Jár-e magánélet a közszereplõnek

Talonban pihenõ kérdéseimbõl ismét az élet aktualizált egyet; múlt vasárnap, fotósok elõl való menekülés közben autóbalesetet szenvedett és meghalt Lady Diana, a walesi hercegnõ. A hölgy ismertté válása óta folyamatosan vezette a világ bulvárlapjainak képzeletbeli összesített fotó- és sztori-toplistáját, fotózták mindenhol, mindenhonnan, (a hülyeség csúcsa egy kép, amely hátulról ábrázolja õt, világlap címoldalán), többet tudunk életérõl, mint saját keresztanyánkéról, elvesztését hatmilliárd ember gyászolja. Pontosabb adat:


Di-t a szenzációhajhász média a Föld legismertebb emberévé tette, majd a halálba kergette - õt már nem kérdezhetjük meg, hogy megérte-e, itt viszont gondolkodjunk egyet csoportosan: lehet-e titkos magánélete, lehetnek-e homályban tartott szokásai, ne adj isten perverziói azoknak az embereknek, akiknek cselekedetei így vagy úgy, de milliók életét befolyásolják? Vagy hagyjuk meg a privátszférát szentnek, mint a többi "normális" ember esetén? Illõ-e az ismert embereket egészen biológiai önfenntartási módszereik szintjéig kiteregetni, vagy mindezt valóban a közösség jogos kíváncsisága gerjeszti? Vagy pedig mindenki, aki reflektorfényre vágyik, kalkulálja be a dolgot elõre?

Az elvi kérdések mellé pedig szokás szerint egy konkrétabb mellékszál: felelõssé tehetõk-e Diana haláláért az õt üldözõ paparazzik bármilyen - büntetõjogi vagy akár egyszerûen csak erkölcsi - értelemben?

Heves, de barátságos vitát kíván (ami idõközben már megkezdõdött, mint kiderült)

GG


A válaszok:



Bela!

Hát az kissé kemény amit pontokba szerve leírtál, viszont én sem sajnálom az Új Maót, és csodálkozom hogy itt ilyen sokan védelmükbe veszik.

Lehet, hogy nem vagyok toleráns, de Cs. fasisztázó és zsidózó stílusa miatt megutáltam a lapot. Lehet, ha megszűnik, de lesz más fórum, ahol ezek az írások megjelennek. Véleményem szerint az újságban több hazugság jelent meg, mint a többi lapban, ezt ők úgy idokolták, hogy mi megírjuk az igazságot. Utólag többször mosakodniuk kellett.

Alexával kapcsolatban MTI-s múltja, fia körül mintha valami zűrre emlékeznék, de nem tudok részleteket. Valaki majd biztos kisegít.

Teréz anya igaz ember volt. Őt nagyon sajnálom. Di halálakor azt mondta, majd imádkozik érte. Még utolsó napjain is másra gondolt.

St. Paul


1997. szeptember 8. - hétfõ, 7 óra 36 perc
Rezső már megint összemossa Dianát megy a gyulát.
Rezső! ne küzdjél már megint rossz helyen!
Mindig belekavarsz valamit ! Azért a két személy nem ugyanaz a kategória !

figyelő


1997. szeptember 8. - hétfõ, 7 óra 21 perc
Trebisch!
Na végre igazat szótál.
Szdmeg.


1997. szeptember 8. - hétfõ, 3 óra 37 perc
Módjával.
fáni


1997. szeptember 8. - hétfõ, 0 óra 38 perc
Nem baj, Szameg,

az a lényeg, hogy te nem ugrottál be, mert átlagon felül okos vagy. Az a sok hülye meg le van szarva.

Trebitsch


1997. szeptember 7. - vasárnap, 12 óra 17 perc
1997 September 7.
Napló.
A tegnapi napon semmi különleges esemány nem történt, s ezt állítólag - a mediák jóvoltából - 2,500,000,000-an nézték végig.
Megérdemlik.
Szameg.


1997. szeptember 7. - vasárnap, 5 óra 48 perc
Ma igazi Disney produkcót produkáltak a Windsorék.
A kis Spencer meg jó odamondott Böskének.
K.u.K.

F.G meg... F.G.


1997. szeptember 7. - vasárnap, 5 óra 44 perc
Magánélet közszereplönek?????
Most vagy magánélet, vagy közszereplés. Egy közszereplö nem vasgyári öntömunkás akinek nyócóra munka, nyócóra szórakozás.
Ugyi a mívíszt, politikust stb. a média teszi valakivé, má ha írnak róla. Akkor meg hol a határ. Ott ahol a múlt heti 77?-ben. Kinek, mellik médiának hol. A médiának meg ott, ahol a konzumenseinek. A színész úgyis exhibicionista, a politikusoknak a fele gennyláda a másik fele szinész a 95% meg mind a kettö.
Valaki lentebb feltalálta az új gazdasági mechanizmust. Mer, hogy az újság nem olvasói igény, csak az a piszkos píz. Engels díjat neki. A kibernetika meg imperialista áltudomány!
Pulicer Lajos! Hallottál már nézeccségi, meg tetzési indekxsröl? Ha egy újság /tévé, rádió, akármi/ nem elégíti ki fogyasztói igényét, akkor nem fogyasztják= nem fogy = nincs hirdetö =
!!! NINCS PÉNZ !!!
Na má most. Akinek a dallas dzsoki a kultúra, annak DI hálószobája az újsághír. A legtöbb újságnak a szenny-, meg a szaklapokon kívül általában szélesebb körü az olvasótábora= szélesebb körü a szerkesztösége is. A gennyesebb ír a gennyesebbeknek, a kevésbé gennyes a kevésbé gennyeseknek. A tulaj meg meghatározza a határokat.
Ettöl függetlenül vannak baromállatgennyes újságírók is.

Szindik Átkos


1997. szeptember 6. - szombat, 21 óra 59 perc
Mogorva, bocs, ez lemaradt:
Asszem a kérdésed a második mondatra (is) vonatkozott. Kiegészítve: ...tudja a választ a 7kérdésben feltett kérdésre. Itt arra gondoltam, hogy az emberek a rész(t)vétükkel „szavaztak" ezügyben.
Kekec Kazi


1997. szeptember 6. - szombat, 21 óra 5 perc
Kedves Mogorva (19:08)!
Kérdésedre a választ Tenmagad meg is adtad. Csak annyit mondhatok amit Te is hallottál: az angol közvélemény nyomására a királyi család szakított a hagyományokkal, mely szerint még az uralkodó halála esetén sem engedik le a lobogót. Ez a gesztus és Erzsébet királynő tegnapi kétperces élő TV-beszéde - a megelőző hosszú hallgatás után - ismét helyreállította a királyi család tekintélyét. Ezzel arra akartam utalni, hogy Diana milyen népszerű volt hazájában (is).

Barátsággal: Kekec Kazi


1997. szeptember 6. - szombat, 20 óra 43 perc
Kedves Kekecz Kazimir!

A félárbóc dolog érdekelne, merhogy a közvetítést nem láttam. Dólgozni kell a népnek, hogy az uralkodóosztálynak legyen új és modernebb yacht.
Ne hagyd hogy tudatlan maraggyak. Mijé is jó ez a félárbóc? Annyit hallottam a dologról, hogy ez most elég rendkívüli dolog, mert a hagyomány szerint a királyi család címeres lobogóját nem szokás félárbocni, mert az a monarchia (anarchia) egységét jelképezi. Ehhez képest mi van? Mondd má el!

Köszi:

Mogorvauralkodójelölt (ugyanis uralkodik magán)



1997. szeptember 6. - szombat, 19 óra 8 perc
Kedves PGabor (Santa Cruz)!

Reagalva szeptember 5-1 1.21-es irasodra: teljesen igazad van, nem is tudom, hogy felejthettem ezt el.

Adi


1997. szeptember 6. - szombat, 18 óra 56 perc
Pucros, drágám. Igazad van. Mindegyik pártben vannak ilyenek. Némelyik pártban néhányan, a másikban pedig sokan. Ne csak szerecsent ne mossdass, de ne mosd össze a dolgokat se. A tetteket nézd, ne a mondatokat. Emelkedj a tabloid szinvonalú Diana-teremtő sajtó szinvonala fölé.

Hali: Medol


1997. szeptember 6. - szombat, 16 óra 19 perc
hjeno!

Alighanem igazad van, hogy: "...azt meg talán biztatásnak venné hogy csak a felével
egyenlő."

Csupán érdekesség képpen jegyzem meg, hogy a pontosabb (relativisztikus) formulában tényleg nincs 1/2-es faktor! (Illetve van, de egészen máshol...)

E = m * C^2, ahol m = m(0) * (1 - (v/c)^2 ) ^-1/2

DcsabaS


1997. szeptember 6. - szombat, 16 óra 14 perc
Félárbocon az angol nemzeti lobogó. Aki látta a gyászszertartást, tudja a választ.

Kekec Kazi


1997. szeptember 6. - szombat, 14 óra 24 perc
Kedves Pirítós,

eszem ágában sem volt szerecsent mosdatni. Csak azt mondtam, nem kell MINDEN rosszat készpénznek venni, csak mert már úgyis utáljuk a kormányt - úgy vettem észre, a Ki tudja? ezt teszi.
A Chartát kicsit hajánál fogva előhúzott dolognak érzem. Talán jobban lehetne kárhoztatni, ha nem lenne halott már évek óta - így viszont spekulálhatsz arról, mi lenne, ha aktív lenne, illetve, hogy ugyan miért felejtette el magát. Szerintem lenne dolga ma is, bár elismerem, lehet, szerinte nem. A marionett-dologban nincs igazad, lehet, neked mindegy, hogy érdekek drótján rángatnak-e valakit, vagy valamilyen meggyőződés vezérli (más kérdés, hova). Egyébként nem ismerem a sztorit, mi van az Új Mao-val, csak szerintem szükség van rá, ennyi.
Némelyeknek valószínűleg magától értetődik, hogy ilyen silány sajtótermék nem csoda, ha nem él meg a piacon. Másoknak pedig az a nyilvánvaló, hogy ha ilyen kiváló újság leáll, akkor abban az ellenség keze van. Én az előbbihez állok közelebb. és el is ítélném, ha tönkretevészeti ármánykodás történne.

Még egyszer, tudom, mennyi disznóság történt a jelen ciklusban. Neked is figyelmedbe ajánlom, ne pártokat hibáztass ezért, hanem embereket. Nagyon nem ugyanaz. A "stílus" köthető közösséghez, de a becsületesek, a megszállottak, a számító gazemberek stb. minden párt körül ott vannak. Van, akinek ez természetes, vna, aki ha látja se hiszi el, és van, aki midőn megvilágosodik, rosszul lesz.

Az olvírban majd részletesebben próbálok válaszolni a Chartát firtató kérdésedre.

Szia!

Pucros Mackó

P.S. azért vagy Pirítós, mert időnként rá-rápirítasz valakire?


1997. szeptember 6. - szombat, 14 óra 14 perc
Mobil! Gondolod sexuálisan foglak zaklatni telefonice, vagy emilen keresztül?? Nem azt írtam, hogy én akarlak felhívni, hanem azt, hogy Te hívj fel, ha akarsz. Különben korábban már megadtad emiledet, csak lusta vagyok keresgélni. Nekem nem fontos.

Véleményem szerint lehet védekezni a média massza ellen. De ehhez megfelelő szellemi és lelki állapot szükségeltetne. Kevesek rendelkeznek vele, és nem biztos, hogy akár ez is elég. A védekezés egészen addig szinte lehetelen, amíg ...

Változatlan tisztelettel.

üdv rezső


1997. szeptember 6. - szombat, 12 óra 23 perc
Én motorozom. Egyszer ( vidéken ) egy gyerek elém hajtott egy 3 kerekű biciglivel mellékutcából előre láthatatlanul.Csak nehezen tudtam megálni. Tök józanul hatvanas tempóban. Mi lett volna ha egy Merci jár arra 200- as vagy hasonló tempóban. Akkor Lady D. vagy az őt üldözők lennének hibásak?
A részeg sofőr mellett még két ember ült aki hazt mondja hogy 20 - al menjen akkor annyival kell mennie. Nem kell bűnbakot keresni. Többen hibásak a dologban még ha mégoly híresek és közkedveltek is. Bár az újságírók (hasonszőrűek) között tényleg sok a görény.

Motoros


1997. szeptember 6. - szombat, 11 óra 21 perc
Razzia Cattani ( tegnap, 13:02 ),
Azt írtad: "Nekem KRESZ-en azt tanították, hogy azért féljek, mert egy test mozgási energiája egyenlő a tömeg, és sebesség szorzatának négyzetével."
Igazából csak a felével egyenlő, ami ilyen adatokkal még mindig nagyon sok. KRESZ-en viszont úgy kell tanítani ahogy idézted, mert az átlag hallgatót a részletek nem érdeklik, azt meg talán biztatásnak venné hogy csak a felével egyenlő.

Lady Di sokat tanulhatott volna Teresa mamától. Az első autóbalesete elvitte, Teresa mama pedig túlélt egy repülőszerencsétlenséget.

Mindenkire vonatkozik a jótanács: Ne hajts gyorsabban, mint ahogy a védőangyalod repülni tud!

hjeno


1997. szeptember 6. - szombat, 11 óra 15 perc
Razzia!

Tegnap esmét zavaros voltam. Tán le kellene már ülepíteni egy kicsit az agyamat. De akkor felülre kerülne a víz és semmit nem hallanék a csobogástól :).

Szóval: nem a média ölte meg F.G.-t, az úgy hülyeség, ahogy van. Különben sem tartozik az eredeti témához.

A médiának többek között tényleg azért kellene megreguláznia magát, mert szélsőséges értékítéleteket kreálhat, ami szélsőséges társadalmi kimeneteket eredményezhet. Az esemény-média-befogadó interakcióban jellemzően a média az aktív fél, tehát ő az, aki elsősorban felelős a végeredményért, pld. az olvasói véleményéért, de ebben az esetben magáért az eseményért is! Ami ugyan mandínerből következett be, de a kezdősebességet az újságok adták meg. (Képzavar, és különben is lehet, hogy holnap már nem fogok egyetérteni magammal. Ülepíts, ülepíts!)

Nyilvánvalóan minden újságnak olyan olvasói vannak, amilyeneket megérdemel, elég ha megnézed a levelezési rovatot. Ezzel persze nem állítom, hogy egy újság nézeteit nem formálják az olvasói visszajelzések, de úgy tűnik, a szerkesztők inkább csak a pozitív visszajelzéseket veszik figyelembe. Még több Dianát! Még több szaftos pletykát! Még több vért!

A szűrő, amiről beszélsz, egyébként létezik. Hiszen aki nem ért egyet egy médium szellemiségével, az, ha teheti, elkerüli, ha meg nem, akkor vérmérséklete szerint undorodik vagy röhög. Másrészt viszont nem építhetsz minden agyba olyan szűrőt, ami kiküszöbölné a társadalomra veszélyes gondolatok kialakulását, mert az paradox módon maga lenne a fasizmus. Óhajtani - azt szabad.


Rezső!
Azért kevertelek bele, mert tudom, hogy az a véleményed, hogy a média szinte mindenható, ebben akár meg is egyezhetünk. A kérdés inkább az, hogy mit tehet az ember, hogy megőrízze szellemi függetlenségét, de közben azért eljussanak hozzá a fontos információk is. Ne nézzünk híradót? Csak hírügynökségi jelentéseket olvassunk? Ne olvassuk el az asztalunkra rakott III/III-as napi jelentéseket?

Ui. Telefonszámot, e-mail címet nem adok ki. Tudod, Ofélia...

Diolen Mobi


1997. szeptember 6. - szombat, 11 óra 4 perc
Ha esetleg nem csak fecsegni szeretnétek a jótékonyságról, adakozásról, egymás segítéséről, meg ilyesmiről:
http://www.szabinet.hu/public/help/viki.html
Csak most vettem észre, egész héten nem volt időm semmire se. De a posta még nyitva van, én a magam részéről elballagok egy ötezressel.
I. Mogorva rulez! Éljen a királyság! De inkább a rearchia... :)
Razzia is rulez. Csak abban nincs igaza, hogy azt hiszi, hogy az emberek képesek megváltozni. Marx meg a Lenin is azt hitte, de nem volt igazuk. Nincs is már semmi tér vagy körút elnevezve róluk... :)

Trebitsch


1997. szeptember 6. - szombat, 10 óra 29 perc
A MÉDIA MEGÖLTE FG-T????
Nekem nem is szóltok róla?

Kituggya
Többször átolvastam, és nem vélem felfedezni, hogy hol is írtam én le, hogy mi az a jó ami mindenkinek jó, és amit mindenkinek szeretnie kell. Még felszólító módot sem használtam. Az hogy ítélek, sajnos igaz. Nincs magasztos eszmém amiért másoknak érdemes volna meghalni. Csak én vagyok. Egy rakás idióta, biztos te is tudsz ilyeneket meg van győződve arról, hogy ő fogja kihúzni az országot a szarból. Pedig nem tudják, mert ahhoz ész kell, elsősorban, és csak aztán erkölcs, persze az idióták ismerik annyira magukat, hogy bennük mindkettő megvan. Ha majd minden úgy működik ahogy ők elképzelték akkor majd minden jó lesz. Ha nem lesz jó, akkor a valósággal van a baj, hiszen nekik megigérték valahol, és valamikor, ha ők azt követik ami jó, vagyis ami más szerint jó, akkor minden jó lesz, még ők maguk is, és minden ami ennek az ellenkezőjére utal, vagy aki az ellenkezőjét állítja, az gonosz. És akkor elborul az agyuk, és Észak Koreában éhinség van, pont az ilyenek miatt. És gondolj bele, ez mind ideológiától független. Ez egy lelki tipus. Tőlünk Nyugatra jobb. Miért jobb? Mert az ilyen tipusú emberkéből kevesebb van, vagy isten tudja, valahogy a háttérben maradtak, vagy egyszerűen nincs akkora hangjuk, mint ahogy hagyományuk sincs. Szóval ott, körülnéz a politikus, és magával megbeszéli, hogy bazmeg, ez így nem megy, hülyeséget csináltam, ha azt akarom, hogy még egy időt benn legyek a buliban, akkor rendesnek kell lennem, az emberekkel, de még velük is, ne mondhassák, hogy egy elborult agyú gazember vagyok aki elhiszi saját demagógiáját. És persze nem is szabad neki, mert ha így tesz hamar elbukik. Itt persze valami magasztos töltete van a dolognak, hiszen itt a hülyeségnek hagyománya van. A hülyeség nemzeti vonás, és büszkeség ld.: Horthy Miklós pótkirály

Diolen Mobi
A sajtó azért regulázza magát, mert ha mindent a pénz vezérel akkor az barbárságra vezet? Olyanra mint aminek ez a halál is az eredménye volt? Én kevésbé félek a sajtótól mint azoktól akik olvassák. Nem vagyok tökéletesen biztos benne hogy úgy szelektálja az információkat az agyuk, hogy abból ne kerekedjen ki valami undorító tömeges barbárság. Nem vállalhatok felelősséget minden olvasóért, inkább mindenki legyen olyan olvasó akit nem lehet fasizálni.
A szabályok különben sem segítenek. Amikor azt mondom hogy inkább 'minden olvasó legyen olyan...' akkor azt óhajtó módban mondom. Ki van zárva, hogy egy társadalmat ne lehessen fasizálni. Akkor is ha mondjuk mindenki veszett egoista. A szabadság az információhoz való szabad hozzáférés. A különbség az, hogy a szűrőt hol helyezzük el.

Mogorvát királynak! Éljen I. Mogorva az álomellapító!

Mellesleg az egész téma kezd valami morális tanmesévé kikerekedni. Most hogy Teréz-anya meghalt. Meg Solti György is aki utálta ezt az országot mert itt üldözték zsidósága miatt.[ő alighanem csak véletlenül tévedt be a tanmesébe]
Hullanak mint ősszel a legyek.
A Teréz-anya az külön reveláció...meg ahogy egymás kezét [ő meg a Di] fogva kijönnek az öntöttvas-dárdás kerítések közül [híradó-részlet]. Úgy első ami szembeötlik, az az adakozás témakör. Teréz anya ellejmolja a Pápa Rolls-át, és kiviszi a használtautó piacra. A fene tudja, hogy ki veszi meg a kocsit, de pár ember egyből nem hal éhen, a Pápa meg ezentúl utazhat a földalattin. Egészében véve, Dianáénál talán nagyságrendekkel nagyobb volumenű jótékonyság szárad Teréz anya lelkén, de biztos nem ezért közvetítik élőben a temetését, meg beszélnek róla félórákat, hanem mert a Liposájsze-Plenitűd-Biopéhá-Balzsam-Ránctalanító nem javította eléggé fel az imidzsét. Úgy is néz ki mint egy gonosz varázsló a Csillagok Háborújából. Nekünk az ilyen ne jótékonykodjon.

Razzia Cattani


1997. szeptember 6. - szombat, 10 óra 0 perc
Mindenki !

Tiszta barmok vagytok !
Én tisztelem a NŐ-ket ! Pláne, ha olyan szép és inteligens mint Di volt. Ezért azttán Így a kibertéren keresztül... Nyugodj békében Lady Di
Bár TI ebben igen erőseg gátoljátok, mert attol a sok hülyeségtöl amit itt írtok biztosan forog a koporsójában !!
Gesztenye voltam.



1997. szeptember 6. - szombat, 9 óra 34 perc
cool_head, 1 óra 45: szerintem eszméletlen volt, de nem erről
akartam beszélni, hanem a magán-7?emre próbáltam
valami választ kierőszakoskodni. nevezetesen:
miért sajnáljuk azt, aki a különböző felfogások
szerint már nem létezik, az úr jobbján ülve élvez-
kedik, új testbe vagy a nirvánába került a lelke
vagy bármi más - egyszóval kicsi az esélye, hogy
tényleg rossz neki. olybá tűnik, nincs vevő a témára,
úgyhogy ezennel abba is hagyom.
hullagyalázó.


1997. szeptember 6. - szombat, 6 óra 56 perc
bocs,6-an 2'30-kor nem irtam alá.
fred


1997. szeptember 6. - szombat, 3 óra 16 perc
vegzodhetett volna a dolog ugy is,hogy 200-al
átrobognak egy babakocsit tologato edesanyan.
en a minap csak 75-el mentem lakott teruleten,
talan ezert nem lettem HŐS.legalabbis a rendor
nem emlitette.
persze,valoszinu nem az a szerencsetlen no
mondta a sofornek,hogy :hajtssss!!!


1997. szeptember 6. - szombat, 2 óra 30 perc
0.16 perc.
Csak egy fotós villanthat? Vagy egy fotósnak álcázott titkosszolgálatis is képes erre? Hallottál már fénybombáról? És melyik fotós jönne erre rá?
Sok olyan titkosszolgálat van a világon, amelyik gond nélkül képes erre. (orosz, angol, francia, izraeli, amerikai, de még a kisebbek is.) Indoka meg sok mindenkinek lehetett. Az alagút pedig ideális helyszín. Ha profi volt a titkosszolgálat, akkor az a motoros külső megbízott volt, és fél óra múlva már nem élt. Egy óra múlva talán a megbízója sem.
Ennyi.

hali: Medol


1997. szeptember 6. - szombat, 2 óra 14 perc
Na latom azon nyammog valaki, hogy Diana utolso orai nem biztos, hogy kinokkal teltek el. Na ja. Te hulye. Biztos tevet nezett kozben es koktelt szivogatott.

Legalabb ugy haljal meg te is, olyan kinok kozott te gyoker!

cool_head


1997. szeptember 6. - szombat, 1 óra 45 perc
Hányni kell attól a pökhendi arroganciától, ahogyan a sztárok most lepaparazzinak mindenkit. Népszerüségük 90%-al csökkenne a pap.-ok nélkül.
A tabloidba kerülök azért kerülnek oda mert oda valók, s akik olvassák, azoknak meg arra van igényük.
Zsák a foltját.
Fajankók.
Felhívom a világ paparazziait, hogy 1 hónapig ne fotózzanak u.n. supersztárokat.
DD.


1997. szeptember 6. - szombat, 1 óra 45 perc
Nem tartozik a témához, de kicsit meglepődtem, de hátha van eccerű magyarázat a dologra.
Nem is tudom. Úgy kezdődött, hogy éjszaka jó szokásomhoz híven váltogatom a csatornákat a képládán, (tunercard RULEZ!!) aztán egyszerre megütközve látom a CNN ripotjában, mely a gyászoló nép és a királyi (hercegi, esetleg trónörökösi család, nem tudom, hogy helyes) találkozásáról tudósít.
Károly herceg és két fia némi sleppel megtekinti a kordon mögött tolongó, virágokat elhelyező gyászoló alattvalókat.
Károlyunk komótosan hátratett kézzel mogorván sétál, néha odabiccent egy-egy köszöntő szóra, esetleg átvesz egy csokor virágot, hogy elhelyezze a kupac tetejin. (Mongyuk ez a virágeső sem semmi, a bantu négerek meg egyenek gyökeret!)
Folytatom.
Két fia mögötte majdnem zsebre tett kézzel fogadja a együttérző szavakat, ami meglepő, semmi szomorúságot nem éreztem rajtuk, sőt a nagyobbik egyszer még nevetve (najó ez azért túlzás, mosolyogva) válaszolt valainek a kérdésére.
Engem az egész nem arra emlékeztetett, mint amikor két fiatal most elvesztett édesanyja utáni bánatában letörten tesz eleget alattvalóikkal szembeni kötelező udvariassági talákozójuknak!
Vagy ennyire beléjüknevelték, hogy semmilyen körülmények között nem mutathatják ki érzelmeiket?
Szegények.

Károlyt még esetleg megértem, hisz lehet, hogy én sem tudnék szeretettel visszagondolni egy nőre, akit talán soha nem szerettem igazán, és ilyen hatalmas anyagi áldozatot kívánt az elválásunknak. Ezek után az etikett azt rója rám, hogy gyászoljak, meg koposót szállítsak. Nehéz ügy.

Meg nem erősített értesülések szerint Károlynak annak idején kölcsönért kellett folyamodnia, hogy a közel 6 milliárd !! forintnyi 17 millió fontsterling lelépési pénzt, amit Diana ügyvédje kiharcolt, ki tudja fizetni. Lehet, hogy hülye pletyka, de nem rossz kis pénz az, még azokban a körökben sem.
Amúgy a két fiú a kizárólagos örököse a közel 20 millió fontnyi örökségnek. Ennyit a kurva nagy jótékonyságról. A féllábú gyerekek meg örűjjenek, mert Diana tiszteletére Dánia erősen szorgalmazza a taposóaknák végleges betiltását. Na mongyuk ez is valami, de azért jól jönne ott is kis kézzelfogható segítség. Hát az most nem lett.

A híradók pedig a 10-15 perces temetési előkészületi helyszíni beszámolók után 1 teljes percben méltatják a ma elhunyt Teresa anyát.
Központi helyen kiemelve, hogy annak idején rávette a pápát, hogy ajándékozza neki Rolls-Royce-át, minek árából elárverezés után a szegényeknek és haldoklóknak újabb menhelyeket hozott létre. Élete során közel 400-at.

A nép pedig zokogva, hisztérikusan tülekedve, a képernyőre ragadva gyászolja Diana Spencert. Megőrűlt ez a világ.

Az sem volt semmi, ahogy szegény királynő beszédett mondott a tévében! Hát legalább tették volna messzebbre azt a súgógépet amiről az egészet
felolvasta. Szörnyú volt látni folyamatos balról jobbra szkrollozó szemeit amint szívhezszólóan beszél népéhez. Aszittem ekkora magasságos emberek képesek arra, hogy önálló gondolatokkal tüzdelt, segítő jegyzetekkel ellátott beszédet mondjanak.
Más dolguk sincs, mongyuk.

Felolvasni én is tudok, válasszatok hát meg királynak. Igérem jó uralkodótok leszek és rendszeresen eleget teszek kötelező, évi 200 napos fárasztó déltengeri vakációmnak. A fennmaradó időben kénytelen lennék lovaspólózni, meg repülgetni, hogy teljen az idő. Egye fene néha vásárlás gyanánt a nép közé is sétálok, csak ne gyertek közel mert összefogdossátok vadonatúj Jaguáromat, azt pedig nem szeretem!


Üdv: Mogorvakirályjelőlt


1997. szeptember 6. - szombat, 1 óra 43 perc
tud ketyegni a számolgatód.én.

1997. szeptember 6. - szombat, 0 óra 21 perc
Dráma az alagútban

Reuter

Meneküljünk, ez terrortámadás! - kiáltotta a feleség, és François Levi roueni lakos belelépett a gázpedálba.

Levi autója alig egy hete - mint kiderült - közvetlenül az előtt a 600-as Mercedes előtt haladt az alagútban, amely Lady Dianát és
Dodi al-Fayedet szállította a Ritz Szállodában elfogyasztott vacsora után.

A francia autós Rouenból otthonából nyilatakozott a Reuternek:

"A visszapillantó tükörben láttam az autót az alagút közepén, s annak bal oldalán egy motoros haladt. Láttam, amint a motor - amelyen ketten ültek - bevág a Mercedes elé, s a kocsi vakon
nekirohan egy betonoszlopnak. Volt egy fényvillanás is, de ekkorra én már kiértem az alagútból, így már nem láttam, csak hallottam a csattanást. Rögtön félrehúzódtam a kanyarban, de a
feleségem kiabált: hajts tovább, ez terrortámadás."

Valóban van olyan verzió, amely szerint a vadul fotózó paparazzók oly hevesen villogtatták vakuikat az alagútban mellettük nagy sebességgel haladó járműre, hogy a sofőr - a szintén életét vesztett Paul Henri - egyszerűen "megvakult".
Levi beszámolója azért érdekes, mert a fotósok - vallomásaik szerint - messze lemaradtak a 600-as Mercedes mögött, ezért nem okozhatták a tragédiát. Ugyanakkor már az első beszámolók is arról szóltak, hogy Diana és barátja autójának ütközését egy eléjük erőszakosan betolakodó motorkerékpár okozta.



1997. szeptember 6. - szombat, 0 óra 17 perc
D.Mobil! Neked valami fóbiád van mostanában velem kapcsolatban? Ugyanis újabban minden üzenetedbe belekeversz. Ha annyira akarsz beszélni velem, hívj fel telefonon. Egyébként ha arra gondolsz, hogy a média _szinte_ mindenható, akkor igazad van. (bár nem tudom F.G. hogyan kerül ide.) De akkor se feledjük, hogy csak eszköz. Most ez a hatalom megszerzés és megtartás leghatékonyabb eszköze, fegyvere.
Nincs messze a sokak által megjósolt kor, az agymosott milliónyi önkéntes rabszlogákról. Olvasd el (én már csak cikkeket szoktam Neked ajánlgatni, bocs.) Almási Miklós cikkét a decemberi (?)Kritikában. A hatalmi elitnek már megvan a maga külön hírszolgálata, a valóban fontos dolgokról. (idővel a többiek is megtudják, de csak idővel. És ez a lényeg.) A többségnek meg ott a Dallas. Ennek része Diana, meg a gyula is. Amikor meghalt Diana, 15 perc volt a Krónikában. Meghalt Teresa nővér (ő is média teremtmény lett az élete végére egy kicsit) és kapott néhány mondatot. Látványosabb párhuzammal nem is lehetne megértetni értéktévesztésünket, és a média uralmát. A véletlen a legnagyobb (és legleleplezőbb) rendező.

üdv rezső


üdv rezső


1997. szeptember 5. - péntek, 23 óra 45 perc
Forrón gratulálok a 10.11-es Ki tudjának! Ő aztán valóban sokmindent tud! Pl. igen színvonalassá tenni a vitát! Gondolom velem se tegeződne, jó is ez az egyes szám harmadik személy... Szóvel ezek a rohadt sanda multik, itthon meg azok helytartói a vörösök, de pláne a kékek!!! Azt nem értem, hogyan tudta megállni, hogy egy "jól meghatározható törpe minoritást" külön ki ne emeljen?! Tán annak állt érdekében Di kinyírása is, csakúgy mint Nagy Mo. feldarabolása, a mostani kiárusítása és az Új megfojtása, nem? Istenem, hogyan lehet úgy élni, hogy az ember minden mögött nemzetközi összeesküvést és konspirációt sejt?! Az ilyenekkel az a baj, hogy későn születtek: remek Sztálin vagy Rákosi vált volna belőlük! Mellesleg az Újmao-t én se szeretem: pontosan a hasonló szellemiségű cikkei és pamfletjei miatt. Tudom, irány a málnás!
És BOCS, hogy nem a kérdésre válaszoltam!
Vitya


1997. szeptember 5. - péntek, 23 óra 37 perc
Krisah, milyen penzt hozott ("vegulis") a hercegno konyhajara a sajto? te valami felreertesek kozott elsz....

1997. szeptember 5. - péntek, 23 óra 19 perc
Lucifer a vegrendeletet ugy hijjak "will"


1997. szeptember 5. - péntek, 23 óra 17 perc
Egy mondas jut eszembe, mar nem tudom hol es kitol
hallottam.
"Aki kurvanak all ne lepodjon meg ha Ba...-k"
Szoval aki abbol el, hogy a media ismerte teszi,
altalaban a kozszerepok, pop enekesek, meg Lady Di
a kiralyi csaladdal szemben az ne szidja azokat
akik vegul is penzt hozzak a konyhara.

Nem tudom de szerintem aki nem akar a tulzottan a reflektorfenyben lenni az ki is szallhat, meg ha nem is egybol hagyjak beken.

