudja, hogy hogy kell kilistáztatni a felhasználók személyes mappáinak neveit, ami megegyezis a felhasználói azonosítóval. Ebben a felhasználói mappában van többek között az emberek e-mail inboxa is, tehát ha nem helyesen vannak beállítva valahol a hozzáférési jogok, akkor azt jelszó nélkül is el lehet olvasni. Nem illik, azon lehet vitatkozni, hogy szabad-e, de lehet.

A körlevél szétküldése pedig egyazon gépről (a Matáv szerveréről) megoldható, egy kis programmal. Még csak nem is kell online lenni. Ennek a gépnek a korlátai miatt kell a címzett-listát több részre széttördelni. Valószínüleg így esett meg, hogy valakinek feltűnt, hogy a körlevélnek csak kevés címzettje van. Ha megszámolja, pontosan 50 db címzettje van, pontosan ABC-sorrendben. És ha - bocsáttassék meg neki - belép, mondjuk egy R-betűsnek a nevén, akkor 50 darab R-betű körüli címzett lesz az oda érkezett levélben.
Mellesleg nem is igazán örült volna, ha le kell töltenie a teljes MatávNet user-listát a 'címzett' mezőbe. (Kb. 150 KB lett volna...)

Biztonságos volna a MatávNet, mint azt Geréb úr mondta? A fent említett jelszótárolási mechanizmus elég biztonságos. Az viszont egy elég érdekes kérdés, hogy mi vban ezzel a HTML-alapú megváltoztatással?
Én is természetesen, amint lehetőség nyílt rá, megváltoztattam. Azonnal. Januárban. Máig nem változott meg, legfeljebb lehetett az újat _is_ használni (és azt sem a levelezéshez). Ugyanis ahány gépe van a Matávnak, annyi helyen van letárolva az emberek jelszava. Ezért aztán Ha meg akarjuk változtatni, akkor annyi helyen is kell megváltoztatni. Ebből következik, hogy amikr a HTML lapon beírom a jelszavamat, akkor azt CLEAR TEXT-ként kell eltárolnia valahol, mert a UNIX biztonsági rendszerében csak a régi jleszó megadásával lehet megváltoztatni. Az pedig, hogy több napos késéssel változik meg, azt jelenti, hogy ez ÁTMEGY EGY EMBER KEZÉN!!! Vagyis ez azt jelenti, hogy a Matáv följegyzi az összes felhasználó jelszavát (ha megváltoztatja, akkor is), és csak egy kis biztonsági hiba kell ahhoz, hogy ezt valaki megszerezze.

Az szintén egy érdekes kérdés, hogy ha ez az ominózus lista tavaly nyáron került ki, akkor azóta MIT TETT A MATÁV, HOGY ezeknek a usereknek NE LEGYEN NYILVÁNOS A JELSZAVA??? Ugyanis csak januárban hirdették meg, és csak Január közepén vált elérhetővé a jelszo.net.matav.hu. És akkor sem csinál semmit. (vagy legalábbis csak néha)

Összességében tehát a Matávnál mindmáig egy alapvető biztonsági hibának kell lennie.

Piaci verseny. Érdekes piaci verseny az, amelynél a MatávNETnek nem kell fizetnie a távközlési társaságnak (Nocsak, csak nem a Matáv az?) azért, hogy az előfizetők olcsóbban telefonálhatnak. Vagy talán kell? Kiváncsi lennék, Geréb úr mint mond erre a "piaci verseny"re. És vajon miért a Matáv a leggyorsabb? Mert az ő router-einek kezelésében áll Magyarország külföldi vonalainak több, mint a fele.

Ezekután szegény Matávos felhasználó két dolgot tehet: Elmegy egy másik szolgáltatóhoz, amint beindul az Internet-szám, vagy felajánlja a Matávnak, hogy ingyen és bérmentve kijavítja a biztonsági rést. (Rés? Úgy ordít mintha több lenne a falon a lyuk, mint a tégla.)

2rencergizda@matav: Mi a *************************nak nem használnak valami rendes centralizált login-rendszert? (pl. NIS+)
Ennél a HTML-esnél még az is jobb lenne, ha karakterről-karakterre megmagyaráznák a USernek, hogy hogy kell telnettel belépni (segítek: telnet.exe dial.matav.hu ), megadni az user-nevet és jelszót (ebben inkább nem segítek), beírni azt, hogy passwd (passwd ), majd a régi, és az új jelszót. Senki nem nézhetne bele.


-xan-

U.i. Cactus! Nem te találtad ki, nem teneked tűnt fe, haném én mondtam el neked!


1997. március 23. - vasárnap, 11 óra 43 perc
Ni-nó ni-nó Trixie magyar nyelvi rendőr:

Igaza volt Gvassnak, aki nem én vagyok: összekevernek bennünket. Én is Vass Gábor vagyok, mint ő,de én sokkal szebb vagyok.(Őt még sose láttam, de ez egészen biztos.) És nem azt írom alá, hogy Gvass, hanem azt, hogy GaborVass@compuserve.com. Névazonosság, azt hiszem, ezentúl még azt is odaírom, hogy No_GVass.

A lojjetek pedig idézet volt Geréb úrtól, bár nem pontos, ő ugyanis 3 j-vel írta (lojjjetek), de én ezt telhetetlenségnek találtam. Elég oda kettő is.

No_GVass , a pontatlanul idéző.

GaborVass@compuserve.com


1997. március 23. - vasárnap, 8 óra 57 perc
Node, kedves Trixie!
A kedves gvass nyilván kétcsövű puskára gondolt. Egyébként, aki más szemében keresi a kákán a csomót, az tegyen az és elé vesszőt, ha az tagmondatokat köt össze.
á, a nyelvi rabló


1997. március 22. - szombat, 23 óra 20 perc
Gvass mondá:

>Tisztelt Geréb úr!

Becsülöm személyes bátorságát,kiállását a MATÁV mellett ("ide lojjetek!"), de sokkal jobban venné ki magát , ha a MATÁV profizmusáról ékezetekkel ellátott írásban próbálna meggyőzni.<

Noch dazu, lojjetek helyett írhatta volna kedves Úr, hogy lőjetek, ugyanis az egy j-vel dukál !
Legyetek jók és nagyra nőjetek (sic), mint a MATÁV!

Ni-nó ni-nó Trixie magyar nyelvi rendőr


1997. március 22. - szombat, 22 óra 19 perc
Rezső!
Az összehasonlításban.
á


1997. március 22. - szombat, 21 óra 49 perc
Most találtam a HIX-en egy érdekes fájlott. (TRIXI!) A helye: http://www.hu.hix.com/bin/ekezet.html/hix/hixcore/senddoc/new/PGP.Z
Arról szól, hogyan lehet titkossá tenni az emilezést. Én nem értem, meg jó hosszú is, de hátha Ti szakemberek (ejnye, milyen gyanús szavakat használok, pedig elhihetitek, most kivételesen eszembe sem jutott a kormány) értitek, sőt fel tudjátok használni.
Előre a konspiratív internetezésért! Szép az élet. Egyeseknek. Egyik ismerősömre rájöttek a szülési fájdalmak, volt már koraszülése, de a prof hazaküldte egy nospával, mert sietett átvenni a Széchenyi díjat, meg egyébként sincs elég ágy a kórházban... Este a hölgy elvetélt, csoda, hogy legalább ő életben maradt. Ha reggel elkezdik kezelni, nemsokára egy kis legénnyel több lett volna a világon.
Rezső, a szabad konspirátor macska, aki ilyenkor ölni tudna. (Állatot még ilyenkor se!)


1997. március 22. - szombat, 21 óra 34 perc
Valaki kérdezte, honnan szerezték meg a user-listát a MatávNettől. Nos, marha egyszerű. Végy egy tetszőleges MatávNet usert, passworddal együtt (pl. a listáról) és loggolj be a telnet://dial.matav.hu címre. Ezután ha ls .., akkor megkapod az adott betűvel kezdődő userek nevét. Ha mélyebben kutakodsz (ls ../../*) akkor pedig az ÖSSZES MatávNet usert. Így már nem nagy varázs mindenkinek levelet írni. Azért egyet hozzátennék: NEM ÉN ÍRTAM AZ OMINÓZUS LEVELET, csak már nekem is feltűnt a lehetőség a mass-e-mail-re.

Cactus


1997. március 22. - szombat, 21 óra 1 perc
Kedves Bokros Lajjos. Nem izélgetlek, csak merész pökhendinek neveztelek. Azt is írtam, hogy ez teccik benned. Nem értem miért bántasz, hiszen a BLKK (Bokros Lajos Baráti Köre) alapító tagja vagyok. Az én két forintom is benne volt szobrodban, amit felállítottunk. Inkább azt írd meg mi a véleményed az arányos közteherviselésről.
á. Mivel túloztam? A jelzőkkel, vagy az összehasonlítással? Persze lehet, hogy tévedek, mert mintha valahol másutt találkoztam volna már egy Gerébbel. Nem a Pál utca környékén?
ÉS-re nincs pénzem. Miért nem teszed fel az internetre? Ugyanis semmi sem védi Sz.Á. szerzői jogait. Nézz át a kapogra, írtam Neked egy bűnbánó levelet.
Tudja valaki, hogyan lehet több htl-ben ugyanúgy keresni egy szót, mint a word esetén a doc.-okban?
Belegebedek a sok konvertálásba.
Üdv. Rezső a szabad vándorsólymok barátja.
(Láttátok őket Híradóban? Én már régóta ismerem, oda járok kutyát futtatni, ahol laknak. Sajnos frekventált környék. Bár Lupis belebukott, de a Bankár Kft. megszerezte és mostanában akarja beépíteni. Tudjátok az amelyikben a Békesi, Nagy Sándor, meg az Ungár Klára is fontos vezető szerepet tölt be. Igen Gábor, a fóbiám...)


1997. március 22. - szombat, 20 óra 52 perc
Körlevél
zs., F.G., Rezső, Pirítos és mindenki, akinek inge!
Ha a el tudtok kissé matávolódni az alapproblémától, olvassátok el Szilágyi Ákos Miért más, ha ugyanaz? című cikkét az eheti ÉS-ben. Rólubnk, nélkülünk? No, ne! Ott a helyünk.
Én hozzászólok, persze nem biztos, hogy leközlik. Ez veletek is előfordulhat. Emiatt szívesen venném, ha valakinek van írása az ügyben, azt valahogyan meg lehetne ismerni. Jó lenne ehhez az Internettot használni, mert tapasztalatom szerint a hótmél válogatós a terjedelem vonatkozásában.
á

Rezső!
Szidd a Bokrost, azért ne ess túlzásokba. A jelenlegi hasonlatod annak minősül.
á

Kedves MaCS és más nótáriusok!
Kérlek benneteket, hogy foglalkozzatok egy kicsit az alábbi idézettel:
a felhasználó ...
FELELŐSSÉGGEL TARTOZIK MINDEN OLYAN SZOLGÁLTATÁS FELHASZNÁLÁSÁÉRT, AMELY JELSZAVÁN, AZONOSÍTÓJÁN KERESZTÜL TÖRTÉNIK.
Korábbi levelemben (márc. 21., 22. 14.) idéztem a szövegkörnyezetet is. Szerintem mindenkit érintő kérdés.
á

Piritós!
Azt hiszem, elment végül a levél a hótmélen.
á


1997. március 22. - szombat, 19 óra 31 perc
Idefigyelj Rezső!
Ha állandóan izélgetsz, akkor ne is várj jogdíjat ! Jogi segítségért sipákolsz, de hányod a sarat mindenkire!
Bokros Lajjos


1997. március 22. - szombat, 19 óra 2 perc
>> Tisztelt rogtonitelo birosag!
>>
>> (Az ad 1 figurat most elhagyom, mert ezzel is megsertettem valakit)
>> Tisztaban vagyok vele, hogy akarmit mon…
>>
>> …szokat a minimalisra (legfeljebb ezrelekben kifejezhetore)
>> fogjuk csokkenteni a szolgaltatas intenziv kiterjesztese, a portfolio allando fejlesztese mellett.
>> Tisztelettel
>> Gereb Janos
>>
>> 1997. március 22. - szombat, 7 óra 45 perc
>>

Hát igen ahogyan beollóztam ezt a kis szoveget a word-be kellett várni egy pár másodpercet.
Nehéz volt neki megemészteni a sok ékezetet. Az ítélet mi lehetne?

e_straub@hotmail.com
janosgereb@usa.net

Hát ezt nem lehet értreni?

HALLÓ - egymásközt: MATÁV.

A micrsoftot mindenki szidja, nem is alaptalanul de azert az elismert dolog hogy ez vagy az a program elég jó. A matávból mi az ami elismerheto? Mi? A 22% áremelés ami nállam 72% volt ,vagy a céges nagykutyavagyok szöveg aki szintén ember?

Melyik lehet a legnépszerütlenebb cég magyarországon és ki ma a legnépszerutlenebb termékmanager?



Sx@matav.hu




1997. március 22. - szombat, 18 óra 28 perc
Kedves MaCs! Bocs hogy nem irtam semmit a szombat 11:08 ala.
Ha (mondjuk egy zsiros eletbiztositas megkotese utan) en megkerem es felhatalmazom Gengszter Gezat, hogy usson engem agyon, es o ezt megteszi, elkapja a rendorseg: akkor is el fogjak itelni, hiaba hivatkozik a meghatalmazasra.
A torvenyserto szerzodesi kitetelek es megbizasok semmisek.
A sertett meghatalmazasa nem fogja a tettest mentesiteni. Igenis, azt allitom, hogy az e-mailekben, (es egyeb adatbazisokban is az user sajat allomanyaihoz) a rootnak semmi koze. Volt is mar problema ilyenbol: lasd, amikor a rendorsegi rendszergazda eladta az alvilagnak az adatokat. Ezert jobb is lenne, ha a rendszer strukturaja olyan lenne, hogy a root (ill. SYSTEM, vagy nevezzuk akarhogy) ne tudjon minden, a rendszeren tarolt adatohoz hozzaferni. Persze, ehhez mar valoszinuleg titkositani kellene, es a titkositast az operacios rendszer szerves reszeve tenni.
Utaltam mar arra, hogy vannak olyan adatok, amelyek illetektelen kezre jutasabol kellemetlensegek szarmazhatnak.
Nem hiszem azt se, ha egy nagyfonok orulne annak ha a privat levelezeset a rendszergazdaja olvasgatja.
Dolgoztam egy allami nagyvallalatnal, ott el van rendelve, hogy ha magan nev van a boritekon, akkor azt csak a cimzett bonthatja fel, es ha hivatalos, akkor vissza kell adnia iktatasra.
Most hogy bejott a privat vallalkozasok kora, egyesek azt kepzelik magukrol, hogy a raszorult embereket barmire kenyszerithetik, ugymond onkentes szerzodesekben. Hiszen ha nem irja ala, akkor fel is ut le is ut. Ezt uzsoranak hivjak.

Antifatav


1997. március 22. - szombat, 17 óra 21 perc
Kedves szombat 11:08!
Sajnos a nevedet nem láttam az üzeneted alatt. Vagy Téged így hívnak?
Remek dolog tanácsokat osztogatni, de nem árt, ha azok korrektek. Nem tudom, hogy jogász vagy/leszel-e, de a javaslataid meglehetősen igénytelenek. Egyrészt azért, mert Magyarországon nincsenek államügyészek. (Az utolsó "államügyész"-re utaló szó 1989. május 16-án tűnt el a jogrendszerből, de már hosszú évtizedek óta nem használjuk.) Ügyészek vannak. Ennél fogva, ha egy ügyészt államügyésznek szólítasz, az baromi hülyén veszi ki magát.
Másrész, amint az Áltatlad idézett Btk-tényállások is kimondják, többnyire vétségekről, és nem bűntettekről van szó. Ez a kettő alkotja együtt a bűncselekmény kategóriáját.
Ezek persze olyan dolgok, amikről a nem szakmabelieknek nem kell tudniuk. Tanácsot azonban csak akkor adj, ha tudod, hogy mit mondasz!

Más: úgy érzem, van egy kis gubanc a levéltitokkal kapcsolatban. Lehet, hogy részben ismétlem magamat, de a dolgok tisztázása végett pár dolgot azért leírnék.

1. Teljesen mindegy, hogy fizetős, vagy intézményi szolgáltatást veszek-e igénybe. Ez a sysop betekintési jogait, illetve az én üzeneteim titkosságát nem érinti. Egyedül az számít, hogy a titkosságról lemondtam-e. Ilyen lemooondás lehet szerződésben is, de ugyan ez az eredménye annak is, ha hallgatólagosan elfogadom az egyetemem/munkahelyem stb. nyilvános szabályzatát. Fizetős helyen annyi a szigorítás, hogy így-vagy-úgy kifejezetten tudatniuk kell velem ezt a tényt, vagy annak egyébként nyilvánvalónak kell lennie. (Ez kötelmi jog általános rész.)
2. Az általam (is) idézett Btk. 178. § (1) alapján kétségbe nem vonható tény, hogy a emil jogilag a zárt postai küldeménnyel esik egy elbírálás alá, mivel távközlési berendezés útján továbbítják. A kifürkészés valóban idétlen szó, de egyértelműen azt jelenti, hogy valaki megismeri annak a tartalmát.
Ezért nem jelent kivételt a rendszergazda sem, kivéve, ha az 1. pontban leírtak érvényesülnek. Ez mind a józan ész, mind pedig a Btk. általános része szerint így van.
3. Más az, hogy könnyű megnézni az emileket, és megint más az, hogy a magyar jog szerint tilos. Ittasan vezetni is könnyű, mégis bűncselekmény. Attól, hogy a kódolás hiányában a Net nem biztonságos, jogilag még védett.