Krisah

qkokakos@gold.uni.miskolc.hu


1997. szeptember 5. - péntek, 22 óra 20 perc
Túl sokan leszünk már a málnásban.
Lehet,hogy nem véletlenül?

macika


1997. szeptember 5. - péntek, 21 óra 50 perc
Razzia
Az, hogy a média közvetve felelős a Lady haláláért, nem jelenti azt, hogy hatalmában állna bárkit is elpusztítani (egyébként keserű kacajra kell fakadnom és ez alkalommal nyilván Rezső is egyetért majd velem, de a média valóban képes legalább virtuálisan elpusztítani embereket, hogy csak a legaktuálisabbat: FG eltűnését említsem).
Ennek ellenére: hát már hogy a fenébe ne kéne regulázni a médiát? Pont a médiát ne? De nem úgy, hogy újságokat szűntetsz meg, vagy koncepciós perekkel állítasz félre újságírókat. A médiának magamagát kéne reguláznia...

Na ezt még folytatom, most mennem köll.

Diolen Mobi


1997. szeptember 5. - péntek, 20 óra 40 perc

Mennyi mindent ki nem találtok!
Az igazság az, hogy Dodi és Lady Di egy öngyilkos merénylet áldozatai lettek. A sofőr ölte meg őket - vallási okokból. Úgy tudta, hogy ezen tette végrehajtásával megdicsőül, de azért alaposan felöntött a garatra, nehogy meggondolja magát 160 fölött a mennyország kapui előtt.
Én nem aggódtam, mivel a fene sem gondolta volna, hogy pont Dodi barátja kívánja Lady Di halálát. Amikor elkezdett felfelé kuszni a sebességmérő mutatója, kezdtem sejteni, hogy mire megy ki a játék, de már késő volt. Becsatoltam a biztonsági ővemet, és hátraszóltam a Ladynek, hogy tegye ugyanezt. Elkéstünk...

A Testőr


1997. szeptember 5. - péntek, 19 óra 51 perc
kivegezni a paparazzikat. mindet

1997. szeptember 5. - péntek, 19 óra 41 perc
A CNN azt mondja, hogy Di final request-et tett nem sokkal a halala elott. na most ez igaz, vagy kacsa? Ha igaz, akkor igen erdekes...

Lucifer


1997. szeptember 5. - péntek, 18 óra 39 perc
Samu!

Az enyhen-t ertsd jol, en is hallotam mennyi
vert talaltak az alkoholjaban. A sebessegmero
meg allitolag 0-t mutatot, nem 200-at.

Lucifer



1997. szeptember 5. - péntek, 18 óra 37 perc
Jó, akkor nekem is irány a málnás.

Ki tudja?

Szerintem a multiknak nem céljuk a világot irányítani, ők pénzt akarnak keresni, növekedni akarnak, és nem ideologizálnak - általában nem is erkölcsösebbek, mint amennyire a civil társadalom nyomása arra rákényszeríti őket.

Hogy sokan táncolnak úgy, ahogy ők fütyülnek, az nem irányítás miatt van így, hiszen bárkinek módjában áll bojkottálni a termékeiket, és nem követni az általuk ajánlott életvitelt.

Az a benyomásom, neked mindenről a kormánypártok jutnak eszedbe. Próbáld tudatosítani magadban, mi a különbség egy ember és egy emberekből képzett csoport között. Az egyik hús-vér, a másik elvont halmaz. Ha emberekről mondanál véleményt, jobban éreznéd, hogy nem látsz a fejükbe. Igaz, attól tartok, nincs is igényed rá.

Bár az Új Mao-t ritkán olvastam (azért ritkán, mert néha viszont elolvastam), de sajnálom. Sokaknak volt a szellemi napi betevője, és nem szeretném, ha ezek az emberek kiéheznének ideológiailag. Szerintem az senkinek nem lenne jó.

Pucros Mackó


1997. szeptember 5. - péntek, 18 óra 2 perc
bela!
Ez a stílus?! Mintha csak egy saját tévedhetetlenségében százezer százalékig biztos, mély-belvárosi “értelmiségi” politikus-palánta sorait olvastam volna.
1. Bár magam nem olvasom az Új Magyarországot, de a szüleim és az ő jelentős méretű, döntő többségében nem liberális érzelmű baráti körük igen. Ennek megfelelően sajnálják is. Bizony, ebben az országban - mély sajnálatodra - élnek még jobboldaliak is. Jelenleg még csak ott tartasz, hogy az ilyenek fogják be a pofájukat, de lehet, hogy holnap a Dunába akarod lőni őket?
2. Kénytelen vagyok tájékoztatni róla, hogy sem az Olvir, sem a 7? nem a “toleráns” liberálisok és baloldaliak fóruma.
3. Ennek megfelelően (és ettől tökéletesen függetlenül is) nincs jogod senkit sem elküldeni a fórumból - főleg azért nem, mert más politikai nézeteket vall, más újságokat szeret, mint te. (Mert ugye nem gondolsz minket annyira hülyének, hogy megegyük azt, hogy te kizárólag azért irányítottad el “Ki tudja?”-t mert nem kapcsolódott “szervesen” a 7?-hez? Ugye nem? Kérlek, mondd, hogy nem!)
4. Legközelebb igyekezzél kicsit kevésbé pökhendi, kevésbé ex cathedra és kevésbé intoleráns lenni. Meglásd: sokkal megnyerőbb - mi több - sokkal liberálisabb leszel.
Üdv
Pirítós


Purcos Mackó!
Azt írod, szegény kesergő “Ki tudja?”-nak
“Hogy utálod a mostani kormánypártokat, meg akiknek szerinted köze van hozzájuk, meg még akiket utálsz - és hogy ezt az érzésedet megtámogatni készpénznek veszel mindent, amit a veled hasonlóképp érzők ellenük terjesztenek - arról elsősorban te tehetsz.”

Hát persze. Úgy látom neked az elmúlt négy év összes nyilvánosságra került huncutsága nem volt elég, hogy elveszítsd a jelenlegi kormánypártokba vetett a bizalmadat. Sem Tocsik-ügy, sem a TB kártya tender, sem a 120 milliós Horn villa, sem Baja Ferenc környezetvédelmi pénzeinek érdekes útjai, sem az átvilágító bírók által megállapított tények Horn Gyula múltjáról, sem a Budapest Bank Bokros-féle konszolidációja, sem semmi más. Érdeklődnék, vajon milyen disznóság az, amit már te sem tűrsz szó nélkül? Ha lelövik a kutyádat?

De abban tökéletesen igazad van, hogy Tények, nos azok kellenek. “Ki tudja?” megemlítette, a lánglelkű Demokratikus Chartát, amely a szabad sajtóért oly nagy hévvel állt ki az Antall-kormány idejében.
Nos a tény (amire nem válaszoltál ...vagy csak átsiklott volna rajta a szemem?),
hogy a Demokratikus Charta hatalmas kussal reagálta és reagálja le az MSZP-SZDSZ kormányzat alatt végbement összes olyan elbocsátást, nyomtatott és elektronikus sajtótermék-megszűnést, amely jobboldali újságírókat és orgánumokat érintett.

Szeretném, ha objektív választ tudnál adni arra, hogy most miért hallgat a Charta.
Tán berekedt?
Mert amíg hallgat, addig teljes joggal feltételezi bárki, hogy a Demokratikus Charta egy szoc-lib. pártérdekek mentén mozgó marionett-szerveződés, amely kizárólag nevében demokratikus és nem a sajtószabadságot, csupán a liberális sajtó szabadságát támogatja. És ez a Charta vindikálja magának a jogot, hogy nemzetközi sajtókapcsolatai révén úgy állítsa be magát a világ nyilvánossága előtt, mint az hazai haladó szellemiség fő és egyetlen letéteményese. Pedig frászt, a Charta csak a budapesti, liberális szellemiség képviselője, amely jelenlegi hallgatásával nem művel mást, mint a “Mindenki egyenlő, de vannak, akik egyenlőbbek.” elvet érvényesíti.
Szevasz
Pirítós



1997. szeptember 5. - péntek, 17 óra 49 perc
A Mercedes:
sima 280-as (E,S? nemtom). Soros
6-hengeres, 2800 ccm, 193 LE,
semmi extra kasztni, kb. 1,5-1,8
t.

Max:
1

Cservonec (na, ki ? :-) )


1997. szeptember 5. - péntek, 17 óra 48 perc
1. mert meghalt, --- a meghalás folyamata biztosan
kinos, no de utána??????
2. mert utolsó órái nagy szívás voltak --- nem tudhatod.
p.


1997. szeptember 5. - péntek, 17 óra 46 perc
Leninfiú!
Egyszerűen nem értem magam! Hogy tudok szóba állni egy olyan alakkal mint Te vagy???? Egy olyannal, aki lefarizeusozik engem, meg felkent Pirítósnak nevez, meg..., meg...
meg különben is napi nyolc-kilenc órán át szemben ül velem a szobában!
Vedd tudomásul, hogy az én válaszom jó, viszont a Te kérdésed...?
Szeretném, ha legközelebb nem kérdeznél olyanokat, amik, nem passzolnak a válaszaimhoz!
Tehát:
Semmi szezon, semmi fazon, de leginkább összekeverve nem.
1. Tévedésben vagy. A média még véletlenül sem az olvasók kíváncsiságát szeretné kielégíteni, hanem mind több pénzt hozni a tulajdonosoknak. Ez a duma a média tájékoztatási kötelezettségéről már rég (de legalább is Hearst óta) nem áll, csak akkor veszik elő az újságírók, ha szarban vannak, mert odapofátlankodtak, ahol elég erő van hogy orrba nyomják őket. A média nem tájékoztat, hanem befolyásol. Ők úgy mondják: szerkesztett anyagokat közöl.
2. Az emberi kíváncsiság nem valami egységesített tulajdonság, amit “igy-vagy úgy de ki fog elégiteni a média". A kíváncsiság megítélése sem egységes. Vannak kíváncsi gyerekek, és vannak katonai hírszerzők. Az egyiket megsímogatják, a másikat megnyúvasztják - mert kíváncsi.
3. Ugyanez vonatkozik a kíváncsiság kielégítőire is. Vannak tanárok és vannak besúgók.
Na és vannak elvtelen, mindenlébe kanál szerkesztők, újságírók és papparazzok - akik még véletlenül sem azonosak a közösség valódi érdekeit szolgáló profi nyomozó- riporterekkel, akik mindenféle disznóságok felderítésével foglalkoznak.
4. A fentiek alapján IMHO a közönség annyival éri be, amennyit kap. Ui.: amiről nem tud, az nincs. Ki a bánat akart volna mobiltelefont húsz évvel ezelőtt? Ki szenvedett nélküle? Senki. És ma?
Az igényt lehet növelni. De az igény növelése még véletlenül sem a kíváncsiság mind jobb kielégítéséről szól, hanem a tabloidok közötti versenyről - végső soron pénzről.
Grace Kelly (szegény, Isten nyugosztalja) megasztár volt, sok-tízmilliók szeretetének és vágyának tárgya, amikor monacoi hercegnő lett. Mégsem ostromolták az emberek az újságok szerkesztőségeit, hogy pikáns, intim képeket jelentessenek meg róla.
5. Én egy szóval sem említettem a papparazzók büntetőjogi felelősségét - ezúttal Te olvastál félre a soraim között - azt majd a rendörségi vizsgálat tisztázza, hogy ki okozta a balesetet.
Én elsősorban az erkölcsi felelősségről beszéltem, a tömeghisztéria előidézéséről, amiért viszont bőven felelős a média. Valamint arról, hogy lassan, de biztosan omlanak le az erkölcsi gátak, egyre több ilyen jelenséget intézünk el egy-egy vállrándítással. És csak itt említettem a_ma_még_bűncselekménynek minősülő dolgokat, amelyek holnap vagy holnapután talán már nem lesznek azok, ha elfogadható érvnek fogjuk fel, hogy csak egy felmerülő igény kielégítéséről volt szó (valaki említette a gladiátorjátékokat - jó példa!).
No. Szedd össze magam! Halál a májra!
Pirítós

P.s.: Egyvalamiben azért tökéletes és maradéktalan az egyetértésünk: tényleg jó fazon vagyok.



1997. szeptember 5. - péntek, 17 óra 45 perc
Ez a K.U.K. olyan, mintha csak a boldog emlékezetű Provokatőr Édzsent írta volna.
R.I.P.


1997. szeptember 5. - péntek, 16 óra 31 perc
Levus!
Itt nem kormányról meg ellenzékről van szó! Itt MSz(M)P- ről, SzDSz- ről, jelenlegi magyar kormányról van szó, s a velük szemben állókról. Mo- n még nincs demokrácia: Itt továbbra is a hatalomról, annak bitorlóiról ill. Mo- ról van szó. Nem kell szeretni az ellenzéket. Én sem szertem, mert bután viselkedik. Én Magyarországot szeretem, mert a hazám. Nekik nem. Nekik csak kiszipolyozni való préda. Szerintem ez a helyzet. Bárkit inkább, mint őket. De különben:
Ki tudja?


1997. szeptember 5. - péntek, 16 óra 27 perc
bela:

>Senki sem sajnalja az UjMaot ...

En sajnalom az Uj Magyarorszagot, ezennel allitasod cafolva. Hozzatennem meg, hogy nem azert, mert minden megszuno sajtotermeket sajnalnek, erzesem kifejezetten az Uj Magyarorszag szamara van fenntartva. Tovabba ugy gondolom, hogy a foszerkeszto (Alexa Karoly) nem korrupt. Egy gyenge kiserlet ezen allitasom alatamasztasara: ha az lenne, nem az Uj Magyarorszagot foszerkesztene, mert sajnos abban nincs olyan sok penz.

Udvozlettel:

szimpatizans@rocketmail.com


1997. szeptember 5. - péntek, 16 óra 26 perc
Levus!
Az a baj, hogy "idei kormányunk" nem csak idei, de tavalyi, sőt, hajh tavalyelőtti is. (Nekem néha úgy tűnik, mintha már tíz éve uralkodnának.)
Anonymus


1997. szeptember 5. - péntek, 16 óra 23 perc
K.U.K.
Te is nagyon ismerős vagy valahonnan.
Csutora


1997. szeptember 5. - péntek, 16 óra 20 perc
Leninfiu:

Alyr-nak irt valaszodat probalom kritizalni. Arrol volt szo, hogy kedvenc ervetek hulyeseg, miszerint nem feltetlen kell minden emberi igenyt kielegiteni. Erre volt pelda a tomeggyilkossagok esete (legyunk durvabbak, irjuk azt, hogy holocaust), amire szinten valos igeny mutatkozott. A kerdes tehat az, hogy melyik igeny elegitendo ki es melyik nem. Eddig te is elmesz, aztan azt allitod, hogy a kivancsisagbol eredo artalmatlan igenyek kielegitendok, mert a kivancsisag tette az embert emberre, de legalabbis hozzajarul a faj fennmaradasahoz.
1. eszrevetel: Mi van, ha az embert valami mas tette emberre, nem a kivancsisag.
2. eszrevetel: Esetleg a kivancsisag fajtait is erdemes lenne osztalyozni. Tenyleg azt hiszed, hogy a "hires emberek maganeleteben vajkalunk" tipusu elfajzott kivancsisag gyokeru jelenseg hozzajarul az emberi faj fennmaradasahoz? Ha mar mondani kell valamit errol a "jelensegrol", akkor en a kivancsisag ellentetet latom benne. Menekulest a kerdesek elol.
3. egyben utolso eszrevetel: Az emberi faj fennmaradasarol eddig mint abszolut "jo"-rol beszeltunk. Ha valami ezt szolgalja, akkor O.K. Biztos ez?

Udvozlettel:

szimpatizans@rocketmail.com


1997. szeptember 5. - péntek, 16 óra 18 perc
CNN suxxx.
Sky News suxxx.

És én mégis bedőlök nekik, és nézem az adást.
A temetést is nézni fogom.
2.499.999.999 emberrel együtt.

Valaki mondja meg, hogy miért?

Ja igen, és Elton John egy buzi.
A Spice Girls is.

Madonna - piros pont. Korrekt volt.

...


1997. szeptember 5. - péntek, 16 óra 16 perc
Pancserok!
Nem tudhattátok.
A kocsit paparazzo-knak álcázott izraeli kommandósok kergették, mert az orosz titkosszolgálattól azt az értesitést kapták , hogy D.-t Arafat megbizásából Szerb kommandósok elrabolták, hogy Kubán keresztül cserébe megkapják érte Böskétöl Bahamát. A baj abból eredt, hogy a kocsit a mult héten az IR magyar szerelökkel megrongáltatta, akikról kiderült, hogy még a Trabantnál tanultak. Igy nem a kerekek, hanem a légzsák eresztet le. A tragédia oka az volt még, hogy az alagút oszlopait - az eredeti megállapodásal ellenkezöen - a magyar maffia nem vitte el mert a Népsatdion javításához a legújabb tervek szerint az oszlopokat a Vigszinház diszletraktárából lopják majd.
A vezetön elözö nap egy gruz professzor szemmütétet hajtott végre, s a lelkiismeretlen román nörszök a zsebkenöt elfelejtették levenni.
A temetésen a szlovákok nem vesznek részt, mert Tony Blair a Bös ügyben a magyarok pártjá állt. Pozsonyban e helyett knédlis vacsorával emlékeznek meg a tragédiáról.
További hírakkel késöbb szolgálok.
K.U.K.

F.G. meg a többiek felakaszthatják magukat. Majd megyek az emlékönyvbe irni én is.
Pussz.


1997. szeptember 5. - péntek, 15 óra 30 perc
Ki tudja?
1997. szeptember 5. - péntek, 10 óra 11 perc

Kérem szépen az idei kormány nem egy "hamvas leányzó", de a "hú de nagyon" ellenzékünk se egy gerinces és tisztalelkű valami.
Most akkor miért legyek lelkes ellenzéki, ha éppen nem szeretem a Gyulát se.
Visszakanyarodva az aktuális kérdésre, én kiváncsi lennék kicsit jobban a magyar politikusok magánéletének azon szeletére, hogy a képviselősége alatt mekkora magánvagyon növekedést könyveltek el mondjuk személyekre lebontva

Levus


1997. szeptember 5. - péntek, 15 óra 16 perc
Most mondjátok meg öszintén,nektek nem remegne meg a kezetekben a nikon amikor >= 1 Mill $ fekszik(megha verben is) egy kargyujtasnyira töletek az alagutban? Es egyebkent miért nagyobb bün ez, mind pl. haldoklo civileket Boszniaban,Ugandában stb... lencsevegre kapni vagy veres Gyermektrikot (szinten Boszniabol) kb 10 m˛-re felnagyitani (Metroallomas Hamburg)es pofatlanul alairni: "United Colors of B..."
A mediak tökeletesen ellatjak a fogyasztokat hiranyaggal. Kedves fogyaszto, szelektalj!!
(p.s. hanyan nem fogjatok megnezni a szombati körmenetet??)

max


1997. szeptember 5. - péntek, 15 óra 1 perc
Razzia Cattani!
Mondatod első felében te is ítélsz: megmondod, ki, miben sáros. Tehát akkor: te tudod mi a jó? Vűlaszolj, kérlek! Továbbá: most nem vagyok sáros. Nem esik az eső :))
Purcos Mackó!
Én azt írtam: a világot a multik irányítják a politikusokon és a médiákon keresztül. Ha szerinted ez nem így van, akkor cáfold. De akkor azt is írd meg, melyik az a tv, újság, film, rádió és még mittudoménmilyen média - INTERNET -, amelyik nem függ a pénzvilágtól? És ha attól függ, akkor érdekli e más a profiton kívül? És: hogyan viszonylik egymáshoz erkölcs és profit? Melyiknek az érvei fontosabbak? Nem erről szól-e a Diana-sztori is?
Kedves Rezsö! Valóban a Diana-saga corolláriumának nevezhető a válaszom, nagyon találó a jellemzésed. És valóban félek. És a kék saroktól jobban, mint a vöröstől. Megvan rá az okom. A kékek valahogy olyan mások... Aczél et. is megmondta: Isten mentsen meg mindenkit attól, hogy valaha a szamizdatos értelmiség hatalomra kerüljön. Csodagurunknak ebben igaza lett. Vagy:
Ki tudja?


1997. szeptember 5. - péntek, 14 óra 23 perc
Kedves
- bajtársak
- testvérek
- elvtársak
- kékek, vörösök, barnák...stb!

Eltértünk a témától!
Kifogytunk a véleményekből?
Személyeskedni kéttelefonközt kellene.
Messze még a következő 7kérd, ne ilyenre pazaroljátok a drága és véges cyberpapírt...

BiguszDikusz


1997. szeptember 5. - péntek, 14 óra 16 perc
Erkölcsi értelemben, mindenképpen igen. A pénz hajhászását, nem hiszem, hogy emberek életével kell megfizetni.

1997. szeptember 5. - péntek, 13 óra 46 perc
Pucros Mackó
Menj a málnásba. Ott már vár a vadász.
Csutora


1997. szeptember 5. - péntek, 13 óra 22 perc
Kedves bela Elvtárs!

1.Nem tegződünk. Önnel nem.
2.Elovastam, a 7? bevezetőjét, arra válaszoltam: "Ebben a híriparban nem számít sem Isten, sem ember. Nem számít a hírességek élete, magánélete sem, éppúgy, ahogy a nem híres emberek élete sem, a lényeg csak az, hogyan lehet felhasználni valamit, a hírt, a cél érdekében." Miről szól ez a mondat, kérdem én, kellő tisztelettel?
3. Nem írtam másról, mint a 7?- ről. (ld. fent) Nem rosszabb színvonalon és nem több helyesírási és nyelvtani hibával, s nem rosszabb stílusban, mint mások itt. Az igaz, hogy nem kék, de nem is vörös színeket alkalmaztam. Sejtem, hogy Önnek ez lehet a gondja velem. Továbbá: tudom, mikor kell az Olvírt használni.
4. Jelentem, az Új Mao- t sokan sajnálják. Biztos, hogy Ön nem abban a körben mozog, ahol ezt a lapot szeretik. Attól még vannak olyanok is. Meglepődne, ha tudná, mennyien. Gondos médiaszakemberek alapos tevékenysége ellenére is...
5. A véleményemet akkor írom alá, ha itt kötelező lesz, s mindenki azt teszi. Biztos vagyok abban, hogy az Ön személyi igazolványában sem "bela" szerepel, még keresztnévként sem. Tekintettel arra, hogy ilyen név nincs.
5. Nem fröcsköltem. Ön tette azt.

6. Végül egy kérdés: Kicsoda Ön, hogy így figyel az itt leírtakra? Miféle gyorsreagálású hadtest embere? Talán már a gépemet is azonosította?
Ki tudja?
p. s. Nem mindenki bajtárs, aki nem ért egyet az Ön nézeteivel. A megszólítása csak arra volt jó, hogy én meg kapásból "leelvtársazzam". Pedig lehet, hogy Ön nem is elvtárs. Csak valamelyik elvtárs kékvérű unokája. De akkor milyen megszólítás jár Önnek? Hogy szólítják egymást az SzDSz- esek? Á, talán jó lesz az elvtárs is. Nem esik messze az alma a fájától. Vagy:
Ki tudja?


1997. szeptember 5. - péntek, 13 óra 2 perc
Ki tudja
Hazajön az ember és azt látja, hogy megáll az idő. Ebben ők is sárosak, és ti is sárosak vagytok. Akik feljogosítva érzik magukat arra, hogy megmondják másoknak mi a jó, és mi nem az.

Diolen
Ezen a nyomon továbbhaladva, az állításod a következő: a média kiszolgálja a tömegek igényeit, és ezzel eljutott arra a pontra, ahol az egyént is képes ennek érdekében elpusztítani. Következésképpen a médiát regulázni kell, méghozzá keményen.
Szerintem ezt nem lehet. Az időt nem lehet visszafordítani. Nem lehet a nagy szupermarketokat bezárni, hogy a sarki fűszeresek jól éljenek. Nem lehet betiltani a sportautókat, hogy kevesebb legyen a közlekedési baleset. Nem lehet az internetet betiltani, hogy kevesebb legyen a pornográfia. Az alkoholt sem lehet betiltani. Nem tudunk visszatérni abba az időbe amikor nagyapánk a lavór mellett késsel borotválkozott az udvaron a tavaszi napsütésben, nagyanyánk pedig frissensült forró csöregét nyomott a markunkba, mondván, hogy játsszunk még a Marci kutyával amíg elkészül az ebéd.
Nem vagyok híve. A szabadság híve vagyok.

Az is egy dolog, hogy a robogós bohócok nem üldözik a százhatvannal nyomuló kocsit. Mert ha így lenne, akkor Di mellől egy pár PPRZ-t is le kellett volna kaparni az alagút faláról. Menekülésről következésképpen egyből szó sincs. Amikor odaérnek fotóznak. [na kérem itt érintjük meg a dolog velejét] Az első odaér, és nekifog segíteni. A második odaér, és azt mondja a segítség már útban van, lássuk miből élünk...A harmadikat beviszik a rendőrök. A negyediket veri a tömeg.
Azt aki nem nyújt segítséget, jogosan csukják le, függetlenül attól, hogy PPRZ, vagy a kerületi postás.

Nekem KRESZ-en azt tanították, hogy azért féljek, mert egy test mozgási energiája egyenlő a tömeg, és sebesség szorzatának négyzetével. A verdát három és fél tonnára saccolom, a sebességet százhatvanban állapítom meg, szorzok, négyzetre emelek, és gondolkodok.
Az elsősegély oktatáson azt tanultam, hogyha a balesetes személy hosszában, vagy keresztben kettő vagy több darabba válik, a feje leszakad, esetleg egy kupac hamuvá ég, akkor ne kíséreljem meg az újraélesztést. Megaztán egy ennyire ledarálódott kocsi ki tudja mikor robban fel...

PPRZ 1.: Azonnal keresd elő az elsősegély-dobozt!
PPRZ 2.: Ne ökörködj tata, nem tudom kinyitni, az egész egy roncs...
PPRZ 1.: Öcsi, figyelj rám! Nem tudom, hogy te hogy vagy vele, de én ezt a nőt már tíz éve fotózom. Ha meghal itt nekem, hát nem is tudom mit csinálok... Persze te még fiatal vagy, egyszer itt, másszor ott... Nézz rám! Ilyen idős fejjel
kezdjek el nyomozni egy újabb arc után? Mire feltérképezem, már elmehetek a búsba...
PPRZ 2.: Tessék, géz és olló, ez meg itt gézpárna... Mosolyogjon! [klakk] Ez nem lesz valami fényes, hogy lehet ilyen elkeseredett pofát vágni?!
PPRZ 1.: Az istenért, térj észre! Mindannyian ebből a nőből élünk! Gyere emeljük ki, mindjárt ideérnek a mentők, és megmentik...
PPRZ 2.: Tata, ne rángassa, mert még megöli! Lehet, hogy a gerince sérült meg...
PPRZ 1.: [tanácstalanul néz fel,és szipog]...valami szaros szerszámmal csak ki lehet ezt az ajtót feszíteni...
PPRZ 2.: Hagyd tata, ne kontárkodj bele, nézd a fejét... Biztos vagy benne, hogy ezt akarod fotózni?...
PPRZ 1.: Istenem...[szipog, távolban szirénázás]
PPRZ 2.: Jönnek...
PPRZ 1.: Mentők!
PPRZ 2.: Nem...rendőrök...hát tata, nekem most mennem kell, maga maradjon csak, még biztos találkozunk...[robogón jobbra el]

Razzia Cattani


1997. szeptember 5. - péntek, 13 óra 2 perc
10 óra 11 :

egyébként egyetértve bela-val, az írás tartalmáról:

...a kiindulópont oké.
de hogy a Gonosz SZÁNDÉKOS ténykedése miatt lenne szar a helyzet, az paranoid vélekedés.
Ahogy a Gonoszt nevesíted, az a választás pedig csakis a te ízléseden alapul. A világ sosem fog ahhoz igazodni, hogy te milyennek szeretnéd. Hogy utálod a mostani kormánypártokat, meg akiknek szerinted köze van hozzájuk, meg még akiket utálsz - és hogy ezt az érzésedet megtámogatni készpénznek veszel mindent, amit a veled hasonlóképp érzők ellenük terjesztenek - arról elsősorban te tehetsz.

Ezért, ha illedelmesnek szeretnéd tudni magadat, legalább ne értelmetlen kérdésekbe bújtass dehonesztáló állításokat, hanem ugyanezeket az állításokat fogalmazd meg gyanúként, és támaszd is alá, amivel tudod.

Pucros Mackó


1997. szeptember 5. - péntek, 13 óra 2 perc
Csúcs újra! 156
qtya


1997. szeptember 5. - péntek, 12 óra 56 perc
bela! az általad kritizált válasz a diana-saga corolláriuma volt.
Nem vitatható, hogy D. halála utáni tömeghisztéria azoknak jó, akiknek zűrjéről eltereli a figyelmet. (Pl. ügynök törvény érintettség.)A Híradó pl. tovább csökkentette adásidejét (beépítették a 20 percbe a sportot is) és annak jelentős részét továbbra is a "sztori" foglalja le. Csoda-e hogy nincs idő másra?
Alexa Károlyra azt mondani, hogy korrupt, képtelenség és tisztességtelenség.
Magam minden megszűnt és megszűnő sajtóterméket sajnálok.
Mis sem jellemzőbb életünkra, hogy a 10,11 még a nick-jét sem meri leírni, nehogy úgy járjon, mint az említett újságok.

üdv rezső


1997. szeptember 5. - péntek, 12 óra 50 perc
bela, bela, ez az egész olyan nagyon efgésen hangzik. Nem vagy véletlenül azonos vele?
Béla (the real)


1997. szeptember 5. - péntek, 12 óra 38 perc
Jár

1997. szeptember 5. - péntek, 12 óra 34 perc
10h11 bajtárs !

1. Először is olvasd el a 7kérdést és arra válaszoljál.
2. Ha van véleményed arról, akkor irjál.

3. Ha másról akarsz írni, akkor az Olvirba írjál, nem ide.

4. Senki sem sajnálja az Új Maót, ne is akarjál sajnálatot gerjeszteni iránta, se a korrupt főszerkesztő iránt.

5. legközelebb írd alá a a neved, ha már a véleményedet idefröcskölöd, ha meg nem vállalod, akkkor ne is írj ide !

bela


1997. szeptember 5. - péntek, 12 óra 0 perc
Na itt megint nem stimmel valami:

a magyar szarmazasu papa.... (akit szinten elkaptak a zsaruk) ezt mondta: o veletlenul jart arra, egy ismerose mondta, hogy mi tortent, es mikor odaert, mar el is vittek a zsaruk. De azert csinalt 1-2 kepet. (.... hmmmm de gyors a keze...)

Es lass csodat: http://www.teletext.hu/125.html

"..Dodi maga igert fotozast - allitja az egyik riporter, a magyar szarmazasu Laszlo Veres..."

Szoval o veletlenul kerult oda. O nem volt ott kezdettol. Aaaaaaa dehogy....

Ennyit a szavahihetosegrol!

NrB


1997. szeptember 5. - péntek, 11 óra 12 perc
Örömmel töl el, hogy az oreg bence fele megnyilatkozasok masokbol is viszolygast valtottak ki. Az a velemenyem rola, hogy jobb lenne, ha a billentyük helyett valami mast ütögetne, de jo alaposan, hogy fajjon.

Egyebkent BLOOD-dal ertek egyet.

Wien


1997. szeptember 5. - péntek, 11 óra 5 perc
Alyr édes úr/úrnő!

Formál logikai alapon (sem) stimmel amit a 4. pontban irsz. Azért, mert bizonyos emberi igényeket célszerű kielégíteni (mert nem kerül semmibe, mert az emberek szeretik, mert a világ ilyen), nem logikus, hogy minden emberi igényt ki kellene elégíteni. Az erkölcsi alapokról nem is beszélve, pusztán pragmatikus alapon, valószínűbb, hogy a kiváncsiság (melyről a lentiekben szóltam volt)inkább hozzájárult a faj fennmaradásához, mint a népírtás. Ez utóbbiról nehéz lenne belátni, hogyan járult hozzá a faj fennmaradásához. Ilyen logikával nagyon nehéz vitázni, mint a tiéd, hiszen felveszel egz premisszát és abból bármi, pusztán a hasonlóság alapján levezethető. Nem vagy te véletlenül politikus?:-))

Leninfiú, aki lehet, hogy közkivánatra
Lewinfiú-ra fogja nevéjét változtatni


1997. szeptember 5. - péntek, 10 óra 47 perc

"azért is: miért sajnáljátok a diannát?"