Az elektronikus levelezés tehát az Alkotmány, a Btk. és egyéb jogszabályok által védett. Ez a válaszom az eredeti kérdésre.

Az már más probléma, hogy sem a magyar jog, sem pedig az igazságszolgáltatás nem felkészült az informatikai problémák kielégítő kezelésére. Nem születtek még meg a megfelelő jogszabályok, amik részletesen, a megfelelő kifejezések használatával, a tényleges helyzetnek megfelelően szabályoznák a kérdést. Ami eddig történt, az csak toldozgatás-foltozgatás.
Sajnos azonban jószerivel az egész jogi felfogás átalakítására lenne szükség, ami év(tized)ek kérdése.

Üdv: MaCS


1997. március 22. - szombat, 15 óra 0 perc
Nekem ez a Geréb egyre jobban teccik. Ugyanaz a merész pökhendiség, mint a Bokros lajcsié. (Tudod Gábor, a fóbia...Vagy ő nem SZDSZ-es?)Abban is védi az igazát, amiben nem lehet. Pedig akkor lenne hitelesebb, és hihetőbb, ha elmondaná konkrétan miben hibáztak és hogyan javítják ki, illetőleg miképpen kárpótolnak az okozott kárért. Akkor az is hihető lenne, amiben nem ismeri el a felelősséget, illetve a hibát. Kérdés, hogy van-e a háttérben neki is egy "világbank", ahova visszavonulhat.
De én nem csak fóbiás, hanem monomániákus is vagyok, és kérdem ismét a jogot ismerő, neccelő matáv-döngölőket, miért nincs szellemi jogvédelem az Interneten?
Üdv Rezső, a szabad macska


1997. március 22. - szombat, 14 óra 39 perc
Tiztelt Geréb Úr!
Magán e-mailben baráti, empatikus hangon válaszoltam Önnek. Ezután olvastam az itteni nyilatkozatát. Ezt írja:
"Csak egeszen halvanyan utalnek ra, nem biztos, hogy Onok egeszen pontosan latjak sokezres vallalatunk belso strukturajat, felelossegi viszonyait.". Nem haragszik, ha ezt kissé elvtelen illojalitásnak ítélem, Ön azzal próbál takarózni, hogy a Matáv struktúrája a hiba oka? Ne haragudjon, de mi nem tudjuk Önt a Matávtól megkülönböztetni. Mivel én egyébként kedvelem a Matávot, azt kell hozzátennem, hogy sajnos.
Ceterum censeo: ha csak augusztusban volt szerver- és emberi hiba, hogyan kerültek ki a novemberi szerződések adatai? Miért feledkezik meg mindig erről a kérdésről?
á

F.G.
A zöld párizsi példázatánál szemléletesebb és irodalmilag is klasszikusabbnak tekinthető a másodrendű frisseségű hal példája.
Andrej Fokics, alias á.

Kedves 11 óra 8 perc
Mondd, e dolgok nem hivatalból üldözendőek?
Egyébként olyan rút álneved van, hogy szégyelled leírni?
á


1997. március 22. - szombat, 13 óra 45 perc
>>Igen, lehessen a szerződésben kitérni arra, hogy védeni akarom-e a postafiókomat.>Addig is vagy csak olyat tessék írni, amit akárki előtt elvállalunk, vagy titkosítsuk, akármennyire kényelmetlen is.> Követelhetjük-e, hogy az elektronikus levelezésünkre is vonatkozzon a levéltitokhoz való alkotmányos jogunk?

Nos, kovetelni ugyan kovetelhetjuk, de az igazi kerdes valojaban szerintem nem ez. Minden egyes e-mail amit valakinek elkuldunk atmegy vagy 10 gepen es azok rendszergazdain, mig a cimzetthez er. A rendszergazdaknak joguk van a gepeken atmeno uzeneteket elolvasni, sot nagyon konnyen lehet automatikusan rakeresni bizonyos szavakra. Ekkor a gep atfut minden levelen es megjeleniti azokat, amelyekben szerepel mondjuk a gyerekporno, vagy az atomkiserlet szo.
A legtobb felhasznalo nincs tisztaban azzal, hogy az e-mailje igy - ha nem is publikus, - de sokak altal elolvashato. >atomkísérlet<< szó szerepel a közleményben? Leadja az "illetékes szervnek" azzal a kérdéssel, hogy továbbítható-e (úgy, mint a régi szép időkben tették a Postán a táviratokkal)? Egyáltalán, mostanában ki az ebben a témakörben illetékes szerv?
Ha meg nem pontosan érti a szöveget, akkor a biztonság kedvéért mindent lead?
Vagy talán önkényesen dönt - bírónak képzelve magát?
És ha valaki a megrendelést küld e-mailben, és a hitelkártyája száma is benne van - ezt is joga van elolvasni a root-nak?
Vagy ha valaki shareware-t ad el, és emilben küldi ki a jelszót, akkor is joga van a rootnak olvasgatni?

Szerinted mit jelent a távközlés kifürkészése és a magántitok megsértése tényállása Btk-ban?

Antifatáv


1997. március 22. - szombat, 12 óra 28 perc
IRC,
Idézet tőled, még február elejéről:

"Könnyes búcsút kell vegyek tőletek.
Először is megidézném egy Bodoky nevű manus cikkét aki az egekig dicsérte a magyarországon dúló szabadságjogokat az internet tekintetében. Szegényt szidták is ezért mint megírta a Narancsban, de ez még nem jelenti azt, hogy igaza van. Engem most le fog tiltani az egyetemi rendszerről az operátor, mert állítólag szemét vagyok. Rendszeresen olvasgatják az Emaileket satatöbbi. Amíg a fasizmus dúl Szegeden eme provinciális porfészekben, nem olvashatjátok fajsúlyos és mélyenszántó intellektusról tanulságot tevő véleményeimet. Azért vegyetek erőt könnyeiteken, hiszen az élet megy tovább..."

Egy: kíváncsi vagyok, már csak módszertani okokból is, mit csináltál az operátoroddal. Él még?
Kettő: nehezen tudom összeegyeztetni a februári véleményedet meg a mostanit: "Szeged a bun varosa. Szeged nem a MATAV fennhatosaga alatt all. Ez egy szabad orszag, szoval akinek tele van a tokja a fentemlitett ceggel koltozzon ide. Tart karokkal varom."
Szóval menjünk, vagy ne menjünk? Fasiszta vagy szabad?

zs.


1997. március 22. - szombat, 12 óra 0 perc
Egyszerű a helyzet, a következő leveleket kell megírni és elküldeni a címzettnek:

Tisztelt Államügyész Úr!
(postacím: 1881 Budapest)

Alulirott ezennel feljelentést teszek a Btk. 177, 177/A, 177/B, 178. cikkeiben leírt bűncselekmények
miatt ismeretlen tettes ellen.
Az történt ugyanis, hogy a Matáv Rt-től az internet ügyfélazonosítók és jelszavak tömegesen kiszivárogtak.
Ez igen súlyos következményekkel járt, így ugyanis bárki hozzáférhet az ügyfelek elektronikus
magánlevelezéséhez, amely közlemények igen sokszor személyes és különleges adatokat tartalmaznak.
Kérem tisztelt Államügyész Urat, hogy mindent tegyen meg a tényállás felderítése és a bűnösök példás
megbüntetése érdekében.
Hozzáteszem azt, hogy az UNIX számítógépes rendszerekben semmi sem indokolja azt, hogy a rendszer
kezelője ismerje és nyilvántartsa a jelszavakat. A jelszavak rejtjelezve találhatóak meg a rendszeren,
így a rendszergazda sem ismeri. Ezért nagyon furcsa, hogy a Matávnál a jelszavak központilag listára
kerültek.
Ha a rendszerkezelő egyszer beállítja az induló jelszót, akkor indokolt azt a felhasználóval való közlés
után a nyíltan olvasható dokumentumokból véglegesen törölni. Ha a felhasználó elfelejtené a jelszavát,
akkor be lehet állítani egy újat. Így semmi se indokolja azt, hogy a rendszerkezelő ismerje a jelszavakat.
Azért, mert hogy a Nemzeti Távközlési Szolgáltató az érintett,


Tisztelt Hírközlési Főfelügyelet!
(postacím: 1542 Budapest)

Alulirott bejelentem, hogy a Matáv Rt-től az internet felhasználói jelszavak és azonosítók tömegesen
nyilvánosságra jutottak. Ez különféle bűntettek elkövetését valósítja meg
Semmi nem indokolja azt, hogy a rendszer kezelője nyilvántartást vezessen a jelszavakról.
Kérem szíveskedjenek a Matáv Rt. szolgáltatási jogát haladéktalanul megvonni.
Az eset ugyanis bizonyítja azt, hogy a Matáv Rt. alkalmatlan a feladata ellátására
Kérem, szíveskedjenek gondoskodni arról, hogy ilyen a jövőben ne fordulhasson elő: ez csak úgy
garantálható, ha a Matáv Rt. a jövőben mindennemű távközlési szolgáltatástól távol tartja magát.





[Függelék - ha valaki nem tudná]


177. § (1) Aki a foglalkozásánál vagy közmegbízatásánál fogva tudomására jutott magántitkot alapos ok
nélkül felfedi, vétséget követ el, és pénzbüntetéssel büntetendő.
(2) A büntetés egy évig terjedő szabadságvesztés, közérdekű munka vagy pénzbüntetés, ha a bűncselekmény
jelentős érdeksérelmet okoz.

177/A. § (1) Az az adatkezelő, aki (...)
b) személyes adatot jogellenesen továbbít, vagy nyilvánosságra hoz, (...)
vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

177/B. § (1) Aki a személyes adatok védelmére vonatkozó jogszabályban meghatározott adatkezelése során
tudomására jutott különleges adatot
a) jogellenesen nyilvánosságra hozza,
b) (...) bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki a különleges adatot maga vagy más részére jogosulatlanul megszerez, vétséget követ el, és két
évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

178. (1) Aki másnak közlést tartalmazó zárt küldeményét, tartalmának megismerése végett felbontja, megszerzi,
vagy ilyen célból illetéktelen személynekátadja, úgyszintén aki távközlési berendezés útján továbbított
közleményt kifürkész, vétséget követ el és pénzbüntetéssel büntetendő.
(2) A büntetés egy évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt
foglalkozás vagy közmegbizatás felhasználásával követik el.
(3) A büntetés
a) két évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekmény,
b) bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a (2) bekezdésben meghatározott bűncselekmény
jelentős érdeksérelmet okoz.



1997. március 22. - szombat, 11 óra 8 perc
Kedves Geréb Úr!
Akkor, ahogy Ön mondja: még egyszer: Szerintem téved, Ön igen is lehet szép, ez ugyanis nem látszik. Szerintem okos is lehetett volna, nem rajtunk múlott, hogy elszalasztotta. Kár, hogy sok remek riposzt bennszakadt, mielőtt élvezhettük volna, de ez talan a "ki lehet itten okos"-problémával függ össze. Velem például nyugodtan személyeskedhet, ha ezt gondolja a leghelyesebb magatartásnak. Ha mégsem, akkor meg miért hiányzik?
De hogy a lényegre térjek:
"Csak egeszen halvanyan utalnek ra, nem biztos, hogy Onok egeszen pontosan latjak sokezres vallalatunk belso strukturajat, felelossegi viszonyait."
Talán emlékszik: a kissé megzöldült parizer esetére utaltam már.
Ezzel szemben mintha nem fordult volna elő egyik levelében sem a következő állítás:
Bocsánatot kérünk azoktól, akikkel szemben hibát követtünk el.
Azt az állítást, melyben esetleg apró figyelmességgel, némi kárpótlást is igyekeznek nyújtani ügyfeleiknek, már nem is kérem számon.
Minek is. Legfeljebb megint ír egy sértődött hangú üzenetet. Amiben nemhogy alázatnak, de egy fogcsikorgatva elmondot bocsinak sincs nyoma.
Viszlát
Fisch Gábor


1997. március 22. - szombat, 10 óra 53 perc
Tisztelt Geréb úr!

Becsülöm személyes bátorságát,kiállását a MATÁV mellett ("ide lojjetek!"), de sokkal jobban venné ki magát , ha a MATÁV profizmusáról ékezetekkel ellátott írásban próbálna meggyőzni. Egy mezei net-user megengedheti magának az ékezet-nélküliséget, a MATÁV termékmenedzsere nem. Bár igaz is, ön a MATAV -é...

Üdvözlettel: GaborVass@compuserve.com


1997. március 22. - szombat, 10 óra 24 perc
Kedves Gereb Janos!
Hogyan lehetett ön termékmenedzser, ha a nem ismeri terméket, amit menedzsel? Ha ismerné, akkor tudná, hogy most szerényednie illene.
gszor


1997. március 22. - szombat, 10 óra 6 perc
zs!
No problemo. Csak VICceltem.

A Razziabirosag leszogezi a kovetkezoket.
1. Aki HIBAZOTT, ha nem is teriti a kart legalabb kerjen BOCSANATOT.
2. A profinak fizetnek es o csinalja amit vallalt, az amatornek fizetnek, csinal valamit, es dobbenten figyeli, hogy mi tortenik.
3. Mivel az itten megnyilvanulo egyeneknek nagyon gyatrak a riposztjaik, javaslom Gereb ugynok urnak a riposzt verseny kiirasat, a nyertes kapjon mondjuk egy ingyen Faliora Generalist.

Ha ez nem megy van egy (gusztustalan) ajanlatom Gereb ugynok szamara: En egy keyboard-agressziv egyen vagyok, es vallalom, hogy teljes izombol vedem a MATAVOoT, ezert cserebe csak egyhavi fizeteset kernem. Onnek itt bogyoresznie se kellene a NeTTo-t, volna egy csomo szabadideje, en mondom csudajo volna.

Szeged a bun varosa. Szeged nem a MATAV fennhatosaga alatt all. Ez egy szabad orszag, szoval akinek tele van a tokja a fentemlitett ceggel koltozzon ide. Tart karokkal varom.

Razzia Cattani


1997. március 22. - szombat, 9 óra 18 perc
Tisztelt rogtonitelo birosag!

(Az ad 1 figurat most elhagyom, mert ezzel is megsertettem valakit)
Tisztaban vagyok vele, hogy akarmit mondok en itt okos nem lehetek (valoszinuleg szep sem).
Tisztaban vagyok vele, hogy Onoket egyreszt nem erdeklik a kifogasok, masreszt erdeklik.
Tisztaban vagyok vele, nem vaghatok vissza a sokuknal tapasztalt szemelyeskedo stilusban, pedig szamos igen kivalo riposzt jutott az eszembe.
Tisztaban vagyok vele, hogy mivel en alltam onok ele, vallalnom kellett a megmerettetest. Csak egeszen halvanyan utalnek ra, nem biztos, hogy Onok egeszen pontosan latjak sokezres vallalatunk belso strukturajat, felelossegi viszonyait.
Akkor meg egyszer:
A MATAVNet szolgaltatonal HIBA tortent, HIBAZOTT, HIBAT kovetett el. A tortenetet leirtam, ha ez mentegetozesnek, felelosseg elharitasnak tunt, akkor elnezest kerek.
A masik, a jelszo biztonsagot nem erinto hiba, hogy mivel SHELL szolgaltatast is nyujtunk (hamarosan megszuntetjuk, csak PPP lesz), konnyen kiovashatok voltak (nem feltetlenul kellett volna igy lennie) a user nevek s igy un. junk mail volt kuldheto. Ha barki ezzel a jovoben visszael, akkor mindent el fogunk kovetni a szolgaltatasbol valo kizarasa, kizarattatasa erdekeben. (Jelen junk mail feladojaval is ezt tesszuk.)
A profizmusrol: sokuk szerint vannak profi szakemberek, akik mindig mindent tokeletesen csinalnak es amatorok, akik mindig hibaznak, legfeljebb neha szerencsejuk van. Az Internet technikai - gazdasagi menedzselese egyszeru es trivialis legyen akarmilyen nagy szolgaltatorol, illetve halozatrol szo. Biztosan igazuk van.
Allitas es celmeghatarozas: egy even belul a felhasznaloi panaszokat a minimalisra (legfeljebb ezrelekben kifejezhetore) fogjuk csokkenteni a szolgaltatas intenziv kiterjesztese, a portfolio allando fejlesztese mellett.
Tisztelettel
Gereb Janos


1997. március 22. - szombat, 7 óra 45 perc
Ladisok és Gentlemanusok,
mostan reggel letőtöttem oszt átvizsgátam eposzaitokat. Sokkat merítettem belüle. Komojjan.
Ez az FG gentlemanus nagyon jól megfogta az kérdést:
Egy dolog a levelek olvashatósága búvó patakként átcsordogálván 10 masinán - ezt mondjuk tuggyuk. Aki akar felkészül reá, PGP stb. Erre úgy vigyázhat a szolgáltató, hogy nem címzetes félhülye kukkolókat alkalmaz - mert ugyi aki erre képes, az másra is, ezér nem marad ideje fontosabbná fontosabb dógokra pl. a szerver rendes karbantartására.
Geréb úr viszont nem nagyon villogott. Ha mán a nyáron történt az esemény, miér csak tegnap (1997. március 22) adott ki sk. körlevelet? Meg osztán haggyon má azzal, hogy az Internet nem biztonságos…. Hallot mán valaki ojjan termékmenedzsert aki aszongya a portékárú hogy az nem jó? Nem inkább a Matávrú köllött vóna nyilatkonija? Hát ne aggyanak mán lehetőséget arra hogy nekem evigyék az account-omat sokfelé. Meg aszongya leállt a szerver oszt azé vitte el valaki. No és? Ha hónap leáll mi lészen? Eviszik a szervert is eccer! Vagy csak az account-ra vadásznak?
Inkább aztat hallanám szívesen 2 eccerű tő mondatilag gentlemanus Gerébtű, hogy: Bocs. Többé nem fordul elő. Ennyi.
És még 1 apróság: hivatalból tudhatom-é, mostanság, utólag, hogy az kiszivárogtatott lista mit tartalmazott? Pontosabban: az ÉN adataim rajta vótak-e? Ha mán akkó, másnap nem szótak. (Vigyázzá gentlemanus Geréb ez most beugratós dolog ám!)
alexpos@mail.matav.hu


1997. március 22. - szombat, 7 óra 19 perc
Ja, bocs, elfeledtem. Ime egy idézet a MatavNet január 20-i körleveléből:
A MATÁVNet biztosítja Felhasználói részére a személyes információk védelmét.....
Ezen én nem lepődtem meg, hisz ez teljesen természetes.
Véleményem szerint el kéne döntenünk: a Emil az hivatalos levelezésre alkalmas vagy sem? Nomost mielőtt szavaznátok: odaát, nyugatabbra már eldőlt a kérdés. Ha pedig levélként elfogadják, akkor függetlenül a bíróság felkészültségétől, a levéltitok vonatkozik erre is. Mindenesetre nem szívesen lennék a MatavNet helyében akkor, ha valaki bebizonyítja, hogy igenis az ő Emiljét valaki más csócsálgatja. Mert az, hogy leveszi a levelem, csak egy dolog. Másik az, hogy nem marad a szerveren, a harmadik pedig a legveszélyesebb. meg is válaszolhatja az illető levéltitoksértő azt a levelet, amit én nem is láttam....
@llexx


1997. március 21. - péntek, 22 óra 58 perc
Elnézést, hogy ilyen hamar jelentkezem újra, de az előző közleményemet még olvasás előtt adtam le.
Asokanak
Kedves kisszerszám, mely konkurrens szolgáltatótól kapod a jutalékot zoológiai fejtegetéseidért?
á
TREX
Nem voltál nagyon szabatos, ezéert visszakérdezem: jól értettem, hogy nehezményezed azt, hogy egy közületi számítógépet nem szabad magánlevelezésre használni? Ha igen, hadd meséljem el, hogy amikor vállalatnál dolgoztam, ott volt postabontó, és a névre szólü leveleket csak akkor nem bontották fel, ha rá volt írva, hogy s.k. felbontásra, és emellett a kislányok időben megkapták az ibolyacsokrot, konyakmeggyet és a bájmosolyt. Ha valakinek ez nem tetszett, azt felvilágosították, hogy a magánleveleit akkor is a lakáscímére kell küldetnie, ha ott a felesége a postabontó. Egyébként marad a postán maradó megoldás.
Más. Valaki küldött a szobatársamnak egy e-mailt, amelyben engem kritizált. Tévedésből vagy tudatlanságból azonban az én tulajdon felhasználónevemre címezte. Amikor replay megkértem, hogy ha baja van velem, nekem írjon közvetlenül, megsértődött a levéltitok mián.
Kinek orra van, az szóljon hozzá.
Egyébként juszt sem hagyom ott a Matávot. Megjavul, ha beledöglik is.
á
chyperpunk
Az 56 bites kulcs, ha jól tudom, embargós.
á


1997. március 21. - péntek, 22 óra 40 perc
Elnézést, hogy ilyen hamar jelentkezem újra, de az előző közleményemet még olvasás előtt adtam le.
Asokanak
Kedves kisszerszám, mely konkurrens szolgáltatótól kapod a jutalékot zoológiai fejtegetéseidért?
á
TREX
Nem voltál nagyon szabatos, ezéert visszakérdezem: jól értettem, hogy nehezményezed azt, hogy egy közületi számítógépet nem szabad magánlevelezésre használni? Ha igen, hadd meséljem el, hogy amikor vállalatnál dolgoztam, ott volt postabontó, és a névre szólü leveleket csak akkor nem bontották fel, ha rá volt írva, hogy s.k. felbontásra, és emellett a kislányok időben megkapták az ibolyacsokrot, konyakmeggyet és a bájmosolyt. Ha valakinek ez nem tetszett, azt felvilágosították, hogy a magánleveleit akkor is a lakáscímére kell küldetnie, ha ott a felesége a postabontó. Egyébként marad a postán maradó megoldás.
Más. Valaki küldött a szobatársamnak egy e-mailt, amelyben engem kritizált. Tévedésből vagy tudatlanságból azonban az én tulajdon felhasználónevemre címezte. Amikor replay megkértem, hogy ha baja van velem, nekem írjon közvetlenül, megsértődött a levéltitok mián.
Kinek orra van, az szóljon hozzá.
Egyébként juszt sem hagyom ott a Matávot. Megjavil, ha beledöglik is.
á


1997. március 21. - péntek, 22 óra 40 perc
Mint - dicsekedni lehet? - a MatavNet 34., még életben lévő előfizetője hangot adok abbéli reményemnek, hogy a bajok elmúltával ITT egyelőre nem lesz baj. Ezé marattam. Holnap maj lesz baj máshun. De akkó mán nem lészen ekkora szám, akkorra mán megszokjuk.
Igaz, ősz hajszálaim száma az utóbbi időben nem csökkent. Az a -czy- nevű embör jól mongya: nézzük mán meg milyen a minőség? Csak asztat nem mongya meg, hogy hogyan? Gyorsaság? Emberközpontúság? PR? Belépés este 10 után elsőre? Biztonság? No amíg keresitek a választ, megyek aludni. Az iccakai telefonszámla is magos lesz.
@llexx


1997. március 21. - péntek, 22 óra 30 perc
Kollégák!
A mai napon két példányos szerződésformulát kaptam a MATÁVNET-től. Ez látszólag teljesen azonos a novemberben megkötött szerződéssel, melynek nyomán megkaptam - novemberben !!!! - azt a jelszót, amelyet az a gazember akárki már a nyáron a szerverkarbantartáskor előre ellopott.
A azonosság látszólagossága két problémát rejt magában. Az egyik az, hogy a szerződes 6. pontjában csúszóáremelessel a saját domainneves www-szerver bérlet 4000 forintról 7000 forintra NŐTT. Ez akkor sem jogszerű, ha egyébként a Matávnet 4 hónap alatt képes lenne egy www-szervert névvel ellátni és bejegyezni. De nem képes.
A másik bibi a szerződés 9.5. pontja, amely így hangzik:
Az előfizető....
FELELŐSSÉGGEL TARTOZIK MINDEN OLYAN SZOLGÁLTATÁS FELHASZNÁLÁSÁÉRT, AMELY JELSZAVÁN, AZONOSÍTÓJÁN KERESZTÜL TÖRTÉNIK.
Nem találtam viszont olyan pontot, amelyben a Matávnet felelősséget vállalna arra nézve, hogy jelszavam, azonosítóm nem kerülhet illetéktelen személy tudomására. (Szerintem ez így majdhogynem cinizmus, persze csak majdnem, mert egyrészt ezt a levelet jóval a balhé előtt már kinyomtatták, mert nem jelzik benne, hogy a hibabejelentő száma kb. 2 hete megváltozott. Másrészt pedig a Matávnál nem tudnak egymás dolgairól.) A Matáv kötelezettségvállalásának hiányában a fenti kikötés egy aprókát és picinyég egyoldalú.
Akinek van szeme, az hallja, akinek van füle, az lássa.
á


1997. március 21. - péntek, 22 óra 14 perc
Ahogy Zöpö már szépen rávilágított, itt nem csak az a kérdés, hogy levéltitok-e, hanem az, hogy valakinek legyen-e beleszólási, beleolvasási joga az email-jeimbe. Most épp az 56 bites kulcs dívik a nagy Amerikában, és nagyon igyekeznek mindenkit meggyőzni az államilag deskifírozható kulcsok előnyéről.
Igen ám, de én elég paranoid szoktam lenni az ilyenekben, szóval ha senki, akkor tényleg SENKI se olvassa a levelemet. Mert én akkor sem bízom az állam bácsiban, hogy majd bizalmasan kezeli az információt.
--
Jul7 a cypherpunk


1997. március 21. - péntek, 18 óra 47 perc
Trex.

Itt állok rombadőlve, mint egy Natáv-szolgáltatás, mert nyomát sem találom magamnál a melldöngetésnek. Esetleg utalhatnál rá (hiszen még azt sem írtam, rendszergazda vagyok-e vagy sem :-). Lehet, hogy zavaros és elkalandozó (főleg a matáv-ügytől), amit írok, de végig arra célozgatok, hogy ha *nem* egy szolgáltatótól bérelek vonalat, hanem ingyen kapom a MUNKAHELYtől, akkor arra bizony a munkahely szabályai vonatkoznak. Mivel ez itt éppen egy egyetem, az egyetem internet-használatára az egyetem szabályai vonatkoznak, az egyetem viszont az akadémiai internet-hálózat része, ezért annak a szabályai is vonatkoznak rá... Az akadémiai jelleg - az idézetem a szabályzatból utal rá - pedig bizony még a szólásszabadságot is korlátozza, hiszen nem irkálhatnak akármit, nuku biznisz, bombarecept, hitleráj.
És most a Matáv is kapjon egy kicsit: gyanítom, meg akarták spórolni a drága, profi szakembereket, és némi manager-dumával gondolták pótolni azt. De olcsó húsnak híg a levele.

Bye
Ollo


1997. március 21. - péntek, 18 óra 23 perc
Ollo!
"Nagyon fontos: munkahelyi utasítások, szabályzatok nem lehetnek ellentétesek
semmilyen jogszabállyal, a jogszabály nem ismerete pedig nem mentesít a felelősség alól."
Az idézet MaCS-tól származik.
MaCS nem tudhatta, hogy nálatok a szabályzat kimondja, hogy "a nemzetközi hálózat csak az oktatáshoz, illetve non-profit kutatáshoz kapcsolódó levelezésre vehető igénybe", mert te csak a melledet döngetted. (Egyébkén okos kis szabályzat.) Tehát a szabályzatotok szerint nincs magánjellegű küldemény. (Ha valaki mégis ilyet küldene, az magára vessen.)
Amíg egy szabályzatban ez is benne áll, addig minden OK. Különben pedig hogy vállaljon valaki valamiért felelősséget, amit nincs is joga megtekinteni?

TREX

Ui.: Elég legyen már a szupervigyori melldöngetésből! (Ha már ott tartunk, hogy én is ember, te is ember: a rendszergazda is csak ember, nem pedig valamiféle minden szempontból szebb és jobb.)


1997. március 21. - péntek, 17 óra 9 perc
Barátaim azúrban!

(Igen, én vagyok az, a főgeci IP-nyomozó, rendszergizda +minden... :-)

Kérek szépen, ne vegyétek kioktatásnak, de az internetes e-mail ab ovo nem támogatja (nem is tudja támogatni) a magán- és levéltitkot, ez benne van minden alapfokú internet-tankönyvben. Ez tény, erről nem érdemes vitatkozni. Tessék PGP-t használni, vagy bármi mást. Más kérdés, hogy Geréb János szerencsétlenül nyilatkozik, ha azt állítja, hogy a rendszere biztonságos. No more comment, nem akarok arra az asztalra szarni, ahonnan eszem.

Más. Előfordult Bergengóciában, hogy a "Nagy Okosság Iskola", NOI két diákja tréfából(?), szellemességből(?) Adolf Hitler Fan Clubot alakított, és ezen a néven levelezett, külföldre is. A NOI rendszergazdái egy egészen más ügy folytán vették észre, addig SOHA nem olvastak bele a diákok levelezésébe. A két diák ezután röviden távozott a NOI-ból. Szerintetek vonatkozik-e, vonatkozhat-e a levéltitok arra az esetre, amikor a levél fejlécében az áll, hogy:
> Sender: Adolf Hitler Fan Club
> Organization: Nagy Okosság Iskola, Magyarország
Hangsúlyozom, ez nem kereskedelmi e-mail volt, ahol én fizetek, és ezért azt írok és annak, akinek akarok.

ZöPö
zopo@cc.matav.hu


1997. március 21. - péntek, 16 óra 56 perc
Üdv!

Elismerve, hogy az userek mailbox-a nem egy Reader´s Digest, azért hozzátenném, hogy a szolgáltatónál bérelt mailbox titkosságát elválaszthatnánk, még ha csak árnyalatilag is, a vállalati-intézményi levelezéstől. Mert ott gyaníthatóan minden a cég tulajdona, ők szabják a szabályt. Nálunk a szabály előírja: "A témaszám tulajdonosa vállalja a felelősséget a témaszámról a hazai és nemzetközi hálózatra küldött üzenetek tartalmáért. Felhívjuk a figyelmüket arra, hogy a nemzetközi hálózat csak az oktatáshoz, illetve non-profit kutatáshoz kapcsolódó levelezésre vehető igénybe." Namármost ha nem nézhet bele az intézmény részéről senki a levelezésbe(és nem azt mondom, hogy nézzen bele, és nem is azt, hogy mindenki!), akkor soha senki nem lesz képes érvényt szerezni a helyi szabályzat e pontjainak, (róka fogta csuka?) már persze, ha akar. Ez az egyetemi ingyen Internet ára...
De a root rendszergazdákkal eltérünk a fő csapásiránytól, a Matávtól.
Személy szerint a francba elkívántam a jelszógyűjtemény közkinccsé tevőjét, amikor a HIX OTTHONKA-ban, aztán a TIPP-en is láttam. Aztán még feljebb ment a pumpa, mikor a HIX MOKA-n is elolvashattam, ráadásul azzal a felcímmel, hogy ez nem vicc. Akkor meg mit keres ott?
Értem én, hogy a Matávot akarta cselekvésre kényszeríteni, de ezért akár csak egy vétlen user jelszavának közhírré tétele is erős túlzás. Legalább vette volna a fáradságot, hogy tetszőleges helyen egy x-szel helyettesített volna bármely tételnél egy jelet legalább, ezzel esélyt adva az így kiszolgáltatottaknak is... Mert, visszatérve mondandóm elejére: ők szolgáltatónál bérelték a postafiókot...
Tudja valaki, mi áll az adatok titkosságáról egy Matáv-user szerződésben?

Bye
Ollo


1997. március 21. - péntek, 16 óra 24 perc
Csak annyit: az állítólagos értesítés tisztelt MATÁV mammuttól, hogy változtassunk jelszót, hozzánk mind ez idáig nem jutott el. 3 napos, majdnem folyamatos telefonálási próbálkozás után értem el az ügyfélszolgálatot, mire megtudtam, hogyan lehet jelszót változtatni. Egy óra múlva életbe is lépett az új jelszónk (na nem mintha dícsérni akarnám a gyorsaságukat).
A fenékbe billentést tisztelt szolgáltatónk részére erősen támogatom, és a felelős fejek lecsapogatását is.

Bec.


1997. március 21. - péntek, 15 óra 5 perc
IRC,
Miért?
zs.