Itt a válaszod, ne:

1. mert meghalt,
2. mert utolsó órái nagy szívás voltak


1997. szeptember 5. - péntek, 10 óra 11 perc
A világot ma a tőzsdecápák, multik, fegyvergyártók irányítják a politikusokon és a médiákon keresztül. Földünkön ennek a századnak a végére megszűnik minden, ami erköccsel, humánummal kapcsolatos, marad egyedül a profit világhatalma. A híreket aszerint tálalják, válogatják, sokszor gyártják is, ahogyan a fentieknek tetszik. Ebben a híriparban nem számít sem Isten, sem ember. Nem számít a hírességek élete, magánélete sem, éppúgy, ahogy a nem híres embereké sem, a lényeg csak az, hogyan lehet felhasználni a valamit, a hírt, a cél érdekében. Diana halála sokféleképpen felhsználható. Csak néhány a legfontosab lehetőségek közül:

a. cirkusz a népnek, hogy addig se foglalkozzon a saját gondjával, kenyeret helyettesítő mákony, húzni kell, ameddig lehet (ld. Amerika szept. 14- i gyásznapja)

b. mindenki, aki nyilatkozhat, szerepelhet újságban, TV- ben stb., népszerűségét és ismertségét növelheti, Clintontól a snájdig angol miniszterelnökig

c. a hír árnyékában minden sötét üzlet elintézhető, azokkal senki nem foglalkozik, most jótékony homályba kerülhet minden gonoszság

Magyarország, a magyar médiák is beneveztek ebbe az üzletbe, a szélárnyékban a következők történnek (Itt is csak néhány a fontosak közül):

a. maffiózó kormányunk és a parlamentünk bűnözőkből álló többsége az Európához való csatlakozás c. második takaró réteggel is letakarva, zavartalanul kótyavetyélheti az ország még meglevő javait, a magyar földet

b. ugyanők előkészíthetik a zavartalan választást, megszüntetve azt a kicsike ellenzéki sajtót, amelyik eddig még működött: ki foglalkozik most az Új Mao, a Demokrata megszüntetésével, Alexa Károly leváltásával? Hol van most a Dekarta, a szolidáris újságírótársak, Göncz, meg Kis János?

c. elterelhető a figyelem Horn és tettestársai ügyéről: ki foglalkozik már ügynökmúltjukkal: Csehák, Gál, Lusztig stb. képviselőségével, le-nem-mondásával?
d. ki foglalkozik pl. az elsőszámú szeszfőző miniszterrel, aki a környezetvédelmi pénzeket síbolja el?

e. ki gondolkodik azon, mennyi magyar pusztul azért, hogy eurokonformak legyünk,

f. hogy odalesz az egészségünk, a nyugdíjunk, mert tocsikoló gazembenrek vannak az egészségbiztosítási, meg mittudomén milyen önkormányzatokban?

Nem érdemes tovább írni, ki-ki vérmérséklete, tájékozottsága szerint folytathatja a sort.
Javaslatom: a magyar kormány, parlamet, Göncz Árpád, Orn Ula, az egész MSzP, meg SzDSz a legnagyobb koszorúkat, leghosszabb gyásztáviratokat küldje a temetésre, sőt személyesen is minél többen jelenjenek meg, mert kevés ember segített nekik annyit sötét üzelmeik leplezésében, mint Diana hercegnő, szerencsétlen halálával. Túlélésüket ez a halál a legnagyobb mértékben segíti.
Várom a temetés egyenes közvetítését, s miközben oda-oda pillantok TV-re, magamban arra gondolok: mi lesz még Magyarországgal a választásokig és azután, s meddig lehet még manipulálni és butaságban tartani az embereket?
Ha a NAT- ra, a szadeszos "oktatás"- politikára, a Soros-internetre gondolok, a hideg futkosni kezd a hátamon, s az jut eszembe: és országuknak nem lesz vége. Vagy nagyonis gyorsan vége lesz? Talán éppen ezt akarják?
Ki tudja?



1997. szeptember 5. - péntek, 10 óra 11 perc
vadász!
Egyetértek a málnással.

Énis


1997. szeptember 5. - péntek, 8 óra 34 perc
Sajnálom Őket, érdemmel vagy érdemtelenül, de:
1:) Nem hinném, hogy a fotósok robogóval (mégha motorral is) követni tudnak, sőt elévágnak egy kiló hatvannal döngető mercinek.
2:) Még mindíg nem cáfolta senki azt a hírt, hogy az (én inkább így mondom) újságírók hívták a mentőket.
3:) Ahol a rendőrség egy baleset helyszínén (egy világvárosban!) nem tudja a terepet kordonnal lezárni... Pláne ha a színhely egy alagút!
4:) És végül a dolog másik oldala. Ha azt a védekezést, mely szerint valós igényt elégít ki, elfogadjuk, akkor a népirtásokat is el kell fogadni, lévén azok is tömegek létező valós igényét elégítik ki...
Szelet vetek... formatting drive (Alyr)


1997. szeptember 5. - péntek, 8 óra 3 perc
Ja még valami! Azt mondják a magyar az, aki eléd vág: mögötted megy be a forgóajtón és előtted jön ki. Az ám, de ez a nyujorki magyar!!!!! Meg a loszandzseleszi!!!!!!!!! Itthon még nem is volt forgóajtó. Le a nyujorki magyarral!!!!!! meg a loszandzseleszivel is..... ja nem ott él egy haverom!!!!
Döme


1997. szeptember 5. - péntek, 7 óra 40 perc
Az MTV és az MTI
külön közleményben tudatja, hogy a temetés felvételét a várható nagy sikerre való tekintettel a nézők kérésére szombat este megismétli.

Később már csak az izgalmasabb részeket.

A kitöltött gyászkönyveket a szükséges számú aláírással, átveszi az MDF a népszavazás igazolásához.

telemaci


1997. szeptember 5. - péntek, 7 óra 26 perc
Tanulság: Taposd el, aki eléd vág!!! Csak az a baj, hogy túl sokan vágnak eléd. Vannak ezért, akik egész életükben taposnak.
Le az eléd vágókkal!!!! Le a taposókkal!!!!!
Ebben a társalgásban az a jó, hogy senki se tud belepofázni, közbevágni a mondókádba, pedig tudom
sokan megtennétek!!!!!
Le a közbevágókkal is!!!!!!!
Döme (Soroksár!!!!)


1997. szeptember 5. - péntek, 7 óra 25 perc
Macika, te menj a málnásba, ne politizálj, ahhoz ugysem értesz!

vadász


1997. szeptember 5. - péntek, 7 óra 8 perc
Oreg Bence!

Nem értem jól! Diana pufajkás volt? Most meg az UjMao cenzúrázása közben eladja apánk sírhelyét? Mit meg nem tud az ember! Szerencsére az én apám urnában nyugszik!

Más!

Többen általánosan, tehát az itt megnyilatkozókra vonatkozóan is emlegetik, hogy manipuláltak vagyunk a média által. Talán a népesség egy tört részének meg kellene engedni, hogy hátha van saját józan esze is, amivel tud mérlegelni, esetleg összeadni az egyet a kettővel, s talán ebbe a körbe nem csak azok tartoznak, akik cinikusan és/vagy gúnyosan látják ezt az esetet. Én azért megengedem - amíg az ellenkezőjét nem látom bebizonyitva - hogy mondjuk Diana is ember volt, ennek összes következményével együtt, s nem csak és kizárólag egy érdekvezérelt (ahol az érdek: önmutogatásból fakadó öröm, mások becsapása ugyanezért, felkapaszkodás mit tudom én hová, stb.) Machiavellisztikus alak. S hiszek abban, hogy sokan őszintén megrendültek, legyen bármi az alapja ennek a megrendülésnek.
Reflektorfény? Hát persze! De ha én a gyermekeim kinőtt ruháit elviszem a családsegítőbe, az magánügy marad, nem látnak mások példát benne, s ez így van jól. Egy közismert embertől látva ugyanezt sokan mondhatják, hogy jé tényleg! Az ember már csak ilyen. Ezért úgy gondolom, hogy nem teljesen elítélendő, ha aki megteheti, jó ügyek érdekében felhasználja a médiát. Csak a reflektorfény mértéke! De hiszen G.G. kérdése éppen erről szól! Valaki (tán TREX) a múlt héten idézett a bibliábÓl, hogy nem minden erkölcsös, ami törvényes. Az embereknek ezt az állítólag eredendő (s mennyire erősítik fel?) kukkolási igényét megérteni lehet, de elfogadni nem! Nem akarok én papolni értelmiségi, stb. felelősségről, dehogy, csak ha szó nélkül mindenki elfogadja, akkor még mindig modjuk a gladiátor-viadaloknál tartanánk. Szerintem, ha annyi hatása lesz a dolognak, hogy egy picit is visszafogottabbá válnak a bulvárlapok, akkor már nem volt hiábavaló ennyit beszélni az ügy erkölcsi vonásairól. Az eset természetesen sajnálatos, legyen bárki is az áldozat.

Üdv
NyZ


1997. szeptember 5. - péntek, 6 óra 14 perc
PGabor!
Majd nézd meg ugyanott 2 hét mulva.
Á, mit, a temetés után.
DD.


1997. szeptember 5. - péntek, 4 óra 50 perc
Diana meghalt, sajnáljuk.
De Gyulának ettől még le kell mondania, ezt ne felejtsük el!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Macika


1997. szeptember 5. - péntek, 2 óra 39 perc
m

1997. szeptember 5. - péntek, 2 óra 10 perc
Adi (7.21)
"Itt San Francisco-ban a Diana-eset hatására pl. az egyik áruház ideiglenesen beszüntette a tabloid újságok árusítását."

Hamar Frisco akkor miert nem azt emeled ki, hogy a Castro nevu meleg negyedben volt a legnagyobb a gyasz, a szivek kiralynoje irant (Queen of Hearts) mert igen sokat tett az AIDS kutatasert es o volt az egyik elso hiresseg aki beszelt arrol, hogy ez nem egy stigma hanem egy betegseg.

PGabor (Santa Cruz)


1997. szeptember 5. - péntek, 1 óra 21 perc
Adi!
Figyuzz!
Ha én józan vagyok akkor, ad 1 észreveszem, ha valakiben 4x annyi van, ad 2 nem ülök az autójába, ad 3 nem én vagyok Diana.
Csak ezt akartuk mondani.
DD (USA)
Apropó:
Te melyik USA-ból leveledzel?


1997. szeptember 5. - péntek, 0 óra 29 perc
Bernardó,
Hát téged meg honnan engedtek ki.
Hallottad; Hálóinget kapnak a ligeti fák.
Kádár János
( Mert én is el tudtam intézni. )


1997. szeptember 5. - péntek, 0 óra 25 perc
Bernardo!
Persze, Diana él, Makádon rejtekszik és seggrepacsit játszanak egész nap Elvissel. Ha jóviseled magad el tudom intézni, hogy meglátogathassad öket. Kicsit drága, de ha érdekel jelezzed.
Fökertitörpe :)


1997. szeptember 5. - péntek, 0 óra 8 perc
Diana hercegnőnek nem volt semmi relytegetni valója,hiszen minden eggyes mozzanatáról beszámolt a 'média ördöge'.Ez üldözte őt, akár merre járt is a világban.Egy kérdés azonban motoszkál bennem.Egy ilyen hiresség mint Diana csak egy módon tudta lerázni a nyilvánosságot a válláról.Ez a lehetőség pedig megadatott neki.Ki kellett töröltetnije magát az élők sorából.De vajon , igaz-e az, hogy ő már nincs az élők sorában?Hiszen Diana megengedheti magának azt, hogy a pénzén elrelytőzzék a világ bármely szigetére,igy sorsa már nem lesz számunkra teljesen egyértelmű.Az a hir, hogy ő már nincs ,igy is sok újságirónak, s médiaprogramnak adott lehetőséget arra,hogy megfelelő anyagi támogatáshoz jussanak.
Bernardo


1997. szeptember 4. - csütörtök, 22 óra 57 perc
oreg bence!

Vagy egy magát furfangosnak képzelô manipulátor álcázott provokációja, amit írsz, ebben az esetben nem nagy teljesítmény.
De ha valódi, akkor még rosszabb.
Sajnállak. Nem elég, hogy fogalmazni nem tudsz MAGYARUL, a stílusod valahol a tévés szappanoperák melodramatikus giccse és a népszájhôs hordószónokok demagógiája közelében található.

MuzX

u.i.: Na, mennyi van a djulában?


1997. szeptember 4. - csütörtök, 20 óra 44 perc
nem találom a "diana.arj" stringet tartalmazó
hozzászólást. pedig tetszett.
abszurdotkedvelő.


1997. szeptember 4. - csütörtök, 20 óra 34 perc
A ti djulatok reszegen osszetorte a partja autojat, megis megvalasztottatok fonoknek :(
Most meg kiborultok egy kulfoldi hercegnon. Azon nem is gondolkoztok, hogy pufalykas volt? Milyen vilag van nalatok? Az talan maganugy? A GG ilyen lyukba huz be fiatalokat:( Sirtok-ritok, meg talalgattok, hogy ?% volt a soforbe, de hogy mennyi van a djulaba, azt nem kerditek. Most a foldet is eladja, amibe apaitok nyugszanak. Ez kell nektek? A censura meg uthengerezi el az UJMAGYARORSZAGOT:(
oreg bence


1997. szeptember 4. - csütörtök, 19 óra 44 perc
zyx!

ja, még valami! A "cum shot" önmagában csak az ejakuláció, az arcpakolásos változata a "facial cum shot".

R.O.Tico


1997. szeptember 4. - csütörtök, 19 óra 42 perc
Nem értem ,hogy itt köztetek néhány ember miért ilyen aberrált.Ha valaki meghal főleg egy ilyen ember akkor legalább azt a tiszteletet próbáld neki megadi hogy nem irkálsz ilyen agytalanságra valló dolgokat róla! Csak ennyi :BLOOD

1997. szeptember 4. - csütörtök, 19 óra 33 perc
Razzia

Rendben, tényleg nem egyértelmű, hogy mennyire oszlik meg a felelősség az egyes résztvevők között. Talán egyszerűbb, ha a dolgot kétfelé választjuk.

A közvetett felelősség a külső körbe tartozókat érinti, vagyis mindazokat, akik így vagy úgy, részt vettek/vesznek a felhajtásban: a média az újságjaival, szerkesztőivel és fotósaival, a közszereplők (elsősorban maga a Lady), és a képekért és a sztorikért fizető tömegek. Mindezek együtt felelősek a paparazzi-jelenségért, és azért, hogy Dianának padlógázon kellett magánéletet élnie. A közvetlen felelősség (büntetőjogi kat.) viszont azokat az embereket terheli, akik ott és akkor ittasan gyorshajtottak, közveszélyesen motoroztak és elmulasztottak segítséget nyújtani. A rendőrök ez utóbbi megítélésében kompetensek, még akkor is, ha munka után leülnek a tévé elé, begyűrnek az arcukba egy doboz Kronenburgot és végignézik a temetést élőben (bocs).

A külső kört nem lehet felelősségre vonni. Tőlük legfeljebb azt várhatod el, hogy szégyelljék magukat. Ennyit kértem.

Diolen Mobi


1997. szeptember 4. - csütörtök, 19 óra 16 perc
zyx!

http://homepage.iprolink.ch/~vincentp/pam.htm

a 19. kép asszem az lesz!! ;-))

R.O.Tico


1997. szeptember 4. - csütörtök, 19 óra 15 perc
Kedves aManó!

(mottó: rendôrök, ne figyeljetek most!) :))))

Sajnos ez a vacak kocsi nem megy 130-nál többet. Különben biztos kipróbálnám arrafelé alkalmas járgánnyal a nagyobb sebességet is, persze csakis a szokott hajnali 3 körüli idôben...:))

MuzX


1997. szeptember 4. - csütörtök, 18 óra 56 perc
ZYX!

Biztos vagy benne hogy izgalmasabb a PamAnd porno a roncsolt hullánál?

horr#


1997. szeptember 4. - csütörtök, 18 óra 35 perc
az itten elhangzottak közül Razzi a Cattani fiktiv mesejatekat (kedd, 9 óra 15 perc) es "rohadek" életMüsorait(hétfő, 16 óra 23 perc) ajanlom azok figyelmebe, akik most kapcsoltak be keszülekeiket. A többi dekadens..
csüsz


1997. szeptember 4. - csütörtök, 18 óra 35 perc
Inkabb a Pamela Anderson kepeket kene megkeresni
a neten (cum shot - arcpakolas), amit elloptak
a hazukbol (plusz meg a homvideot is be kene sze-
rezni) Ezek joval izgalmasabbak, mint Lady Die szetroncsolt holtteste...

zyx


1997. szeptember 4. - csütörtök, 18 óra 2 perc
Felelősség.
A felelős, ki lenne más, a sofőr. Gondolom, a francia KRESZ szerint is.
Ettől teljesen független, hogy miért ment oszlopnak, miért ivott, miért gyorshajtott. (Azt nem hiszem, hogy az eset az önvédelem kategóriájába tartozna.) Ha engem kapnak el gyorshajtásért, akkor se nézik a sietség konkrét okát. Pedig az mindig van, ezer - és egyről se tehetek.

Hogy mi az OKa a történteknek? A játszmának - aminek a részleteiről, szereplőinek szerepéről vitáztok - a keménysége. Amúgy értelme semmi, sem a paparazzizék működésének, sem az arra mutatkozó keresletnek, de még az is lényegtelen, amit lefotózhattak volna, ha. Önfenntartó nyüzsgés az egész, mint annyi más egészében véve felesleges játszma e világon. Ezekbe néha belehalnak emberek. Viszont sok munkaalkalmat jelentenek, és a gazdaság élénkségéhez is adnak valamit - ez állítólag, de nem énszerintem, önmagában jó.

Magánélet joga.
Azzal egyetértek, hogy markáns erkölcstelenség a bulvársajtó motorja: híres vagy nem híres valaki, a magánéleténak ahhoz a részéről, amihez nincs közöm (általában tehát az egészről), akkor se tudjak meg semmit, ha nagyon érdekel. Azt pedig, hogy kinek mi tartozik a magánszférájába, mindenki maga határozza meg. Én például éppúgy nem szeretem, ha az étkezésembe, mint ha a nemi életembe szólnak bele.

Az elfogadhatatlan nézet, hogy bármilyen sok ember óhaja vagy piaci igénye hivatkozási alap vagy enyhítő körülmény lehetne erkölcsi mérlegeléskor. Ha arra akarunk rávenni valakit, hogy tárja fel a nyilvánosság előtt magánéletének némely szeletét, akkor érvelhetünk, nyomást gyakorolhatunk rá azzal, hogy itt az alkalom milliárd ember számára kellemes perceket szerezni. Ám kizárólag az ő dolga mérlegre tenni a kíváncsi tömegek és a saját szempontjait.

Van persze olyan eset, amikor a közszereplő magánéletében közérdekű (tehát nemcsak közérdeklődést keltő) események történnek. Ezekhez bizony van közünk. Most nyitva hagyom azt a kérdést, hogyan akadályozható meg, hogy a magánszférához fűződő jogára hivatkozva közérdekű tényeket titkolhasson el a közszereplő (tipikusan politikus).

Ehhez még egy dolgot tisztázni kell: mely tények közérdekűek? Egyértelmű, hogy törvénysértést senki sem takargathat azzal, hogy az neki magánügye. Ezenkívül? Szokás említeni: olyan tények, amelyekben az illető közérdekű megbízatásra való alkalmassága (alkalmatlansága) megnyilvánulhat. Én ezzel nem értek egyet: szerintem az efféle alkalmasság megítélésére egyrészt elegendő kell legyen, hogy közérdekű tevékenységét nyilvánosság előtt folytatja, másrészt, ezen túl már tág tere nyílna a különféle spekulációknak - bárkit, aki el merészel térni a mainstream életviteltől, könnyen alkalmatlannak lehetne kikiáltani, a kellő számú ellenszenvező nyárspolgár támogatásával.

Pucros Mackó


1997. szeptember 4. - csütörtök, 17 óra 46 perc
azért is: miért sajnáljátok a diannát?

1997. szeptember 4. - csütörtök, 17 óra 35 perc
Kedves Samu!

Természetesen nem csak az számít, hogy mennyivel mész, hanem az is, hogy hogy mész mennyivel. Na, érted?
A franciák nem elég, hogy gyorsan mennek, hanem közben még előznek is, centiznek, bevágnak eléd, tolnak. A Kerepesin legalább ez nincs. Rettentő stresszes, ha ilyen körülmények között kell vezetned! Még akkor is, ha a budapesti forgalmat forma egyes versenyzőként abszolválod!

Egyébként valamelyik újságban azt olvastam, hogy a szálloda biztonsági vezetője szerint az alkalmazott aki vezetett, teljesen alkohol-gyűlölő volt, nem ivott, csak minden sátoros ünnepen.

Kedves MuzX!

Tök nagy különbség esti csúcsforgalomban és üres úton százzal vagy kétszázzal.

aManó


1997. szeptember 4. - csütörtök, 17 óra 16 perc
Szeva Kaviat!

Örülök, hogy válaszoltál, de mivel válaszod nem nyerte el tetszésemet, próbálkozz meg mégegyszer.
De kérlek vedd figyelembe, hogy ismerlek!
Ford Prefect


1997. szeptember 4. - csütörtök, 15 óra 30 perc
Gratulalok Bigusz Dikusz TELJESEN EGGYETERTEK VELED.Barcsak tobben rajonnenek hogy az ember feje azert van, hogy gondolkozzon es nem azert, hogy a szeme ne a nyakan legyen.
Macalaca


1997. szeptember 4. - csütörtök, 15 óra 27 perc
Bocs az elobb nem irtam ala
lacamaca voltam


1997. szeptember 4. - csütörtök, 15 óra 19 perc
5923064949 ember gyaszolja a lady Di-t. Ez a megallapitas hamis. Elosszr is en fogadok barkivel hogy eggyel biztosan kevesebb, mert nagyanam nem gyaszolja . Szerintem nem is tudja hogy ki volt, es nem is nagyon erdekli az eset.Es azt hiszem hogy nics egyedul. Szerintetek mennyire erinti az eset a busmanokat,vagy a tibetti lamakat, esetleg az ujzelandi (megtert) emberevoket. Gondolom az eszkimoknal is mindenki beirhatja a nevet a nagy Gyaszkonyvbe.
Emberek hat nem latjatok hogy problema csak azert van mert ti csinaltok.Ugy latszik ez kell az embereknek.Puszi nektek.En jol erzem magam es szarok a hiressegekre.


1997. szeptember 4. - csütörtök, 15 óra 17 perc
A nep hulye, es azzal hogy elvonjuk a figyelmet teljesen birkak lesznek.Hadd bogjon a hulyeje, sirassa Di-t.Annyi inteligenciaja ugy sincs, hogy rajojjon arra, hogy o maga is hibas.De ha di-t siratja nem azon gondolkozik hogy tenyleg huje vagy csak kicsesznek vele es azert keres olyan keveset.De hat ezt mar eljatszottak visszafele is es annak sem lett jobb vege.
Egyszoval a di-t sajnalom, de nem jobban mint barki mast aki meghal.O is hibas abban ami tortent, a paprazzi is, de leginkabb az a hibas akit erdekel az hogy a masik mit csinal es ezert penzt is hajlando adni. Most meg bogeti.
Macalaca


1997. szeptember 4. - csütörtök, 15 óra 0 perc
Nem tudom kinek adjak igazat

Dil Emma


1997. szeptember 4. - csütörtök, 14 óra 54 perc
Bavátaim, vómaiak!

Civkuszt és kenyevet
(egy kevész kenyevet, hogy ne legyen belőle civkusz, ész szok-szok civkuszt, hogy elfelejcék milyen kevész a kenyév)

Egyébként az évzelgőszebbek figyelmébe: a tövténet altevnatív-mindenjóhavégejó vevziója megtekinthető a Született gyilkoszok c. opusz závójelenetében, amikovisz a levázhatatlan médiageci nyívódik ki szépen az ünnepelt(!) sztáv által, ész nem fovdítva, mint itt, ilyen lehangoló(= veálisz) végszóval.
Szóval felívok mindenkinek 3*1 tabletta Tiffanie-t ész 2 kávészkanál Dallash-t öblögetni, oszt kitavtász a következő fövtelemig.

Bigusz Dikusz



1997. szeptember 4. - csütörtök, 14 óra 50 perc
Azt kell erteni, hogy minden hiresseg vegul
is csak ember, ezert nekik is ugyanolyan
dolgaik vannak, mint masoknak (es en igazan nem vagyok kivancsi arra, hogy Pista bacsi milyen helyen sz***k, plane ha teleobjektivval lefenykepezik)
Ronin


1997. szeptember 4. - csütörtök, 14 óra 40 perc
Leninfiu kedves,

Azert naivsagom ellenere nagyjabol tisztaban vagyok az on altal felvazolni probalt jelenseggel, csupan arra szerettem volna ravilagitani, hogy egy "icipicit" tulreagaltuk a temat. Mi tobb celozni szerettem volna arra a torz kejvagyra, amelyet a media gerjeszt, belevesve az emberek agyaba: bizony, vannak kepek a kifordult belekrol, stb.Engem peldaul baromira nem erdekel senki gyomortartalma, de meg az sem, hogy halalaval milyen suletlensegek kerulnek felszinre tobb napon keresztul. Szemely szerint en a mediat tartom felelosnek, na nem a baleset, hanem az egesz tomeghiszteria kialakulasa miatt. Mert rendben, az ember kivancsi, de ha a tomegkommunikacio lepihenne az ugyben egy kicsit, nem hiszem, hogy az istenadta nep egy emberkent rohanna a media altal hiresse tett emberek es egyeb kedvencek utan, hanem mas foglalatossag utan nezne.(Tippeket most nem adok)
Egyebirant erdemesnek tartom megjegyezni, hogy nem eleg silany epigonkent
felmuveltsegunk dohos bugyraibol elorancigalt logikatlan alutalasokkal emelni
probalni valamely gondolati torzszulemeny (az on eseteben jocskan emelheto)
szinvonalat, kulonben csak a nevetseg es kinzoan maro guny nyilvesszeinek szanalmas celtablajava valhatik az illeto kepzodmeny megalkotoja.

Blackbird


1997. szeptember 4. - csütörtök, 14 óra 29 perc
Szerintem meg igen.

1997. szeptember 4. - csütörtök, 12 óra 53 perc
Az a számláló a qtyát sem érdekli.
qtya


1997. szeptember 4. - csütörtök, 12 óra 49 perc
Hé, emberek tud itt valaki taljánul?

A Leninfiú, és Piritós már nagyon tuti mélyreható vitát kezdtek a média és az erkölcs összefüggéseiről. Ezek értelmes emberek. Avagy ki tehet arról, hogy az az aranylelkű asszony möghótt?
1. a papararaara-k akik kiszolgálják a médiát fotókkal, 2. a média akik kiszolgálják a népet fotókkal, amiket a PPRZ-k csinálnak 3. a nép aki veszettül bukik a médiára akik ilyen fotókat produkálnak
Leninfiú mondja: 2., vagyis a médiát regulázni kell, Piritós mondja: 3., ilyen a nép
Mindkét álláspont védhető. Remélem nem egyszerűsítettem túl a dolgot.

1. a kivégzőosztag tagjai felelősek a kivégzettek életéért, 2. a kormányzó felelős aki parancsot ad nekik, 3. a nép a felelős aki a kormányzót hatalomra juttatta, vagy hagyta hatalomra jutni

Diolen Mobi:
A giccsipar koncul veti kiszolgálóit, akiket elveszett álmukért cserébe széttépnek a népek. Hogy ezzel miért nem értek egyet? Bármelyik médián keresztül is jutott el hozzád a hír, az biztos benne volt, hogy a rendőrök a kocsit üldöző lesifotósokat tartják felelősnek. A megfelelő érzelmi reakció, mint az emberek túlnyomó többségénél, az volt, hogy elátkoztad a fotósokat mint gonosz gyilkosokat, akiket teljes felelősség terhel a nő haláláért.
Szerintem annak meghatározása, hogy ki miért felelős, felettébb problematikus. Arra meg végképp nem vagyok hivatott, hogy elbíráljam ki mit érdemel azért ahogy él, dolgozik, vagy gondolkodik.
Nem kötelező ittasan vezetni, nem kötelező kétszázzal száguldani belvárosban, nem kötelező fotókat készíteni másokról, nem kötelező modellt állni, nem kötelező híresnek lenni, nem kötelező dúsgazdag faszokkal hetyegni, nem kötelező felkapni a vizet, ha a címoldalon vagy, nem kötelező nem beperelni a sajtót. Minden az egyén döntése.

A BBC-n leadták a Charles és Dianát. Avagy a hercegi pár kapcsolatának története kezdetektől a felbomlásig, főszerepben Diana, mellékszerepben Charles, ahogy egy neves Csókéskönny író azt mögdrámásította. Dianát egy fura szöke színésznő játszotta, az arcán soxorta több érzelemmel mint az eredeti nőn. Jól megfodrászították őket, úgyhogy szinte hasonlítottak az eredetire. Az emberek leültek a tévé elé, és szépen megnézték. Érted? [Nem elképzelhetetlen, hogy az események után nekünk is szerencsénk lesz megtekinteni] De különben is mit mondjak? Nekem már a Híradó különkiadás is túlzás volt, hát még az élő közvetítés a temetésről... Antall József, na, mondom, jól van, Nagy Imre és társai, nagyon jól van, Leonyid Brezsnyev, helyes kérem, akár ismételhetik is.

Az egy dolog, hogy Stadler, Palotás, meg Bilgéc, meg a többiek szarházi szemetek, és felőlük bárki úgy veszik éhen ahogy neki tetszik. Az meg egy másik, hogy szerintem, Diana Spencer jótékonysági tevékenysége addig terjedt amíg a kamerák világosítása elért.

további erkölcsi dilemák érdekében keressük meg a lexikonban az 'egyidejűség kínja' szakkifejezést

Razzia Cattani


1997. szeptember 4. - csütörtök, 12 óra 36 perc
Rühellem paparazzikat!
De nem tud vki egy URL ahol láthatnám azokat a képeket?

Tomita


1997. szeptember 4. - csütörtök, 12 óra 36 perc
Hat Billgeci egy kulon tema, de Palotas es Stadler koztudottan lopasbol lett gazdag.

NbR


1997. szeptember 4. - csütörtök, 12 óra 13 perc
Szerintem Lady Di nem halt meg. Es ezt nem atvitt ertelemben gondolom.

Killemall


1997. szeptember 4. - csütörtök, 12 óra 7 perc
Klassz ez a számláló.
Miért nem raktok fel egy másikat, ami a magyar népesség fogyását mutatja ?



1997. szeptember 4. - csütörtök, 12 óra 6 perc
Adi!

Alig futottunk össze, amíg itt voltál! :(((
Írj majd, az emilcímed maradt a régi?
És persze tetszett, amit írtál!


aManó!

Én is 70-nel megyek. Meg mindenki. Gyakorlatilag néhány indokot láttam eddig, amiért a fôvárosban nem lépik túl a megengedett sebességet:
1. Radaroznak a rendôrök
2. Éppen ellenôrzés van az úton
3. Dúgó van
4. Nem megy a kocsi.

Nagyon-nagyon ritkán tapasztalom, hogy betartanák az ötvenet saját jószántukból.
Meg aztán éjszaka magam is ritkán megyek 80 alatt hazafelé, de ha az út engedi (Szabadkikötô út, Csepel, jó messze belátni, hogy van-e rendôr) bizony a 100-110 se ritka...

MuzX


1997. szeptember 4. - csütörtök, 12 óra 5 perc
Csúcs! már 132 eddig!
qtya


1997. szeptember 4. - csütörtök, 11 óra 50 perc
Néhány éve jártam egy, a magyar sajtóval is foglalkozó kiállításon, ahol az egyik stand előtt fel volt állítva két urna, melyek felett a következő kérdés volt olvasható: „Ön szerint objektív-e a magyar sajtó?" Ha igen -> az egyik, ha nem a másik urnába kellet lóvét dobni. Mikor először megláttam röhögtem, hogy lehet ilyen hülyeséget kérdezni, de utána (sajnos) továbbgondoltam a dolgot.
Nos, lehet-e objektív a sajtó (hisz emberek – megaszubjektumok :) írják), és _meg tudom-e állapítani_ én otthon a szobámban ücsörögve, hogy amit ők leírtak az valóban úgy történt-e.
A nap mint nap megszerzett információk jelentős része a médián keresztül érkezik hozzánk, így ha értékelni akarnánk valóságtartalmukat napjaink minden percbében, egyszerre az összes újságíró nyomában kéne loholnunk. És akkor mi van? Mi történik akkor amikor elmeséljük valakinek, mi mit láttunk, tapasztaltunk valamelyik újságíró mellett álva. Az talán objektívebb lenne az újságíró híradásánál? Nem hiszem.
Az ide írók közül sokan elfelejtkeznek arról, hogy minden info, ami alapján Ők véleményt formálnak, sőt ítélkeznek mind „ugyanabból" a forrásból származik. Tegnap a híradóban végre megszólalt valamelyik fényképész, s olyan dolgokat mondott, amelyeket eddig még nem lehetett hallani. Félreértés ne essék nem kívánok a vitában állást foglalni, viszont az állásfoglaláshoz nélkülözhetetlennek tartom a tények pontos ismeretét (pl. nem a sajtóból összecsipegetve).

Várom szemtanúk jelentkezését... :-)

mgy


1997. szeptember 4. - csütörtök, 11 óra 35 perc
NrB: én letojom Billgecit, Palotást és Stadlert is, de
talán nem elhanyagolható különbség, hogy ők nem
házasságkötés által tettek szert a szét nem osztott $(huf)jaikra..
kegyeletsértő.


1997. szeptember 4. - csütörtök, 11 óra 14 perc
Blackbird kedves!
Naiv vagy? Vagy csak annyira fiatal, mint szegény morzsi Piritós, hogy Szerb Antallal élve: "...annyira fiatal volt, hogy a szellemi értékek még imponáltak neki". Naná, hogy többet ér egy hercegi tüdő. Naná, hogy az emberiség kiváncsi. Valószinű, hogy ez a kiváncsiság zavarta le a fáról. A kukkolási vágy, pedig nem más, mint ennek a kiváncsiságnak a manifesztálódása, méghozzá olyan személyekkel kapcsolatban, akik alkalmasak az Én-ideál leképezésére. "Szeretnék én is olyan lenni. Naná, hogy érdekel, mi van vele."

Piritós kedves!
Szezon: az emberek kiváncsiak és ezt a kiváncsiságot ki szeretné a mádia elégiteni. Olyasmire is kiváncsiak, ami nem mindennapos, ami titkos, ami - horribile dictu - bűnös (lám miből tengődik a mi szeretett Juszt Lackónk???), vagy főleg elérhetetlen. Ezt az igényét az embereknek igy-vagy úgy de ki fogja elégiteni a média. Mert ugyanis ezért találták fel. Erről szól a mobiltelefonod is. A kiváncsiságról.
Fazon: bűncselekményt elkövetni, arra felbujtani, csak azért, mert a népnek tetszik. Nyilván senki nem gondolja komolyan, hogy a paparazzok vagy a bulvárlapok (a tabloid magyar megfelelője) rendezték meg a jó sztori kedvéért ezt a balesetet. Én természetesen az előbbiől, a szezonról beszéltem.
Te viszont jó fazon vagy. Másra válaszoltál.

Leninfiú



1997. szeptember 4. - csütörtök, 11 óra 10 perc
"Kedves" K.u.K
Nem fakadtam sírva a halálesetkor, de tényleg sajnáltam Diana-t. Ettől függetlenül Te mégiscsak együgyűbb vagy, mint én.
FT.




1997. szeptember 4. - csütörtök, 10 óra 52 perc
Namiccotok a nepszabi cikkehez?
fake


1997. szeptember 4. - csütörtök, 10 óra 10 perc
"Bar a francia rendorseg altal orizetbe vett paparazzik fenykepezogepeit elkoboztak, elobb vagy utobb szamitani kell a kiberter rejtett vagy kevesbe rejtett zugaiban megjelenő kepekre. Jon Katz, a Wired magazin mediakritikusa igy kommentálja az ügyet: „Az Internet lehetove teszi, hogy ezek a kepek megjelenjenek. Ez most a legnagyobb sztori a vilagon, es az emberek látni akarják majd oket - ilyen az emberi termeszet… A fotok persze nem fognak a mainstream mediaban megjelenni."
Valoban ennyire tapir lenne az emberiseg? Mennyivel er tobbet egy (leszakadt) hercegi tudo mint barki mase? Es vegul a legfontosabb: Ennyire rendben van minden, hogy mar csak ezzel kell foglalkozni????

Blackbird


1997. szeptember 4. - csütörtök, 10 óra 9 perc
Na hir meg alhir az van boven. Veralkohol-szint:
A CNN 1.75 ezrelekrol irt, ami a Fr.o.-ban ervenyes 0.5 ezreleket ugye 3x-osat is meghaladja. Azt irtak, hogy ez egyenlo 9 adag whiskey rovid ido alatti elfogyasztasaval.
Aztan egy masik hir a CNN-en: a legfrisebb adatok szerint ennel is nagyobb, 1.95 ezrelekes a szint. Ebben az allapotban mar lehetetlen NEM_MEGLATNI az illeton, hogy pias.
Valaki felhozta, hogy Diana es Dodi is pias lehetett, csak nem irjak: hat ez tok lenyegtelen, mert ok csak utasok voltak. Abbol a szempontbol viszont nem lenyegtelen, hogy esetleg a sofor ittassaga miatti alkalmatlansagat nem tudtak felmerni. Viszont ilyen kaliberu (VIP) szemelyek mellett szinte mindig ott van az aktiv biztonsagi szolgalat, aminek van egy vezetoje. O sok esetben nagyobb isten, mint maga a VIP. Sokszor o mondja meg, hogy mit tehet es mit nem a VIP. (lasd Celkeresztben, Tobb mint testor...)
Ez a fonok soha nem lephet felre. Es ha a VIP nem ura a helyzetnek (pl. nem donteskepes a sofor alkalmssagaban), akkor a biztonsagi fonok a mindenhato, es az lesz, amit o mond. Neki kellett volna helyesen dontenie.
Persze ha o is pialt, es foleg ha o is vezetett, akkor mar nincs mese - biztos a fejetlenseg es eseteg a katasztrofa.
Es ezen mar a szuper Merci sem segit. Ahogy a Mercedes szovivoje mondta: ez egy katasztrofalis baleset volt, ami meghaladja a szamolhato es vedheto behatasokat. Utest kapott az auto teteje is (felcsapodott az oszlopra) es az auto tetejenek biztositasaval nem igazan szamolnak (olyan ritka a nagy ereju utes), es NEM IS LEHET VEDENI. Tul nagy felulet.
Szoval hagyjuk szegenyeket bekeben nyugodni....

Diana azon igen keves gazdag kozszereplok egyike volt, aki nem csak ult a $milliokon, hanem adott is a raszorulok egy reszenek. Ha minden igazan gazdag csak fele annyit adna, sokkal jobb lenne a vilag inseges teruletein.

Mikor latom Billgecit korhazakban es etiop taborokban atadni a segelyszallitmanyokat? Vagy Palotast, ahogy uj muveseket ad at a gyermekkorhaznak? Vagy Stadlert, ahogy a szaros stadionjat eladja es az arabol renovaltat egy korhazat? Hmmmm??????
Szerintem sosem...... :((

NrB


1997. szeptember 4. - csütörtök, 10 óra 9 perc
Adi!

Én végigolvastam, és tetszett, amit írtál. Sokmindenben egyetértünk.

GreenEarl


1997. szeptember 4. - csütörtök, 10 óra 7 perc
En fejberugnam azt a fotost aki nem ker penzt azert hogy lefenykepezhessen !
PSX


1997. szeptember 4. - csütörtök, 10 óra 5 perc
Érdekes ez a dolog. Ha nem akarnánk a hírességek magánéletéről olvasni valószínű nem is írna róla senki. Vagyis bizonyos értelemben a közvélemény hibája a dolog. Ennyit a fotósokról és az újságírókról.
A magánélet szerintem sérthetetlen és én nagyon rosszul tűrném ha nem tudnék kimozdulni az utcára mert fotósok hada van a nyomomban. Szerencsére nem vagyok híres!!
Szerintem azért Diana is hibás volt egy kicsit amiért ennyit foglalkoztak vele. Ha kevesebb okot ad a bulvársajtónak akkor valószínű nem írnak róla ennyit. Lásd Erzsébet királynő, úgy tűnik Ő kikezdhetetlen.

Egyébként szerintem is él még és ez a nagy felhajtás csak arra ment ki, hogy innentől békénhagyják. Gondoljatok bele, Dodit nagyon hamar eltemették. Túl hamar!!

Macus


1997. szeptember 4. - csütörtök, 10 óra 3 perc
Sziasztok,
En feltennem ugyis a kerdest, hogy jar-e kozelet egy maganszereplonek? Vagyis megengedheto-e, hogy egy hetkoznapi allampolgart zaklassanak felsobb szervezetektol, vegul is semmiert?
Az tortent, hogy mailezek egy amerikai sraccal es az amerikai hadsereg egyik headofficabol (leagalbbis azt mondtak) zargattak fel egyik reggel 7-kor es enyhe lenne ha azt mondanam, hogy megfenyegettek.
Az egesz sztorit felraktam, mert legjobb vedekezes a publicitas, szerintem. Olvasd el, mondd el velemenyed, nagyon szeretnem tudni mit csinalnatok Ti. Mar csak azert is mert ez az egesz sajnos IGAZ.
Itt van a cucc: http://www.netropolsz.net/netropolisz/default.stm
Koszi,
egy "nem tudom mi tevo legyek"


1997. szeptember 4. - csütörtök, 10 óra 1 perc
Szevasz Adi !
Örülök hogy ismét körünben üdvözölhetünk !
Te vagy az egyetlen aki jueszéjből normálisan tudósít!
Csak ez a TABLOID kifejezés! Csak ezt tudnám feledni !
Talájjunk má ki valami rendeset!
Trixieeeeee! Help!

papaja


1997. szeptember 4. - csütörtök, 9 óra 53 perc
Kedved gombócos Ford Prefect!

Nagyon bízok benne, hogy nem gondoltad komolyan a fenyegetésedet, mert hatalmas erőtartalékaim vannak, és akkor még nem is beszéltem a hipertérben tartózkodó flottámról, amit egy röpke kis SMS-el iderendelhetek!

No ajánlom magamat :-)

ui1: Pipibácsi csak nem gondoltad hogy kaviat létezik még1 a világon? A gondjainkat ne a Nettóban légy_szi (bögöly)...

ui2: Bocs emberek, hogy most a témához nem kapcsolodtam, de személyes +támadtatás jogán védekezek.

tsóóók

kaviat


1997. szeptember 4. - csütörtök, 9 óra 48 perc
A kérdésre : magánélet magánterületen jár.
Egyébként: Végigpörgettem az égészet, és elhülten tapasztaltam, hogy a többség mily mély megvetéssel tekint a "papar.."-ra meg a "szennylapok"-ra. Pedig itt a "7?"-ben is csak azt teszitek, amit a "szennylap" olvasók, csámcsogtok egy tragikus eseményen amit a média elétek vetett, holott az egész nem más mint hülyítés. Az infót arról, hogy mi is történt valójában, amire az általatok lebecsült - pedig (velem együtt) Ti is ebbe a kategóriába tartoztok - "nép" áhitozik, misztifikáltan, darabonként, csepegtetve, egymásnak homlokegyenest ellentmondó részletekben vetik elénk, hogy minnél tovább ez foglalkoztasson bennünket, igy vegyük a lapot, növeljük a... Ezt már vagy húszan leírták, persze mereven elzárkózva attól, hogy ők valaha is vennének "ilyen" lapot...
De amit itt csinál -tok -lunk, ez pontosan ugyanaz.
BaTo


1997. szeptember 4. - csütörtök, 9 óra 39 perc
Draga Kaviat!
Ha tenyleg te vagy az igazi kaviat, akkor ismerlek
es ezt a dolgot szemelyesen is meg tudjuk beszelni! Ezt vedd nyugodtan fenyegetesnek.
Ford Prefect


1997. szeptember 4. - csütörtök, 8 óra 27 perc
Szívük mélyéig meghatott társaim!

Talán emlékesztek az Évszázad esküvője c. filmre, két változatban is elkészült.
No most meglesz majd az évszázad temetése is.

Bár Mo.n mi jobban tudunk temetni. Ahogy mi temetünk (ujra), nem temet úgy senki!

No de ki volt ez a Spencer lány mit tett azért, hogy ennyien gyászolják? Ha nem nemesi családba születik (és ez nem az ő érdeme) a kutya sem ismeri !

Adottságait nem használta ki, hiszen tovább tanulhatott volna, saját erejéből többre vihette volna, később, házassága után egyedül jótékonykodásra használta fel médiahatalmát, de ezt még egy Májkel Dsekszon is megteszi, ez nem tekinthető önzetlen cselekednek, ez reklámértékű.

Igaza van Pirítósnak a népek saját álmukat gyászolják.

Szóval még mindig (a XXI sz. küszöbén) a szőke hercegről álmodunk aki eljön fehér paripán?

Ha ehelyett fekete arab milliomos dendi jön fekete Mercin az is jó? Fekete lett a vége is...

Zokogó majom


1997. szeptember 4. - csütörtök, 7 óra 46 perc
Nojó! Legyen magánéletük, de akkor a Kuncze meg az ombudsman éljen együtt egy kicsit a sujhelyi cigánybandával. Le az ombudsmannal, meg egy kicsit
a Kunczéval is!!!!!!
Döme


1997. szeptember 4. - csütörtök, 7 óra 32 perc
Szerbusztok!

Engem megmondom ôszintén nagyon mellbevágott a hír, éppen esti könyvolvasásra szánt idômet töltöttem békésen és nem hittem a fülemnek. Én nagyon kiakadok ha meghal valaki, biztos gyenge lelkű vagyok, nem tudom, mindig eszembe jut a halandóságunk, aminek nagyon nem örülök, meghogy mennyire nagyon rossz lehet a hátrahagyott közeli hozzátartozóknak (jelen esetben Di fiainak, stb.) Nekem is sajnos meghalt már egy-két nagyon nagy szerettem, biztos azért.

Én bírtam Dianát. Nem "szerettem" a szó szoros értelmében, de nem volt ellene semmi kifogásom, és tetszett, ahogy idônként odamondogatott a merev brit királyi uralomnak. Az is tetszett, hogy nem él(t) ún. mintaéletet, bár errôl nyilván csakis a médiákból lehett értesülni, tehát nyilván engem is kiszolgáltak a paparazzik, így aztán én nem kiabálok nagy hangon, hogy le velük. Bár az igaz, hogy én a tabloidokat teljes mértékben elítélem, és éppen ezért soha nem veszem ôket, úgysem hiszem egyetlen szavukat sem, hát akkor meg minek. De a képmutogatást sem szeretem (értsd: nép gyászol-média ölte meg Di-t, le velük - honnan a fenébôl tudnék annyit róla, ha nem a médiából, stb.)
(Csak egy anekdota, lehet scrollozni: Itt San Francisco-ban a Diana-eset hatására pl. az egyik áruház ideiglenesen beszüntette a tabloid újságok árusítását. A rádióban interjúvolták az üzletvezetôt, aki azt mondta, hogy a reakció olyan erôs volt, hogy valószínűleg meghosszabbítja az eredetileg egy hónapra szánt tabloid-mentes idôt. Mondta, hogy tisztában van vele, hogy ez veszteséget fog okozni neki, de erkölcsileg így érzi magát jól.
Ezt nem példabeszédnek szántam, csak úgy, ilyen is történik.)

Ami a hírességek magánéletét illeti, szerintem is, mint annyi más levélíró szerint is, mindenkinek joga van magánélethez. Hát már hogyne lenne! Nem tudom, mennyivel erôsebben futkostak Diana után a paparazzik, mint más megasztár, mint pl. mondjuk Madonna után (aki azért a gyermeke születése óta elég jól eltűnt, ô megtehette, ha nem akarta a nyilvánosságot?), én úgy gondolom, hogy kezelni is tudni kell ezt a sajnálatos körülményt, ami ha tetszik, ha nem velejár a hírességnek. Megintcsak san francisco-i példát hoznék fel, bocsánat. Magától értetôdôen itt is minden újság a Diana balesetet hozza, tárgyalja széltében-hosszában, így megkérdeztek egy-két olyan hírességet, akik itt San Francisco környékén laknak/jártak/éltek. Pl. Robin Williams itt lakik, és azt mondta, hogy nyugodtan futkos mindenféle álarc meg sötét naphemü nélkül, ezt megerôsítette Nicholas Cage és Patricia Arquette is, akik imádják San Francisco-t, mert idáig itt voltak a legnagyobb békességben. Lehet, hogy ez nem tartozik ide, ezzel csak azt óhajtottam ecsetelni, hogy van olyan is, hogy élhetô az élet híres emberként is. Igaz, hogy Diana élete mindig kapósabb téma volt.
Ahogy én olvastam róla, úgy tűnik, elég labilis egyéniség volt ô, így nyilván a túlságosan nagy nyilvánosságot sem tudta hova tenni. (Tavaly a BBC közzétette azt a bizonyos elhíresült Diana interjút, abban nem tűnt hisztérikának, csak egyszerűen nem bírta. Az újságok meg most itt azt idézgették, hogy novemberben vissza akart vonulni a nyilvánosságtól. Igaz? Ki tudja, mindenesetre megtette, csak egy kicsit korábban...) Az biztos, hogy én megôrülnék az ilyesmitôl, dehát nem is vagyok sztár. :)
(Egyet azért itt le kell írnom: 1994-ben megnyertem egy "Világkiállítás hostját/hostessét keressük" címen futó versenyt - jó, nem kell röhögni, csak buliból indultam különben is - , és írt rólam néhány újság. Szinte egyik sem írt olyat, ami igaz lett volna! Én voltam a legjobban meglepôdve, hiszen minden riporter magnóra vette az interjút, és nyilván nem beszéltem saját magamról hülyeségeket. Az egyik újságban pl. az jelent meg, hogy "...a vôlegényem New York-ban él..." Amiben csak annyi baj volt, hogy NEM a vôlegényem volt akkor még az illetô ifjú, és NEM New Yorkban élt, hanem Budapesten. És ez csak fél mondat volt! Erre a (most már) férjem, aki szintén újságírónként tengette az életét egy darabig, azt válaszolta, hogy jójó, de nem jobban hangzik így? Jaaaaa......

Visszatérve Diana-hoz, én tiszteltem azért, hogy saját magát és így a médiát jótékonysági célokra "használta". Azért ezt ne tagadjuk le, igenis sokat tett ezen a téren! Bill Clinton-t nem látom ennyit nyüzsögni. (DD mindjárt felkel és rámcáfol.)

Apropó, DD!
Állandóan azt hozod fel, hogy ôk is (Diana meg Dodi) biztos részegek voltak, és azt senki nem fitogtatja. Kérdem én: hát az nem teljesen mindegy? Utasok voltak a kocsiban, semmi több, nem? Ha te beülsz egy taxiba egy buli után mert ittál és nem akarsz vezetni, és az a taxi balesetbe keveredik, kit érdekel, hogy te ittál vagy nem? (Most abba nem kell majd belekötni, hogy ôk nem azért ültek sofôrös kocsiban, mert nem akarnak vezetni... :) A vezetô vezet, nem te. Sôt, az felelôs döntésnek számít, hogy nem ültél a kocsidba, hanem taxit hívtál, és így nem veszélyeztetted másoknak is az életét.

De vajon hogy nem tűnt fel senkinek, hogy a sofôr részeg? (Itt SF-ben ha jól emlékszem a kb. 0.2mg véralkoholszint verzió terjeng, isten tudja melyik az igaz, és én meg merek esküdni, hogy valamelyik csatornán másfél üveg whiskey-vel egyenlôsítették ezt, míg a férjem másfél üveg borról hallott egy - sokkal megbízhatóbb - rádióadón, na most akkor mi az igaz?)

Vagy a testôr milyen testôr, ha nem szól rájuk, hogy kössék be magukat, vagy nem veszi észre, hogy valami nem stimmel a sofôrrel? A fene érti ezt.

A paparazzi a dolgát tette, más kérdés, hogy mindennek van határa (erkölcsi határra gondolok). Sajnos, szerintem a népigény teszi ôket még farkasabbá. KELL a sztori, kell a kép, minél síkosabb, annál többen veszik, hát nem hiába fizetnek a kiadótársaságok olyan istentelen mennyiségű pénzt az ilyen fotókért. Nem hülyék aztán azok sem, azt szállítják, ami a tömegnek kell, hiszen abból élnek, kit érdekel, hogy erkölcstelen-e vagy sem. Hát ez az, ami undorító! Biztos vagyok benne, hogy lesz olyan lap, ami le fogja közölni a baleset helyszínén készített fotókat, csak az a kérdés, hogy ki töri meg a jeget. (Ha a hír igaz, akkor már a német Bild megtette.) Vagy csak túl pesszimista vagyok a média erkölcstelenségével kapcsolatban?

Tejóég most olvastam el amit írtam, jó hosszú lett, ki fogja elolvasni?? OK, mindenkinek jó éjszakát egy idézettel, ami akár ide is tartozhatna:

"Some are born to sweet delight
Some are born to endless night"
(William Blake)

Adi


1997. szeptember 4. - csütörtök, 7 óra 21 perc
Lucifer és mindenki'

"Amugy fasza biztonsagi or, aki enged
egy ENYHEN ittas sofort szaguldozni"

Tegnap bogarásztuk a neten, hogy az az enyhén ittas sofőr, 9 whiskyt ivott, ami 4 -4,5 dl úgy sacc/kb (az alkoholjában talált vér alapján visszaszámítva). Milyen lehet akkor az ittas sofőr???

A 160 meg majdnem mphben volt meg, ugyanis allítólag 121 mph-et (úgy 200 km-h) mutatott az óra, amikor tönkrement. Ez egy lejtős alagutbejáratnál minimum pár méter, de lehet pár 10 méter repülést jelent. Hát utána ember legyen a talpán, aki nem megy a falnak.

aMano irta, hogy járt Párizsban, és ott 70el döngetnek a franciák. Kedves aManó. Menj ki este a
kerepesi utra, vagy a hungáriára. Csak úgy okulás képpen. Ott ugyan 70el lehet menni hivatalosan. De azert 50 helyett 70 vagy 200?? Az nem ugyanaz nem? aManóba.

Samu.


1997. szeptember 4. - csütörtök, 7 óra 4 perc
Hogyne mint minden mas embernek-> hiszen emberek
vagy nem? Diana? Hat o halott! Ket het mulva el
lesz felejtve!
Melak a vegekrol...


1997. szeptember 4. - csütörtök, 3 óra 10 perc
Aczél Bandi mindig tudja mikor miről kell mit mondani,


Néhány éve a szomszédban egy öregedő susztert üldöztek (nem riporterek), majd utolérték és mindjárt jogszerű tárgyalás után ki is végezték:

Teszt: miért ?

A/ nem jól sarkalt

B/ gyorshajtásért

C/ adaptáltatni akarta magát Clemanceauval

D/ magyarofil volt

Ki volt az illető ?

A/ Goriot apó

B/ Kun Béla

C/ Nyikoláj Antoniescu Csauszeszku

(a megfejtőnek felajánlok egy hangszórót)
Bandi bátyánk tudta a választ, ebből arra a következtetésre jutott, hogy mindent tud, ezért napi 36 órában közvetítette a nemzeti TV adón, hogy a puccsot arab városi gerillák szervezték és vívják. Mígnem valaki rá nem jött, hogy le kéne venni, na nem leplet a Tocsik ügyről, hanem a Bandit a képernyőről. Ez egy pár évig így is volt, de Bandi már megint visszamászott, és már megint hülyeségeket beszél. Le kéne venni megint.
Meg a többi paparazzit is.

Üdv minden kíváncsinak, (volt egy ilyen rádió műsor régebben, nem lehetett olyan kérdést feltenni, amire a hallgató ne kapott volna választ, kiváncsi lennék a "miért zárolta Nikolits az aktákat 80 évre című kérdésre is válaszolnának e ?)

homoród
/Budapest/


1997. szeptember 4. - csütörtök, 1 óra 56 perc
Dy egy mesealak volt. A mesének vége és nincs happy end. Ilyenkor a gyerekek, a gyenge idegzetüek, meg az együgyüek sírvafakadnak.
Sajna.
K.u.K.


1997. szeptember 4. - csütörtök, 1 óra 25 perc
"Jár-e magánélet a közszereplőknek?" Rossz a kérdés! Helyesbítek: nem rossz a kérdés, persze, hogy jár, de mi köze ennek Diana halálához??? Tényleg nem veszitek észre, hogy baleset volt, egy balesetnek pedig az okozója a felelőse? Mindenképp kell a bűnbak? Oké, egyeseknek már a stílusán látszik (meg a hejjesirássán), hogy ezen a szinten áll, de nem lehetne újítani? Megint a médiát találjuk meg (bekeverve - persze - itt-ott Horn Gyulát is)? Ki és hol olvasta a KRESZ-ben, hogy bármi is feljogosítja az autó vezetőjét arra, hogy lakott területen százhatvan fölött száguldozzon? A megengedettnél háromszor nagyobb véralkoholszinttel (pedig a francia szabályozás igen engedékeny).... Úgyhogy szerintem ha a témánál akarunk maradni, akkor felejtsük el a balesetet, a hercegnő - valóban tragikus - halálát, és fontoljuk meg, amit Leninfiú írt: "Én azt tartom a kérdés etikai vonulatának, hogy közterületen mennyi joga van valakinek a magánéletre. Mert az nyilvánvaló, hogy a saját hálószobámban nem lehet fényképezni engem. Na de mi van az utcán, a meccsen, a koncerten, stb. Ha ezt szankcionálni akarjuk, gúzsbakötjük magunkat." Ha valaki Diana életét és halálát választja témájául, írjon róla bátran, de nem az eredeti elvi kérdésre válaszol! Ha pedig valaki a médián szeretné köszörülni a nyelvét, azt tárt karokkal fogadja egy lelkes tagságú magyar párt, ott szabad folyást engedhet érzelmeinek (amelyekre semmi szükség egy vita-fórumon). Próbáljuk meg racionálisan különválasztani a témákat!
Vitya


1997. szeptember 4. - csütörtök, 0 óra 27 perc
Razzia!

Mérsékelten nézem a tévét (belecsapott a villám, már nem működik), mérsékelten hallgatom a rádiót (92.9), mérsékelten olvasom az újságot (naponta elémlökik a sajtószemlét), és mérsékelten internetezem (Internetto). Ciki ugyan, de így tényleg csak a fontos dolgok jönnek át. Maximum hír, no brain-wash. :)

Mindegy, nem erről akartam beszélni, hanem arról, hogy tarthatod igazságtalannak azt, hogy a giccsipar koncnak dobja oda elkárhozott beszállítóit (akik függetlenségük miatt egyben a legvédtelenebbek is), de nincs jogod kétségbe vonni, hogy az emberek őszintén megsirathatják egy álmuk elvesztését, mégha azt az álmot tényleg csak a média kreálta is. Hogy van ez? Az Úr adta, az Úr elvette?

Konklúzió (csak semmi didaktika :)): a média vagy a plebs fikkerolása közben ügyelni kéne rá, hogy az anyag ne arra fröcsögjön, aki az egész cirkusz áldozatává vált.

Diolen Mobi


1997. szeptember 4. - csütörtök, 0 óra 17 perc
Sajnos nem.

1997. szeptember 3. - szerda, 22 óra 2 perc
sokadszor föltett kérdés, egyelőre nem hagylak
békén vele titeket: az elhunyt sajnálása.
kérek rá magyarázatot. szegény eltávozott?
aki folyjton kérdez.


1997. szeptember 3. - szerda, 21 óra 55 perc
Halottak felett polemizalni dissonans. Egyet ertek azokkal, aki a paprazzik mellett a tomeget is hibaztatjak. Azt a tomeget, akik most viragot, gyertyat, plussmacit visznek a kiralyi palota keritesehez. Ez a tomeg ugyan az aki a Dallast, Homok titkait, Izaurat nezi, mindent elfeledve. (arrol mar nem is beszelve, hogy gyujt a kiszabaditasra, ill. ongyilkos lesz Bobby halala miatt)A tomeg, mely egyszeru emberekbol all, igen egyszeru agyakkal. Az egyszeruseg pedig igen nehezen viseli, ha tole kulombozoek, kiemelkedoek is akadnak. Kiemekedoek tehetseguk, kepesseguk, vagy egyszeruen csak helyzetuk miatt. Ezekrol a tomeg egyszeru, hetkoznai dolgokat akar megtudni (ki-kivek, mikor-,hanyszor, hogyan)Es ha olyat tud meg, ami esetleg vele is megesik (eszik, alszik, nem alszik, fekre lep)akkor mar sajat magat is hozza emeli, vagy magahoz huzza, mindegy. A segitsegnyujtas elmaradasa miatt berzenkedoknek sajat pelda: kisereltem meg mar ugy ujraeleszteni, hogz a hatterbol, a tomegbol a kovetkezo dumak hangzottak el: "menjen arrebb, nem latok", "hun van meg bor meg pogacsa", "nem jol csinalja, en most vegeztem elsosegely tanfolyamot a kocsihoz..." stb. Ennyit az egyszeru emberrol.
A halaesettel kapcsoltban az a velemenyem, hogy mindenki a sajat vermerseklete szerint reagalja le a dolgot, ehhez adjuk meg neki a jogot.

Doc nem Hollyhwood


1997. szeptember 3. - szerda, 21 óra 47 perc
köszönöm hogy megmondtátok, mi az a tabloid..
továbbra sem tudom, hogy a túlnyomó többségetek
szerint kéne-e sajnálni az elhunytat..?..
akinek nem inge, ne legyen nadrágja.
ugyanaz: *


1997. szeptember 3. - szerda, 21 óra 43 perc
A lényeg az, hogy a híradóban már egy szó sem a földről, meg a gyula átvilágításáról, de bejelentették, hogy a temetést egyenesben közvetíti az amúgy szegény magyar közszolgálati. Vakulj és gyászolj magyar. Vajon megszólalnak-e most azok, akik nemrég tiltakoztak Antall temetésének közvetítése ellen?
üdv rezsőgyászoló


1997. szeptember 3. - szerda, 21 óra 5 perc
Ez is meger egy kerdest. Miert annyira biztos mindenki abban hogy csak leggomb? A levelezok 99%a az elmult evekben nem elt Angliaban, fogalma sincs arrol hogy van-e 1 ember ottan aki valoban kedvelte az eltavozottat, es oszinten gyaszol.
De a médiákok (egyik arc, a cinikus) sugallatára elitéli és lenézi a médiákokat (masik arc, a showbiz)...
bubu



1997. szeptember 3. - szerda, 20 óra 40 perc
"Nagyon sajnálom Lady Dianát, de nem jobban mint bárki mást, aki balesetben, idő előtt megy el. "

Ergo 1 = Mást is nagyon sajnálsz.
Ergo 2 = Senkit sem sajnálsz nagyon.

Én az Uj Péter-féléket sajnálom, mert úgy látom, azt hiszik, hogy attól olyan kib. nagy egyéniség valaki, mert valami szokatlant tesz, pl. hullát gyaláz, megeszi a saját székletét, megb. a saját édesanyját (Én is egy kib. nagy egyéniség vagyok az utóbbi kijelentésem miatt, remélem).
Ugyanez volt a hangulat az első napon a Tilos rádió úgyszintén kib. egyéni műsorvezetői között, de mára már normalizálódtak.

SZVSZ=IMHO

Trixie
Paparazzók, Paparazzók és harmadszor is paparazzók


1997. szeptember 3. - szerda, 20 óra 29 perc
Kedves DD,
"A továbiakban csak írok a 7?-be, de nem olvasom."
Ezzel nem allsz egyedul, a szerzok jelentos resze (szerencsere nem a tobbseg) igy all hozza.
Megis azt javasolnam, ne tedd. Ez itt elvileg velemenycserere van alapitva.
Csak elvileg, mert tobben leirtuk, hogy az "igeny" jelenlete nem mentseg, megis ujra meg ujra erv, hogy nem a sajto hibas a maganelet megserteseben, hanem a sok bunko aki olvassa.
Igen, milliok akarjak latni.
Hasonlokeppen milliok akarnak kabitoszert, milliok akarnak gyermekekkel szexelni es milliok akarnak lopott biciglikereket venni olcson a tolvajtol, de ezen igenyek kielegitoit jol fenekberugjak mindenutt.
mejhez hasonlo lyokat kivanva zarom soraimat
bubu


1997. szeptember 3. - szerda, 20 óra 23 perc
Majd nézzétek meg micsoda temetési ünnepséget ( funeral celebration )rendeznak szombaton nektek meg a paparazziknak.
Mert ugye nem Ms. Spencernek mert ö már halott.
Cirkusz.
Premierplan ahogy csurognak a krokodilok. Elton meg a többiek meg zokognak, felvonulnak. Röhely, mindenki elsö akar lenni.
Megnézem a felhajtást.
Olyan lesz mint a mesben.
K.u.K.


1997. szeptember 3. - szerda, 20 óra 6 perc
Nekem csak egy bajom van UP cikkével: kifordult a belem tőle. Lehet, hogy túl érzékeny vagyok, lehet, hogy túl gyenge a gyomrom, akkor is ez a helyzet, micsináljak... Vizuális fantáziám van.
Ebből a szempontból a cikk télleg jó, ugyanis magam előtt láttam a beleket cincálókat, és nem teccett a kép.
Én amúgy egyáltalán nem gyászolom ezt a szerencsétlen nőt, merhát nem ismertem. Viszont úgy látom, a virágokból és egyebekből, hogy sokan gyászolják. Műgyász, szappanopera-hisztéria, mittoménmi, igaz, de akkor is úgy gondolom, hogy más emberek érzéseit illik tiszteletben tartani.
Még újságíróknak is.

Trebitsch


1997. szeptember 3. - szerda, 18 óra 22 perc
Kedves D.D!

Itteni értesülések szerint a baleset éjfél körül történt.

Mindenkinek:

Aki még nem járt Párizsban (ez nem dicsekvés), nem tudhatja, hogy mennyire tartják be a sebességkorlátozást. (forrás: meg nem nevezett országos napilap)
Senki sem tartja be a sebességkorlátozást! A sor masszív hetvennel halad - még éjfélkor is (!!!)- ha nem követed, letolnak, előznek, integetnek, dudálnak.

aManó
UP cikke továbbra sem tetszik. Sőt.


1997. szeptember 3. - szerda, 18 óra 20 perc
Obraztyenyij, ili nye Obraztyenyij?
A 7? tullihegés stádiumába keveredett. Mindenkinek joga van a magánéletre. Nem senkinek nincs joga semmihez,főként nem a magánélethez.

TONYÓ




1997. szeptember 3. - szerda, 17 óra 46 perc
A javítás: szenzációhajhászásból.

Sasék


1997. szeptember 3. - szerda, 17 óra 21 perc
UP cikkével kapcsolatban. Télleg mellbevágó a stílusa, de én inkább a médiahisztéria és kísérőjelenségeinek kritikáját vettem le belőle, nem pedig Lady Diana Spencer pocskondiázását - bár tény, hogy őt sem kíméli. Azt hiszem nem az elhúnyttal van baja, hanem a szemforgató nász-gyásznéppel. És ebben igaza is van.