1997. március 21. - péntek, 14 óra 25 perc
Haaaat...
El vagyok gondolkodva. FIGYELEM! Az otodik sipjel utan Razzia Cattani igazsagot hirdet!
Isteni szerencse hogy ilyen csoro nyul vagyok, kulonben ha velem jatsszanak meg ilyen dolgokat MataV-ek, mar tuti hogy felgyujtottam volna a korzeti irodajukat. De ha Gereb ur megker minket hogy bocsassunk meg mer` hogy o/ok is emberek megis vissza kell kerdezni, hogy minek nez o minket? Ha mondjuk egy sebesz a beteg laba helyett a fejet amputalja, vagy mondjuk az autoszerelo lefelejti a feket az automrol, a foldrajztanar eroszakoskodik a lanyommal a szertarban, akkor is nagy asz a pakliban, hogy emberek vagyunk. Nagyon ocska retorikai fordulat, le kell utni meg amig a levegoben van. Passworddel persze nem fogunk nyulat, csak azert hat az informacio penzze valo konvertalhatosaga nagy visszaelesekre ad lehetoseget. Ahelyett hogy azt mondana, hogy `emberek vagyunk`, jelentse inkabb ki, hogy `amatorok vagyunk`.
Amugy ahogy itt ulok, nem tudnam felidezni, hogy mibol gondolom, hogy az emil hasznalat titkos. Talan a psw megletebol kovetkeztettem...
MaCS kollega itt tutiba kifejtette a jogi meg egyeb jellegu vonzatokat. Mindenki neveben megkoszonom faradozasait.
Baromi nagy kulonbseg a nyugathoz kepest, hogy itt az emberek nem kemenyednek be annyira amikor itt-ott megalazzak oket, megtiporgatjak szabadsag, meg emberi jogaikat. Hozzaszoktunk a kommunizmus alatt. Ha mondjuk kijon valaki szajan az a mondat, hogy a lelkekben is vegbe kell menjen a rendszervaltas, az csak annyit jelent, hogy egy ilyen huzast ne vigyenek el a felelosok szarazon. (ld. Toxic-ugy, penzpapir-ugy, Postabank-botrany, kozoktatasi miniszteriumi pecsenyesutogetes, olajgate, Olaj Gates, - nem vagyok ellenzeki lelkuletu ember de ezek utan meg mindig ugyanazok az emberek vannak ugyanott, ez mindenkeppen megalazo ram nezve, azutan alljon itt meg az M5-os autopalya tortenete arrol hogy hogyan is lehet megalazni az embereket, es hogyan hagyjak magukat. A Matav-dolgait mar fel se vesszuk, pedig itt is az van, hogy mi fizetunk, ok meg megalaznak.) Itt meg az a kozhit, hogy akinek hatalma van annak nincs felelossege. De a kozhitnek baromira igaza van, elmondanam, ugyanis ezt a jogrendszer is tutiba alairja. (persze azert ne vigyenek el fekete autoban az ejszaka kozepen embereket) Kicsit most sivar vagyok a temahoz, es bocs de nem tudom adni a megszokott harci stilusomat.

zs!
Duzzogok.

Billy!
En kerdeztem, koszi az info-t.

Razzia Cattani

u.i. Lesz meg itt nemulass!


1997. március 21. - péntek, 14 óra 6 perc
Kedves MATÁV-döngölők,

Becsülendő az igyekezet, amellyel Góliátot püfölitek, de Leninfiúnak sajnos igaza van (szerda 23,24); ezen felül pedig megnézem én azt a választott magyar bíróságot, amelyik ítéletet tudna hozni egy ilyen "precedensértékű perben" úgy, hogy:

1. az Internethez nem ért egy kukkot sem,
2. (amennyire én tudom, de vannak itt ennek a területnek szakértői) magát az Internet fogalmát sem fedi még le egyetlen érvényes törvényünk sem.

Persze, mindettől a panaszkodás még nem lesz kevésbé jogos. Drukkolok nektek.

Postapunk


1997. március 21. - péntek, 14 óra 0 perc
Én ebben a helyzetben mindenképpen valalmilyen (esetleg egységes)jogi fellépést tartanék helyesnek. Egyrészt azért, mert a helyzet a szolgáltatási szerzödések hiányosságai ellenére is egyértelmü, másrészt a kérdés megnyugató rendezését nem szívesen bíznám a szolgáltatók jóindulatára. Erre egy precedensértékü per lenne a legmegfelelöbb eszköz.
Üdvözlettel: SPA


1997. március 21. - péntek, 13 óra 5 perc
Két dolog röviden.

1. (Csak hallottam!) A passwordok kikerülése után megkeresték a Kurírt, legyen szaftos botrány az ügyből. Másnapra a Kurírnál - állítólag - már nem akarták megjelentetni az ügyet. Hogy ez kinek állhatott érdekében? Mindenesetre tőkeerősnek kellett lennie. De mindezt - mint jeleztem - csak hallottam; nem kívánok össze-vissza vádaskodni, minden bizonyíték nélkül, de az általam eleddig tapasztaltak gyanakvóvá tettek.
Ha tudsz további részleteket a dologról, írd meg kérlek.

2. Mivel az összes hazai vonal tulajdonosa a MATÁV, feltehetően tőle függ konkurenseinek a sávszélessége is (röviden és egyszerűen).
Hogy egy monopolhelyzetben lévő cég pedig mit csinál? Valószínűleg amit akar.
(És ez nem csak a MATÁV Internet szolgáltatására érvényes, hanem a telekommunikáció egyéb területeire is, nemde?)

Tisztelettel:

wol@osiris.elte.hu

PS. Használjatok PGP-t.


1997. március 21. - péntek, 11 óra 48 perc
ezt egy normal unix rendszerben mindenki lathatja, de erre mostmar vannak egy kisse jobb megoldasok is. Ezert mondtam, hogy ebben az esetben inkabb a lustasagert felelos a Matav. (Bonyolultabb jelszavak, vagy mas rendszer kellett volna.)
Tisztelettel:
repa@ahol.com


1997. március 21. - péntek, 10 óra 29 perc
Hello !
Amit kifelejtettem: a rendszergazdinak pont ugyanannyira nincs joga mas leveleit olvasgatni, mint barki masnak, az elofizetoi adatokat pedig a szolgaltatonak az egvilagon senkinek sincs joga kiadnia. Igy azon szolgaltato rosszhiret keltenem eloszor ahol csak tudom, akirol megtudom, hogy barmilyen adatomat kiadta a ketchup-os ugy kapcsan. Azt kene megtudni, hogy csak az IN* kezdetu jelszavak kerultek e ki, vagy az osszes tobbi is. Ha csak ezek, akkor nem Matav-os az illeto, hanem csak egy picit is hozzaerto Unix-os. Ha pedig mas jelszavak is, akkor viszont egy kedves Matav-os tette kozkincse a jelszavakat. Az elso esetben csak a lustasagaert, vagy hozza nem erteseert szidhato a Matav, mig a masodikban egy dolgozojukat kene kisse megnevelni, amirol ugyebar csak kozvetve tehet a Matav.
A /etc/passwd file-ban vannak a felhasznaloi login nevek, a teljes nevek, es lekodolva a password-ok,


1997. március 21. - péntek, 10 óra 27 perc
MaCS amit a rendszergazdikról irsz tutti igaz. Szerencsére nekem eddig senki sem irta elö hogy bármiféle controllt végezzek magánlevelezéseken. Bár itt nálunk inkább csak magánDOC-ok lehetnek mail még nem fut. Másrészt ha valaki kitalálná hogy spicliskedjek, abban a pillanatban elküldeném a halal F....ra. Meg irnám is a felmondásomat.
Ami viszont lehet hogy igaz, az az hogy az internet jogi szempontbol szabályozattlan, és hiába van benne minden féle jog az alapokmányunkban, hogy ha nincsenek konkrét cuccok az internetre vonatkozólag, akkor semmit nem tehetsz, illetve esetleg probaper :(?). Cimborám irt amerikábol, hogy ott már emberek meggazdagodtak volna azóta a kártéritésekböl :)

Geréb úrhoz intézett kérdésem még aktuális re felteszem: Hogy juthatot akárki az én és ka?? nevü sorstársaim neveihez, és milyen adatok csusszanhattak ki a kellöen nagy szemü védöhálón?

kaviat neofittnesspop "rettegve varom az adattolvajokat"


1997. március 21. - péntek, 10 óra 21 perc
Kedves kollégám Fisch Gábor! Fogjuk a félre irásomat arra, hogy siettem! Jó?:)

Attila


1997. március 21. - péntek, 9 óra 3 perc
Ciccak!

Hat ilyen a vilagon nincs. Honapok ota attol hangos a GURU, arra panaszkodik mindenki hogy a MATAVNEt dobbeneteses , az elofizetokkel nem foglalkoznak , a szolgaltatas esetleges, kerdesekre hamarabb valaszt kapni egy levelezoforumon a MARAV illetekestol mint szemelyesen.

Es meg mindig vannak elofizetoik, akik csakazertis kitartanak mellette. Nem zavarja oket, hogy most is melleduma m1. Megis milyen +oldas az, hogy a nyilvanossagra kerult accountok jelszavait egy weblapon lehet +valtoztatni. Hat ezen mar csak kinjaban rohog az ember. Miert nem lehet azokat a nyomorult accountokat letiltani vegre?????

Miert nem tiltottak le mar hetfon?
Miert nem tiltottak le mar a nyaron amikor kiderult (allitoag) ez az egesz?
Ha en Matav elofizeto lennek most a nyarig visszamenoleg kovetelnem a penzem, mondvan, hogy azota mas hasznalja az altalam fizetett szolgaltatast.

//asoka aki +gyozodott arrol, hogy a *@*.matav.hu=
*@*.birkak.gyulekezete.hu


1997. március 21. - péntek, 8 óra 40 perc
Kedves felháborodott Matáv barátok.
ollo!
Miből gondolod, hogy most nem olyan a helyzet, mint anno. Ajánlom Alexa Károly március 15-i vezércikkét arról, hogy miért kell most inkább rabnak lenni, mint szabadnak. És többiek miért csodálkoznak a Matáv mentalitásán, amikor két rétege van. AZ egyik az ózdi postafőnök tipus még ma is dolgozó garnitúrája, a másik a monopol helyzetet kihasználó "újpimaszok" hada. A kettő nemcsak kiegészíti egymást, hanem mentalitásuk is azonos tőről fakad.
Ennyit fóbiám igazolására. (Egyébként tényleg van. De egészen másfajta. Klausztrofóbia. Most kezd mellé kifejlődni az agórafóbiám is. Igazolni tudom tehát, hogy sehol sem találom a helyem.) Bár fóbiás helyett inkább gyűjtővé válok az internettóban. Eddig csak a betiltott, "betiltódott" újságokat gyűjtöttem (Gábor ez elméletileg érdekelhet téged. Új Symposiontól, a Tiszatájon át egészen a Reformig és Demokratáig terjed a lista. Nem tudod kiegészíteni?) Egyszer már elkezdtem az internettós a címkéimet gyűjteni, de abbahagytam. Elhamarkodott cselekedet volt. Most jött a többiek mellé a fóbiás. A helyzet viszont más. Ugyanis az SZDSZ Sajtóirodája magasan a legjobb és legkorrektebb az összes párt-sajtó iroda között. Velük a legjobb a kapcsolatom. Éppen ezért lepett meg eljárásuk. Amikor rákérdeztem azt felelték, hogy az Interneten nincs jogdíj. Szerintem ez is kapcsolódó és fontos probléma. Kár, hogy nem erre reagáltál kedves Gábor és többiek.
Ami viszont az újbóli nekem ugrásodat illeti, nem értem. Ismered a hótmélemet, beszéltünk egymással telefonon, tehát a rám vonatkozó nézeted elég lett volna nekem elmondanod, és nem az (internettós) világ elé tárnod. Vajh miért tetted? Csak nincs valami SZDSZ-el kapcsolatos fóbiád? Felesleges. Az SZDSZ emlegetése ebben az esetben - és valószínűleg kivételesen - nem a vele szembeni politikai fenntartásaimból (van a többiekkel szemben is, de momentán ők nincsenek hatalmon) fakadt, hanem tényleg olyan példa, amely konkrétan megesett velem és az internettel kapcsolatos.
zs!
Tényleg izgat a kérdés - és ez is csak példa és a Zsófi elleni támadás kedves F,G. -, hogy mit tehetnél ellene, ha valaki egy megjelent írásodat tudtod nélkül feltenné az internetre.
Gereb úr!
Megértem levelét. Ha valaki nem érti eléggé szakmáját tényleg hiányozhat neki már a jól megszokott érted haragszom elvtárs, nem ellened attitűd. De a Matáv miért nem érti meg, ha az én telefondíj befizetésem késik? Miért legyen egyirányú a megértés? A helyzet ugyanis igen kacifántos. A monopolhelyzet miatt mi vagyunk önöknek kiszolgáltatva, nem a vállalat nekünk. Még a ius murmurandi sem jár?
á.
Ha szabad privatizálnom. Még mindig nem tudom megkaptad-e utolsó levelem, illetve azt sem miért nem tudok Neked levelet küldeni. Ezért ezúton kérem, hogy az rvwu-ra küldd el az előadásod, mert érdekelne.
Mindenkinek.
Ha valakit idegesít, hogy elolvassák, az konspiráljon, írjon titkosírással, vagy ne írjon. A kukkoló ugyanis valószínűleg speciális egyed, akkor is belenéz, ha nem szabad. Ha pedig valakinek nincs ilyen igénye, akkor sem pillant más levelébe, ha megengedik neki. Persze, mindent meg lehet szokni. Amikor még diák koromban "kutatás" címszó alatt olvasgattam két kiváló magyar történész Jancsó Benedek és Márki Sándor levelezését, akik ráadásul jóbarátok voltak, bizony pirultam, ha intimitásokat olvastam. Ma már megszoktam, nem zavar a hasonló helyzet, illetőleg rutinosan átugrok rajta.
Rezső, a szabad magyar bagoly



1997. március 21. - péntek, 2 óra 23 perc
Szasztok!

Drága //asoka!
Én ama idióták közé tartozom, akik egyelőre kitartanak a MATÁVNET mellett. Ennek oka több is van, miután itt-ott másik négy nem éppen kispályás szolgáltatót is gyűrök. Az okok: messze a MN nyújtja a leggyorsabb hozzáférést, a MN mindenhonnan helyi tarifával elérhető, EDDIG MESSZE A MN-NÉL TAPASZTALTAM A LEGKEVESEBB KIESÉST (!!!), és mindig nagyon segítőkészek voltak. Amint azt lentebb már írtam, persze túlzottan nem kápráztat el némely akciójuk, de tény, hogy a piacon rendkívül komoly a helyzeti előnyük, amit ha egyszer kihasználnak, nehéz lesz megverni őket. (Ami persze sajnos nem éppen fair. :-()
A Matáv viszonya a jelszavakkal amúgy igen érdekes. Nekem pld. egy éven át minden áldott MatávNet csekkemen ott állt a jelszavam az azonosítói ablakban. Az azonosító meg ugye ott van a címemben, meg különben sem titkos.
Különben az azonosítóm mcs, tehát nem éppen k-s.

Phil:
Mit jelent szerinted a nyílt rendszer fogalma? Szerintem szabad csatlakozást és felhasználást, de semmiképpen sem jogot arra, hogy más leveleit olvasgasd! A helyzet az, hogy attól, hogy valamit könnyű megtenni, az még lehet illegális. Attól, hogy némi szakértelemmel könnyen el tudom olvasni a leveleidet, az még Magyarországon bűncselekmény. A téma pedig itt nem a Net biztonsága, hanem az intimitásra való jog kérdése.
Lentebb idéztem a Btk-ból, ami szerint a rencergazdi sem nézhet bele a mélbe. A Btk. törvény, mégpedig kódex jellegű jogszabály. Csak az Alkotmány áll felette. Te milyen jogszabályra alapozod, hogy a rendszergazda belenézhet a forgalomba? Ha nincs válaszod, akkor nézz erősen Magadba, de sügősen!

Ollo:
Értem én, hogy mit akarsz, meg részben meg is értem. Mint említettem, és a Btk-ból idéztem, az emilbe bekukkantás de facto bűncselekmény, még ha a rendszergazda teszi is. Az ilyen betekintésre éppen olyan szabályok vonatkoznak, mint a levelek felbontására vagy a telefonos lehallgatásra.
Ha az Általad felügyelt hálózaton olyan anyag jelenik meg, ami bűncselekményt valósít meg, csak akkor vagy felelős, ha ezt jogod és kötelességed volt látni. Ilyen pld. egy neonáci homepage. A levelezést viszont nincs jogod látni, kötelességed pedig még kevésbé, tehát éppen annyira nem felelsz érte, mint ahogy a postás nem felel azért, ha az általa kézbesített csomagban mondjuk kábszer van.
Nagyon fontos: munkahelyi utasítások, szabályzatok nem lehetnek ellentétesek semmilyen jogszabállyal, a jogszabály nem ismerete pedig nem mentesít a felelősség alól. Ha tehát pld. a munkaköri leírásodban az áll, hogy ellenőrizned kell a levelezést, és így is teszel, az sajna bűncselekmény.

Pirítós!
Nézz el a http://www.sztaki.hu/providers/torvenytar/jog_00/jog_0000.htm vagy a http://www.spiderweb.hu/jurix/jurix.html címre. Az ajánlott közös kiindulópont a www.datanet.hu/jesz96, ami a Jogászok Első Számítástechnikai Egyesületének a lapja.
A Ptk. az 1959. évi IV. törvény, a Btk. az 1978. évi IV. törvény.

Üdv: MaCS


1997. március 21. - péntek, 0 óra 26 perc
Szerintem a matav-ban már mindnki alszik igy éjfélkor :)

De azért megkérdezem nem ismervén a pályát annyira: mi az a etc/passwd file? Ezt ki láthatja és mi van benne?

kaviat


1997. március 21. - péntek, 0 óra 9 perc
Szasztok!