Dianáról
Nagyon sajnálom Lady Dianát, de nem jobban mint bárki mást, aki balesetben, idő előtt megy el. Mert ha jobban belegondolok semmivel sem tudok róla többet, mint bárki másról, 10 sort kap a halálozási rovatban.
Angol mércével(!) mérve csinos óvónő, később walesi-hercegné, még később két gyermekes ex-wales-hercegné. Válása után a nevével támogattott néhány jótékony célú kezdeményezést. Ennyi.
És csak nagyon kevés ember tudja, hogy milyen ember volt valójában, megér-e akár egyetlen plusz könnycseppet az elvesztése. Épp úgy lehetett förtelmes hárpia, mint égi tünemény.
Diana Spencert csak kevesen gyászolják.
A világ Lady Di-t siratja, de a saját álmáért zokog.
Pirítós

Leninfiú!
Kb. ugyanazt írtuk mindketten, hiszen mást se tettünk, mint leírtuk a jelenlegi helyzetet.
De.
Te azt mondod, hogy a helyzet kialakulásáért nem igazán terheli felelősség a médiát, hiszen csak “felerősít és kiszolgál”. Te pontosan tudod, mit jelent ez a kis felerősítés. Én ezt úgy fogalmazom meg, hogy aljas érdekből (pénz) kihasználja az emberi természet gyengeségeit.
Nyilvánvaló, hogy az emberek nem lesznek erősebb jelleműek, sőt okosabbak sem. Éppen ezért van óriási felelősség a média vállán. Pontosan tudod, mekkora véleményformáló erővel bír a média, hogy milyen könnyen át tudja alakítani a befolyásolható tömeg értékrendjét, világképét, viselkedésmintáit.
De a helyzet az, hogy a média nagyívben szarik a felelősségére. Meg is teheti, ha pl. az olyanok, mint Te (Kételkedő Értelmiségi) elfogadod, hogy “Ez van!”, helyben hagyod a mentegetőzését, idealistának, rosszabb esetben farizeusinak találod azok véleményét, akik a média felelősségét is számonkérik az emberek elbutulásában, eldurvulásában.
Így bátran megteheti, hogy “felerősíti” a tömeg primitív vágyait, lyól meggazdagodik rajta és amikor az elvetett szél vihart arat, a nyomorult plebejusokra mutogat - ők az okai mindennek. Most, hogy így leírtam, már nem is egyszerűen etikátlannak, de egyenesen aljasnak érzem ezt.

Azt írod:
“Az erkölcsi oldal, amit felkent Piritósunk taglal OK, de akkor meg hogyan működik, ha százmilliók akarják látni, érezni, azonosulni a világ leghiresebb ovónőjével, aki akár én is lehettem volna, stb. Hol ebben az össznépi pszichológiai igényben az erkölcs? Lehet tagadni, hogy létezik ilyen igény, de nehéz lesz, mert könnyebben igazolható a léte, mint a nemléte.”

Az igény létezik, nem is írtam olyat, hogy nem. De hogy hol van az össznépi pszichológiai igényben az erkölcs? Ölég veszélyesnek érzem ezt az érvet.
Eszerint ha egy össznépi pszichológiai igényt erősítek fel, az adott igény kielégítésével kapcsolatban nem hozható fel az erkölcsösség kérdése???
Magyarul, elég az, hogy sokan akarják?
Vegyük például az ember felsőbbrendűség érzését. Pszichológiai igény jobbnak tudni, érezni magunkat az átlagnál. Ez is erősíthető. Sőt, rendszeresen erősítik is, főleg a háborúra készülő államok használják ezt a technikát állampolgáraik háború iránti elkötelezettségének növelésére (ellenségkép stb.) A leghiresebb ilyen “erősítő” kifejezetten médiaguru, sőt médiazseni volt. Munkája nyomán egy civilizált, európai nép a világ lerettenetesebb népirtását tűrte szó nélkül.
Hogy hol az erkölcsösség? A lehetséges következmények mérlegelésében.
Pusszant
Pirítós




1997. szeptember 3. - szerda, 17 óra 2 perc
Hello !

Most jutottam fel a halora, es latom mar igencsak elszabadultak az indulatok a 7?-sel kapcsolatban.

Nem kell feketen-feheren latni a vilagot mint nehanyan teszitek. Ezert a halalesetert mindenki felelos valamennyire, nem kell azonnal akasztasra kuldeni az elso szobajoheto embert.

1. A hiressegeknek is lehet maganeletuk, es azt titokban is lehet tartani. Ha peldaul nem "reklamozza" tul magat valaki, es nem igyekszik a mediumok sztarja lenni (lsd DI neha), valamint atlagos eletet el, egy ido mulva uncsik lesznek a rola keszult kepek (jonehany filmszinesz(no) ezt teszi). Ha meg az a maradek is sok, akkor lehet vedekezni testorokkel, sotet uvegu kocsival, es a maganelet maganteruleten torteno elintezesevel. A maganteruletnek szentnek, es serthetetlennek kell lennie, es sulyosan buntetni azt aki ezt megserti aljas indokbol (maganterulet alatt hazat, lakast, birtokot ertek.) Kell egy zug ahova menekulhet az ember.
Egyebkent en is sajnalom a hercegnot, de mint egy atlagos embert, akinek az elete ilyen koran felbeszakadt.

2. a sajto is saros az ugyben, ez igaz. Nem art ha a foszerkesztonek van erkolcsi erzeke, es nem mindig a szent peldanyszamot (azon keresztul a reklambevetelt, eladasi bevetelt) latja. Kar, hogy felenk is kezd elterjedni ez a fajta szemlelet, ujsagiroi stilus. Felo, hogy most a fotosok lesznek a bunbakok. Mas kerdes, hogy most a halalesetbol is komoly bevetelre szamithatnak a mediumok, ha kozlik a talalgatasokat, reszleteket.

3. Regi romai mondas jutott eszembe:"Cirkuszt es kenyeret". Ha a nepnek ilyen ragcsalnivalot adnak mint pl. a hiressegek maganelete, elterelik a figyelmet a valodi problemarol, kisebb a politikai kockazat. Itt kezdodik a kormanyzati feleloseg kerdese.

4. Az esemenyhez kapcsolodo egyedi felelosegekrol meg nem is beszelek: ittas sofor, x km/h sebesseg, egy kis versenybekergetes a varosban, az biztonsagi ov bekapcsolasa ...

...

Varom a megkovezest:
Cs.Laci


1997. szeptember 3. - szerda, 16 óra 44 perc
For your information:
Ebben a pillanatban nyilatkozik a FOX kanálison Charlton Heston. Sosem volt problémája a paparazzikkal, mert megtanulta öket kezelni. Sosem szaladt, bujt el elöllük, mert akkor mentek volna utánna. "Ha elbujsz - mondja - azt hiszik, hogy valami miatt csinálod, s szenzációt szagolnak. El vagy veszve. Ha megállsz egy két normális képért akkor nyugodtan hagynak."
Persze, aki részeg az nem szivesen pózol. Örül ha rendesen megáll a lábán.
DD.


1997. szeptember 3. - szerda, 16 óra 35 perc
Tabloid: angoloknál azon újságok gyűjtőneve, amelyek szenzázióhajhászásból élnek. A formájuk miatt a nevük tabloid. Ami nálunk a Mai Nap.
Javíccson ki valaki, ha tívedek.
Falurú` gyütt embör


1997. szeptember 3. - szerda, 15 óra 44 perc
Mindenesetre van itt annyi baromság mint egy tabloidban. ( tabloid : a newspaper that is about half the page size of an ordinary newspaper and that contains news in condensed form and much photographic matter ) ( Usa-ban igy hivják a pletykasajtót )(Aztán nem elfelejteni.:-))
A kiadás?
Hm.
Nem a legjobb ötlet, valóban. Visszavonom.

A továbiakban csak írok a 7?-be, de nem olvasom. Nem akarom magam megfertözni.
Independent gondolataimért viszont nem kérek semmit.
Ha én lennék a párizsi förendör, az után nyomoznék, hogy ki ültette be a soffört. Ha ö ilyen max volt, képzeljétek el a társaságot. Szombaton éjjel 2-kor, augusztus utolsó hétvégén, ki józan Párizsban?
Miért nem hozzák nyilvánosságra a Pricess meg a fiuja alkoholosságát? Kegyeletböl. Ugyan abból a kegyeletböl cseszegetik a vezetöt, aki ha élne sem emlékezne mi történt.
Scapegoat-nak meg ott a paparazzo-k hosszú sora. Vajon, hány pap fért volna még oda a Merci-hez az áldozatokon segiteni? Meg aztán volt ott orvos azonnal.( Uj 7?: Hány paparazzival lehet egy 600-as Mercit körülvenn? ) Honnan tudja az a néhány szemtanu 50 mterröl, hogy mi történt 2 méteren belül. Ki lökött kit és miért?
Imádom ezt a sok fütyit aki Márianosztráról is biztosan tudja mi történt Párizsban.
A hir kb. ennyi:
Szombaton éjjel Párizsban, egy átmulatott éjszaka után egy négytagú társaság autóval 200km-es (cc.) sebességgel egy beton oszlopnak rohant. Három halott.
Ha a Princess nem ment volna 4 hét alatt 5x vakációra, hanem mondjuk a gyerekeit készitette volna fel a közelgö iskolakezdésre ( füzeteketbekötni, zoknitstoppolni, ingetvasalni, nadrágotatisztitóbólelhozni, stbstb...) akkor szombaton nem lenne temetés.
Értsétek meg ezek az u.n. szupermegasztárok valóban el is hiszik, hogy ök felsöbbrendüek. Mindent akarnak, meg még valamit.
Az az oszlop ezt nem tudta.
Aki meg belémköt mert az USA-ból irok, az menjen a francba.
Csak a hülyeség idegesít.
DD.
DD.


1997. szeptember 3. - szerda, 15 óra 40 perc
továbbra is: mi az, hogy tabloid ?
nemtudomka


1997. szeptember 3. - szerda, 13 óra 32 perc
LeninFija! OK!
lehethogy temég nálamisvénebb vagy??
1 560107 051?


1997. szeptember 3. - szerda, 13 óra 28 perc
hogy kell bc++5/winnt console applic bugolni de?
aki nem tudja (különben miért kérdezné?kösz.)


1997. szeptember 3. - szerda, 13 óra 21 perc
aki
meghalt, annak csak akkor rossz, ha
#1: van élet a halál után (és előtte.,?)
#2: az rosszabb, mint az addigi,
egyébként magát sajnálja a gyászOlló.

tiszteletlen jókai utca 177.


1997. szeptember 3. - szerda, 12 óra 57 perc
GG,

olvasd el Te ! (nem egyszer, hanem - százszor!)
Sőt, ne is olvass mást, csak ujpétert.
Nem akar up nevet változtani ?
Pl. Paparazzo Péter jó lenne.

Szotyi


1997. szeptember 3. - szerda, 12 óra 55 perc
"az allatok ..jobbak mint jonehany ember" :
szerintem is.
Zsijápff.


1997. szeptember 3. - szerda, 12 óra 45 perc
Ford Prefect!
és egyéb butaságokat irogató emberkék!

Az az érzésem, hogy a poénkodásnak is vannak határai, emberek életével (haláláva) nem szerencsés viccelődni. :-(

kaviat


1997. szeptember 3. - szerda, 12 óra 45 perc
te.

1997. szeptember 3. - szerda, 12 óra 37 perc
Szerbusztok!
No valahogy nagyon izgalmas lett ez a hét is. Ahogy innen nézem, bizony DD-nek igaza van. Keveritek a szezont a fazonnal. A paparazzi olyan fotós, mint a katonák között az orvlövész. Nagyon mocskos, aljas és mélységesen elitélhető az amit csinál, pontosabban, az, ahogy csinálja. Egy fotoriporter nem szükségszerűen alkalmazza a paparazzi technikákat. Ha jól tudom előszeretettel látogatjátok ti is a World Press fotokiállitást és nem gondoltok arra, hogy sok fotót paparazzi készitettek (ez azért, bár ugye nyelvtanilag helyes, nagyon hülyén néz ki igy, nyelvi capok figyelem!! esetleg paparazzok készitettek). Én azt tartom a kérdés etikai vonulatának, hogy közterületen mennyi joga van valakinek a magánéletre. Mert az nyilvánvaló, hogy a saját hálószobámban nem lehet fényképezni engem. Na de mi van az utcán, a meccsen, a koncerten, stb. Ha ezt szankcionálni akarjuk, gúzsbakötjük magunkat. A hülye amerikaiak minden ilyesmit azonnal törvényben tiltanak és csodálkoznak, hogy lassan a nyilvános fingás után is megbüntethetőek lesznek. A törvény tehát nem megoldás a közterületen történő fényképezésre (mit tegyenek a turisták?) Az erkölcsi oldal, amit felkent Piritósunk taglal OK, de akkor meg hogyan működik, ha százmilliók akarják látni, érezni, azonosulni a világ leghiresebb ovónőjével, aki akár én is lehettem volna, stb. Hol ebben az össznépi pszichológiai igényben az erkölcs? Lehet tagadni, hogy létezik ilyen igény, de nehéz lesz, mert könnyebben igazolható a léte, mint a nemléte. Lehet azt is állitani, hogy ezeket az igényeket a média kelti fel és táplálja. Szerintem ez is egy farizeus megközelités. A média inkább felerősit és kiszolgál.
Szerintem Razziának igaza van. Halál az halál. És annak jó aki egy kicsit a másik oldalát is látni tudja a dolognak. Szerintem igenis lehet a halál képébe röhögni, hiszen mindenki meg fog halni. Persze más egy fiatal ember halála, mint egy idősé, de valljuk meg ennek a különbségnek az elemzése a lehető legizléstelenebb vállalkozás lenne.

Leninfiú


1997. szeptember 3. - szerda, 12 óra 32 perc
Mi a baj up cikkével? Kétségbe vonjátok, hogy mája-lépe-szíve-tüdeje Di-nek is volt? Vagy azt, hogy leszakadhatott? Kifogásoljátok, hogy erről szó esik? Vagy a vízióval van bajotok, amelyben a soapbox-fan csürhe ezen kétszeresen is nemes szerveket hazaviszi szuvenírnek? Apokaliptikus a látomás, és az egész cikk hangulata is az - hát nem illik ez egy emberhalálhoz, pláne ilyenhez? Egyáltalán nem vall érzéketlenségre, legfeljebb nem pont a megrendülésnek ad hangot. Attól még az meglehet.

Az írás tartalma indokolja a stílust. Talán utóbbin meg- és elakadtatok. Nem vagytok túlságosan ráállva a tanévnyitó beszédek hangütésére?

Pucros Mackó


1997. szeptember 3. - szerda, 12 óra 22 perc
Asszongya a cnn.com, hogy a testor be volt kotve, a tobbiekrol nem nyilatkozik, de bizonyos szakertok szerint ha hatul be lettek volna kotve, nem kellene most gyaszolni. Amugy fasza biztonsagi or, aki enged egy enyhen ittas sofort szaguldozni, es nem kotteti be az ovet a vedencevel. Ez nem tartozik egy testor feladatkorebe??

Lucifer


1997. szeptember 3. - szerda, 12 óra 10 perc
andrea@pirx.idg.hu az elmúlt 25 órában nem replyolt a pólóhozzáféréstt firtató emilemre. Én rontottam el valamit?

Pucros Mackó


1997. szeptember 3. - szerda, 11 óra 28 perc
A héten eddig egyetlen üzenetet sem vettem ki. Nem is szeretnék...

GG


1997. szeptember 3. - szerda, 11 óra 11 perc
Áóóóóó!! most látom!!!!! Már megint CENZURA?
Három lábú barátunknak rossz érzése van?
Le a piszkos, burzsuj (nono ez egy kicsit komcsi ízű, de nem baj!!!!) CENZURÁVAL!!!!!!
Döme


1997. szeptember 3. - szerda, 11 óra 10 perc
Kedves NyZ!
Ájven az erdélyi SZÁSZ fodrászára gondolt! Innen a félrehallás. Le a félrehalló újságírókkal!!!!!
Döme


1997. szeptember 3. - szerda, 9 óra 33 perc
Sokszor írtunk már a médiák manipulációiról. Most is össze-vissza ontják a híreket a Di-ügyben is. Néhány manipulátor veszi magának a bátorságot, hogy hatalmánál fogva kutyulja a híreket. Nem kellene minden részletre ugrani. Azt gondolom, az igazságot sosem fogjuk megtudni, engem minden apróság nem is érdekel. Ugyanis még a halottaknak is joga van a volt magánéletükhöz.
Igazán csak a gyerekeit sajnálom, akiknek eddig is kijutott a cirkuszból. Szomorú, hogy meghalt. Az viszont még szomorúbb, hogy tömegek kapnak sírógörcsöt a halálhírére, mint ahogy egyéb híres emberek esetében is. Még akkor is, amikor egy karizmatikus tömeggyilkos hal meg.

hjeno


1997. szeptember 3. - szerda, 9 óra 28 perc
kilehetne adni! talán: ki lehetne adni. Ejnye DD.
A nép nem barom.
qtya


1997. szeptember 3. - szerda, 9 óra 1 perc
A www.cnn.com oldalon szereplo cikkek egyike tartalmaz egy utalast egy "conspiration theory" website-ra, ahol vadabbnal vadabb teoriak vannak az ugyre vonatkozolag, peldaul az angol titkosszolgalat is ...

magnini


1997. szeptember 3. - szerda, 8 óra 50 perc
Dear Döme!

Tényleg le a marha újságírókkal, de a fodrászokat saját szájával mondta SZI, hacsak ennyire nem manipulál a rádió! Én nem látom, hogy ennyire félni kéne ettől az embertől!

NyZ


1997. szeptember 3. - szerda, 8 óra 34 perc
szilvia a legjobb barátnőm a pempö baba.
azokon a napokon is.
aluljáró.


1997. szeptember 3. - szerda, 8 óra 31 perc
Uj Péter anyaga menetrend szerint került le a címlapfotó-pozícióról, akinek tetszik, továbbra is el tudja érni néhány sorral lejjebb, a Friss rovatban. Nem olyan rossz, olvassátok át még egyszer...

GG


1997. szeptember 3. - szerda, 8 óra 29 perc
Diolen Mobi
Ez forradalom. Nezed a televiziot, hallgatod a radiot, olvasod az ujsagokat, es internetezel. Gyaszolsz nagyon. Azert gyaszolsz, mert a media a fejedbe beszel, es megmondja mit gondolj, es hogy mennyire. Vegyuk eszre, hogy minden mediaban ilyen pseudo-paparazzok dolgoznak, te pedig szepen beveszed ahogy sajat tarsaikat martjak be, mert igy lesz nagyobb a felhajtas. A lesifotosoknak azert fizetnek olyan kurvanagy penzeket, mert senkit nem erdekelnek az undorito kepeik? Mert nem novelik az eladott ujsag peldanyszamat? En sem, es te sem jaratjuk a Sun-t, de hidd el, azok rinak most legjobban akik annak idejen megnezegettek a kepeket, es nagy nehezen elolvastak az egy bekezdesnyi cikket. Kicsit tudathasadasos, ahogy ugyanezt az ujsagot lapozgatva gyaszolnak, sot meg atkozzak is a fotosokat, ahogy az egesz halalt, meg mindent szepen felfal, es kisajatit a media, hogy aztan jo penzert eladja nekik.
A halal az halal. Ha egy arisztokrata no sulyos balesetet szenved dusgazdag szeretojevel, az ugyanugy halal mint ha az Aranycsapat zsenialis bohem focistaja halalos beteg.
Az elet az meg nem szappanopera, es ezt nagyon nehez elfogadni. Most egy csomo olyan ember tepi a szajat aki szappanoperanak, meg hosdramanak kepzeli el az eletet. Megolik a foszereplot, aztan kinyirjak azt akit gyilkossagra kenyyszeritettek, aztan agyonverik azt aki az elobbi szemelyre hasonlit, es ettol nem olyan rohadt az egesz, szerintuk. Van jogom nem gyaszolni, van jogom idegesnek lenni.
Remelem kovetheto voltam.

Razzia Cattani


1997. szeptember 3. - szerda, 8 óra 20 perc
Szégyen Szemre.
lehet, hogy ki lett Cenzúráztattatva, amit írtam?
vagy a technika űrdöge?
háromlábú teofil.


1997. szeptember 3. - szerda, 8 óra 20 perc
Ez tenyleg csucs, hogy mennyi hulye vergodik itt poenkodva valakik halalan. (albaleset meg ongyilkossag meg hasonlok) Egyszeruen gusztustalan es ilyenre meg az allatok sem vetemednek (ezert is jobbak mint jonehany ember).
Alljatok mar le! Ha holnap a csaladotokbol jar valaki szerencsetlenul, akkor is ezt csinaljatok?!
Faszok.

NrB


1997. szeptember 3. - szerda, 8 óra 15 perc
itt telepszek Líbiában.
sósborszesz.


1997. szeptember 3. - szerda, 8 óra 11 perc
mi az a tabloid


1997. szeptember 3. - szerda, 8 óra 9 perc
100 fodrász Szabó Iván hajában? Marha újságíró!!!
Le a marha ÚJSÁGÍRÓKKAL!!!!!
Döme


1997. szeptember 3. - szerda, 7 óra 48 perc
Az Uj Péter intejúról csak annyit, hogy általában élvezettel olvasom egyedi hangvételű írásait, de most vezércikként tette ki az Internettó a szöveget. Ez jelent valamit, nyilván Nyírő úr vállalja a cikket. Egészen szerdáig. Most már nem ok? Máskor egy hétig is fennmarad egy-egy általa humorosnak tartott fotó.
Abban viszont nics igaza Péternek , hogy a DI-hírgyár utoljára indult be.
Lé-didi is Munró és Prézli sorsára fog jutni, könnyes szemű nagymamák fognak emékezni rá, múzeum, panoptikum fog nyílni (az interneten is), és halálának 10 éves évfordulóján sírva fognak menetelni az angolok a temető elé és leteszik gyertyáikat, csokraikat. Madonna eljátssza az időközben Webber által (rendelésre) megírt
Diana a taposó c. rockmusicaljét, az ebből készült filmet az anyakirályné természetesen nem nézi meg...


DD! meg jobb lenne ha nem írnál ilyeneket, mert pont az amerikai sajtó jár az élen évtizedek óta a híres emberek életének megkeserítésében.
Te ugye dicsőíted az USÁt! Hát már ott is hajszoltak halálba, idegösszeomlásba embereket a sajtósok, azért mert az ilyenek mint TE, kíváncsiak a hálószobatitkokra.

St. Paul


1997. szeptember 3. - szerda, 7 óra 26 perc
Ennyi hülyét.
Ha kép is lenne kilehetne adni tabloidnak.
Szezo, fazonnal keverve össze.
Hüha.
DD.


1997. szeptember 3. - szerda, 6 óra 43 perc

Mindenkinek jár magánélet. Még Diananak is. Neki is lehetett volna, ha akarta volna. De neki nem hiányzott. Jó volt neki vakufényben villogni.
Aztán belelépett a taposóakna bizniszbe. Azt azért nem kellett volna. Valakik megharagudtak rá. Megmondták neki, hogy ebből valahogyan ki kell lépni.
Diana is unta már a banánt, így beleegyezett. A CIA segítségével kidolgozták a forgatókönyvet a legutolsó részletekig.
Bevonták a buliba a paparazzikat, a francia rendőrséget, az arra járó-kelőket, Kadhafit és Bill Clintont. Clinton nem hagyhatja ott Amerikát holmi áltemetésért, de azért elküldi a feleségét a hitelesség megörzése végett, hisz lehet, hogy egyszer majd nekik is szükségük lesz hasonló cselre.
Az ifjú pár Líbiában telepszik le, elvegyülnek a sokaságban és boldogan élnek míg meg nem halnak.

Alle Luja


1997. szeptember 3. - szerda, 6 óra 25 perc
A testor elte tul a balesetet, o ugyanis be volt kotve. Talan ezt nem artana jobban reklamozni. Olvastam olyan szaknyilatkozatot, hogy a hercegno jo esellyel tulelhette volna, ha be lett volna kotve, hiszen "ha egy szemely az anyosulesen tulel, akkor a hatso ulesen levoknek nem kellett volna meghalniuk".
A fotosok mentsegere, a francia doki (aki a helyszinre elsok kozott erkezve elsosegelyt adott) szerint nem zavartak ot a segitsegnyujtasban a fotosok. A hatosag maskent gondolja, vizsgalat indul a fotosok ellen, de vademeles egyelore nincs.
bubu





1997. szeptember 3. - szerda, 3 óra 51 perc
Diana halála - Kadhafi szerint rasszista bűntett
Moamer el-Kadhafi szerint Diana hercegnő és egyiptomi barátja, Dodi al-Fayed halálos
autóbalesete nem más, mint egy Nagy-Britannia által elkövetett rasszista bűntett, amelyet a
francia titkosszolgálat cinkos közreműködésével hajtottak végre. A líbiai vezető Nagy-Britanniát
"a legalantasabb országnak" tartja, amely bűnt követett el "kivégezvén egy arab állampolgárt, aki
feleségül akart venni egy angol hercegnőt, és a francia titkosszolgálattal együtt előkészítette a
balesetet". Az ezredes követelte, hogy az angolok vallják be: "bűnösök és dekadensek", s ne
beszéljenek többet terrorizmusról és emberi jogokról.


1997. szeptember 3. - szerda, 1 óra 17 perc
Razzia

Szép csendben megkérnélek, hogy szállj magadba, mielőtt elveszíted azt a tisztelet és szeretetet, amit az elmúlt hónapokban ezen a környéken kivívtál magadnak.

Diolen Mobi


1997. szeptember 2. - kedd, 23 óra 50 perc
A fotósok azzal védekeznek, hogy ôk az emberek igényét elégítik ki.

Csak rajta!
Ha elég igény lesz rá, legyen gyermekpornó, minél több, hadd csorogjanak a nyálak és egyéb testnedvek!!
Ha sokan akarják, filmezzünk valódi kínzást, kivégzést, fröcsögjön a vér, recsegjenek a csontok, mulasson a nép!
Ha elegen igénylik, rendezzünk ember-hajtóvadászatokat, vagy legyen hivatalosan támogatott gyilkos-áldozat játék, ahogy Robert Sheckley leírta!

A nép, az átlagemberekbôl álló tömeg általában kisstílű, aljas, otromba, igénytelen, és tapintatlan, nyüzsgô massza.
Ilyen most, ilyen volt, és ilyen lesz. Kérdés, mikor lehet jobb, ha megpróbálják valamelyest korlátok közé szorítani az alantas ösztöneit, vagy ráhagynak mindent, sôt, még gerjesztik is azt.

Ha valaki -bármilyen módon- kiemelkedik ebbôl, akkor ne sok jóindulatra számítson.
Azok, akik most nedvesre sírják a párnát a hercegnô miatt, pár napja még a magánéletérôl szóló sztorikon csámcsogtak, és nyilván hiányolták volna, ha nem kapják meg a napi betevô kukkolásukat. Pedig ezzel ôk is közvetve ugyan, de okozójává lettek a tragédiájának.
Kiváncsi lennék, aznap vajon hány gyermek, hány más ember halt meg esetleg sokkal rosszabb körülmények között, akikért senki nem ejtett egy könnyet sem...

Ha valahogy gazdag, híres, vagy bármi olyan lennék, akire a bulvárhiénák kivetik a hálót, megpróbálhatnék elzárkózni, testôrök és falak mögé.
De most úgy hiszem, én inkább még rátennék egy lapáttal, persze, ha mondjuk olyan partenerem lenne. Ha látni akarják, kérem, csak tessék, lessenek be a toilettbe, kattintgassanak, mikor szeretkezek, sôt, rendezzünk akár gruppenszexpartit a fotósok elôtt, a kamerába ölteném a nyelvem és még élvezném is!
Gondolom ezt most hirtelen felindulásomban.

Ja, és a fotósok szerintem nyilvánvalóan súlyosan felelôsek erkölcsileg, jogilag nem tudom, de biztos lehetne valamit találni, amivel megfoghatók.

Mellesleg nekem már az sem tetszett, amikor a híradó vagy a Krónika riportere a thaiföldi szállodatűz után hazatérôket váró hozzátartozókat faggatott a reptéren, olyat is, aki ott tudta meg, hogy már nincs kit várnia.
Vagy a ferencváros gázrobbanás után a súlyosan sérült kisgyerek sírással küszködô édesanyját azon frissiben meginterjúvolta...

Szerintem undorítóan tapintatlan, faragatlan hiénadolog az ilyen.

MuzX


1997. szeptember 2. - kedd, 23 óra 31 perc
A "magyar" sajtót mindig is tudni kellett olvasni, nagyon is. Én például még a régi "szép" időben megtanultam, hogy a Ludas Matyi reálisabb képet nyújt, mint a napilapok. A helyzet majdnem változatlan. Valakik gerinctelenek, mi sem bizonyitja ezt jobban, mint a "Nagy lapok" ferdítései.

1997. szeptember 2. - kedd, 23 óra 20 perc
a jövő hét kérdése is lehetni, Di... ,de lehetne más is, nem tudom ti miképpen vagytok a törvénnyel, én eddig megvoltam, csak most gondolkoztam el azon, hogy van a mi kis országunkban, hogy egyeseken számonkérik, sőt az Apeh még a zsiroskenyereimre kent zsirtartalomról is tudni akar, ugyanakkor Horn Gyula természetzes könnyedséggel kijelenti, hogy szarik a tőrvényre. Hát nem szép.
Vagyis, visszatérve inkább arra, ami nekünk ugyis mindegy, de mégsem mindegy... hát részvétem mindenkinek, talán sokkal szivesebben gyászolna a világ, ha kadhafi bajtárs is a kollegája mellett üllt volna.persze Di-t kihagyva, na de nem mi vagyunk a nagy programozok, az valaki más. ennyi.


1997. szeptember 2. - kedd, 23 óra 14 perc
Interneten bárki részvétét nyilváníthatja a brit
királyi háznak Diana hercegnô halála miatt.
Ehhez a windsori dinasztia www.royal.gov.uk című
honlapját kell lehívnia, majd rá kell kattintania
az ott felkínált menü "részvétnyilvánítások"
(condolences) pontjára - jelentette hétfôn az APA
hírügynökség. A hívó az ekkor legördülô ablakba írhatja be nevét, hazáját és az együttérzés
szavait. A számítógép köszönetet mond a királyi
család nevében.


A hétfôi francia sajtóban megszólalt egy
New York-i házaspár, amely párizsi turistaútja
során taxijával elhaladt az Alma híd alagútján a
balesettel szemközti sávban, percekkel a tragédia
után.
Bár nem tudták, hogy kik lehetnek az áldozatok, de
szavaik szerint sokkolta ôket, hogy öt-hat fotós
-miközben a rendôrök próbálták ôket távol tartani-
mégis igen erôszakosan felvételeket készített egy
fiatal szôke nôrôl, aki a vérrel borított kitört
szélvédôn hajolt ki. A házaspár azért
nyilatkozott, mert felháborította ôket, hogy a
rendôrökkel dulakodó fotósok, nem tisztelve az
áldozatokat, a halottaktól néhány centiméterre
kattogtatták gépeiket.


Hajjanak éhen! Szívemből kívánom nekik.

Az Olvasó Aki Néha Ír Is


1997. szeptember 2. - kedd, 20 óra 51 perc
DD
Ha azt írod hogy fotóművészzzzz nem egyenlő
paparazzzzzi az rendben, de fotóriporter = paparazzzzzi.(azzzzzért ne szzzzívd mellre!)

Én különben nem ítélem el őket.Azzzzzért mert vannak paparazzzzzik nem kell 200km/h szzzzzáguldozzzzzni
Párizzzzzsban és nem kell piás söfört alakalmazzzzzni.

Hajrá paparazzzzzik!

Leleplező


1997. szeptember 2. - kedd, 20 óra 51 perc
Hat az iras itt az Internettoban Lady Di-rol az valami fortelmes.Aki irta talan azt hitte, hogy ezzel a fajta velemenyevel kilog a sorbol.Hat ki is. A szivtelensegevel es az erzeketlensegevel. Meg ha nem is Diana halt volna meg akkor is az embert egy kicsit talan megerinti az ilyen felesleges baleset. Bevallom az en fejemben is megfordult viszont- ahogy egyikotok irta- hogy lehet hogy Lady Di azota mar eli a maga vilagat valahol masutt. (A mai vilagban szerintem minden lehetseges)
Mindenesetre szerintem termeszetes, hogy a kozszereplonek is legyen maganelete. Hisz O is csak egy ember, erzo lelek.
Azert is sajnalom ezt a fiatal not hiszen nem tul viragos elete volt a kiralyi hazban. Rovid elete is viharos volt.Nem kellett volna igy befejezodnie.


1997. szeptember 2. - kedd, 20 óra 28 perc
Inkább egy olyan autó kéne, amiben Razzia Cattani-bőrből van a légzsák. (Elég vastag lehet.) Biztosan kibírná a 200 km/órát is.

Depri az állatvédő


1997. szeptember 2. - kedd, 20 óra 28 perc
igen

1997. szeptember 2. - kedd, 20 óra 19 perc
Uj hir! A tyuk vezetett es ongyilkos akart lenni.
Ford Prefect


1997. szeptember 2. - kedd, 19 óra 10 perc
Show-s borszesz

Razzia Cattani


1997. szeptember 2. - kedd, 19 óra 0 perc
A nyomozók hétfő este még hat paparazzót tartottak őrizetben. Azzal gyanúsítják őket, hogy
elmulasztották a segítségnyújtást.
A szemtanúk szerint ugyanis a baleset után néhány
másodperccel a paparazzók már a Mercedesbe is behajolva fotózták a sérülteket, és nem
értesítették a mentőket. Sőt a segítségre siető járőkelőket meg-próbálták elkergetni,
mert „zavarták őket a munkában”. Emiatt dulakodás
is támadt, és a fotósok még a helyszínre érkező rendőröket is arra kérték, hogy „hagyják őket nyugodtan dolgozni”.


Forrás: Népszabadság

A büdös k*rv* *nnyukat!!!!!



1997. szeptember 2. - kedd, 18 óra 54 perc
Nos, bár már régen szóltam a témához, érintettségem révén (a volt férje révén rokonom volt Di) elmondom a véleményemet, anélkül, hogy végiglapoznám az előttem szólók válaszait.

A magánélethez mindenkinek joga van és ezt senki nem vonhatja kétségbe. A magánélet határa ott van, ahol az ember mások jogainak csorbítása nélkül megtartja sajátjának és mások előtt eltitkolja azt amit a magáénak vall, beleértve idejét, kapcsolatait, gondolatait, tulajdonát.

Én személy szerint nem hiszem el, hogy ez az Ország, ez a Világ egy a másik zsebében, a másik életében turkáló emberek sokasága. A baj inkább ott van, hogy egyeseknek a "cél szentesíti az eszközt".

Kiváncsiak voltunk, vagyunk, leszünk. Ez a fejlődés mozgatórugója. Ez azonban nem irányulhat mások magánélete felé.
Üdvözlettel,
-Libegő-

Utóirat: honnan van a számláló ?


1997. szeptember 2. - kedd, 18 óra 43 perc
Dodi ügyesen kivontad a lányt a közéletböl
hisz mindenki tudja hogy nem halt meg senki
Lesznek még fotok az élő Diánárol.
Sok boldogságot kivánok a fiataloknak az új életben.
Meghalt a Lady Di de nem Diána!


1997. szeptember 2. - kedd, 17 óra 54 perc
Most szerintetek mit csinálunk it???
Megmondom.
FELFÚJJUK A DIANA ÜGYET!!!
Mellesleg ezt akartáka fotósok is.
Kérdezem én: Mitől vagyunk akkor mi jobbak?

BSi - bsibox@hotmail.com


1997. szeptember 2. - kedd, 17 óra 43 perc
Magánélet természetesen - véleményem szerint - mindenkinek jár. Kell, hogy járjon, hiszen anélkül megbolondulna az ember. Vállalta, hogy a médiák kereszttüzébe kerül, de valaminek azért maradnia kell.

Számomra sántítanak dolgok a baleset körül.
Először is én nem hiszek semmit az újságoknak. Egyrészről mindegyik mást ír, aztán meg hajlamosak - ha elferdíteni nem is - szépíteni, vagy rondítani a dolgokon. Itt nem rágalmazni vagy hibáztatni szeretnék, ez a tapasztalatom.

Bennem a következő kérdések merültek fel:
- hogy tud egy robogó százhatvannal menni (ezen túlléptem),
- miért éppen most kezdett menekülni a fotósok elől, amikor eddig megszokhatta, hogy fényképezik,
- miért nem a saját sofőre vezetett (ha hihető, amit mondtak, hogy a saját sofőrét előre küldte)????
És még több kérdőjel.

Hogy a fotósok felelősségre vonhatóak-e?
Erkölcsileg mindenképp. Nem kívánok nyilatkozni arról, hogy milyen ember mehet el ilyen fotósnak. El tudom képzelni.
Hogy félrelökdösték a járókelőket? Nem tudom. Ki látta?

Büntetőjogilag felesősségre lehet-e vonni valakit? Hogyan lehet azt megbüntetni, aki elveszi három ember életét? Ha ugyan ő miattuk történt?

Tény: a Merci másfél(!!!) méterrel ment össze. Egyenes úton, este de kivilágított alagútban.

Nos, jó szórakozást a rendőröknek. Kíváncsian várom a végeredményt.

Még valami: könnyű ítéletet mondani bárki felett!!!

Nem tetszik az Internetto/stb-ben olvasható írás (a Lady Die kezdetű).

aManó (bár ez teljesen mellékes).


1997. szeptember 2. - kedd, 17 óra 21 perc
Wien
semmit sem csináltál rosszul, csak belebuggyant a könnyed a gépbe, de az is lehet, hogy maga a gép is sirdogál, sőt, én is lassan magam alá könnyezek.

Kell egy autó amiben kutyabőrből van a légzsák.

Meghalt Czibor. Szeretném megnézni a Híradó különkiadását. Ugye ti is?

Razzia Cattani


1997. szeptember 2. - kedd, 17 óra 13 perc
Levus!
"A válás után igen csúnyákat mondott az elvált
férjéről. Akkor meg miért ment hozzá?"
Hát azt hiszem ehhez nem kell Diananak, sem más hírességnek lenni, hogy ilyeneket mondogassanak a volt férjről. Azt hiszem ha érdekel az a kérdés akkor elég egy ilyet is megkérdezned

Juli


1997. szeptember 2. - kedd, 16 óra 39 perc
Kényelmetlenné vált.
Meggyilkolták.

Doom


1997. szeptember 2. - kedd, 16 óra 16 perc
A legjobb 7?-hez meg kellett halnia Diana hercegnőnek:)
:(

hera@mail.externet.hu


1997. szeptember 2. - kedd, 16 óra 15 perc
Jár magánélet közszereplő embereknek, ha ő is akarja, és vigyáz erre. A hercegnő halálának 2 lehetséges előidézője szerintem:
-A jobbik esetben szerelem=féltékenység jelenet,
-Legrosszabb esetben 2 médiageci(a hercegnő, és a paparazzi összetalálkozásának esete.

Vénusz


1997. szeptember 2. - kedd, 16 óra 13 perc
Annyi jár aminnyit meg tud tartani.
Azért lett híres mert férjhez ment. A válás után igen csúnyákat mondott az elvált férjéről. Akkor meg miért ment hozzá?
Ki érti ezt? Ki érti ezt? Én nem!

Levus


1997. szeptember 2. - kedd, 16 óra 7 perc
Nem jar! Ez ezzel jar !

1997. szeptember 2. - kedd, 16 óra 4 perc
Mindent összevetve:
Lehet, hogy az a nyamvadt merci így is, úgy is falnak ment volna. Kiváncsi leszek, mit mond a testőr, ha egyáltalán fog.
A magyar politikusok némelyike szintén karambolozott már homályba vesző körülmények között, pedig őket nem fotózták.
Sőt! Elég ha megnézünk egy-egy rendőrségi adatot, hányan vesztik életüket nap mint nap közúti balesetben.
Egyszer hallottam egy elmés mondást: 'A vezetőknek 90%-a haláluk előtt 10 másodpercel fékez - blokkol - előszőr 120 km/h felett. A hivatásos sofőrök nem véletlenül tanulnak és gyakorolnak annyit. Nem elég egy jó kocsi, jó sofőr is kell bele. Mégpedig józan.

Taky


1997. szeptember 2. - kedd, 15 óra 53 perc
Kedves Pirítós,

teljesen egyetértünk. Kiegészíteném annyival, hogy azt a bizonyos keresletet a turkász-firkász lapokban megjelenő paparazzó-fotók és egyebek után már eleve az újságírók-sajtócézárok gerjesztették. "Nincs igény rá? Nem baj, teremtünk."
Vagyis mesterségesen felszították a keresletet az ilyen típusú hírek iránt, és ezután fanyalogva kielégítették. Most pedig azt mondják: "Ti akartátok, szétsírt fejű háziasszonyok, itt van nektek a szappanopera utolsó része. Jövő héttől új sorozat indul..."
Annyi kiderül -számomra legalábbis- az egészből, hogy milyen nagyra becsülik olvasótáborukat salytóék.
Egy dolog azért még érdekel: vajon lesz-e lap, amelyik lehozza a haldokló sebesültek fotóit?
Nem fogadok.

Trebitsch


1997. szeptember 2. - kedd, 15 óra 42 perc
Én is szerettem volna csatlakozni a vitához, de az alkalmazott stílus miatt mégsem teszem !

1997. szeptember 2. - kedd, 15 óra 22 perc
No, azannya! Vargyunk csak. DD:
fotoriporter votal? azannya. Nem minden fotoriporter paparazzi viszont minden paparazzi fotoriporter (a hienak fajtajabol). Ez kb. olyan , mint, hogy nem minden rovar bogar, viszont minden bogar rovar. Na.
Kit hivunk paparazzinak? szerintem azokat a fotoriportereket akik a kliens megkerdezese, tudta, beleegyezese nelkul keszitenek fotokat. Namarmost, ha rolam keszitene vki a beleegyezesem nelkul akarcsak egy artatlan fotot (mongyuk eppen tancolok, nyakig feloltozve) es masnap megjelenne vmi lapban. En azon nyomban soretessel lonem szet a paparazzi fejet, s az se erdekelne, hogy lecsuknanak miatta. Kulonosen az olyanoket amilyeneket lattam az euronews nevu tv-csatornan, hogy a faszi egy kocsi csomagtartojaban bujt el es onnan fotozott vmit. Hat ez mar ... Szoval fotozni kell es lehet, de mi a f...nak fotozzak le egy hiresseg dugasat, vagy mittomen. Engem nem erdekel ki kivel mikor dugig es, hogy hova dugja, kiveve ha nem aberralt, szadista allatokrol es egyebekrol (pedofil, es stb.) van szo, mert azokat ugyszinten soretessel kuldenem el az annyukba. (A japan modszer tul lassu, nem birnam kivarni)
Szoval a gennyladak meg akkor is fotoztak mikor a kocsi osszerort. Ez jellemzo. A sofor pias, jo o meghalt tehat nem buntetheto. De a fotosok ott hienaztak mikor agonizalt a nep benn a kocsiban. Kivancsi lennek, ki hivta ki a mentoket meg egyebek. Tuti, hogy nem vmelyik gennylada paparazzi. Vagy esetleg mikor mar kifogyott a film a gepukbol, utana hivtak a policajt meg egyebek.
Szal jar maganelet a hiressegeknek is. Nem mindenki akar hires lenni. Mondjuk egy kiraly fia vagy lanya. Nem hiszem, hogy szuletesekor mar hires akar lenni, sot. Fotozni kell hivatalos esemenyekkor meg stb... De nem a haloszobatitkokat kell kilesni. A bulvarlapok meg irhatnanak inkabb a korrupciorol peldaul, nem pedig arrol, hogy ki kivel mikor dugik. Na.
Gyps (a japan modszer)


1997. szeptember 2. - kedd, 14 óra 56 perc
Nem tudom, hogy miert kerültem fel ketszer. Valamit rosszul nyomtam? Bocs!

Wien


1997. szeptember 2. - kedd, 14 óra 48 perc
Kedves Ti!
Kicsit elszomorodva olvasom, mennyien visszhangozták a média elsőszámú védekezését a Diana-ügyben, miszerint azért csinálták az egész hatalmas felfordulást a ex-walesi-hercegné körül, mert volt rá kereslet, az emberek megvették a turkász-firkász lapokat. Azaz végsősoron az Istenadta nép a hibás mindenért.
Na most. Ezek szerint a 7?-be írók jelentős része számára tökéletesen elfogadható az a helyzet, hogy a világon bármit el lehet érni pénzzel.
Meg sem fordul a fejükben az “ETIKA”, jelen esetben “ÚJSÁGÍRÓI ETIKA” című fogalom. Ami talán annyit jelentene, hogy van egy határ, amelyet nem lépek át, bármennyi pénzt is ajánljanak fel, mert kívül esik az életemben irányt mutató, meghatározó JÓ, vagy HELYES fogalmán.
Amikor a média a közönségre hárítja a felelősséget, nem mond mást, mint hogy - nagyon nyersen fogalmazva - “Én vagyok az a kurva, aki bármilyen mocskos, turhás farkat a seggébe enged, megfelelő díjazás ellenében.” Ez még véletlenül sem egy hivatástudattal rendelkező (információ-)szolgáltató érvelése, sokkal inkább egy pénzéhes hiénacsapat otromba mentegetőzése. Mert ugye szegény újságíró társadalom - tisztelet a kivételnek - nem az szálfa-egyenes gerincű, hajthatatlan munkatársaktól híres-hírhedt...
Visszatérve. Most akkor ez a védekezés (vagy inkább felelősség áthárítás) jó? Szörnyűnek tartom, hogy a fenti érv egyáltalán felmerülhet, mint lehetséges kibúvó. Szörnyűnek tartom, hogy olyan jól meg vannak dolgozva az agyak, hogy csont nélkül befogadják és engedelmes echo módjára hangoztatják a sajtó prostitúciójának mefisztói hitvallását: “Eladó az egész világ!”
Rengeteg féle olyan kereslet létezik világunkban, amit nem helyes, nem etikus kielégíteni. Hogy csak néhányat említsek: gyermekkereskedelem, gyermekprostitúció, szervkereskedelem stb. Ezek egyike sem okoz feltétlenül halált, mégsem tartjuk elfogadhatónak. EGYELŐRE!
Vagy egy másik példa. Több nagy, nemzetközi reklámügynökség deklarálta, hogy nem hajlandó fegyvert reklámozni. Itt ne csak a háborús konfliktusok zavarosában halászgató zugkereskedők, keselyűk prospektusaira gondoljatok, hanem pl. a nemrég a magyar sajtóban is megjelent Gripen, Mirage vagy F-18 reklámokra, amelyek nem a halál előhírnökei közvetlenül. De az elv, az elv, hiába van olyan rettenetesen nagy pénz benne, ami bármelyik multinacionális reklámcég számára is számottevő.

Végül, talán okulásul, elgondolkodtatónak Mefiszto rondoja, azoknak, akik sajnos csak az első sort ismerik:

Eladó az egész világ!
Aranyborjú fennen trónol,
Minden ő előtte hódol,
Mindenki hitvány pénzt kíván.
Itt a kurta földi pályán,
Kit megejt a sárarany,
Ünnepelni fut, rohan,
Ezt a gőgös, szörnyű bálványt.
Érte koldus és király
fékevesztett táncot jár.

Áll a hajsza, áll a bál a pénz körül
Járja koldus és király, a Sátán örül.

Eladó az erény, a bűn!
Mert a pénz nem ismer Istent,
Mert a pénz legázol mindent:
Övé a kéj, övé a kín.
Érte küzd a test, a szellem
Őhozzá visz minden út
Érte dúlnak háborúk
Harcok ember-ember ellen.
És ez átkos mámorért
Ontnak annyi drága vért.

Áll a hajsza, áll a bál a pénz körül
Járja koldus és király, a Sátán örül.

Egyelőre ennyi.
Tsók:
Pirítós


1997. szeptember 2. - kedd, 14 óra 33 perc
Ritkan tudok bekapcsolodni az internettoba, de ahanyszor sikerul mindig elcsodalkozom, hogy egyesek hogyan tudnak ilyen gusztustalanok lenni. Az oke, hogy poenos gyerekek vagyunk, es meg a halal kepebe is belerohogunk, de aki meghalt, volt, amilyen volt, csinalt, amit csinalt, tiszteletet erdemel.
Nekem bizony kibugyant a könnyem, amikor meghallottam a hirt. Sajnalom szegenyt.Nem azert, mert hires volt. Nem is azert, mert jo volt, hanem, mert fiatal volt, Annyi jo es szep dolog törtenhetett volna meg vele, de ostoba, ertelmetlen halallal kellett meghalnia. Most mar mindegy, hogy ki, kire mutogat, ki, kit okol, mar nem jön vissza sem ö, sem a baratja, sem a soför. Mert ne felejtsük el, hogy nem csak ö halt meg.

Wien


1997. szeptember 2. - kedd, 14 óra 8 perc
Ritkan tudok bekapcsolodni az internettoba, de ahanyszor sikerul mindig elcsodalkozom, hogy egyesek hogyan tudnak ilyen gusztustalanok lenni. Az oke, hogy poenos gyerekek vagyunk, es meg a halal kepebe is belerohogunk, de aki meghalt, volt amilyen volt, csinalt amit csinalt, tiszteletet erdemel.
Nekem bizony kibugyant a konnyem, amikor meghallottam a hirt. Sajnalom szegenyt.Nem azert, mert hires volt. Nem is azert, mert jo volt, hanem, mert fiatal volt, Annyi jo es szep dolog tortenhetett volna meg vele, de ostoba, ertelmetlen halallal kellett meghalnia. Most mar mindegy, hogy ki, kire mutogat, ki, kit okol, mar nem jon vissza sem ö, sem a baratja, sem a soför. Mert ne felejtsuk el, hogy nem csak ö halt meg.

Wien


1997. szeptember 2. - kedd, 14 óra 6 perc
A mai újságok már azt írják, hogy a paparazzók nemhogy nem segítettek, hanem az elsősegélyt nyújtani akaró járókelőket is félrelökdösték, mert belelógnának a képbe.
Mondom, a mai újságok ezt írják...

Trebitsch


1997. szeptember 2. - kedd, 13 óra 49 perc
Semmi! Csupa hülyeség!!!!!!!!!!!
Döme


1997. szeptember 2. - kedd, 13 óra 44 perc
Megkockaztathato, hogy Di-t a sajto tette igazan naggya, mondhatni sajat tulajdonava. Igy aztan nem is nagyon kell csodalkozni a dolgokon.
Az ugy korulmenyei felettebb gyanusak, tobben irtak mar. Remelhetoleg a tulelo bodyguard mindent fel tud tarni majd, es nagyon bizom abban, hogy egy nagyon egyszeru szituaciot fog feltarni az elozmenyekkel kapcsolatban, hogy eloszolhasson ez a misztikus kod, ami az egesz esetet ovezi.
Maganelete termeszetesen mindenkinek van, am mar pech, ha valaki hercegno lett idokozben. Valoszinu, sok igazsag lehet abban, hogy kedvere volt ez a dolog bizonyos fokig, marmint a nepszeruseg. Bar nyilatkozott olykor pont ellenkezoleg is.
A paparazzik a dolgukat vegeztek, nincs ebben semmi meglepo. Attol hogy meghalt, valt erdekesse a sztori, de talan nem kellett volna olyan gyorsan hajtani.
A segitsegnyujtas elmulasztasa viszont enyhen szolva gusztustalan volt a fotosok reszerol, bar nem hinnem, hogy tul sokat tudtak volna csinalni.

magnini


1997. szeptember 2. - kedd, 13 óra 4 perc
Lessz, lessz, lessz.....
Kicsit sok lesz itt a hosszú sssssss.

Grécsy

1997. szeptember 2. - kedd, 13 óra 4 perc


1997. szeptember 2. - kedd, 13 óra 3 perc
Donvito!
"van valami kikötés a mohamedánoknál, hogy ilyen
gyorsan kell elásni az embert?" Igen.

Énis


1997. szeptember 2. - kedd, 12 óra 33 perc
"ember halála nagy fájdalom" - hát..............
felfogás kérdése. akinek hiányzik, annak fáj,
de akkor lehethogyelképzelhetőhogy sajátmagát sajnálja?
az ügyfelet sajnálni akkor indokolt, ha #1 van életahalál?után & #2 az rosszabb, mint az addigi..
én k*rva ridegérzéketlennek tűnök, mikor nem borulok ki valaki
halálán, de (ld.fent)...
kekeckázmérnak(is)ajánlva -- macskaetető.


1997. szeptember 2. - kedd, 12 óra 29 perc
Hmm... Tehát ha valakivel bajunk van, tegyük népszerűvé... hátha őt is üldözni kezdi egy csapat fotós... hátha...

Tehát akkor: ÉLJEN TORGYÁN JÓZSEF! ÉLJEN HORN GYULA!

BSi


1997. szeptember 2. - kedd, 12 óra 25 perc
"- Börtönbe a fotósokkal! Börtönbe a politikusokkal! Börtönbe mindenkivel! Börtönbe, börtönbe!!!!!
***kopp, kopp, kopp***
- Igeeeeeen?!
- Uram, kérem fáradjon velünk!
- Itt nem beted senki! Legfőképpen én nem... Héééé... vigyék innen azt a fehér, hosszúujjú kabátot!!! Segítsééééééééég...."

BB


1997. szeptember 2. - kedd, 12 óra 21 perc
az attól függ

1997. szeptember 2. - kedd, 12 óra 18 perc
nem

1997. szeptember 2. - kedd, 12 óra 9 perc
igen

1997. szeptember 2. - kedd, 12 óra 5 perc
Jesszus !

Itt már a bűnösök kerestetnek ?
Remélem, én nem követtem el semmi komolyat. :-)))


Precom


1997. szeptember 2. - kedd, 11 óra 56 perc
Az Internetto nekrolog "up" irodalmi munkásságának része.

Csutorapress


1997. szeptember 2. - kedd, 11 óra 55 perc
DD-nek egy ide nem tartozó kérdés:

Helló DD !

Elkészült az a homepage, ahol meg lehetne kuksizni a munkáidat ?
Én nem felejtettem el ! :-)))

Hali !

Precom


1997. szeptember 2. - kedd, 11 óra 54 perc
Razzia Cattani = UjPeter?

1997. szeptember 2. - kedd, 11 óra 28 perc
A papa...k hunyók.
A következőn gondolkoztam el: Dodit már szépen eletemették (van valami kikötés a mohamedánoknál, hogy ilyen gyorsan kell elásni az embert?), Diannát meg csak szombaton. Mitöbb, állami temetés lessz, mert mindenki ott lessz, meg nagy cirkusz és pompa , sirás & rivás lessz, csak épenséggel nem lessz állami temetés. Magyarázzátok meg ezt nekem, ha tudjátok. Nem vetem senkinek szemére, hogy most egy hallottat kihasználnak valamilyen célból, de akkor mi a f**t csinálnak? Lord Spencer most nagyon boldog lehet (odaát) . A lánya életét sikerült kapitálisan el**szni.
Még egy kérdés: hogy hogy a bulvársajto, csak DI-t hajszolta halálba? Azért valjuk be egy hütlen Mel Gibson, vagy egy James 'feleségverő' Brown, azért jobbnak tünik, nem? De mégis az utóbbi uriemberek nem pózolnak és nyilvánvalóan tulélik a dolgokat.
És a végére az egész cirkuszról. Amikor Freddie-től megkérdezték, hogy miért nem hozta nyilvánosságra a fertőzötségét azt mondta: "Nagyon nehéz nyilvánosság előtt élni, de még nehezebb meghalni."

donvito

u.i. egy ember halála nagy fájdalom.


1997. szeptember 2. - kedd, 11 óra 14 perc
Dublinnak teljesen igaza van, itt már nem az a kérdés, hogy az ittas sofőr vagy a fotósok miatt történt-e a baleset, hanem, hogy azoknak az undorító szemétláda fotósoknak mért az volt a legfontosabb a baleset után, hogy minél jobb képeket készítsenek, és miért nem az, hogy azok a nyálasszájú rohadékok segítsenek.

Egyébként "ezekről" azt is el tudom képzelni, hogy még ha ők is okozták a balesetet, akkor se éreznek semmiféle lelkiismeretfurdalást. Vasárnap este a "csúcsszuper" magyar üresszájú csevegő, a bl*kk paparazzija nyilatkozott olyan módon, hogy magáról, valamint az őt foglalkoztató lapról állított ki szegénységi bizonyítványt.

FT


1997. szeptember 2. - kedd, 11 óra 4 perc
Sziasztok!
Bővebb véleményem a közéleti szereplők magánéletéről később következik, most időhiány miatt csak néhány rövid gondolatot írok le.
A piócákat eleve rühellem, de valahol meg tudom érteni őket. Ők olyanok, amilyenek, ők a gerincoszlopukat feláldozták az anyagi javakért. Azt azonban már nem fogadom el, hogy a baleset után sem segíteni próbáltak, hanem lihegve fotóztak tovább. A francia jogszabályokat nem ismerem, a magyar Btk. szerint ők a következőt követték el:

Segítségnyújtás elmulasztása
172. § (1) Aki nem nyújt tőle elvárható segítséget sérült vagy olyan személynek, akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a sértett meghal, és életét a segítségnyújtás megmenthette volna.
(3) A büntetés bűntett miatt három évig, a (2) bekezdés esetén öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a veszélyhelyzetet az elkövető idézi elő, vagy ha a segítségnyújtásra egyébként is köteles.
(4) A (3) bekezdés utolsó fordulata nem alkalmazható azzal szemben, aki a közlekedési szabályok alapján köteles a segítségnyújtásra.

Másfelől érdemes lenne elgondolkozni azon, hogy milyen lett volna a világ reakciója, ha az ittas sofőr nem a falra keni fel a kocsit, hanem Lady Di-jal a háta mögött mondjuk halálra gázol néhány járókelőt.

Üdv: MaCS


1997. szeptember 2. - kedd, 10 óra 39 perc
A tegnapi nekrológ véleményem szerint is undorítóra sikeredett. Az rendben van, hogy az ember mondja el a véleményét szabadon és poénkodjon, de csak ott és akkor, amikor annak helye és ideje van. És ez nem mondható el tisztelt "up" cikkéről.

Tibi


1997. szeptember 2. - kedd, 10 óra 38 perc
A BŰNÖSÖK közül kihagytátok azt az őrültet aki feltalálta a könyvnyomtatást mert ha ő nincs nem olvasnánk újságot sem.

1997. szeptember 2. - kedd, 10 óra 37 perc
Ez az Internetto nekrolog ritka gusztustalanra sikeredett. Mondhatnám gyomorforgató. Csak így tovább!

JJ


1997. szeptember 2. - kedd, 9 óra 51 perc
A hercegnő közéleti sikerei során többször felhasználta a sajtót is. Ha ő nem az aki (volt), talán sohasem érte volna el, hogy őrá figyeljenek. Azt hiszem a szomszéd Szabó néni kevésbé sikeresen emelhette fel volna a hangját a taposóaknák ügyében. A hercegnő megtehette, mert mindennap fényképezték, TV mutatta.
Használta a sajtót, felhasználta a fotósokat is.

Amúgy nem sok értelmét látom, a pánikszerű menekülésének, hiszen nem nudistrandon voltak. Talán nem akarta felvállalni a barátját a nyilvánosság előtt? Már úgyis tudott róluk mindenki.

Mindenesetre vannak a hercegnőnek hatalmas érdemei, milliókon segített, de az éremnek két oldala van.

Ki venne meg egy olyan lapot, amelyik nem tudósít az aktualitásokról azonnal, nem mutat fényképet.
Ahhoz pedig ott kell lenni az 'esemény' közepében, tolakodni kell, fényképezni stb.

Szerintem.
Lencse


1997. szeptember 2. - kedd, 9 óra 45 perc
A "Csutorapress" álhírügynökség tudomására jutott, illetéktelen helyről meg nem erősített információ szerint egy nagyon-nagyon kedvelt napilap jelentős összeget fizetne olyan lesipuskás fotóért, amelyen Sz. Imre (foglalkozására nézve: frakcióvezető) látható, amint éppen egy könyvet olvas. Figyelem! A képnek nagyon valódinak kell lennie! Dublőr alkalmazása, retusálás, és egyéb fotós trükkök nem alkalmazhatók!

/x/.


1997. szeptember 2. - kedd, 9 óra 36 perc
- Jaj Dodikám! Ne jöjjön már megint rád az üldözési mánia, csak sokat ittál ennyi...
- Kuss Dida! Neked fogalmad sincs arról mire képes a MOSZAD, nézd ott jönnek mögöttünk...Add ide azt a vodkásüveget [kihajítja] Dzsamana! Ragarda!
- Na! de Dönci! A vodkám! Ez már túlzás!
- Nem fogdoshatsz egész életedben éhenhaldokló gyerekeket Dida! A saját életünket kell, hogy mentsük! Adj gázt faszikám! Nem azért szakítottam meg a számtól azt az kétszázezer dollárt, nem azért fizettem azoknak az idióta sváboknak, hogy most itt ötvennel vánszorogjunk ebbe' a puccos verdába!
- Dönci drága nyugodj meg!
- Hogy nyugodhatnék meg, alig várom már, hogy odaérjünk!
-Hé vidd innen a mocskos kezed! Én egy hercegnő vagyok!
- Hé! Mit mondtál?!
-...herceg...
- Milyen kezem?!
- Dönci nyughass már, még lefotóznak, hogy itt tapperolsz...
- Te ezt akarod nem?
- Hogy? Mit?
- Nem bírsz a sajtó nélkül élni! Ezért teregetted ki az előző házasságodat eléjük, egészen az utolsó szárnyas...
- Dönci! Megőrültél?
- Tudom!Mindent tudok! A pszichológus hírszerzőcsoportomtól! Olvastam az aktádat.
[Dida a fejéhez kap. Kinéz az ablakon. Aztán a vezetőhöz hajol.]
- Álljon meg! Ki akarok szállni!
- Dida! Ne durcáskodj! Ne állj meg.
- Álljon meg! Fizetek tízezer fontot, és magáé a kedvenc Rolls-om!
- Ha megállsz ki vagy rúgva!
[A vezető tanácstalanul néz hátra. Majd ránk. Elől egy kőfal.]
Bumm!

Razzia Cattani


1997. szeptember 2. - kedd, 9 óra 15 perc
Nanana!

Azert ne szepitgessuk a dolgot, mert megiscsak egy 'megtert' pufajkas a miniszterelnokunk! Ennel 100-szor kisebb (gyerekkori) bunokert is jobb, demokratikusabb helyeken mar nem is hallani az illetorol, nem hogy egy orszag elen alljon!
Szoval ne mondjon le, hanem takarodjon, huzzon a busba de gyorsan!!!!

Az meg az orszag szegyene, hogy 2/3-os tobbseggel a lakossag valasztotta meg a kertitorpet. Maganak.

cool_head


1997. szeptember 2. - kedd, 8 óra 39 perc
A qtyának igaza van!!!! Tőletek tanul a barom nép (DD)!!!!!! Fotósoktól is!!!! Le velük!!!!!
Döme


1997. szeptember 2. - kedd, 8 óra 19 perc
Szerintem egy hírességnek nem lehet magánélete... Ha híres akart lenni, ezt úgyis belekalkulálta a dologba, de ebben az esetben nem hiszem, hogy Ő kereste volna a nyilvánosságot. Kicsit sajnálom... de nem jobban, mint egy átlag ember! (Hiába volt híres, nekem sokak halála sokkal nagyobb tragédiát jelentene.)

A kívülálló: BSi
bsibox@hotmail.com


1997. szeptember 2. - kedd, 8 óra 19 perc
Aki, ami, amely, amikor ---> újságírókáim
qtya


1997. szeptember 2. - kedd, 7 óra 47 perc
Ne mondjon le, sőt rúgja őket valagba. Csak az SZDSZ-t ne vette volna a nyakába. Olyanok ezek mint a Jóka ördöge!!!!!!!!
Minden szadista, iskolázatlan, bunkó, szűkagyú és kopasz barom a biztonsági szolgálatokban van. Le velük!!!!!! Szegény(??) kinaiak.
Döme
u.i. na most elolvasom mi volt az éjszakai termés.


1997. szeptember 2. - kedd, 7 óra 23 perc
Azt mondják, hogy megvádolják a paparazzzikat "segitségnyujtás elmulasztásá"-val. Ez a vád maximum 5 ev buntetesi tetelt vonhat magával...
Lehet hogy mégse marad el "a sajtó akasztása"?
bubu


1997. szeptember 2. - kedd, 7 óra 4 perc
Már attól tartottam, hogy a K. Blum elveszett tisztessége senkinek sem jut eszébe!
Namost, nem hinném, hogy olyan sok választási lehetősége lenne bárkinek abban, hogy hová születik. De az már sokmindent determinál. Vki említette itt a szabad párválasztást. Természetesen nem tartom elképzelhetetlennek, hogy Károly „szekszepiljében” van szerepe társadalmi állásának, de hogy csak ez motiválta volna azt az akkor 20 éves nőt, akinek a halála kapcsán itt folyik a szó - nos erre nézvést nem látok semmit, ami ezt bizonyítaná. A múlt nyári BBC-beszélgetés nekem nagyon őszintének tűnt, ami lehet, hogy az én naivságom és/vagy az ő ügyességük, de talán mégsem. Az, hogy megpróbálja kezelni a nyilvánosságot, felhasználni vminek az érdekében? Kérdezem, hogy azokban az ügyekben, melyekben mostanában részt vett, használ-e a nyilvánosság? Szerintem igen. Dénes írja, hogy van tapasztalata, hogyan kényszerítik ki a nyilvánosságot bizonyos emberek! Rendben! Konkrétumokat! És példát, hogy az erre az esetre is igaz.
Az meg, ne haragudjatok, nevetséges, hogy az a nép olvassa a bulvárlapokat, aki most fel van háborodva! Nem hiszem, hogy túl nagy lenne a közös rész a lesipuskás fotósok képeit a címlapján hozó újságok vásárlói és a kerítéshez virágot vivő, vagy a részvétnyilvánító könyvbe beírni akaró és órákig sorban álló embek halmaza között. Vagy akik a hálón teszik ugyanezt (próbáljátok elérni a www.royal.gov.uk címet)!
Persze, most erről beszélünk! De csak ebben a körben maradva, a család többi tagja ugyanilyen zaklatásnak van kitéve, csak a haláleset miatt erre az egyre jobban odafigyelünk. Hogy így a fotósok, meg úgy a lapokat megvásárlók! Nem kell a duma! Volt rövid ideig egy katonatársam, azért rövid ideig, mert 3 hét után jöttek érte a kékek (rendőrök). Siófokon autókerék-lopás bulikban volt benne. Ő már akkor azt mondta, 20 évvel ezelőtt, hogy ő teljesen ártatlan, mert nem lopna, ha nem lennének olyanok, akik megveszik az általa leszerelt kerekeket. Diolen Mobi! Igazad van, izlés dolga!
Persze, most erről beszélünk! Az ismert emberekről! De ismerettségi körömben senkinek nem tűnt fel rajtam kívül, hogy mikor a TV Híradó közölte, hogy a Mazdás ügy „sima” rablógyilkosság volt, akkor utolsó mondatként hozzátette, hogy de a vőnek 700 ezer Ft tartozása van! Kérdem én, hogy jön ez ide!? Hogy meri belekeverni!?
Biztosan tudomásul veszik az érintettek, hogy közszereplőnek ilyen értelemben kevesebb joga van, de ez talán nem foglalja magában a szegényebb helyeken titkosszolgálatinak minősített módszerek használatát! Az alkohol-szintet most hagyjuk, a Fr. o-ban megengedett szint itt súlyos tízezrekbe kerülne - mások a szokások, másként viszonyulnak ott ehhez.