Drága //asoka!
Én ama idióták közé tartozom, akik egyelőre kitartanak a MATÁVNET mellett. Ennek oka több is van, miután itt-ott másik négy nem éppen kispályás szolgáltatót is gyűrök. Az okok: messze a MN nyújtja a leggyorsabb hozzáférést, a MN mindenhonnan helyi tarifával elérhető, EDDIG MESSZE A MN-NÉL TAPASZTALTAM A LEGKEVESEBB KIESÉST (!!!)


1997. március 20. - csütörtök, 23 óra 43 perc
Kedves Repa!
Én azt hiszem, ha rád hallgatunk, megvan az esélyünk arra,hogy szolgáltatóról szölgáltatóra járjunk. Két szolgáltatóval is dolgozunk, egyik sem jobb a Deákné vásznánál.
A Matávnak azonban a szocialista vállalati modort kellene megváltoztatni. Vajon miért nem válaszolnak pl. a levelekre?
Én szeretnék Matáv-felhasználó maradni, és egyúttal kevesebbet szívni.
á


1997. március 20. - csütörtök, 23 óra 31 perc
Hello '
Nekem ha gondom van egy szolgaltatoval, hat keresek masikat es csak masodsorban kezdem szidni mindenhol. Ugyebar a sokat szidott monopolhelyzet az ISP-k teruleten megszunt, ugyhogy akinek nem tetszik a Matav (no meg a monopolium) az kereshet masikat.
Egy e-mail-be szerintem senkinek nincs joga beleolvasni, kivetel a feladot es a cimzettet, mert hat hiaba is teszi ezt lehetove a mailserver, azert van etika is a vilagon. Azt viszont tudomasul kell venni, hogy egy az Interneten elkuldott level eleg konnyen elolvashato masok altal is, igy uzleti levelezesre maximum titkositassal hasznalhato, ha fontos a titkaink megorzese.
Egyebkent en is nyugodtan megszerezhettem (volna) tobb ezer Matav-net elofizeto jelszavat, hiszen csak a /etc/passwd file alapjan ki lehetett talalni, csak az en jelszavam minusz egy az elottem levo sorban levo elofizetoe es igy tovabb. Szerencsere meg tavaly mar valtoztattak ezen , dehat a regebbi elofizetok meg a regi jelszavakat hasznaljak.

ui:Az igaz, hogy a Matav-nal kicsit keves a szakertelem, de legalabb probalnak rajta valtoztatni. Egyebkent a szolgaltatas kiserleti jellegunek indult, hogy tanulva a problemakbol, egy jol mukodo rendszert epitsenek ki. Ami viszont sok mas szolgaltatorol nem mondhato el.
(Nem vedem a Matav-ot, ugyanis en sem szeretem a monopoliumot, de az azzal valo visszaelest meg kevesbe, amit eleg surun latok sajnos eme tavkozlesi ceg eseteben.)

Tisztelettel:
repa@ahol.com


1997. március 20. - csütörtök, 22 óra 36 perc
Nem tisztelt matav es Gereb ur.

En hala istenek nem az onok istenverte kiserleti vagy kisterteti szolgaltatasat elvezem, de eleg az amit olvasok rola. Csak sajnalni tudom szegenyeket. Mert ezet ugyanugy megszivtak, mint mindenki az ejszakai tarifa 72%-os emeleset. Amire meg be is akartak magyarani, hogy az 19,5%-ek. Azert nem mindenki hulye. Attol, hogy maguk azt hiszik. Es attol felek, hogy ezt is meg fogjak uszni, pedig nem artana mar, ha valaki megtanitana magukat kesztyube dudalni.

Peti


1997. március 20. - csütörtök, 22 óra 22 perc
Már megint nekem kell a MATÁV-ot megvédenem.
Tempike: nem igaz, valamit elcsesztél. Én ma du. változtattam meg és este már működött.

trixie@mail.matav.hu ex-jelszó:in961099


1997. március 20. - csütörtök, 22 óra 13 perc
Sziasztok!

Szerintem az e-mail nem különbözik semmiben a mezei postai levéltől leszámítva azt, hogy nem papíron van. Ami benne van az nem tartozik másra csak a címzettre!

Mivel már több mint egy éve vagyok a Matávnet cirkusz előfizetője, úgyérzem ezt már nem lehet szó nélkül hagyni.
Véleményem szerint az a szolgáltató aki ilyen alalapvető hibá(ka)t követ el, az igyekezzen nagyon gyorsan változtatni, rendbe tenni a dolgait, vagy ha ez nem megy akkor csukja be a kapuit, mert ALKALMATLAN.

T. Geréb úr!
Érdekes, hogy felhasználójuk vagyok, de egy kezemen meg tudom számolni hányszor tájékoztattak arról, hogy valami műszaki hibájuk lett volna. Ellenben azt már nehezebb lenne megszámolnom hány alkalommal nem ment valami a szolgáltatásukból.
Tisztelettel megkérném legalább ne HAZUDOZZON!!
Ha én lennék a főnöke már régen lelkesen keresgélhetne másik állást.

Üdv mindenkinek

Ansel@mail.matav.hu


1997. március 20. - csütörtök, 21 óra 14 perc
Egyszeru a valasz! Amikor a MATAV-tol megkaptam az emlitett levelet azt monfdtak hogy meg nem muxik a dolog.. . most marc 20. 21.08 orakor klikkeltem a megadott cimre : Site not found !!!!!! Hat ennyit .. A HOTMAIL muxik ingyen es tokeletesen....
Jam !!
tempike@hotmail.com


1997. március 20. - csütörtök, 21 óra 7 perc
Allita!
Még tanuljuk egymás nevét, de azért kösz.
Fisch Gábor


1997. március 20. - csütörtök, 19 óra 49 perc
Elöször is leszögeznék egy dolgot, ha jól emlékszem FG utalt rá.
Egy dolog, hogy a hozzáférési jogokat(pw) megszerzi valaki, és egy másik, hogy a levéltitokkal visszaél.
Itt egy fizetett szolgáltatás megcsapolásáról van szó. Ez ugyanúgy két dolog, mint egy vonalat megcsapolni és beszélgetni rajta, vagy azt lehallgatni.Én különbséget tennék a kettő között.
Az egyikért felel a Matáv, a másikért nem lehet felelősségre vonni.
Ez tényleg olyan mint a levlap.
Geréb úrnak
Én szintén egy vállalat részére kértem email szolgáltatást, ez cca. 3 hónap alatt sem tudott üzemszerüen létrejönni, ezután saját szervert kellett felállítani. Ez idő alatt Geréb urat sem telefonon, sem levélben nem lehetett elérni, kéréseinkre nem reagált.
A Matáv Mail üzemeltetés ezalatt elhasznált 3 rendszergazdát, az utolsókat kollégáim részesítették távoktatásban, hogy az eltévedt leveleinket valahogy megkapjuk.
Mástól hasonló tapasztalatokat gyüjtöttem be Geréb úrról. Sajnos a Matáv ezen a területen nem a leg közönségbarátabb szolgáltató.
Szóval speed up my friends!
bela


1997. március 20. - csütörtök, 19 óra 15 perc
Szevasz á,
Remélem jól jelent meg Nálad a címem, de ha nem: nesze@hotmail.com
Hallalihó!
Pirítós


1997. március 20. - csütörtök, 18 óra 56 perc
T. Geréb Úr!
Angyalian kedves, ahogy - némi nehezteléssel - megértést, belátást és önökért ébredő haragot kér a személyiségi jogaikban csorbított ügyfelelektől. Tényleg! Annyira kedves, hogy felébredő önkritikai hangulatomban majdnem elfelejtettem, a legutóbbi éjszakai tarifa emelést - melynek során a MATÁV (a nagy) rendkívüli megértést és belátást tanúsítva cseszett ki az éjszakai hálórágókkal.

Lehet, hogy a MATÁVNet nem azonos a MATÁV-val, de ez az egyszerű előfizetőket egyáltalában nem érdekli. Ez az Önök keresztje, amelynek birtokában Önöknek jóval az átlag fölötti biztonsággal, szakértelemmel és figyelemmel kellene dolgozniuk.

Természetesen létezik olyan cég is, amelynek az ember elnéz ezt-azt. Csakhogy a MATÁV már rég elherdálta a közvéleménytől kapott rokonszenv-tőkéjét. A MATÁV hosszú évek következetes, monopolszemléletű munkájával és viselkedésével érte el, hogy az emberek (és még én is) úgy utálják, mint kerengő dervis a véres hurkát.

Szomorú, ha az általános negatív megítélés Önnek mindössze “kicsit kellemetlen”. Azért szomorú, mert ez azt jelenti a számomra, hogy még mindig él a régi, jó MATÁV-os ügyfél(le)kezelés. (Értsd: Amikor a farok csóválja a kutyát.)
Én ilyen helyzetben azt várnám el egy ügyfélorientált szolgáltatótól, hogy a kezét-lábát törve keresse ügyfelei kegyét, például felmutatja a felelős várfokra kitűzött fejét.

Sajnos tudomásul kell venni, hogy lassan kis hazánkban is kialakul az az ügyféltípus, aki számára nem létezik “igyekvő szolgáltató”. Csak hibátlan és hibázó.
És tudja miért? Mert nekünk az Önök az üresjáratait is keményen ki kell fizetnünk.

Ezért aztán MINDENKINEK JOGA VAN KÖVET VETNI ÖNÖKRE, AKI FIZET AZ ÖNÖK HIBÁTLAN SZOLGÁLTATÁSÁÉRT ÉS NEM KAPJA MEG.
Majd akkor nem, ha bevezetik a “Tegnap-balhéztam-az-asszonnyal” kedvezményt, a “Beintett-a-rendszer” akciós díjat, a “Megbukott-a-gyerek” engedményes tarifát, vagy a Másnapossági rabatot.
Angyali üdvözlettel
Pirítós


1997. március 20. - csütörtök, 18 óra 36 perc
Üdv!

Az imént védtem meg a rendszergazdákat levélbeleolvasásügyileg. Mos meg eszembe jutott Kristály Gyula miskolci nyugdíjas, aki 88-ban vagy 89-ben nyílt levelezőlapon írta meg a Központi Bizottságnak, hogy baj van, de fennakadt a helyi postamesteren, aki feljelentette jól. Az egész rendszernek kellett megváltoznia, hogy ne sitteljék le. Hm, nem a postamestert. Persze az akkor volt.

Bye
Ollo

Bye
Oliver


1997. március 20. - csütörtök, 18 óra 29 perc
Üdv!

MaCS írta:
"Szerinted egy rencergazdinak miért van joga elolvasni az üzeneteket?
A külföldi jogszabályokat persze nem ismerem, de mint azt lentebb írtam, ha itthon egy
rendszergazda beleolvas egy mélbe, az BŰNCSELEKMÉNY!!!"

Azt hiszem, ez még nem bűn. A mi szabályzatunk erről úgy rendelkezik, hogy "a tudomására jutott információkat köteles hivatali titokként kezelni". Ez kb. azt jelenti (nem hivatalos magyarázat), hogy ha látott valami "nem rá tartozót", akkor egy kukkot se említhet meg belőle senki másnak. Elfogadom, hogy az egyedi usernek nem tetszik, hogy más is beleolvasHAT a levelébe, de ez talán (ugyan, dehogy...) elegendő kényszerítő erővel bír, hogy ne irkáljunk akármit. (terrorist handbook, Meinl Kampf, stb.). Hogy miért van joga elolvasni? Egyrészt a rendszer csak neki (meg persze a tulajnak) engedi meg ezt, másrészt meg ennek folytán a törvényességért csak ő felelhet (az *egész* rendszer törvényességéért. Ha egy egyetemi gépen lévő accountot nácipárt hivatalos címeként aposztrofálnak, akkor annak bizony utána kell nézni, igaz-e, és intézkedni, nehogy az egész gépet vagy egyetemet tiltsa le a felettes szerv. Nálunk volt már ilyen...). Nyilván erkölcsileg negatívan ítéljük meg, ha minden levelet akkurátusan átolvasgat a gazda, a szaftosabb részeket kétszer, de ha egyéb úton (pld. ld. fenn) szabálysértés gyanúja merül fel, akkor bizony bizonyíték keresése céljából (de hivatalosra sikeredett) kukkoljon csak bele a *gyanúsított* holmijába. Sovány vigasz, hogy egy nagyobb szerver levélforgalmát a gyorsolvasó tanfolyam végzős évfolyama együtt sem tudná időre átolvasni... Meg nem is olyan érdekes az (persze honnan tudhatnám, ugye.). Régen, a 70-es években állítólag este 8 után nem lehetett a Szovjetunióba telefonálni, mert lejárt a tolmács munkaideje... :-)

Bye
Ollo


1997. március 20. - csütörtök, 17 óra 50 perc
Kedves Geréb úr,
értékelem, hogy vállalta a megszólalás veszélyét, és bizony meg is történt, amit Ön kért, a nép odalőtt. Nekem már csak egy kis puffanásnyi hely jut: azt árulja el, hogy mi járt az Önök fejében akkor, amikor a weben keresztüli átjelentkezést lehetővé tették. Tegyük fel, hogy egy rosszfiú az én - sajnálatos módon szintén közkézre került - accountomon belép, megadja a jelszavamat, és kér magának egy másikat. Ilyenkor mi van?

Az Ön letört/feltört felhasználója


1997. március 20. - csütörtök, 16 óra 53 perc
e jól csináltad az e-mailt, mert megkaptam, Sőt, feleltem is rá. Gyanús volt azonban, hogy az istennek nem jelent meg a Sent messages mappában. Figyeld a hotmailt, megpróbálom ismét..
á
Tisztelt Geréb Úr!
Régóta élek Magyarországon, sokáig voltam állami alkalmazott, így magam is tisztában vagyok azzal, hogy emberek vagyunk, hibázhatunk is, és meg is tudjuk magyarázni az okát. Ez azonban nem vigasztalja azokat, akik a hiba kárát látják. Amit Ön írt, az kiváló igazoló jelentés a feletteseknek, azonban az ügyfelek ezt nem akceptálják. Állításai "elnagyoltsága" több ponton tetten érhető. Mi is novemberben szerződtünk Önökkel, tehát a mi szerződésszámunk sem juthatott ki augusztusban. Kérem, szíveskedjék ezt az állítását nyilvánosan megmagyarázni.
Különben kb. 3 hete egy más rémtörténetet voltam kénytelen Straub úrnak megírni. Ennek a levélnek Önhöz kellett jutnia, ha nem, javaslom, kérje el. Ez esetben az inkognitóm az Ön számára nem létezik. Ezt a témát nem kívánom itt kiteríteni, de - mint már tegnapi hozzászólásomban is jeleztem - bizonyítja, hogy a mostani nem elszigetelt dolog, és hogy az Önök munkaszervezése elfogadhatatlan minőségű.
Üzenetemmel egyidejűleg személyes e-mailt küldök Önnek. Ha érdekli részletesebb véleményem, ott várom a válaszát. A további részletek nyilvánosságra hozásához nem járulok hozzá.
Szükségesnek tartom lerögzíteni, hogy nem vagyok ellensége a Matávnak, ellenkezőleg, az Internet-szerződést sem fogom felbontani, de minden eszközzel küzdeni fogok azért, hogy a szolgáltatás elfogadtatható legyen. Az Önökért "való haragvás" alfája az, hogy próbáljuk meg rádöbbenteni Önöket arra, hogy másképp kell dolgozni.
á


1997. március 20. - csütörtök, 16 óra 40 perc
Ficsh Gábornak igaza van! Alázat!

Attila


1997. március 20. - csütörtök, 16 óra 40 perc
Phil@pgp!
Fogadok, hogy te is egy vagy a sok levélolvasgató szupervigyor közül. Gondolom "élvezetes" dolog más hülyeségei között kurkászni, miközben szerencsétlen még csak nem is sejti, hogy a te jellemed nem éppen fedhetetlen.
Sajnálom őket.
De egyet árulj el: Csorog közben a nyálad?

TREX, aki most rendesen bevágta a durcát


1997. március 20. - csütörtök, 16 óra 36 perc
T. Geréb!!!
Tra-ta-ta-ta!!!
Nesze!!!

TREX

Bocsi : ) Ő szólított fel, és én nem bírtam megállani.


1997. március 20. - csütörtök, 16 óra 10 perc
Segítsen Valaki!
Egy ilyen számítógépes popókobak (tekintettel Pécsire - nem seggfej) mint jómagam, még sosem hallott a PGP-ről. Nem az érdekel, hogy eszik, vagy isszák, hanem hogy mi az és hogyan kell használnom, ha titokban akarom Zsófit és/vagy Jucit (esetleg mást) zaklatni szerelmes soraimmal?
F.G.