Bocs az összevisszaságért, s a terjedelemért, de a sroll használható!

Üdv
NyZ


1997. szeptember 2. - kedd, 6 óra 59 perc
Már megint futtatja valaki azt a rühöset.
Még, hogy ö kapná a trikót.
Meg télikabát nem kéne.
A bazárban meg sipossegü lovat árulna.
Nemmegmondtam?
K.u.K.


1997. szeptember 2. - kedd, 2 óra 49 perc
Ráadásul az ötmilliárd már inkább hat; ha minden jól megy, Keki kollegám beköti a Nagy Népességszámláló GIF-et a vitaindítóba...

GG


1997. szeptember 2. - kedd, 2 óra 43 perc
Dodi, Fuck You.

Charles


1997. szeptember 2. - kedd, 1 óra 40 perc
Mogorva, most azt mondjak 1.75 ezrelek volt a sofor veralkoholja, kb egy uveg bort jelent a radio szerint. Allitolag a sofor indulas elott kikiáltott a fotosoknak, hogy "fogjatok meg ha tudtok"
A sebessegmero allitolag 200 km/orat mutat meg most is.
Egy dolog, hogy konkretan felelosek-e a fotosok a balesetert. Ezt megvizsgaljak, en arra tippelnek kozvetlen felelosseg nincs. Reggelre a rendoroknek el kell donteniuk, hogy lesz-e vademeles.
A masik az altalanos sajto/botrany/paparazzi.
Donvitonak es FGnek igaza van, az ujsagiras egy resze mindig ilyen volt. "Zugfirkasz", ilyen szo pl. van magyarul is (lasd meg Katharina Blum. Vegszora erkezett, hogy allitolag a Bild magazin cimlapjan a roncs van a halottakkal :(()
Megis, azt mondjak, a nagy lapok regebben viszafogottabbak voltak. FDRoosevelt elnokrol pl. soha nem jelent meg olyan foto ahol latszott volna, hogy meg volt benulva (akkoriban az amerikaiak nagy ezt resze nem is tudta).
Olvasokra mint "Vevokre es piacra" hivatkozni logikai hiba, kabszerre is van vevo, megis a dealert ultetik le, idealis esetben a nagybani importort.
Ujsagok pontossaga, hat mit akarsz, a Magyar Nemzetben meg brit biztonsagi tiszt vezette az autot :)) ...
Bubu


1997. szeptember 2. - kedd, 1 óra 26 perc
Még két pólót kiosztanánk a héten, az egyiket Pucros Maci kapja, mert valóban, elôre sikerült kitalálnia a kérdést, a másikat pedig ZiTa, aki talált a bevezetôben egy gyönyörű számszaki hibát; ötmilliót írtam, ötmilliárdra gondoltam. (Most már ki van javítva.)

GG


1997. szeptember 2. - kedd, 1 óra 13 perc
Szereintem az igazság a túloldalon van.
Nincsennek JÓK és ROSSZAK.
Meghaltak.Na persze HA......,akkor nem történik meg.
Csak találgatunk ki(k) lehetett a hibás,de igazából nem tudhatja senki.

A tények meg:160,180,200,200 felett,2*,3* alkoholszint ,lehet hogy ......(Ha tudnám már én is milliomos lehetnék)

Ezt jól meg keverték.
Nekem szimpi volt a herczegnő,sajnálom.


Fürtös


1997. szeptember 2. - kedd, 0 óra 57 perc
Sajna nem tudtam végigolvasni az osszes hozzászólást, de amit elolvastam azok között sok nagyonjó volt. Mégis megkérdeném, hogy a nyaraláskor készült fotókkal hazavászorogva ki kezdi el kiretusálni a nem odaillő, vagy magánéleti (intim) dolgot ábrázoló részleteket?
Én biztos nem. Sőt szivesen elcsámcsogok egy-egy olyan részleten ami igazán nem rám tartozik, és szerintem más is így van ezzel. Persze ezt nem egy nappal Dianna halála után, hanem mondjuk a nyaralásról hazatérve teszi, akkor amikror még élt a hercegő(vagy majd jövőre). Szerintem nem ez az undorító. Inkább az, ha valaki nem képpes ezt felismerni magában, és ahhelyett, hogy megtanulná kontrolálni, és emberi módon viselni ezt a tulajdonságát, inkább bulvárlapokon élvezkedik. Amért ugye fizet, márpedig, ha a pénznek nincs szaga, akkor tökmindegy a fotósnak is, hogy mivel keresi(lehet hogy a cézár most bulvárfotós lenne?). Szoval, ha itéletet alkotunk, legyünk demokratikusak! Vagyis, ha egy csaszinak elnézzük, hogy megadóztatja a budit (amivel arra készteti az embereket, hogy ne csináljanak latrinát, hanem inkább szarjanak az erdőben; ami egyrészt balesetveszélyes hisz sose lehet tudni, ki csúszik el rajta, másrész meg a köjálnak se tetszett volna az a csomó]), akkor mért ne néznénk el néhany ujságírónak, hogy "halálba kergetett" 1db hercegnőt, 1 barátot és 1 sofőrt ami eggyütt még így is csak három. A cézár idejében meg a saját mulatságára 100-ával gyilkolászták a gladiátorokat. Mentségükre szolgál, hogy ők még őszintén kimondták, a panem et circenses varázsigét. Mi meg itt képmutatóskodunk, hogy ilyen undorító, meg olyan meg amolyan.

Különben szerintem is undorító autóval üldözni valakit egy intim fotóért. Én nem is adok pénzt az ilyenekért(így sajna nem élvezhetem a bl*kk, a liba és a hozzájuk hasonló magazinok tásaságát).
Másrészt viszont ha Én készítek egy fotót amit otthon a nemlétező gyüjteményembe rakok az egész addig a magánügyem amíg el nem adom egy ujságnak. Azután már mindegy,hogy mit ábrázol, közügy lessz belőle, legfeljebb nem beszélnek rólla annyitt.


viktor@pluto.szikszi.hu


1997. szeptember 2. - kedd, 0 óra 18 perc
Ha a legértelmesebb hozzászólás kapna pólót, akkor F.G. bazárt nyithatna.
rajongó2


1997. szeptember 2. - kedd, 0 óra 10 perc
Az előbb meg az volt kiírva a BBC-n egy műsor végén, hogy a franciák szerint 3x volt a sofőr véralkohol szintje a megengedettnél. Most mán jó lenne valami végső értékben megállapodni, mer aztat is mondták mán, hogy 200 felett haladt a merci. Ami szép és esetleg extrém esetben igaz is lehet, de mutassatok mán egy motorost aki 200 km/h sebesség felett cikázik a kocsi előtt. Naaaaa!
Hát szerintem kicsit hülyére vagyunk mi itt véve.
Azért az sem semmi, hogy a rohadás állna a szenzációhajhász bunkójába, amit magam is hallottam egy interjúban, már amennyit megértettem belőle...szóval, ha már ott vagyok segíteni próbálok, vagy húzok a halál f*szára, nem pedig nekiállok fotózgatni. Még akkor sem ha ebből élnék. Ennyire azért nem kell az emberi méltóságot sárba tiporni.
Azt is írják, hogy a Ritz szálló az arab milliomos családjáé. A nevét nem írom mert bele törik az ujjam. Szóval a főnököt beültetik a spicces biztonsági főnök (helyettes) mögé?
Áááá.... ez is bűzlik. Nem hiszem, hogy ilyet ezekben a körökben megengednek maguknak.
Amúgy a szerkezet valóban embertelenűl összetört.
Ma a CNN-en mutatták már kicsit részletesebben, mikor rakták a trélerre, hát bizony nem vágytam bele. Azért a Mercedes tud valamit, ha valóban 160-200 körül fékezés nélkül történt a dolog.
Ha ezt a testőr túléli, mindenképp ilyen kocsit veszek. :( Majd.

Szóval mi is az igazság?

MeginMogorvaNyomozó

Ha unalmas a téma, sorry. De hát kell a népnek a cirkusz.


1997. szeptember 1. - hétfõ, 23 óra 50 perc
Uborkaszezon van, marha jól jött ez a sztori mindenféle médiának.
De azért I feel sorry for her
zozo


1997. szeptember 1. - hétfõ, 23 óra 43 perc
mindenkit érhet baleset, sajnos, ehhez nem kellenek úgye fotosok, sem újságírók, sem internetesek, de legalább, most ez a dráma egy jó ürügy ahhoz ,hogy legalább ebben a nyomorék országban egy kicsit betömjék a pofákat.csak úgy ... ,mert már igy is nehezen viselik...úgye Gyula.

1997. szeptember 1. - hétfõ, 23 óra 31 perc
Lady Die :))))))

Ez szerintem humoros, és felkerül a lapok cimoldalara....
Jó híresnek lenni mi? Dieana a nép fia... csak akkor
miért tapsolt el milliókat? Csak nem azért mert jó ágyba
feküdt?
mind1

A rang ideje lejárt!

Károly Henci (akit nem érdekelnek a "sztárok")



1997. szeptember 1. - hétfõ, 23 óra 27 perc
Szerintem a paparazzik készitsenek inkább tájképeket és járjanak GYALOG.

Fürtös


1997. szeptember 1. - hétfõ, 23 óra 22 perc
Miután átolvsgatam mindazt amit irtatok eszembe jutott amit a toleranciáról irtataok a múlthéten háááááát....

1997. szeptember 1. - hétfõ, 23 óra 8 perc
Leleplezö!
Pofázz.
Csak tudnám, hogy téged miért fizetnek meg olyan túl.
The Mississippi Press (USA). 20 éve.
Azóta reklám és partner. Anyám neve: K.I.
A fotós ismerösödnek meg add át.
Csak el ne felejtsd, pofázz az ebben az esetben két zö.
Fotós vagy paparazzi az nem ugyanaz.
DD.


1997. szeptember 1. - hétfõ, 22 óra 53 perc
Henry Ford!

Tudod hogy mas autok (egy-ket) kivetellel darabokra szakadtak volna egy ilyen 160km/ora_kontra_betonoszlop esetben?!

Amugy az alhirekrol: menjetek el a www.hvg.hu -ra, es ott a Napi Hirek / Sajtoszemle / Legfrissebb alatt ezt olvashatjatok:

Meghalt Lady Diana

A walesi hercegnő tegnapra virradóan, Párizsban szenvedett halálos autóbalesetet. Barátjával, az
egyiptomi milliárdos Dodi al Fayeddel lesipuskás fotósok elől akartak elmenekülni, ám csaknem
200 kilométeres sebességgel száguldó autójuk egy alagútban a falnak ütközött és felrobbant. A
sofőr és al Fayed azonnal meghalt. Lady Diana életéért még több órán keresztül küzdöttek a
francia orvosok, de már nem tudták megmenteni. 36 éves volt. Halálának hírét az egész világ
mély megrendüléssel fogadta. (MH 1. old., NSZ 1. old., VG 1. old.)

Hat tok jo a hir, csak eppen NEM 200-zal, NEM falnak utkozott es NEM robbant fel. Sajna a hir cime igaz......

NrB


1997. szeptember 1. - hétfõ, 22 óra 45 perc
Erkölcsileg.

Biztos nem közérdekű oknyomozás keretei között fogócskáztak. Azért mondom, mert olykor tényleg nem baj, ha pióca a sajtó, ezt ne feledjük.

Meg azt se, hogyha ez most nem történt volna, akkor is éppen annyira gonoszok lennének, akik gonoszok. Csak így velük foglalkozunk.

Mackó

P.S. DCsabaS, figyeled, mennyi mindenki hibás az eddig elhangzottak szerint? Erre gondoltam, hogy az okok önkényesen jelölhetők ki. Szinte csak attól függnek, kiknek a cselekedeteit ítéljük elvárhatónak. A többi mind ludas.


1997. szeptember 1. - hétfõ, 22 óra 39 perc
F.G. 11 óra 3-kor már leírta a legfontosabbat, nem egy nő halt meg (illetve ő is), hanem egy médiaproduktum.
Precomnak is igaza van: "Szerintem az a Híresség, aki őrzi a magánéletét, annak van is." - ha le akarok kerülni a címlapokról akkor lekerülök.
Tudjátok mi viszi legjobban a lapot? (nézzétek meg mennyi energiát szabadított fel itt a 7k-ben is):

a halál.


1997. szeptember 1. - hétfõ, 21 óra 51 perc
Miután megrendülten kisírtam magamat, megkérdeztem magamtól, hogy hány bulvárterméket vettem életemben, és azt válaszoltam (magamnak): sehányat. Soha nem voltam kiváncsi Diana magánéletére, mégis megölték itt nekem. A paparazzik? A részeg sofőr? A bunkó brit prolik? A bunkó brit média? A bunkó Aczél Endre? A bunkó Uj Péter? Talán mind.

Mielőtt mennybe menesztitek a fotósokat, szólnék, hogy ahogy médiasztár hercegnőnek, úgy paparazzinak állni sem kötelező. Inkább ízlés dolga. Nem kéne itt egy egész szakmának szégyellnie magát? Meg annak a makkarcú rohadéknak, aki szőrmentén arabozik néhány scroll-lal lejjebb?

Diolen Mobi


1997. szeptember 1. - hétfõ, 21 óra 45 perc
Hell o *.*, Mielőtt egyesek tisztára mosnák a falhozállítandó médiageciket, szabad legyen megjegyeznem, amit a BBC-ben mondott az egyik francia orvos. Hogy tudniillik, amikor kiértek a dokik a helyszínre, egyetlen egy médiageci sem azzal volt elfoglalva, hogy hogyan tudna segíteni, hanem azzal, hogy legyen elég fény a fényképezéshez, meg hogy nem-e lehetne-e úgy kivágni az eszméletlen léDidi-t a kocsiból, hogy ha csak egy kicsit is, de lehessen látni a muffot.. Jó, ez utóbbi az én pörgésem eredménye, de a segítségnyújtás helyetti fényképezés az igaz. Gandalf (Dublin)

1997. szeptember 1. - hétfõ, 21 óra 14 perc
A CNN szerint ( www.cnn.com ) egy szemtanu latott egy motort cikkcakkban haladni a mercso elott, azert az elobbi keres: motort akarok!!!!!!!

HisziaPiszi


1997. szeptember 1. - hétfõ, 21 óra 13 perc
Ha tud valaki robogot, amelyik 160-nal megy, kuldjon, mert azonnal megveszem....

Hisziapiszi


1997. szeptember 1. - hétfõ, 21 óra 11 perc
DD
Melyik tekintélyesnél voltál fotóriporter?Csak nem a Mai Napnál?Különben most nem a fotóriporterekről van szó a 7?ben ha jól tudom!Mielött elkezdenélek sajnálni elmondanám hogy nekem van fotós ismeretségem és fele annyi munkával 5x annyit keres mint én pedig én is az kb. az átlag 4xesét keresem.Így hát te se pofáz!

Más!

Lenne egy javaslatom a tisztelt szerkesztőségnek!
Ne az kapja a polót aki hétfőn 10 óra 15 perckor beírja hogy "poló?" hanem aki a legértelmesebb hozzászolást adja vagy ilyesmi.

Leleplező


1997. szeptember 1. - hétfõ, 20 óra 46 perc
botrány.

up cikke jó, de durva.
Ráérez, de mégsem.

A sajtó nem keresleti piac. Ez még nem push media, nehez szűrni, nincs ellanállás.

A tabu az tabu.

Diana nem akart rosszat. A sajtó pénzt akart.
Ez a piszkos kapitalizmus.

Charles


1997. szeptember 1. - hétfõ, 20 óra 40 perc
Akinek nem inge, ne vegye magara :)))

MediaGeci


1997. szeptember 1. - hétfõ, 20 óra 27 perc
Az, hogy a sofor ivott, nem menti fel a paparazzikat. Az egyik bun nem teszi semmisse a
masikat. Ha nem uldozik a kocsit, a "pityokas"
sofor sem megy 160-nal. Szoval nem kell rogton
atesni a lo masik oldalara, es csak a sofort okolni.

Lucifer


1997. szeptember 1. - hétfõ, 20 óra 24 perc
A testor hogy elte tul? Gondolom o ult az anyosulesen, ami nem eppen a legbiztonsagosabb
hely es megis tulelte. Lehet, hogy neki be volt kapcsolva az ove a tobbieknek meg nem?
Mellesleg nem artana, ha azok, akik most megrendulten sirnak, megkerdeznek maguktol, hanyszor vettek szennylapokat, olyanokat, amiknek a papa-k is dolgoznak. Oke, a papa-k is felelosek,
de ugyanigy felelos mindenki, aki tamogatja a
fotoikat megvevo szennylapokat.
Amugy Diana halala eppen akkora tragedia, mint
barmely mas embere, sem tobb, sem kevesebb.
Es vegul, igenis jar a maganelet mindenkinek,
a kozszereploknek is. A beleegyezesuk nelkul
nem szabadna nem nyilvanos helyen keszult fotot
kozolni roluk. Engem peldaul kurvara nem erdekel,
hogy ki kivel mikor es hogy. Maganugy. Aki meg
ilyen perverz, az menjen el a peep-showba.

Lucifer


1997. szeptember 1. - hétfõ, 19 óra 53 perc
Hát igen. Az MTI szerint a soffőr vérében kétszerese volt a Franciaországban megengedett alkoholmennyiségnek. A pali egy teljes üveg bort fogyasztott el, mielőtt halálba száguldott. Hogy miért ő vezetett, arról már írtam. (14 óra 20) Rossz döntés volt.
Sajtóakasztás elmarad.
F.G.


1997. szeptember 1. - hétfõ, 19 óra 46 perc
Kezdek elhülyülni.


1997. szeptember 1. - hétfõ, 19 óra 35 perc
(Közszereplők véleményére is kíváncsi lennék.)

A Közvélemény jobban tenné, ha beérné a közszereplők közszereplésével. Mindenkinek joga van hozzá, hogy maga döntse el, milyen tekintetben óhajt közszereplő lenni, meg hogy a másokat nem érintő dolgai közül mit óhajt másokkal - pláne a nyilvánossággal - megosztani. Mi is közszereplünk itten - de valahogy senki se névvelcímmel. Jó nekünk, hogy tehetjük.
Nonszensz, hogy választani kellene a magánélethez és a szabad párválasztáshoz való jog között.
Az is nonszensz, hogy ha egyszer valaki párt választott, illetve a magánéletének némely szeletét nyilvánosság elé eresztette, akkor később ne dönthessen másképp: miképpen hadd váljon el, azonképpen ne legyen muszáj neki eltűrnie most már minden firtatást.

Gondoljuk végig a paparazziság lényegét. Azt fogjuk találni, hogy erkölcsileg csakis a köz ártalmára cselekedett tettek leleplezése lehet erkölcsileg elegendő indok bárki magánéletébe való belefényképezésre.

Pucros Mac


1997. szeptember 1. - hétfõ, 19 óra 30 perc
Tisztán láttam a speciál TV Híradóban, hogy most ugyan az a középkotú háziasszony zokogott a budapesti angol nagykövetség elött aki annó pénzt gyűjtött Isaura felszabadítására!

Prücsök a zöld kacaj


1997. szeptember 1. - hétfõ, 19 óra 25 perc
Megmontam előre, hogy ez lesz a téma. Ezér nem jár póló?

Pucros Maci


1997. szeptember 1. - hétfõ, 19 óra 8 perc
A motorizációval van a baj. Miért nem mentek gyalog!
Meg aki a fényképészetet találta fel, az is bűntárs!!
És az alagút tervezőjére nem gondol senki? A kemény fal konstrukciós hiba. Elő a termékfelelősségi törvénnyel! És ha már itt tartunk, ezek után biztos nem veszek Mercit.
Végül, tényleg Di hibája az egész. Velem biztosan nem fordulna elő, hogy a fotósok megkergessenek Párizsban egy hatszázas Mercivel egy Dodi nevű arab milliomossal együtt.

Reális Áron


1997. szeptember 1. - hétfõ, 19 óra 5 perc
Paparazzi!

Hányan vagytok? (lásd nyelvi fórum)

Én-ek


1997. szeptember 1. - hétfõ, 19 óra 0 perc
Inkabb arrol beszeljen valaki mi van a testorrel!
Tuleli?

Sofor tenyleg ivott?

Gergo


1997. szeptember 1. - hétfõ, 18 óra 59 perc
A lerázásról csak annyit, ha én milliárdos lennék, és szeretnék elveszíteni pár lesipuskás fotóst, akár csak a másnapi programom kedvéért vagy bármi egyéb oknál fogva, hát bizony nem egy ismeretlen sofőrrel vadidiegen autóban tenném mindezt.
Ezekben a körökben már mindennapossá vált akár a helikopterviselet is.
Csak már megtudnám szervezni, hogy helikopteren fel, paparazzik meg hadd kövessenek ha tudnak a reptérig aztán fotozgassák a fekete ablakot. Kis romantikus éjszakai repülgetés, aztán megbeszélt elhagyatott helyen landolás után elegánsan a célálommásra autókáznék. A lesipuskás fotősok meg hadd keresgéjjék a helikoptert meg az elhagyott agyukat, amit mérgükben eldobtak.
Szóval az egész eléggé bűzlik. Lehet, hogy tényleg mátós volt a sofőr? Ne má.

Mogorvanyomozó


1997. szeptember 1. - hétfõ, 18 óra 52 perc
A fotós csak eszköz.
DD.


1997. szeptember 1. - hétfõ, 18 óra 46 perc
Halló itt Zsazsa.
Minden paphazzi egy diszhnó. Uhtalom öhket. Juno?
- Hony a máik oldalam a jobb.
Nincs az embehrnek magánéhlete. Juno?
- Hony a szahkalábbal ugye tudsz valamit csináhlni? Dahling.
Reggel amikor mesztelenül kimegyek az uszodámba ott lógnak a fán.
- Hony levegyehm a G sthingemet is? Juno?
Rohadt állahtok úgy mehnnek a Moohre uthán mint a baghzó kutyha, én meg itt fexem pahlagon.
Szegény Princ-ass, még el sem temetthék, s a papahazzik máh m˙s után szaladnak.
- Hony ide ide, Zsazsamama nem hagy el bennetheket.
Zsa.(amikor nem dadog )


1997. szeptember 1. - hétfõ, 18 óra 45 perc
Mi a fene? Reszeg volt a sofor? Akkor tuti, hogy nem az igazi Diana halt meg.
Gyps


1997. szeptember 1. - hétfõ, 18 óra 40 perc
szerintem:
lédidi + a barátja most vigan, pepperóni nélkül vannak ott, ami ez után következik.
valószinűleg fölösleges sajnálni.
meg a sofőr is, akiről szósemnagyon esett.
mindencsoda<=3napigtart, továbbra is lesz igény
a paprikák fotóira.
én is érzékeny korban levő nemherceg vagyok.
jaj jaj
vacsista jatapi, kesuva vicsasla, hun majukan epesli,
mazakan mazakan (..) hejóka hé.
éjjen csetamás.


1997. szeptember 1. - hétfõ, 18 óra 39 perc
Egy dolog, hogy a fotós szemét, más dolog, hogy aki az újságot megveszi az meg hülye, vagy hülyének nézik. Akik olyannyira zokognak, azok fogyasztják a holttestét. Aki meg kettőszázzal penget a város közepén az ne lepődjön meg ha azt veszi észre, hogy hoppá meghalt.
Én még el is képzelem ahogy a fotósok, nyomulnak robogón a kocsi után. Százhatvannal. Kegyetlen robogósok. De ők nem mennek neki a köfalnak, hanem kikerülik, de még a roncsot is.

Aki közszereplő annak ne legyen magánélete. Föleg ha olyan béna, hogy utol lehet érni.

Ez különben is olyan dolog, hogy nagyon ripők, büdös, és ragad, és mindenki teszi hogy sajnálkozik. Göncz Árpi bá is nehezen érti meg hogy a picsába került a Homok Titkajiba, ahol SzantaGarcia Zsanuáriát megölték a gonoszok.

Apám! Ez a tömegpszichózis!
Senkinek semmi nem jár.

Razzia Cattani


1997. szeptember 1. - hétfõ, 18 óra 6 perc
Rohadék!
Aljas vagy, de itt ott igazad van.
Halottakról jót vagy semmit.
A sofför részeg volt.
A többi nem érdekes.
Aláirás:
Most nincs tollam.


1997. szeptember 1. - hétfõ, 18 óra 2 perc
Most hívott a szomszédom, akinek a lánya hozzáment egy angol kéménysepröhöz. Neki mondta a vej, hogy a Downingstreet egyik kéményéböl halotta, hogy Ladidáj nem akart királynö lenni.
Ez volt az eredendö probléma.
Ló akart lenni.
Arab kanca.
rohadék


1997. szeptember 1. - hétfõ, 17 óra 58 perc
Magyar médiafotósok, nehogy má' azt képzeljétek magatokról, hogy lehajtott fejjel kell járnotok - úgy veszem észre a hajlam megvan -, ugyanis ti nem vagyokt tökös paparazzik. Úgyhogy fel a fejjel... Majd ha az újságban látom , ahogy a Baja Feri kurvázik. Majd akkor.
dirver


1997. szeptember 1. - hétfõ, 17 óra 54 perc
Ne higgyetek a mesékben.
Hercegek, meg hercegnók nem léteznek.
Élvhajhász ingyenélö paraziták annál többen.
A brit proli meg butább a seggnél.
Monarch


1997. szeptember 1. - hétfõ, 17 óra 49 perc
Erdekes dolog, hogy alkalomadtan pont azok az emberek fikaznak a sajtora, meg a paparazzikra, akiknek letkerdes, hogy elolvassak, illetve megnezzek az altaluk keszitett es megjelentetett kepeket es cikkeket hiressegek maganeleterol. Ezzel persze nem akarom levenni a felelosseget a sajto vallarol, de ha belegondolunk ok olyanok, mint a kurvak. Igeny van arra, amit csinalnak, ezert csinaljak

Walk-r


1997. szeptember 1. - hétfõ, 17 óra 47 perc
Mielött paparazzit akasztanátok:

(36 órával a balaeset után ébredezik a sajtó.)
A sofför alkohol %-a 2x-ese volt a menegedettnek.
A kocsiba nem lehetett belátni.
Miért nem hivtak rendört segítségül?
Lehet, hogy az egész társaság siker volt?
Nem lesz királyi temetés>

Charles meg egy hipokrata egoista disznó.

Paparazzi


1997. szeptember 1. - hétfõ, 17 óra 46 perc
Sziasztok !

Szerintem az a Híresség, aki őrzi a magánéletét, annak van is. Titkos, elzárt, senkinek nem hozzáférhető.
Aki viszont egyszer enged az ördög csábításának, és feláldozza csak egyszer is az intim szférát a reklám kedvéért, az később se csodálkozzon, ha a média nem áll le ott, ahol ő szeretné.

Lady Di-vel kapcsolatban pedig: Hmmmm.... mennyi is Párizs belvárosában a megengedett max. sebesség ?
Vagy ez csak a pórnépre vonatkozik ?

Precom


1997. szeptember 1. - hétfõ, 17 óra 39 perc
Az elet nem aktualizalta, hanem megvalaszolta
ezt a kerdest, te agyatlan! (Mar nehanyszor.)
Aki azt mondja, hogy nem a paparazzik a
bunosek, hanem a bulvarlapok (sot nem is a
bulvarlapok, hanem az olvasok, akik kivancsiak
ilyesmire) az azt mondja, hogy nem a bergyilkos
a bunos, hanem az aki megfizeti. "Amig lesz aki fizet ilyesmiert, addig lesznek paparazzik" (es ugyanez a bulvarlapok-olvasok esetben) Ezt valami
okos mondta a BBC-n. Tokre igaza is van, de hat ez
egy cseppet sem enyhiti a nyalcsorgato fotosok bunet. Nehogyma a lekvar tegye el a nagymamat.

muetschont
(es tetube na, gondolkozzatok ma egy kicsit mielott olyanokat irtok hogy minek kellett 160-al hajtani, meg, hogy ezt valasztotta, tisztaban kellet vele lennie, stb...) Meghalt egy ember. Meghalt egy hercegno, aki eleteben nagyon-nagyon sok embernek szerzett boldog illanatokat- perceket.)


1997. szeptember 1. - hétfõ, 17 óra 29 perc
A multamhoz hozzátartozik néhány év fotoriporterség. ( Nem paparazzi, mert tekintélyes magazin alkalmazottja voltam itt)
Alkalmam volt megismerni azokat a manipulációkat ahogyan a celebrity-k megkövetelik a publicity-t.
Alkalmam volt megismerni azt is ahogyan a szerkesztök megkövetelik a celebrity fotókat.
Mi fotósok meg szaladtunk ( sokat) a kenyerünkért.
Igy aztán a falhozállítás ugyan olyan drasztikus megoldás mint a Lady halála.
Tehát:
Ne pofázzon aki még sosem volt fotoriporter.
Nem kell mindjárt fejeket követelni.
DD.


1997. szeptember 1. - hétfõ, 17 óra 22 perc
Röbe
Akit Te lecsuknál, az is meghalt. Nem mintha ez megmentené a felelősségtől, de a büntetéstől alighanem.
F.G.

Diana halála úgy látom remek téma a gyűlölettel megtelt tüdőknek is.
falhozlelőnikibeleznimint@szart. Épületes.
F.G.


1997. szeptember 1. - hétfõ, 17 óra 21 perc
Mi a téma?

Lady Di


1997. szeptember 1. - hétfõ, 17 óra 21 perc
Médiageci, ott a nevem, ha rám gondoltál, csak nem jól van tördelve. BTW hogy lehet sort törni? Gandalf (Dublin)

1997. szeptember 1. - hétfõ, 17 óra 19 perc
Mediageci!

Ajanlom figyelmedbe a Natural born killers cimu filmet. remelem magadra ismersz.

Gyps


1997. szeptember 1. - hétfõ, 17 óra 18 perc
Ne pofázzon aki még sosem volt fotoriporter.
DD.


1997. szeptember 1. - hétfõ, 17 óra 9 perc
Kedves név nélkül írók!

Nem kerülhette el figyelmemet, hogy a falhozállítomamédiageciketéskivégzemmintasz@rt kicsengésű tisztelt hozzászólók nem bírnak még egy álnevet sem odabiggyeszteni remekbeszabott írásuk után, de feltűnően jól informáltak. Mindenesetre gratulálok olvasottságukhoz!

Médiageci


1997. szeptember 1. - hétfõ, 16 óra 55 perc
Ki az az Acél Endre?
kuki


1997. szeptember 1. - hétfõ, 16 óra 31 perc
Nemesi család sarja.
Senki nem tud róla.
16 évesen abbahagyja az iskolát.
Senki nem tud róla.
Svájcban tanul rántást csinálni.
Senki nem tud róla.
Karrier. Alovónö segéd.
Senki nem tud róla.
Királynö jelölt.
Szurkolók éljenzik.
Trónörökös szállító.
Szurkolók éljenzik.
Reprezentál, utaz.
Szurkolók éljenzik.
Rock örült.
Szurkolók éljenzik.
Férebaszik.
Szurkolók éljenzik.
Kirúgják.
Szurkolók éljenzik.
Baszik füvel fával.
Szurkolók éljenzik.
5 hét alatt 5x vakációzik.
Szurkolók éljenzik.
Imádja az olajpénzt.
Szurkolók éljenzik.
A-rabok faszát.
Szurkolók éljenzik.
Fejreáll.
Szurkolók éljenzik.
Ha katolikus lenne az angol B-közép szentté avattatná.
Nesztek.

rohadék




1997. szeptember 1. - hétfõ, 16 óra 23 perc
Azannya! Lefelejtettem a nevem.
Nevem Gyps. (a japan modszer 15.53)


1997. szeptember 1. - hétfõ, 16 óra 23 perc
Itt Röbe.
paragi@venus.physx.u-szeged.hu

Én a sofőrt csuknám le, mert az ő felelőtlensége okozta a balesetet, bár gondolom, most ő sincs túl jó bőrben. A fotósokat persze el lehet ítélni erkölcsileg, de a balesetért nem hibáztathatóak. Ha egy sofőr ilyen eszetlen, attól én azonnal végleg elszedném a jogsiját, meg hűvösre tenném vagy száz évre.

Amúgy jár magánélet. Szerintem az illetőn is múlik, hogy ebből mennyi valósul meg.


1997. szeptember 1. - hétfõ, 16 óra 22 perc
Kis döme (azt hiszem)
Hagyjuk szegény ál-Tocsikot; ismerem szegényt személyesen: egyszerűen haza akart menni éjjel kettőkor egy városszéli lakótelepre, ahová ilyen kor már madár se (csak jómadár...). Az a honi papar-k - hogy' is mondjam finoman? - talpraesettség-hiánya, hogy félreértették a dolgot.

Kedves GG!
Ugyan hogy jött ki neked ez az ötmilliós szám?

Amúgy:
Egyetértek azzal a felfogással, hogy aki arra szerződik, hogy mutogatja magát, az ne (nagyon) rinyáljon, ha ezzel az egyébként ocsmány, mocskos, az alantas emberi szenvedélyeket kiszolgáló gazember bulvársajtó (jaj, de elfáradt a szemem ebben a sok forgatásban) él is.

Még tovább a közszereplők toleranciaszintjéről: megemlíteném szolidan annak az egyik buksza nélküli titkosszolgálati miniszternek (hadd ne áruljam el, csak a monogramját: N.I. - végtére is: személyiségi jogok is vannak :))), aki feljelentette a HVG-t, mert annak a címlapján füldugóval, szembekötő kendővel, bevarrt szájjal mutatták. Hát már ezt sem szabad?

ZiTa


1997. szeptember 1. - hétfõ, 16 óra 19 perc
de mi van azzal a szegeny tulelos badigarddal?
kimittud?