1997. március 20. - csütörtök, 15 óra 51 perc
Amit most írtál, az már más, még az én fülemet se "bánccsa" annyira. Az a kis különbség meg csak maradjon is meg - közöttünk. Köszönettel vette válaszodat egy határozott(an kisebbbségi) világnézettel megvert, szintén fóbiás, szintén ingyen diagnoszta, a
Pécsi


1997. március 20. - csütörtök, 15 óra 27 perc
Pécsi!
Okay, fóbia. Te is ingyen diagnosztizálsz?
Ami a közönségességet illeti, ez ül, bocs, ebben a közegben nem éreztem annak, de ha sért valakit, visszavonom.
Arra azért felhívnám a figyelmedet, hogy a mondat, ha indulatos is, nem azt jelenti, aminek Te értelmezted, miszerint "aki nem tudja megkülönböztetni az elektronikus postát a futárpostától az seggfej". Úgy is írhattam volna - ha akarod tekintsd ezt helyesbítésnek: " Hogy az elektronikus posta technikailag más, mint a futárposta, azt egy magamfajta számítógépes seggfej is sejti"
De ha a seggfej ezúttal is érzékeny pontod, akkor helyettesítsd be valami teringettével, fékomadtával, vagy bármi más szalonképesebb kifejezéssel.
Azt írod, hogy "a kutyaszarról nekem is Demszky, a törvénysértésről meg az SZDSZ jut eszembe (meg a MöSzöPö, esetleg)".
Minden vitatársi tiszteletem mellett azt gondolom, hogy nem vagy irigylésre méltó helyzetben. De Rezső biztosan megvéd majd. Ilyenek vagyunk mi, fóbiások.
Kellő tisztelettel
F.G.


1997. március 20. - csütörtök, 14 óra 21 perc
MaCS!
Figyi, nem tudsz véletlenül egy Btk.-t és Ptk.-t a hálón? Egy ideje keresgélem, de csak az Magyar Köztárssaság Alkotmányát találtam eddig meg.

á,
Néhány napja küldtem Neked egy emilt, mert érdekel a hüjesírási szótárod. Nem tudom megérkezett-e - ez volt az egyik első emilem, és lehet, hogy valamit rosszul csináltam.

Pirítós


1997. március 20. - csütörtök, 13 óra 3 perc
T. Geréb Úr!
ad 1 Lehet, hogy T. cége nem adta ki a kecsapos ügyben a névsort, de ha nem haragszik, az egy más történet, ott ugyanis rendőrségi nyomozás folyt az ügyben. Hogy jön ez ide?

ad többi Lehet, hogy Önöknek "kicsit kellemetlen az ügy", meg több megértést szeretnének, meg Önöknék is EMBEREK dolgoznak, meg minden más is, ám azért azt meg kell jegyeznem, hogy én például pont ezért nem az Önök cégét választottam.
Én ugyanis olyan cége(ket)t szeretek, amelyiknek az ilyen ügy több, mint kicsit kellemetlen, ahol nem több megértést és együttműködési szándékot várnak tőlem, hanem szolgáltatnak - NEKEM.
És ahol - bár emberek dolgoznak(nekem elég így kis betűvel) - egyáltalán nem (egyébként természetes) emberi gyarlóságaikkal kell szembesülnöm, hanem áldozatvállaló és felelősségteljes munkájuk eredményével: a magas szintű szolgáltatással.
Ugye nem haragszik, ha megjegyzem: valószínüleg Ön sem kíváncsi a párizsi előállitásának, szállításának, eladásának nehézségeire, amikor 10 deka helyett mondjuk 8-at kap, vagy kicsit zöld a közepe. Ilyenkor, azt gondolom kikéri magának az eladó öntudatos megjegyzéseit ad 1. -től egészen ad 6-ig.
Na én is így vagyok Önnel. Egy kicsit több alázatot gondolnék helyesnek - természetesen nem irányomba, de az üggyel szemben mindenképp.
És egy kicsivel kevesebb öntudatot.
Tisztelettel
Fisch Gábor


1997. március 20. - csütörtök, 12 óra 48 perc
Kedves F. G.! (Úgyis, mint Fisch Gábor)
Ha Te azt mondod, Rezsőnek fóbiája van, én azt mondom, neked is az van. Ahányszor valaki SZDSZ- es, vagy közeli politikust sért, vagy véled, hogy sért, Te azonnal megvéded a kék sarkot (vagy a pirosat is?). Ez is egy fóbia. Neked az a fóbiád, hogy mindenképpen meg kell védeni őket. Ez nem baj. Ettül van, errül szól pl. a politika is. De ne szidd oly nagyon a másikat. A magadéban is vedd észre a szálkát...Máskülönben emberi tulajdonság, hogy ha valakin észreveszik, hogy "valamire ugrik", valamire érzékeny, azt juszt is macerálják. Hadd ugráljon csak. Ezért most én is bátorkodom ideírni, ha már olyan jól összefoglaltad (ilyen nagyszerű summázatot saját kútfőmből sose tudtam volna kipréselni): a kutyaszarról nekem is Demszky, a törvénysértésről meg az SZDSZ jut eszembe (meg a MöSzöPö, esetleg). De csak azért, mert így fölhívtad rá a figyelmemet. Ilyen frappánsan.
Máskülönben Magyarországon szerintem nagyon sok ember van még, aki nem tudja milyen az az elektronikus posta. Következésképpen a futárpostától való különbözését sem tudná kifejteni. De azért még nem seggfej. Pl. egy-két közeli rokonom, ismerősőm sem. Akik viszont a borona és az eke közötti különbséget ismerik jól. Szeretem én is a laza stilust, néha még káromkodok is, de azért seggfejezni..., így bele a vakvilágba, nagy általánosságba...
Mindközönségesen és röviden csak azt mondom tehát: az ilyen válasz olaj a tűzre. Vitatársi tisztelettel:
Pécsi
P. s. A bevezető írás címe is kérdés: "Követelhetjük- e, hogy az elektronikus levelezésünkre is vonatkozzon a levéltitokhoz való alkotmányos jogunk?" Erre azt válaszolom, hogy szerintem igen, sőt, követelni is kell. De jön a köv. kérdés: és akkor mi van? Angol titkosszolgálat, Pentagon feltörhető. Még tán a Moszad is. Mit várjunk akkor a MATÁV- tól?
Pécsi


1997. március 20. - csütörtök, 12 óra 39 perc
T. Geréb János!

Akkor most én szeretnék önökért haragudni, és szeretném megint megkérdezni, mennyire bonyolult hozzájutni a felhasznalók login nevéhez.(nem pw csak név) Hogy lehet akkor, hogy én aki 96 év végén kötöttem önökkel szerzödést, szintén megkaptam a fent emlitet mailt. Honnan lehet tudni, hogy mi az én login nevem, illetve a többi ka????@... nevü kollégámé.
Szerintem, több alkalommal is kikerültek adatok, vagy ha nem akkor az önök valamelyik kollégája sziveskedet felhivni a figyelmemet a fent nevezett mailben. Továbbá ujfent megkérdezem, hogy a login nevemen kivül vajon mi került még illetéktelenek kezébe (lakcim, bankcucc egyebek)?

Természetesen semmilyen követ nem kivánok önökre vetni, bár megjegyzem, hogy munkám során (magam rendszergazda volnék ugyan nem internetszolgáltató cégnél) tehát munkám során igyekszem maximálisan respektálni kollégáim munkahelyi vagy magán dokumentumainak védelmét, és nem jut eszembe beleolvasgatni pláne bármilyen formában nyilvánosságra hozni azokat.

egy mindenkiért haragvo user

kaviat@mail.matav.hu


1997. március 20. - csütörtök, 12 óra 11 perc
Pirítós (szerda, 18:03),
A magány-kérdés nem marad el, csak kissé arrébb tolódott. Akkor majd megválaszolhatod a kérdéseidet. Kíváncsian várom.

Rezső (csüt. 0:45),
Aha! Mi tagadás, én voltam a csempész. A hétkérdésért mindent!

Phil@pgp,
"A rendszergazdakank igenis van joguk beleolvasni a gepeken atmeno osszes infoba, beleertve az e-mail-eket is. Ok felelosek a felhasznalok altal kuldott levelekert, ha paldaul valaki piszkos uzeneteket kuld masoknak, akkor neki szolnak, hogy rugja seggbe az illetot."
Na ne tegyél tönkre! Kellemes kis provokátor vagy, de kivételesen komolyan veszlek. Én elképesztőnek tartom, hogy asoka olvasgatja a freitomi leveleit, és még csak nem is szégyelli magát érte. Nehogy már a minden elemi erkölcsi és jogi normára fittyet hányó, szemét kukkoló rendszergazdákat még fel is jogosítsuk, mindenféle álságos érvekkel, mások leveleinek az olvasgatására. Balhé esetén - és csak nagy balhé esetén - a rendszergazda legfeljebb utólag kutakodhat, és utólag szankcionálhat, de akkor sem pusztán a saját belátása szerint. Legalábbis jobb helyeken így van. A te logikádból mellesleg az is következik, hogy minden e-mail használónak kötelessége a pgp-jét is átadni a rendszergazdának, hogy az maradéktalanul betölthesse isteni és főcenzori funkcióját. Sőt, akkor a nemzetbiztonsági hivatal helyében minden rendszergazdával ellenőriztetnék minden levelet, mert hátha súlyos államellenes bűncselekmény vagy bűnszövetségben tervezett bűncselekmény (maffiatevékenység) nyomaira bukkannak valamelyik levélben. Végül is a REND-et úgy a legegyszerűbb fenntartani, ha az erre önmaguk által felhatalmazottak előre tudnak a polgárok minden lépéséről, sőt, ha a polgárok eleve meg vannak félemlítve, ezért eleve el se követnek olyasmit, amiről tudják, hogy a hatóságok ízlése ellen való. Csak alszanak, dolgoznak, esznek-ürítenek, és gyerekcsináláshoz is csak a nemzet fennmaradása (illetve, a fejlődés későbbi fázisában, a hadsereg utánpótlása) érdekében fognak. A modern szép új világ megteremtésének lehetősége a rendszergazdák kezébe került volna? Hiába, fejlődünk!
zs.


1997. március 20. - csütörtök, 12 óra 2 perc
T. Geréb úr!

Ha mindey igy van ahogy leírta, akkor mert nem mondták el ezt előbb, miért probálta a MatávNet elekndőzni az ügyet? Ha ilyen és ehhez hasonló technikai hibák előfordulhatnak, hogy bizzon az előfizető a szolgáltatójában? Ha mindez tavaly nyáron történt akkor márt csak a januárban figyelmeztették előfizetőiket? Ezek a dolgok mind megkérdójelezik az Önnök hozzáértését. Emberi hibákra ráfogni dolgokat nem mentség, ha ekkora szolgáltatok miért nem dolgoznak a legjobb "emeber anyaggal"?

CSak ennyi merült fel bennem, de ha tovább gondolkodom még biztos eszembe jut néhány dolog. Bár én nem az Önnök leőfizetője vagyok, szóval engem nem érinte a dolog. De nem si kötözködni probálok, csak kiváncsi vagyok...

Attila a kiváncsi Fáncsi....dunaujvárosból


1997. március 20. - csütörtök, 11 óra 49 perc
Tisztelt Geréb úr.

>>Barmily meglepo is, a MATAVNet nem arra alakult, hogy felhasznalokat bosszantson.<<

Ez így ebben a formában nem igaz.
Voltam, meg lehet hogy leszek is MATAV felhasználó, de a kedvenc hasonlatom szerint a
Matavnet olyan mint egy dinó. Ha ma megharapom a farkát (átvitt értelemben) akkor egy hét minimum
mire felordít. Legutóbb 3 hónap volt. Csakhogy közben még 2x megharaptam más ügyben is. Így sikerült velem mint felhasználóval jól kibabrálnia. De azért a vonalak sebessége nem rossz. Bíztatásul csak annyit: Hajrá Piroska néni!!!

Samu


1997. március 20. - csütörtök, 11 óra 44 perc
Mindenkinek!

Tegnap éjjel fél kettő körül hirtelen rendbejött a mailem, most úgy érzem magam, mint Pelikán József árvíz idején.
Mindenkinek nagyon köszönöm a próbamaileket, de több próbát ha lehet most már ne... Körlevelet terveztem, de így talán egyszerűbb.
Zsófi, neked külön is köszönöm, te voltál az első...

Vass Gábor, 100301.1510@compuserve.com, vagy
gaborvass@compuserve.com
- és asszem megy mind a kettőőőő :-)))))) !


1997. március 20. - csütörtök, 11 óra 44 perc
Tisztel hölgyeim, uraim.

Nem értek egyet azzal, hogy ha nem vagyok a szolgáltatóval megelégedve, akkor keressunk újat. Merthogy mi van addig, míg az új elkezd működni. (Olyan lenne mint egy elvonókúra) Meg aztan egyik sem hibátlan, és megfelelő infrastruktúrával is csak 3-4 szolgáltató bír. (Na erre várom a cáfolatokat) Mivel én kettőnél is bírok bejelentkezéssel, nem sok mozgásterem marad. Legfeljebb változtatgatom a passwordomet. Ha lehet ugyebár.
Ha meg tényleg fontos személyreszóló iratom van a PGP tényleg jó megoldás. Az ellen nincs orvosság. Bár nem hiszem, hogy a szolgáltató rendszergazdái azzal ütnék el idejüket, hogy sok zagyva leveleket olvasgassanak. Én legalábbis biztos nem tenném.
Ja, és a postai leveleket is át lehet világítani. Akkor a PGP e-mil már jobb.

Samu


1997. március 20. - csütörtök, 11 óra 16 perc
Vassg,
Megkaptad a próbamaileket?
zs.


1997. március 20. - csütörtök, 10 óra 56 perc
Tisztelt Vitapartnerek!

Gereb Janos vagyok a MATAV Internet termekmenedzsere. (ide lojjjetek!)

ad 1
A MATAV sem adta ki a kecsapos ugy kapcsan az elofizetoi nevsort.
ad 2
Az Internet alapszolgaltatas nem biztonsagos. Ezt minden barangolo tudja, hiszen szamtalamszor talakozhat erre a tenyre felhivo uzenettel. Sem az adatbiztonsag, sem a celbajutas nem garantalhato. Erre egyetlen szolgaltato sem vallal felelosseget. A biztonsagi kerdeseket egy szintel feljebb kell megoldani, az Internet ebbol a szempontbol csak hordozo. Ennek ellenere termeszetesen elvarhato egy szolgaltatotol, hogy minden lehetot megtegyen a felhasznalo adatbiztonsagaert. Kulonbseget kell tenni a kozott, hogy nem teszi, illetve hogy teszi es neha hibazik. Az utobbi esetben is lehetnek rajta kivul allo okok. Kicsit kellemetlen, hogy a levelek tobbsege "helybol" az elobbit feltetelezi.
ad 3
Nem tort be senki a MATAVNet-hez. A jelszavakhoz nem lehet hozzaferni. A jelszavak tarolasa biztonsagos. Nincs semmifel UJ "esemeny". A mostani egy felmelegitett es felfujt REGI tortenet. A regi felhasznalok egy reszet erinti csak.
ad 4
A regi tortenet:
Ket tenyezo szerencsetlen egybeesese tavaly nyaron. Egy szerver leallas, es egy jelszo generalasi hiba. Az erintett felhasznaloknal a jelszo igy egybeesett az un. user azonositoval. A szerver javitasa soran pedig rovid idore hozzaferhetove valt az akkori user nev es user azonosito lista. Ennyi. Hogy ki es miert ragadta meg akkor az alkalmat, illetve hogy ki es miert elevenitette ezt most fel...?
ad 5
Az erintett felhasznalok pl. a januari szamlan is fel lettek szolitva a jelszo megvaltoztatasara. Igen, mindent osszeveve a "kommunikacio" nem volt eleg eros. Igy fordulhatott elo, hogy meg ma is van olyan user azonosito (meg egyszer: NEM JELSZO!), amivel be lehet lepni. Minden erintett felhasznalo postai levelet kap egy javasolt uj jelszoval. Ha nehany napon belul nem valtoztat a http://jelszo.net.matav.hu most mar igenis mukodo lehetoseggel, mi irjuk at jelszavat a megadottra. Termeszetesen ezt is meg lehet barmikor valtoztatni.
ad 6
Barmily meglepo is, a MATAVNet nem arra alakult, hogy felhasznalokat bosszantson. Az Internet szolgaltatas nem koncesszios, verseny helyzet van. Barmily hihetetlen, itt is EMBEREK dolgoznak osszes gyarlosagaikkal egyutt. Tetszenek gondolni, hogy ez egy konnyu, trivialis feladat? Az vesse rank az elso kovet...
Egy kicsit tobb ertunk es nem ellenunk valo haragvast kerunk.
Tisztelettel
Gereb Janos
Internet termekmenedzser


1997. március 20. - csütörtök, 10 óra 27 perc
Gyerekek egy kérdés: Hány rossz ember van?

1. ugye az a bácsi/néni aki bentröl lenyulta a pw-öket, és begyürte valamelyik listába.
2. az a bácsi/néni aki minden matav-os nak elküldte MaCS kolléga álltal mutatott levelet (utobbit en is megkaptam)?

Ugyanis a 2. emberke vagy 50 mailcimet adott meg a TO -ban (arrol az ominozus mail-rol van szó), es hogy hogy nem, mind KA????@mail...

Kérdésem továbbá:
A két ember azonos, vagy különbözö?, ha különbözö akkor a masodik honnan tudta meg az összes elöfizetö acount nevét? Vajon kijutotak e lakáscimek bankszámlaszámok egyebek, ezek ugyanis mind rajta vannak a szerzödéseken ?
Nem lehetséges e hogy csak a szerzödésállományt szerezték meg, az már csak pech és a matav ügyetlensége, hogy x honapon keresztül pw-ként a szerzödésszámokat adták meg?

Nyugtalan vagyok vajon mijen adatom kering közkézen.

kaviat@mail.matav.hu


1997. március 20. - csütörtök, 9 óra 26 perc
Hölgyek és urak!
Ugye nem felejtettétek el, hogy a kérdés nem az, hogy titkos-e az email, hanem hogy a Matávnál könnyen hozzáférhető a pssswordok listája. Hogy az elektronikus posta technikailag más, mint a futárpusta, azt minden seggfej sejti. Ennek nincs köze ahhoz, hogy szabadon terjesszék a levélládák kulcsait.
Tehát még egyszer: azt én is tudom, hogy Zsófinak és Jucinak írott szerelmes emailjaimat elolvashatja a rendszergazdi - tegye meg, ha van rá ideje épp azon csámcsogni - a kérdés az, hogy a szolgáltatóknak joguk van-e felelőtlenül kezelni a password-ök listáját, Ettől teljesen különálló dolog a rendszergazdák felelőssége.
F.G.


1997. március 20. - csütörtök, 8 óra 55 perc
Egy újabb diagnózis - ezúttal is ingyen.
Picit elkeseredtem volna, ha Rezső nem talál alkalmat arra, hogy min. egy politikust vagy pártot becsempésszen éppen aktuális szösszenetébe. Kutyaszarról Demszky, törvénysértésről SZDSZ, innen nézve ez fóbiának látszik.
Üdv neki.
F.G.


1997. március 20. - csütörtök, 8 óra 47 perc
Hmm edeseim. Az e-mail mint maganlevel eleg erdekes elkepzeles, hisz talan meg annyira sem vedett mint egy sima kepeslap.
Hasznaljatok pgp-t. Es aki ebben az orszagban leelt minimum 18 ev utan kepes barmilyen olyan szolgaltatast amelyet mastol is megkaphat a Matav-tol rendelni ,hat kerem ugy erzem arra nincs megfelelo jelzo.

//asoka aki jokat mulatott minap freitomi levelein


1997. március 20. - csütörtök, 8 óra 30 perc
MaCS!
A rendszergazdakank igenis van joguk beleolvasni a gepeken atmeno osszes infoba, beleertve az e-mail-eket is. Ok felelosek a felhasznalok altal kuldott levelekert, ha paldaul valaki piszkos uzeneteket kuld masoknak, akkor neki szolnak, hogy rugja seggbe az illetot. Az internet nyilt halozat. Nem valaszthatod ki, hogy kinek a gepen mehet at a leveled, az a router dolga. Titkositani kell, nincs mese, jo hogy ez a Matav ugy vegre felebreszti az embereket.

Phil@pgp


1997. március 20. - csütörtök, 5 óra 9 perc
A leveltitok az leveltitok. Persze, hogy meg kell tartani az e-mail eseteben is ezt szabalyt. Nem orulnek kifejezetten, ha a leveleimet kozpredava teve mindenki tudna olvasni.
E.


1997. március 20. - csütörtök, 1 óra 49 perc
Ja, igen. Phil:
Szerinted egy rencergazdinak miért van joga elolvasni az üzeneteket?
A külföldi jogszabályokat persze nem ismerem, de mint azt lentebb írtam, ha itthon egy rendszergazda beleolvas egy mélbe, az BŰNCSELEKMÉNY!!!

Üdv: MaCS


1997. március 20. - csütörtök, 0 óra 51 perc
zs. Te tudtál valamit, hogy szerda reggelre mi várható? Mert előre jelezted, hogy csak ekkor lesz új 7kérdés.
Vicc nélkül: Magyarorzság és a titok? Ti ezt komolyan gondoljátok? Persze, jó lenne, helyeslem stb. de elképzelhetetlen. Jogdíj, például miért nincs az Interneten. Majd leestem a székről, amikor megláttam, hogy az SZDSZ weblapján a könyvemből áttvett szövegek vannak - szó szerint. Még csak azt se mondták, hogy kösz.Ha most felteszem a zsófi valamelyik írását egy nyilvános internet helyre, fizetnem kell érte? Ez legalább olyan probléma, mint a titok kérdése. Ha valaki dühös érte, jogosan teszi, de talán az is jogos, hogy nehéz a titkosságot niztosítani. A matáv a hazai monopóliumok állatorvosi lova. Sok jó szakembert elküldtek,csak azért, hogy nagyobb legyen a profit.Íme az eredmény. De nemsokára jön a krisztina botrány is, amit előre jeleztem.
Üdv, Rezső


1997. március 20. - csütörtök, 0 óra 45 perc
Halihó!

Az Alkotmány nagyon felületes elolvasása után összesen a következő olyan rendelkezést találtam, ami a levéltitokra vonatkozik:

59. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a jóhírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.

A személyes adatok védelme kicsit más tészta, a levéltitok a magántitok kategóriájába tartozik. (Bár természetesen bőven vannak átfedések.)

Czy: a lopásos analógiád nem helytálló. A lopás törvényes tényállási eleme az, hogy meg akard szerezni a dolgot, ha tehát azonnal önként visszaadod, nem valósul meg a bűncselekmény (nem akartad "jogtalanul eltulajdonítani"). Az információnál alapjaiban más a helyzet, mivel hiába adod vissza a papírt, ha már belenéztél, magadévá tetted annak a tartalmát.

Sokan az emilt a postai levlaphoz hasonlítják, mondván, hogy kábé ugyanannyira titkos. Nos, ez azért nem igaz. Az ugyan tény, hogy egy emilt "kifürkészni" nem nehéz, de csak úgy történhet meg, ha én azt fel akarom törni, el akarom olvasni, tehát szándékos bűncselekményt követek el. Ergo: a titkosítatlan emil is kódolt, legfeljebb könnyű kibontani. Ez még akkor is így van, ha a Matáv a Dallas előtti reklámban közli kedvenc alőfizetőinek a jelszavát. A hacker számára tehát nem mentség az, hogy a jelszó nyilvánosságra került, hiszen ha a kezembe akad egy lezárt boríték, nem mentesít a felelősség alól az, hogy van nyilvános helyen vásárolt ollóm.
Az, hogy a Matávtól kiszivárgott a lista, azonban igenis bűncselekményt jelez. Ugyanígy nem ellenőrizheti a szolgáltató a szerverén átutazó üzeneteket, legyenek azok emilek, de akár egy személyes IRC csati szövege is ide tartozik. A Btk. szerint ugyanis:

Magántitok megsértése
177. § (1) Aki a foglalkozásánál vagy közmegbízatásánál fogva tudomására jutott magántitkot alapos ok nélkül felfedi, vétséget követ el, és pénzbüntetéssel büntetendő.
(2) A büntetés egy évig terjedő szabadságvesztés, közérdekű munka vagy pénzbüntetés, ha a bűncselekmény jelentős érdeksérelmet okoz.

Ez vonatkozik tehát a Matávra, amivel csupán egy baj van: bűncselekményt csak természetes személy követhet el.

A polgári jogi felelősség egészen más. Lentebb olvastam, hogy "pereld csak be a Matávot". No, én nem tenném! Amerikában lehetne egy rámenős ügyvéd segítségével milliókat csapolni, de idehaza -- azt kell, hogy mondjam szerencsére -- nem. A Matáv ellen ugyanis jelen esetben csak kártérítési pert lehet indítani. Ahhoz pedig bizonyítani kell a károkozás tényét és a kár mértékét! Ez jelen esetben szinte lehetetlen. Milyen bizonyítható kárt okozott a Matáv?

Nu, ez persze szerintem nincs jól így. Ennek a legfőbb oka pedig az, hogy az amúgy is recsegő-ropogó, sokkal kisebb problémákat is megoldani képtelen jogunk fényévekre van attól, hogy informatikakonform (Azannya...) legyen.

Válaszom a kérdésre tehát változatlanul a következő: minden olyan számítógépes adatközlés, ami nem nyilvános, magántitkot képez. A titkosítás nem előfeltétel, csak gyakorlati praktikum, aminek a feltörése legfejjebb az elbírálásnál számít.
MINEK TEHÁT KÖVETELNI AZT, AMIT AMÚGY IS BIZTOSÍT AZ ALKOTMÁNY ÉS A BTK?

És mégvalami: az, aki megszerezte, aztán kiadta a Matávlistát, szintén nem egy erkölcsi óriás. Mi a fene ugyanis a garancia arra, hogy azok a szolgáltatók, akiknek volt szíves átadni, jobbak a Matávnál???

No, mára ennyit.

Üdv: MaCS

u.i.:
Egy perce kaptam egy emilt ismeretlen feladótól. Bocs, hogy még hosszabb leszek, de a lényeget idézem:

Ez a level orszagszerte publikalodott. Csak azert jutott most el
hozzad is, mert valaki, aki ugy gondolta, hogy ez minden
matav-elofizetore tartozik, szetkurtolte; minden matavosnak.
A szemelyes velemenyemet talan most nem fuznem hozza.

Mellesleg ezt is egy veletlenszeruen valasztott nevrol
kuldtem szet.

(Az erintettek mar kaptak ertesitest, de szerintem ez mindenkinek szol.)
Hello,

Rossz a passwordod? Valassz egy masikat, itt a lista.

Ne ertsetek felre, ezt most nem azert kozlom le, mert egy
tokos cracker vagyok es fel akarok vagni. A lista nem feltores
altal jutott a kezembe, belso ember szivarogtatta ki.
A listat bizonyos korokben barki megszerezheti, en is vveletlen akadtam ra.
Itt azert teszem kozze, hogy okuljon belole mindenki,
ha egy szolgaltato biztonsagi rendszereben ekkora lyuk
tatong, akkor azt minimum paros labbal kellene fenekbe rugni.
Ha ezutan valaki meg akar a matavval internetezni, akkor megerdemli.

Hogy en nem maradok itt tovabb, az biztos.

Ja, most termeszetesen nem a sajat cimemen logoltam be, hanem
a lista egy tetszolegesen kivalasztott tagjanak cimevel, ugyhogy ne is
keressetek.


ui.: A lista hosszabb, kb. ezerketszaz nev van benne, de ugye a sorlimit.
A demostracio celjara ennyi is eleg.

ui2. Van illetekes matavos a vonalban? Kivancsi lennek a velemenyere,
mit szol a listamhoz? Jo volna, ha erre azert mar valaszolnanak, esetleg
valamit tennenek is. Na nem a feljelentesre gondolok, hanem a sajat
hazuk tajanak korulsopresere.


1997. március 20. - csütörtök, 0 óra 31 perc
Szervusztok!

Mazochista alkatom miatt beleszólok ebbe a képtelen vitába. Skacok, ti mind tudtátok, mire vesztek jegyet. A játékszabályok tiszták. Lásd -czy-. Ja mindig vannak akik leülnek kártyázni és nem kérdezik meg az aktuális szabályokat. Kéremszépen, ez itten Nyugat Ázsiában hiba. Jegyet vettünk a MATÁV Net -re, azaz személyvonattal akarunk Vácra menni. És nééé, megáll a piszok Dunakeszin. Azannya.
Nomost a szabályok pont olyanok mint bármi másban az országban, sőt, még jobban ismerhetők: van kitől megkérdezni. Az lenne a baj, ha a szabályok menetközben változnának -pl. adótörvények, stb.
Igazából nem értem a kérdést. Miért nem visz a váci személy Párizsba? Mert nem Párizsba vettetek jegyet. Mert az többe kerül, mert macerás stb. Ha titkokat akarsz a Neten keresztül küldözgetni fantaszta vagy, ez nem az a médium. Bocs. Szerintem.

Leninfiú


1997. március 19. - szerda, 23 óra 24 perc
Kedves vitatkozó kollégák!
Az Internet nemigen alkalmas a titkosság általános, intézményes biztosítására. Ez a levelezők dolga, a saját adatait mindenki megvédheti, pl. a PGP segítségével. A szolgáltatónál tárolt adatokat viszont ő köteles védeni. Ha a vonalon vagy, és a szolgáltatónál az aktuális IP-cím nincs védve az illetéktelen hozzáféréstől, akkor rossz szándékkal behatolhatnak a gépedbe, ott rongálhatnak, kémkedhetnek stb. Másik negatívum az, hogy a gazemberek hamisított levelet küldhetnek a nevedben.
Emiatt elvárható lenne, hogy a szolgáltató vegye komolyan a fegyelmet, megfelelően válogassa ki az embereit, és a hasonló eseteket meghiúsító ellenőrzési rendszert alkalmazzon. Úgy látszik, hogy a MATÁV nem veszi komolyan, hogy a biztonságos üzem, a titokvédelem eszközberuházásokat és fegyelmezett munkaerőt követel. Ez nemcsak ebből a botrányból állapítható meg, hanem más működési zavarokból is.
Egyúttal az a személy, aki az adatokat kihozta, bűncselekményt követett el. Az is, aki erre megkérte, akár csak azért, hogy felhívja a figyelmet a biztonság hiányára. Az alkotmányos jogaink csak akkor sérülnek, ha ez nem bűncselekmény. Mindaddig nincs szó jogsértésről, csak a MATÁV nem menthető mulasztásáról. Ami miatt a beígért pereket valószínűleg el is fogja veszíteni.
á


1997. március 19. - szerda, 21 óra 55 perc
Na ja! Phil már tud valamit....

Attila


1997. március 19. - szerda, 21 óra 29 perc
A levéltitok megsértése disznó dolog, de ez ellen még lehet védekezni.
Ami ellen nem lehet, az az előfizetői címlista kiszolgáltatása a szolgáltató részéről.
A hírek szerint ez történt az esztergomi ketchuposflakon-robbantó esetében. A nagyeszű rendőrök ugyanis arra a következtetésre jutottak, hogy ilyen robbanószerkezetet csakis a Netről begyűjtött információk alapján lehetett csinálni.(Szerkezet:nitroglicerin + vatta + fotocellás detonátor -hadd legyen nekik is egyszer igazuk. :-) Linkek: nitroglicerin és a fotocellás detonátor leírása a középiskolás kémia és fizika tankönyvekben, vatta és ketchupos flakon az ABC-ben.)Minden szolgáltató kiadta a kért adatokat, kivéve a Compuserve, aki bizonyos emberi jogokra, alkotmányra, ilyesmikre hivatkozott. Amerikai cég, arrafelé komolyabban veszik.
Én tőlük kértem account-ot, és ez az eset volt a döntő szempont. (Kicsit ugyan most megbántam, mert "personalizáltam" az email címemet, hétfőn, és azóta olyan titkosak a leveleim, hogy én pl. egyáltalán meg se kapom őket.)

Vass Gábor , 100301.1510@compuserve.com ,

illetve gaborvass@compuserve.com, de azt hiszem tökmindegy, mert most egyik se müxik.

ps.: Kérek mindenkit, küldjetek leveleket, csak azzal a tartalommal, hogy melyik címemre.
Hátha mégis kapok valamit, és kiderül valamiféle rendszer...HELP! HILFE! JAJNEKEMNEMMEGYAZEMILEM!
Előre is köszi.


1997. március 19. - szerda, 21 óra 27 perc
Követelhetjük-e, hogy az elektronikus levelezésünkre is vonatkozzon a levéltitokhoz való alkotmányos
jogunk?

Nos, kovetelni ugyan kovetelhetjuk, de az igazi kerdes valojaban szerintem nem ez. Minden egyes e-mail amit valakinek elkuldunk atmegy vagy 10 gepen es azok rendszergazdain, mig a cimzetthez er. A rendszergazdaknak joguk van a gepeken atmeno uzeneteket elolvasni, sot nagyon konnyen lehet automatikusan rakeresni bizonyos szavakra. Ekkor a gep atfut minden levelen es megjeleniti azokat, amelyekben szerepel mondjuk a gyerekporno, vagy az atomkiserlet szo.
A legtobb felhasznalo nincs tisztaban azzal, hogy az e-mailje igy - ha nem is publikus, - de sokak altal elolvashato. A titkosito programokkal(pl. PGP) ez a problema kikuszobolheto. Ezek a szoftverek olyan algoritmusokat hasznalnak, amelyek feltoresehez a kulcs hosszusaganak fuggvenyeben tobb ezer evre lenne szuksege egy tizmillios nagyszamitogepnek. Hasznalatahoz nem kell minden level melle elkuldeni a kulcsot, eleg ha felteszed a NYILVANOS kulcsodat egy publikus helyre, mondjuk a weblapodra, es akkor barki tud neked levelet kuldeni ugy, hogy mind a ketten biztosak lehettek abban, hogy annak elolvasara mas nem kepes.
Ha az emberek megertenek azt, hogy az internet nyilt halozat, ahol minden level gepek tucatjan keresztul jut el a cimzetthez es hozzaszoknanak a titkositashoz, akkor nem kellene az adatvedelmi biztosra bizni e-mailjeink biztonsagat.