1997. szeptember 1. - hétfõ, 16 óra 19 perc
Szerintem jól nyakon kéne vágni a szemét papi..kat, de azt a sok hülyét is akik ezt a sok szemetet megveszik és olvassák. Fiatal volt, élt. Jól csinálta.Meghalt,kár.Benne van a pakliban.
Álommanó


1997. szeptember 1. - hétfõ, 16 óra 16 perc
Acél Endre a Nap-TV-ben úgy nyilatkozott - Diana halálát követő napon, hogy a hercegnő amikor férjhezment a trónörököshöz tudta, hogy mit vállal(!) Szardinia szigetén pedig tudatosan fotóztatta magát barátjával, mert azt akarta, hogy a képek jelenjenek meg az újságokban, és még puszit is adott ezért a fotósoknak. Miután nem volt hajlandó fürdőzés közben is fotóztatni magát a hercegnő, a paparazzik még gorombáskodni is merészeltek vele. Pedig a fotósok nagy pénzt kaptak volna érte. Ezután valóban nem lehetett csodálkozni, hogy a tehetetlen fotósok tovább üldözték a zaklatás elől menekülő párt!!!
Nos Diana Meghalt!
Most az újságirók és a paparazzik kerültek fókuszba! Remek címfotó lesz: Acél Endre alsónadrában csókolgatja legújabb szeretője lábújját! Minden kukkolni vágyó olvasó megveszi. És ha nem hajlandó még a fürdőjelenetre is - hiába ad puszit - üldözőbe kell venni! Nagyon szórakoztató filmtekercset lehetne közreadni, hogyan menekül a kiváncsi kamera elől, talán retteg is üldözőinek egyre keményebb zaklatásától. Még az is előfordulhat, hogy ebben a zilált álapotban egy oszlopnak, netán egy keskeny alalgút falának ütközik.
De hát ősz fejjel csak tudta mire vállalkozik!

Minden fotóriporter, aki nyereségvágyból más életét zaklatja - Magda Marinkóval egyenlő! A büntetése is olyan legyen!

HoltKomoly


1997. szeptember 1. - hétfõ, 16 óra 6 perc
A Princess halott, igy az alanti sorokból rá már semmi nem vonatkozik.

Kezdetben vala a nép. A nép - a liberalisok ösztökélésére - megtanult olvasni, s mint olyan megtanulta a képaláírásokat is elolvasni. A nép kiváncsisága végtelen. Mindent akar tudni ami nem rá tartozik. Igy képzeli magát részesnek, társnak.
A nép terméke a celebrity. A celebrity nem lenne celebrity, ha a nép nem érdeklödne iránta, nem nyalná, falná, s turkálna benne, vagy körülötte. A celebrity-nek legalább annyira szüksége van a népre mint a népnek rá. Lehet, hogy jobban. A mediák ezt tudományosan kiszámították, s mig a népet celebrity news-el etetik, kaszálnak is. A paparazzi itt a szállító. Persze ö is kaszál. A lapok eladott példányszáma egyenes arányban nöl a szállított anyag "minöségétöl".
A gusztustalan az egészben az, hogy az a nép amelyik tegnap éjjelig még tucatszámra habzsolta a paparazzi termékeket, hogy pletykával oltas a reggeli másnaposságát, most árvizként könnyezik, s paparazzit akar feszíteni.
Gusztustalan az is, hogy az a celebrity - aki ha egy hétig nem jelenik meg valamelyik tabloidban - képes nadrág nélkül az uccára menni, most tüzet okádik a paparazzikra.
S gusztustalan az is, hogy a szennylapok amelyikek a legtöbbet fizetnek egy pletykafotóért, most úgy forgatják a szemüket mint szegény Lady amig élt.
Természetesen ami történt az tragédia.
Egyéni, családi tragédia.
Tragédia a lapoknak, mert új "húst" kell kreálni ( paparazzikkal ), tragédia a népnek mert új "húst" nevét kell megtanulni, tragédia a paparazziknak, mert üj celebrity-t kell kre˙lni. (Bár fogadok hogy sokan nem kapcsolnának ha azt a nevet hallanák, hogy Spencer Diana.)
Csak azt akartam mondani, hogy a nép egy nagy barom.
DD.


1997. szeptember 1. - hétfõ, 16 óra 2 perc
A pólót andrea@pirx.idg.hu szolgálja fel, PCr-nek ôt kell keresnie.

GG


1997. szeptember 1. - hétfõ, 15 óra 53 perc
Szerintem a paparazzikat es azoknak az ujsagoknak a szerkesztoit amelyek ezeket a kepeket megvettek, megveszik a japan modszer szerint kellene kivegezni oket. (aki nem tuggya mija a japan modszer az magara vessen) Epp a mult heti Newsweek-ben olvastam egy interjut egy Jason Fraser - o az aki csinalta azt a bizonyos fotot, amelyen Diana hattal van es eppen oleli a Dodi es 2 milcsi dolcsijert adta el - nevu ...-tal (ide mindenki kepzelje el a legocsmanyabb negativ jelzot egy emberre amit a nyomdafestek nem bir el). Ebben az interjuban aszongya, hogy a foto keszitesekor nem serult senkinek a maganelete. Nabasszameg! Egy fuggetlen no azt csinal amit akar! Engem ha igy lefenykepeznenek hazavagnam az illetot az biztos. Mellesleg a kep minosege elegge szar - homalyos - de ezt is megmagyarazta a mi kis Jasonunk, hogy nem a minoseg a fontos hanem ami rajta van. Nemtom mit szolna , ha egyik kepen amit a bulvarlapok lehoznanak eppen dugeszolja a feleseget vagy netan a hapsijat. No nem is folytatom. Lenyeg az, hogy jar maganelet a kozszereploknek. Engem k...-ra nem erdekel, hogy ki mikor kivel szeretkezik meg egyebek. Kiveve, ha perverz allatokrol (pedofil meg egyebek) van szo. Az ilyeneket ugyszinten japan modszer szerint vegeznem ki.

1997. szeptember 1. - hétfõ, 15 óra 53 perc
Itt olvastam egyket okosabb hozzaszolast is, amikkel egyetertek,es amikbol kiderult, hogy valojaban a pletykalapok olvasoi jelentik a fizetokepes keresletet a paparazziknak.
El is hataroztam, soha tobbe nem veszek KISKEGYED-et.
A.Peti


1997. szeptember 1. - hétfõ, 15 óra 44 perc
Lady Di MAGA választotta... (szept. 1. - 11 óra 4 perc) kezdettel irta egy barom, aki még egy nevet sem adott meg, hogy valaki megirhassa neki mekkora barom. Az az egy mentsége van, hogy nincs egyedül. Tudom, hogy illuzio azt hinni, hogy most végre mindenki felismeri, hogy micsoda veszélyben van. Ő maga is és mindenki más is. Rohantok a hülye fejetekkel a saját vesztetekbe.

Énis


1997. szeptember 1. - hétfõ, 15 óra 40 perc
Látta valaki a holttestet?

Depri


1997. szeptember 1. - hétfõ, 15 óra 34 perc
Hell o *.*, Szerintem a médiageciket mind falhoz kéne állítani. De ha valaki ilyen életet választott, mint pl. Lé-Didi, akkor bújjon atombunkerbe, ha b@szni akar. A nép meg ne virágokat vigyen, hanem az életben először próbáljon meg elgondolkozni azon, hányszor vett blikket vagy tifanit, hányszor üvöltött fradi meccsen és hány dallaszt hagyott ki. A nép, az istenadta nép bekaphatja, a vezetőivel és moslékadagolóival együtt.. Gandalf (Dublin) Ui: Pityóka rulez!! Ui2: Viszont dj_UP nekrólógja annyira gusztustalan, mintha ő is fotós lenne.. habár, a munkaadóját (Szabadnép) tekintve ez nem csoda..

1997. szeptember 1. - hétfõ, 15 óra 29 perc
Ki akar engem felbérelni?
Paparazzi Péter


1997. szeptember 1. - hétfõ, 15 óra 29 perc
A mamarazzikról miért nem beszéltek?
Engem kikészítenek.

Papa-razzia


1997. szeptember 1. - hétfõ, 15 óra 27 perc
Ennyit a megerősített kasztniról, a lezsákról-bocs a légzsákról és a Mercedesről.

Henry Ford


1997. szeptember 1. - hétfõ, 15 óra 25 perc
Kivételesen egyetértek sok hozzászólóval: nem kell az emberek összes perverzióját kiszolgálni (jelen esetben a kukkolásról van szó, de sok mást említhetnék még).

exempli gratia


1997. szeptember 1. - hétfõ, 15 óra 6 perc
Jajj, emberek, hát ha Titeket "üldözne" valaki évek óta, Ti nem próbálnátok meg néha ügyes dolgokat kitalálni a lerázásukra? Például Tocsik-módon ál Dianát állítani, fület, orrot átoperáltatni, szemöldököt fellvarratni...
Nem is halt meg.


1997. szeptember 1. - hétfõ, 14 óra 51 perc
A fasznak kellett 150-el száguldozni ejszaka...
igy jár aki...


1997. szeptember 1. - hétfõ, 14 óra 41 perc
Takykám,

előbb a munka, aztán a szórakozás - ezt mondta atyai jóbarátom, Frédi bácsi is, mikor kérdeztem, hogy miért mindíg dugás után kalapálja el a feleségét. (eszt egyépként most találtam ki) (mármint Frédi bácsit)

Szóval hogy lehet ahhoz a fehérneműhöz hozzájutni?

pecer@hotmail.com == PCr


1997. szeptember 1. - hétfõ, 14 óra 27 perc
A már ismert tényekhez, mert úgy tűnik, nem teljesen ismertek:
1. A reggeli híradások szerint a kocsit nem hivatásos sofför, hanem a Ritz szálló egyik biztonsági embere vezette.
2. A paparazzik nyilván nem egyszerűen lefényképezni akarták őket a kocsiban - ilyen képért aligha kaptak volna már nagy pénzt, hiszen mindenki tudott már (akit érdekelt) az arab milliomoshoz fűződő kapcsolatáról - hanem az autó uticéljára lehettek kiváncsiak.
3. Amikor Diana és Dodi al-Fayed megtudták, hogy a szálló előtt várják őket a lesifotósok, előre küldték a multimilliomos kocsiját megtévesztésül a régi soffőrrel, ők pedig a szálló vadonatúj mercijével más irányba indultak. A többséget becsapták, hét paparazzi azonban felplankolta a dolgot, és ... innentől ismert a történet.
4. A rendőrség szerint legalább 160-al mentek, ám nem zárják ki a 200 km/órát sem, ezt majd a vizsgálatok fogják bizonyítani.
F.G.


1997. szeptember 1. - hétfõ, 14 óra 20 perc
Kreta King!
Lelki szemeim előtt látom, ahogy tüntető tömeg előtt rohangálsz, aláírásokat gyűjtögetve, hogy benne akarnak-e lenni az esti hírekben.
Ha nagy fülem lenne és lefotóznának, címlapra kerülnék, akkor lehet hogy hamarabb kapnék főszerepet a Jumbó-ban, esetleg walkman gyár szerződtetne exclusive, netalántán csak egyszerűen barátságosabb lenne hozzám a főnököm. Ennyi. Egyesek hasonló okból szerepelnek a címlapon, s ha óckodnak, úgy még értékesebb és érdekesebb a dolog.

Taky


1997. szeptember 1. - hétfõ, 14 óra 17 perc
pecer@hotmail.com!
Namost itt a 7?! Hozzá is szólhatnál, ne csak a pólót követeld! Amúgy gratulálok, ha nem ítram volna olyan hosszan... amúgy tényleg van itt póló?

Taky


1997. szeptember 1. - hétfõ, 14 óra 6 perc
Az az alapvető probléma, hogy az ilyen irányú információra van fizetőképes (de milyen jól fizető!) kereslet! Nem annyira az újságírók és az újságok a felelősek a történtekért, mint az olvasók, akik a pletykalapokat vásárolják...

1997. szeptember 1. - hétfõ, 14 óra 2 perc
Leninfiú!
Most olvastam élő riportodat egy aludni nem tudóról. Nagyon tetszett! Gratula.
én


1997. szeptember 1. - hétfõ, 13 óra 50 perc
"Remélem nem terheltem túl a kevésbé filozofikus
hajlamú olvasókat" - de igen.
kevésbé filozofikus hajlamú olvasó.


1997. szeptember 1. - hétfõ, 13 óra 31 perc
Állapodjatok meg!
qtya


1997. szeptember 1. - hétfõ, 13 óra 27 perc
qutya sok a helyesírási hiba. Lassabban!
qutya


1997. szeptember 1. - hétfõ, 13 óra 15 perc
Fiatalok>

Szerintem ezt lehetne torvenyben is szabalyozni. Tehat csak akkor lehessen fotot csinalni valakirol, ha az beleegyezet, vagy torvenybe utkozot csinal (perverzio stb.).

Akik ugy erzik ez vele jar>
Mi lenne, ha rolatok kitalanak, hogy pl. milyen szep nagy fuled van, jonne a sajto nagy fotoval a cimlapon. (beul persze semmi erdekes, 3 sor a temarol.) A fotosok uldoznenek, hogy le birjak azt a nemes szervet fenykepezni. Jo lenne mi?

Di, nem sajtoszemelyiseg akart lenni, hanem politikus, amikor kozszerepelt azt valalta is.
De ahhoz senkien semmi koze, hogy kivel mit csinalt. Mi kivetni valo van abban, hogy egy fiatal elvalt no hapsizik?

Az ejjszakai menekules szerinem nem az abban a pillanatban torteno fenykepezes ellen iranyult, hanem a masnapi programokon. En ugy hallotam, hogy a papa...-k kovetnek tuzon vizen at, Ok gondolom le akartak volna razni a papa...-kat.

Udv> Kreta King


1997. szeptember 1. - hétfõ, 12 óra 51 perc
döme drága!
De mindig kicsivel, így döme, mert a Döme én vagyok ugyebár!
No most, Tocsik a magyar ujságírókat vágta át, persze azt sem Ő találta ki. A külföldieket nem tudta volna. Mellesleg az egészről eszembe jutott valami: Angliában a középkorban LEÜTTETTÉK, ma ELÜTTETTÉK.
Döme


1997. szeptember 1. - hétfõ, 12 óra 36 perc
Szerintem semmi különbség nincsen a dögkeselyű fotósok és egyes magyar médiasztárok (lásd Nap TV) között.

Szotyi


1997. szeptember 1. - hétfõ, 12 óra 34 perc
Namost, én úgynézem, megnyertem egy pólót. Micsináljak, hogy ez itt nálam materializálódjon?

pecer@hotmail.com


1997. szeptember 1. - hétfõ, 12 óra 33 perc
Tanulság: nem kell sofört bérelni. Érdekes Neki még neve sincs, vagy csak itthon nincs. Bizonyára a jövedelme elenyésző, nem számít! A mienkhez is?
én


1997. szeptember 1. - hétfõ, 12 óra 28 perc
Miért nem sír itt mindenki? Pedig kellene! Most ez a divat. Vasárnap óta. Azelőtt meg vigyorogva olvastuk, néztük, kiváncsan lapoztuk... Én nem. Nem érdekel. Filmet azért nézek- mert jó. Hogy a színész amúgy tényleg, vagy mégse és miért, mikor? Ugyan! Meg billgétsz pornóképeire sem vagyok kíváncsi. Akár hiszitek. Talán nem is csináltat magáról! Nem így akar a köztudatba kerülni. Utál a nép? Nosza, kidobok két bögyöt, néhány garast az éhezőknek. Hogy aztán hagyjanak békén?....
Szegény Di! A halála éppen olyan, mint az élete! A CARTOON NETWORK például a TOM&JERRY alatt nyomatta képernyőn, hogy ugyan ne ezt a vackot nézzük, ott a CNN, ott a nagy hír! Kérem szépen ki kiváncsi erre?

Amúgy! Senki se lepődjön meg azon ha egy híres ember is szereti a szexet, a jó kaját, jó alakja van, szeret sportolni, veszekedni, csalni. Mindenki SZERETNE! Csak nem teheti. Talán azért olvassák el milliók a bulvárlapok hasábjait, hogy egy kicsit irígykedhessenek, vagy hogy jó tudni, hogy egy 'isten' is hibázhat, nem csak egy 'halandó'.

Taky


1997. szeptember 1. - hétfõ, 12 óra 19 perc
Annak idején Tocsik verte át a magyar újságírokat, amikor éjjel kijött hellyette egy ál-tocsik. Valahogy így kellet volna Di-nek is tenni. Összeszedhetett volna magának pár alteregót, akik jó gázsiért vállalják a lesifotósok szívatását. Amúgy meg azt nem értem, hogy ott vannak egy fasza szállodában, miért nem lehetett volna ott aludni? mentek bulizni, kocsmatériázni, vagy hová kellet annyira sietni egy béna sofőrrel. Szerintem aki elakar bújni az elis tud ha nem örökre, de egy kis ideig biztos, hogy ez megoldható. Utólag persze az ember okos, én ajánlanám az IN-KAL-t veresse szét a szemét fotósokat, amerre a Di jár arra bezúzott pofájú fotósok, szétzúzott drága fotó masinkák emlékeztetnek mindenkit NO FOTO... (egyébként a magánélet szent ez evidens. Kérdem én: ki veszi azokat a szar lapokat (van magyar verzió is), hát a nép, a tisztelt démosz aki csodált majd gyászolt ők is szereplői ennek a tragédiának.
másik döme


1997. szeptember 1. - hétfõ, 12 óra 7 perc
Hol lehet ilyen paparazzikat felbérelni ?

Lenne egy két ötletem, hogy itt Mo.-on kikről kellene egy-két jó fotót megrendelni :-) ?!

Pityóka


1997. szeptember 1. - hétfõ, 12 óra 3 perc
Nem tudom, hogy voltak e lesipuskás fotósok mielőtt Fellini megirta és megrendezte Az Édes életet Paparazzo úrral a főszerepben, de azt hiszem mindig is ilyen volt a sajtó. Nem hinném, hogy van lényegbeli különbség a komoly (elit sajtó) ill. a bulvárlapok között (a CNN reggel 1/2 8 tól, amikor bekapcsolódtam, egyfolytában ezt mutatta kisebb megszakitásokkal; 1/2 6-os Hiradó különkiadás). Azonban van határ józan ész és esztelenség között! Esztelenség követni egy lesötétitett Mergát, hogy olyan fényképet csinálhassál, amiből van már két tucat. De esztelenség 160 hajtani, pláne Párizsban, menekülve a fotósoktól, akik valahol ugy is megtalálnak. Épeszü megvárni a Ritz bejáratánál és lefényképezni a delikvenseket, és ésszerü hagyni magadat lefényképezni. Szóval, esztelenek találkozása volt Párizsban szombat éjel. Jó bil, de ki mondja, hogy nem ilyen a világ.
Másrészt, most milliók szörnyülködik, de holnap megint milliószámra veszik majd meg a szemetett, mert hát a korláltoltak ezen szoktak elélvezni. És ott vagyunk ahol a part szakad: amig van kereslet, addig lessz kinálat is. Ördögi kör. És nem hiszem, hogy a paparazzik fognak kiszálni belőle.

donvito


1997. szeptember 1. - hétfõ, 11 óra 56 perc
Trex 56-szor szereplt (mint szerző, ill. idézett)
GG csak 13-szor.
Ki itt a hangadó?
qtya


1997. szeptember 1. - hétfõ, 11 óra 46 perc
Járni jár de nem jut .
Ők ezt választották . Tehát ne is csodákozzanak semmin . Ha közszerepet válal valaki akkor válálja is fel az ezzel járó negativumot is .
GOD


1997. szeptember 1. - hétfõ, 11 óra 32 perc
Pucros Mackó!

Nagyon helyesen ragadtad meg, hogy az egyik fajta létezés a "kézzelfogható tárgyaké", "A másikra példa a matematika létezési módja.". Kiinduló pontnak ez tökéletes. Ezen a nyomon haladva rájöhetünk, hogy:
1.) A tárgyi létezés a legmagasabb rendű létezés, amit csak ismerünk,
2.) viszont beszélhetünk a tárgyak alkotó részeinek a létezéséről is, amelyek szintén tárgyak, de léteznek még:
3.) olyan tulajdonságok is, amelyek csak a tárggyal együtt létezhetnek (a tárgy hosszúsága, szélessége, tömege, stb.),
4.) ámde a tárgyak mégsem tulajdonságaik összességéből állnak, ezért tulajdonságokból nem is rakhatunk össze tárgyakat, csakis más tárgyakból, amelyek szintén hordozói valamilyen tulajdonságoknak,
5.) amelyek különbözhetnek az egyes tárgyaknál, de az közös, hogy vannak tulajdonságaik,
6.) vagyis a tárgyként való létezés úgy áll össze, hogy van valamilyen hordozó és van valamilyen struktúra, amelyek egyszerre sajátjai minden tárgynak, továbbá
7.) a tárgyak kölcsönhatásai során egyaránt megváltozhat a struktúra és a hordozó (alapanyag) mértéke is, azaz
8.) a tárgyak több-kevesebb alapanyaggal és eltérő bonyolultságú struktúrával bírhatnak,
9.) ugyanakkor világos, hogy ha semmi sincs eredet (ok) nélkül, akkor mozgásnak mindig lennie kellett, hiszen most van mozgás és a tökéletes változatlanságban soha nem jöhetett volna létre a változás oka, vagyis
10.) mozgásnak mindig lennie kellett, ezért
11.) a tárgyi létezésnek sem lehet más a lényege, mint a mozgás, továbbá
12.) lennie kell olyasminek is, ami a mozgás eredeti forrása, ami a legtisztább formában mozgás és amit Arisztotelész "örökkön mozgó/létező mozgatónak" nevezett, de amit A. Szent Tamás átértelmezett "örökkön nyugvó mozgatónak" - vagyis Istennek.
13.) Arisztotelész még beszél a lehetőségként való létezésről, amely a tárgyi létezés "előszobája", 14.) és arról is, hogy egy dolog létezhet elménkben is (a struktúrája), mielőtt megvalósítanánk.
------------------
Eddig jutott Arisztotelész.
------------------
15.) A létezés egy aktív folyamat, amelyben maga a hordozó (az anyag) a mozgás forrása is, tehát az anyag nemcsak hordozó, hanem mozgás is egyben (Dial.Mat.),
16.) Vagyis a mozgásnak van mozgása, a mozgásnak van struktúrája, a mozgásnak vannak tulajdonságai, a mozgásnak van létezése de mindezt anyagnak is nevezhetjük. A mozgás ellentmondásos, ezért az anyag és a létezés is az.
------------------
Eddig jutott a filozófia.
------------------
17.) A közönséges tárgyi létezés állandó velejárói a: tömeg (energia, gravitáció), impulzus, impulzus-momentum, elektromos töltés, és még néhány további fizikai mennyiség,
18.) ellenben hétköznapi szemléletünkkel szemben a létezésnek nem önálló velejárói a geometriai és az időbeli kiterjedés, viszont a 4-dimenziós téridőbeli kiterjedés igen, ami azt jelenti, hogy nem léteznek anyagi "pontok" sem térben, sem időben, nem létezhet az anyag abszolút nyugalma sem, mert csakis "téridő helyileg" összekapcsolódó eseménypárok létezhetnek,
19.) továbbá a láthatóság, áthatolhatatlanság, és megfoghatóság sem kritériuma a tárgyi létezésnek (lásd szuperfolyékony állapotú anyag),
20.) továbbá a tárgyaknak csak a struktúrája marad meg viszonylag stabilan, mert alapanyaguk már az elemi részecskék szintjén is folyamatosan lecserélődik,
21.) amely lecserélődés során keveredik a lehetőség szerinti és a tényleges (tárgyi) valóság, és e
22.) lecserélődésben alapanyagul az a valami szolgál, amit korábban semminek hittünk (vákuum),
23.) amelyről tehát kiderül, hogy voltaképpen az anyag alapállapota, amely tehát hordozója is a formáknak (struktúráknak) de egyúttal a mozgás eredete is (energiája divergens),
24.) vagyis a tárgyak is csak úgy viszonyulnak a fizikai vákuumhoz, mint ahogy a hanglemez barázdája a lemez anyagához képest,
25.) tehát ha azt gondoljuk, hogy pl. a hanglemez barázdája csak fogalmainkban létezik, akkor maga a hanglemez is,
26.) továbbá a jelen, amiből a jövő kialakul az bizony nem pillanat, hanem egy változó vastagságú tartomány, amelyben néha nagyon cifrán is alakulhatnak a dolgok.
27.) És a dolgok megértését csak most kezdtük.

A létezésről egyelőre ennyit. Remélem nem terheltem túl a kevésbé filozofikus hajlamú olvasókat.

DcsabaS


1997. szeptember 1. - hétfõ, 11 óra 30 perc
Most aztán tényleg le az ÚJSÁGÍRÓKKAL!!!!!! Ez még is csak sok!!! Ez még a bunkóságomat is feledteti!
Döme


1997. szeptember 1. - hétfõ, 11 óra 26 perc
Szerintem ha valaki a reflektorfénybe áll , akkor
sajnos ezzel is számolnia kell . Ez nem olyan mint a gyári melós aki hazamegy aztán vége (igaz nem is olyan életnívón él).
A megint tanú c. filmben volt egy mondás: "Ha valaki kurvának megy az ne sírjon amikor kefélik".
Tudom hogy csúnya de ez van.

A másik kérdés ki a hibás?
Tudtommal már gyártanak olyan járgányokat (onnét tudom mert itt győrben néhány romának ilyen kocsija van)aminek az ablakán nem lehet belátni hanem csak bellülről lehet kilátni. Igy aztán a fotósok fényképezhették volna a tök fekete szélvédőt.
leranta


1997. szeptember 1. - hétfõ, 11 óra 11 perc
Magánélet mindenkinek jár, még a közszereplőnek is.

hjeno


1997. szeptember 1. - hétfõ, 11 óra 10 perc
Az én órám szerint 11:09 van és még nem látok senkit, aki hozzászólt volna a témához.
Lehet hogy enyém a póló?

Janika


1997. szeptember 1. - hétfõ, 11 óra 10 perc
Szerintem mivel az egész királyi család (#include Diana) azért kapja a millió fontokat, hogy fényképezhessék oket, úgyhogy ne lepodjon már meg, ha ez torténik...

1997. szeptember 1. - hétfõ, 11 óra 8 perc
Lady Di MAGA választotta a reflektorfényt. Még a tiszteletreméltóteddyy-hez hasonló férje sem szerepelt annyit az médiában, mint ő. Ha valaki egyébként nagyon bújkálni akar, miért megy Dél-Európa szívébe, a paparazzik hazájába ? Noch dazu: nem tudom, hogy ez Frankhonban ez hogyan megy, de Budapesten a belátást akadályozó fólia beszerzése és feltetetése kb. 35-70.000 forint egy 600-as Mercire. Talán az egész dolog elkerülhető lett volna, ha valaki -akár a Ritz- kiadja ezt a mintegy 175-350 dollárt jelentő, nekem egyébként önmagában soknak tűnő összeget. Persze akkor nem lehetett volna belátni, sem elmondani: az átok fotósok üldöznek.


1997. szeptember 1. - hétfõ, 11 óra 4 perc
Nicsak csak nem én vagyok az első?

leranta@edasz.hu


1997. szeptember 1. - hétfõ, 11 óra 4 perc
Érdekes jelenség szerintem, hogy Diana hercegnő halálát gyászolják olyan emberek a média által közvetített kép szerint, akik sohasem ismerték, háziasszonyok, reflektorfénybe soha nem kerülő közemberek. Érdekes azért, mert a szomszéd tetőről leugró öngyilkos anya halála - aki két gyermeket hagy hátra, és búcsúlevelében kilátástalan anyagi helyzetével magyarázza tettét - nem indítja az embereket arra, hogy a fal mellé virágcsokrok ezreit vigyék sírva. Főleg nem egy távoli országban, mint pélsául Magyarországon, Lady Di esetében.
Azt akarom ezzel mondani, hogy szerintem nem a walesi hercegnő tragikus balesete okoz ekkora megrendülést, sokkal inkább annak a jelenségnek a "halála" amit a média "gyártott", és amire óriási igény volt a fogyasztók körében. Emlékeztetni szeretnék arra, hogy annak idején Isaura rabszolga felszabadításáért pénzt gyüjtöttek valahol. (Isaura egy brazil filmsorozat kitalált hőse volt.)
Azt gondolom tehát, hogy egy médiajelenség haláláról van szó, olyan médiajelenségről, aki maga is része és részese, szenvedője, de élvezője is volt ennek a szerintem primitív és ocsmány világnak.
Ami a paparazzi néven ismert lesifotósokat illeti, szerintem mindig is az újságírás szégyene volt az a világ - a bulvárlapok, szennylapok világa - ahol ők tevékenykednek. Nem csak ők hiénák, hanem a megrendelőik és a lapok olvasói is. És szeretném megjegyezni, hogy a legszenzációsabb fotók másnapi átvétele egyáltalán nem volt szokatlan a szolídabb mértékadó sajtóban sem, azzal az álszent megfontolással, hogy a bulvárlapok viszik el az erköcsi balhét, lenmaradni viszont mi sem akarunk.
Talán ebből a szempontból tanulságos az eset, mértékadó sajtótermékek el kell, hogy gondolkozzanak ezen. Szerintem meg is teszik.
F.G.


1997. szeptember 1. - hétfõ, 11 óra 3 perc
Nem elég az exhibicionizmusból? még magánélet is?
Mellesleg le a magánéletet gyakorló politikusokkal!!!!!!!!!!
Döme


1997. szeptember 1. - hétfõ, 10 óra 54 perc
Enyém a póló?
zsantal@mol.hu


1997. szeptember 1. - hétfõ, 10 óra 51 perc
Hol a polo?

1997. szeptember 1. - hétfõ, 10 óra 45 perc
Mindent szabad, ami nem tilos. NEM tilos fenykepezni, NEM tilos ujsagot irni, NEM tilos elolvasni az ujsagot, NEM tilos olyanokat csinalni, hogy bekeruljon az ember az ujsagba...
De nem is kotelezo.
Sok mas hires embert is uldoznek az ujsagirok, megse csinal hulyesegeket.

Walaki


1997. szeptember 1. - hétfõ, 10 óra 41 perc
Szerintem mindenkinek van maganelete, meg a sztaroknak is. Csak mi nem tudunk rola.
Kmall


1997. szeptember 1. - hétfõ, 10 óra 37 perc
Tengermély 10teletem Mindenkinek!

Természetesen jár(na), ha lehetne. De az ismertséggel sajnos együtt jár az illető magánéletében való kurkászás. Lady Di esetében persze könnyen a paparazzik nyakába lehet varrni a történteket, de nézzük végig a dolgot: ezek a fotósok azért csinálnak ilyen képeket, mert megéri, mert az újságok megveszik (bocsánat bulvárlapok). A lapok viszont azért veszik meg a képeket, mert akad olyan "olvasó", akit az ilyen érdekel. Ami ugye elég szomorú... Mert végül is mi közöm nekem akár Lady Di, akár egy holliwoodi filmsztár magánéletéhez? Miért kell betörni hozzájuk, hogy egy ruhadarabját megszerezzék, miért kell átkutatni a szemetüket?

A mellékszálról: a paparazzik (legalábbis erkölcsileg) felelőssé tehetők, mert senki nem késnyszerítette őket ilyesfajta autós-üldözésre, fotók készítésére, de az igazi felelősök azok akik az ilyen témákon csámcsognak (lásd fent).

Az érem másik oldala pedig az, hogy "az aranyhal nem bújhat el". Tehát mindenkinek, aki valamilyen szempontból híressé válik (és még véletlenül sem "elhíresül"), számítania kell a híresség árnyoldalaira is.

Aromo


1997. szeptember 1. - hétfõ, 10 óra 34 perc
:(
TREX


1997. szeptember 1. - hétfõ, 10 óra 30 perc
Jogi ertelemben biztosan nem, hisz nem fegyverrel kergettek.
Egyebkent allatira gyanus az egesz dolog:
- mi a francot akartak ennyire lefenykepezni a fotosok, hisz igazabol semmi uj dolog (szemely) nem volt az autoban?!
- miert kell egy sotetitett uveges autoval 160-nalmenekulni a fotosok elol valakinek, a vacsor utan, akit eletenek minden perceben, sokkel kinosabb helyeken is (topless napozas, stb..) fotozak eddig is?
- aki 160-nal behajt egy ilyen huppanos, kanyarodo aluljaroba, az egyszeruen ORULT vagy ONGYLKOS.

Szoval ez az egesz buzlik egy kicsit...


NrB


1997. szeptember 1. - hétfõ, 10 óra 27 perc
Póló?

butikos


1997. szeptember 1. - hétfõ, 10 óra 26 perc
Ki az első ?
Nem talán én

Laca


1997. szeptember 1. - hétfõ, 10 óra 25 perc
póló
pecer@hotmail.com


1997. szeptember 1. - hétfõ, 10 óra 22 perc
Már írtam néhány szót ezzel kapcsolatban, de még az előző 7?-hez. A lényeg az, hogy ha valaki szeret népszerű lenni, akkor se vonakodjon ennek növelése ellen, amikor nincs kedve hozzá. Vagy olyankor bújjon el, öltsön álruhát, vagy mittudomén. De ne úgy tegye, hogy ezzel másokat is veszélyeztet. Lásd enyhe sebbesség túllépés, és egy esetleges zsúfolt tömeg, nem betonfal.
Amúgy még gondolkozom a témán, később visszatérek.

Taky


1997. szeptember 1. - hétfõ, 10 óra 18 perc
póló
pecer@hotmail.com


1997. szeptember 1. - hétfõ, 10 óra 16 perc