Phil@pgp


1997. március 19. - szerda, 18 óra 14 perc
Miután néhányan válaszoltak nekem, kötelsségem, hogy viszonválaszoljak.
Természetesen hibáztam, mert nem tártam fel, hogy a hét kérdése és az esemény, amelynek apropóján feltették, KÉT KÜLÖNBÖZŐ DOLOG.
A kérdéssel kapcsolatos véleményemet fenntartom.

Az esemény pedig ugye az volt, hogy valaki, szándékosan, a védelem hiányosságának bemutatása céljából behatolt egy szolgáltató rendszerébe, és onnan védendő adatokat szerzett. Ez lehet bűncselekmány vagy szabálysértés, de mindenképpen valamilyen mértékig kétes ügylet. Ha kiveszek egy pénztárcát valakinek a nyitott táskájából és a kezébe nyomom azzal, hogy csukja be, megvalósult a lopás tényállása?

Igen, a szolgáltatóknak szerintem kellene valamit tenni a náluk tárolt adatok védelméért. Még akkor is, ha ez többletberuházást, és drágább üzemeltetést jelent, tessék az árban érvényesíteni. Igen, lehessen a szerződésben kitérni arra, hogy védeni akarom-e a postafiókomat.

Ezért jó a hét kérdése, mert ezután legalább azok, akik a válaszokat olvassák, meg fogják kérdezni a szolgáltatójukat, aki vagy felel, vagy nem, de legalább valami kiderül a szolgáltatás minőségéről, amiből további következtetéseket lehet levonni.

Addig is vagy csak olyat tessék írni, amit akárki előtt elvállalunk, vagy titkosítsuk, akármennyire kényelmetlen is.

(Kérdésem: mit tegyen a szolgáltató, ha olyan levelet talál, amiben valaki bombariadót tervez egy iskola ellen? Nem szeretnék a rendszergazda helyében lenni!)

-czy-


1997. március 19. - szerda, 18 óra 5 perc
Zsófi!
Magányos vagy? Magányos vagyok? Magányos vagyunk? Mesélj!

Sajnos egyenlőre még nem értek ahhoz, amit 7kérdeztetek. Remélem, hogy néhány nap múlva (ha kibírjuk addig: én és a kérdés) érteni fogok hozzá, természetesen az itt megjelenő véleményeknek köszönhetően. Úgyhogy inkább figyelmesen nézek.
Mert minek is untatnálak benneteket azzal, hogy én is iderovom: a levéltitkot védő jogszabálynak az emilre is vonatkoznia kellene. Illetve, hogy ennek a jogunknak az érvényesítését egy nagy vödör technikai, pénzügyi stb. akadály gátolja, ahogy az más jogainknál is megszokhattuk.

Addig is egy ötlet: szerintem minden hozzászólónak pólót kellene adni, legalább egy virtuálisat, de azt kódoltan!

Parazzia!
Mi a dűzni Angyalbögyörő? Hétfőn és kedden alig hittem a monitoromnak! Visszavettél? Megrettentél a sok “Style vagy lövök!”-től? Nem írhatod komolyan! Pakold csak oda magad! Az egyetlen stabil dolog, amit elélvezek nettbe vésett soraidból, az a fertelmes egopszihopatetikus stílusod! Igaz, hogy szörnyű lenne, ha mindenki úgy gépelne, mint Te; de az is elkeserítő, hogy most még Te sem írsz úgy, mint Te! Szóval Razziaura: csak felszabadultan!
Üdvöz Légy!
Pirítós


1997. március 19. - szerda, 18 óra 3 perc
Sziasztok!

Most sajnos bővebb hozzászólásta nincs időm, de a további vita katalizálása végett álljon itt egy kis idézetecske a Büntető Törvénykönyvből. Estére az Alkotmánynak is utána nézek.

Levéltitok megsértése
178. § (1) Aki másnak közlést tartalmazó zárt küldeményét, tartalmának megismerése végett felbontja, megszerzi, vagy ilyen célból illetéktelen személynek átadja, úgyszintén_aki_távközlési_berendezés_útján_továbbított_közleményt_kifürkész, vétséget követ el és pénzbüntetéssel büntetendő.
(2) A büntetés egy évig terjedő szabadságvesztés, közérdekű munka vagy pénzbüntetés, ha az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt foglalkozás vagy közmegbízatás felhasználásával követik el.
(3) A büntetés
a) két évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekmény;
b) bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a (2) bekezdésben meghatározott bűncselekmény
jelentős érdeksérelmet okoz.

Ja, a lényeg: amint azt már többen jelezték, alapvetően más az, ha valaki feltöri a kódot, és belenéz a leveleimbe, és más az, ha a szolgáltató kiadja a jelszavamat. Ez utóbbi olyan, mintha a postás becsöngetne, és megkérdezné, hogy nem olvasgatnám-e szívesen a szomszédok leveleit, ő majd visszazárja őket utána.

Ja, a jelszóváltoztatás: jó egy hónapja jött egy levél, miszerint meg tudom váltotatni a jelszavamat. Utána egy URL. Megpróbáltam: URL not found. Hurrá. Pár hét múlva feléledt az URL, én meg rárontottam. Gondoltam, azonnal megváltozik, aztán gondoltam, egy-két óra, aztán gondoltam majd másnap... Frászt. Pár nap múlva InternetGalaxis, ahol megkérdeztem a Matáv pultjánál, hogy mi a baj. Erre azt mondták, hogy én még szerencsés vagyok, hogy a régi jelszóm megmeradt! (sic) Két nap múlva egy teljes napig sehogy sem tudtam belépni, aztán már az új jelszó működött. Most örülök neki, mint kutya a farkának, bár ki tudja, lehet, hogy az is rajta van a listán?

Üdv: MaCS


1997. március 19. - szerda, 16 óra 1 perc
No, aki az e-mailját titkosítani akarja, használja a híres-hírhedt PGP-t. Nincs az az ember aki azt visszakódolja a kulcs nélkül...
Ami az adataimat illeti, én perelném a MATÁV-ot, ha MATÁV Inet előfizető lennék, de nem vagyok az, szerencsére.
MATÁV SUXXXX!!!
Gyps aki nem Gypsy


1997. március 19. - szerda, 15 óra 51 perc
Nos, én nem dájöláp vagyok, meg nem is fizetek érte, ezért csak az utolsó kérdéshez szólnék hozzá. Aszongy, hogy "...mi a teendőnk, nekünk, előfizetőknek?" Hát át kell menni egy másik szolgáltatóhoz. Tanuljunk már meg élni a "piacgazdaság" kedvező lehetőségeivel is. A MATÁV-nál ez egy ordító szakmai hiba, ennyit tudnak, ott kell hagyni őket.
Csákányi
Speter


1997. március 19. - szerda, 15 óra 39 perc
12:44 Attila volt csak elfelejtettem a nevem, kiirni..., Valóban a levélvivőnek kel megtiltani azt, hogz belenézhessen a levelekbe. Nem tudom van e itt valaki aki használt már kódolot, de ha nem akkor elmondom, igen macerás dolog.
1.Megirod a levelet
2.Bekódolod
3.Elküldöd a kód másik felét a címzettnek
4.elküldöd a levelet
5.Aki megkapja elöször a kód kulcsal amit tőled kapott dekódolja a levele
6.És igen, most tudod elolvasni!!!

Ez napi 10 levélnél még nem olyan fárasztó, de 20-tól felfele már igen. Nem is szólva, hogz kb. 500 fajta kódoló es dekódoló van csak közkézen...

Hát csak ennyit a dolog technikai oldalaról a felhasználok részéről...., lehet gondolkodni, hogz érdemes-e?
Egyébként sokmindenben egyetértek czy-vel.
Föleg akkor ciki a kódolas amikor elfelejtették elküldeni a kódkulcsot.

Attila


1997. március 19. - szerda, 15 óra 39 perc
Voltam oly bátor, és utánaérdeklődtem Zsófitól, hogy mi van akkor, ha a 7kérdésben jó ideig nem jelenik meg semmi.
Csak, hogy tudjatok róla:
http://www.idg.hu/internetto/friss/hetker/valasz.tmp

TREX


1997. március 19. - szerda, 15 óra 29 perc
Nem lett volna szabad a jelszavakat kodolatlanul
tovabbitani es tarolni. Ez az alapveto problema!
H.G


1997. március 19. - szerda, 15 óra 8 perc
Bar nem en lettem az elso:-(

Valaki kerdezte a mult heti 7kerdesben hogy hogy hivtak Pityke ormester rattlerjet. Marcipannak hivtak. "Marcipan szirena!"

Billy


1997. március 19. - szerda, 14 óra 33 perc
-czy-!
Na ne, ugye nem gondolod komolyan, hogy nekem, ha fel akarok egy levelet adni postán, akkor ismernem kell a postáskisasszonyok és urak lelkivilágát, valamint a postai küldemények hivatalos útjáról szóló belső rendelkezéseket? Elvárom mégis, hogy felbontatlanul kerüljön a levél a címzetthez.
Ami pedig a bizonságot illeti, az persze egy másik kérdés. Feltörhetetlen elektronika nincs dehát bűnre csábuló postás is mindig akad. Azt nem várom el, hogy minden postást tankkal kisérjenek, azt azonban igen, hogy tiltva legyen a levélhordó számára a küldemények felnyitása, eladása, stb. A szolgáltatóktól annyit el lehet várni, hogy a lehetőségekhez képest biztosítsák adataink védelmét, és tegyenek meg mindent azért, hogy nehéz legyen hozzáférni. De hogy a cím- és jelszólistáink titkos kezelése lehetetlen, azt még magamffajta lama-val sem hitetheted el.
Ez a fórum, amin most veled vitatkozom, valóban bárki számára hozzáférhető, de mélységes tévedés, hogy az email - mely deklaráltan jelszóval védett - nyilvános lenne.
F.G.


1997. március 19. - szerda, 13 óra 51 perc
Bocsánat, csak a szokásos "hét eleji" hiba volt, azért nem voltak üzenetek.

zs.


1997. március 19. - szerda, 13 óra 35 perc
Mi van már ezeket az üzenetekeket is cenzúrázzák, azér nem látni semmit?

1997. március 19. - szerda, 13 óra 6 perc
Azt gondolom, hogy semmilyen különbséget nem lehet tenni az elektronikus postafiók és az ajtómra felakasztott postaláda tartalma között. Mindannyiunk alapvető emberi joga hogy magánéletünk csak azok előtt és olyan mértékig legyen nyitott, amennyire kívánjuk. Anélkül, hogy bármiféle jogászkodásba kezdenék, csupán a józan észt segítségül hívva, ki merem jelenteni, hogy felhasználói szerződés ide, felhasználói szerződés oda: a szolgáltatóknak biztosítaniuk kell a levelek titkosságát. Meggyőződésem, hogy az Alkotmánybíróság - ismerve például a személyi szám ügyében hozott döntését - teljes mértékben elkötelezett az adatok védelmében.
Ami a gyakorlati oldalát illeti a dolognak, szerintem elsősorban az adatvédelmi biztost kellene megkeresni az elektronikus levelezést használók valamiféle érdekvédelmi szervezetének (Van ilyen? Nincs? Itt az ideje!) majd, ha szükséges bíróságon, akár az Alkotmánybíróságon is végig vinni az ügyet. Egyébként senkit sem akarok sürgetni, de minél előbb, annál jobb.
Fisch Gábor


1997. március 19. - szerda, 12 óra 44 perc
Nehogy már első legyek... jahooooooooo! Vagy csak az van mint a multhéten technikai probléma?
Szerintem a szolgáltatóknak kellene titkositási lehetőséget adniuk (szolgáltatniuk) az előfizetöknek. Én egy szolgáltatónál dolgozom, nálunk tikosan kezeljük az ügyfél összes adatát. Igaz mi kis cég vagyunk s nincs sok gond az "alkalmazottakal".:) Viszont a másik szemszögből (mint felhasználó) biztos, hogy nagyon anyáznám a szolgáltatomat ha a passwordom v. a loginom kikerülne, és igemis lehessen számonkérni a MAtavNeten az ilyen hiányosságokat. Egyébként nálunk a szolgáltatói szerződésben mind az ügyfél mind a szolágaltató kötelezi magát, hogy az adatokat titokban tarja, sőt ha az előfizető ugy gondolja, hogy nem bízik bennünk akkor ő maga is megváltoztathatja a jelszót (ahhoz pedig csak a webmaster férhet hozzá, de ő azért is webmaster mert abszolult megbízható).
Az előfizetők pedig ha azt akarják, hogy ne olvassák el a leveliket, akkor titkostsák azokat (már egy csomó kódoló fent van a neten) persze a szolgáltaónak is arra kell törekednie, hogy minnél biztonságosabb legyen a rendszere. De mint tudjuk: amit ember csinált, azt egy másik ember elronthatja...

csak ennnyi' Éljenek az elsók!!!!!:)


1997. március 19. - szerda, 12 óra 20 perc
Van itt valaki?

1997. március 19. - szerda, 12 óra 13 perc
Sziasztok!

A levéltitoknak az internetes levelezésre is ki kell terjednie és nem azért , mert szörnyű nagy ipari titkokat küldözgetek az ismerőseimnek E-mail-en keresztül , hanem mert mondjuk személyes dolgaimról ne olvashasson bárki és pláne ne törölhesse le onnan! Mert ugye , ha tudja a postafiok jelszavamat letörölhet levelet úgy , hogy nem is veszem észre !!!
A másik az , ha ilyen könnyen meg lehet tudni a jelszavakat akkor az internet szolgáltatást is tudja használni bárki , tehát bejelentkezik és addig én nem tudok bejelentkezni a szolgáltatóhoz.

Szerencsére ilyen még nem történt velem , bár ki tudja lehet , hogy csak nem tudok róla ??? :((

A jelszó megváltoztatásával kapcsolatban (nem a Matávot akarom védeni) , már kb. 1 hónapja küldtek a csekkel együtt levelet , hogy itt és itt meg lehet változtatni a jelszót , meg is csináltam és kb. 2-3 nap után már működött is.

@VIC@
muflon@mail.matav.hu


1997. március 19. - szerda, 12 óra 7 perc
Első?

Igen, követelhetjük. A többi technikai kérdés.

Üdv: MaCS


1997. március 19. - szerda, 12 óra 5 perc
Első:1
Tecno K.


1997. március 19. - szerda, 11 óra 37 perc
(Az előző üzenet a kérdée hiányos megjelenésére szeretné felhívni az Internetto figyelmét.)
Követelhetjük. Hiszen bármit követelni alkotmányos jogunk.
Maga a kérdés felvetése azt a tipikus helyzetet tükrözi, hogy az internetezők egy jelentős részének fogalma sincs, hogy milyen infrastruktúrát használ, milyen lehetőségei vannak, és ezek közül melyek a műszaki és melyek a gazdasági korlátok. Tessék végre tudomásul venni, hogy bármi, ami felkerül a hálóra NYILVÁMOS, olyan, mintha a piacon ordítanánk bele a tömegbe, tehát eleve nem várhatjuk, hogy ne válhasson közismertté.
Ha magánlevelet akarunk küldeni, tegyük borítékba: titkosítsuk úgy, hogy könnyedén csak a címzett juthasson hozzá a tartalmához.
Az internet jelenlegi állapotában az elektronikus levelezés védelméért a szolgáltatót felelőssé tenni olyasmi, mintha az autógyártóktól azt követelnénk, hogy ne lehessen megsebesülni közlekedés közben. Megoldható, de a szolgáltatás árát több nagyságrenddel megemeli. Ez kell?

-czy-


1997. március 19. - szerda, 11 óra 27 perc
Jog?


1997. március 19. - szerda, 11 óra 25 perc
Elso vagyok!
Hol a polom?

Billy


1997. március 19. - szerda, 11 óra 22 perc
Követelhetjük. Hiszen bármit kovetelni alkotmányos jo

1997. március 19. - szerda, 11 óra 16 perc
Bélám,
Nagyon kérlek, a szavazással várd meg a jövő hetet!

zs.


1997. március 19. - szerda, 11 óra 15 perc
Kezd tele lenni a hócipőm.
Két hete le kellene mennem Kiskőrösre, de nem akartam elindulni a sztrájk miatt. Most esik a hó, most nem merek. Hallom jövő héten megint útelzárni akarnak. Hát már sose jutok oda?
Egyáltalán, csak úgy lehet tiltakozni, hogy az ország egyik fele kellemetlenséget okoz a másiknak?
bela
u.i.Kiváncsi vagyok ki győz a Fridi kontra Juszt vitában.Szavazzunk !


1997. március 19. - szerda, 11 óra 02 perc
Lehet, hogy én vagok az első?

Morgótörp


1997. március 19. - szerda, 11 óra 01 perc