Igazgató: Prof. BÁRSONY István DSc, H-1525 Budapest, Konkoly-Thege M. út 29-33, Tel.:+361-3922225, Fax:+361-3922226

MFA Nyári Iskola Középiskolásoknak

A jelentkezéssel kapcsolatos információk ITT.

dr. LÁBADI Zoltán #04 - NAPELEMES MÉRÉSEK NAPSZIMULÁTORON -
Témavezető: dr. LÁBADI Zoltán, Tel.:392-2694,1792, Épület:26, Szoba: fsz.13, E-mail:nemeth@mfa.kfki.hu, GEarth:(KFKI_26)

a Nap szerkezete
1. ábra. A Nap belső felépítése.

Központi égitestünk a Nap kb. 150 millió km távolságra van tőlünk, és még ebből a távolságból is képes energiával ellátni a teljes földi bioszférát. A Naptól származik nemcsak a pillanatnyilag látható napfény, szél és vízi energia, de közvetve az olyan fosszilis energiák is, mint a kőszén, kőolaj, földgáz, továbbá az élőlények (elsősorban algák és növények) testében felhalmozott energia. A Naptól függetlennek tekinthető számottevő nagyságú energiafajták a nukleáris (hasadási és fúziós), a geotermikus (ez szintén maghasadási eredetű, csak éppen a Föld belsejéből), valamint az árapály hatáson alapuló (utóbbi a Föld tengelyforgási kinetikus energiájából fakad). Hogy képet alkothassunk magunknak a távlatilag legkecsegtetőbb fúziós energiatermelés előtt tornyosuló roppant technológiai nehézségekről, érdemes egy becslésszerű számítással áttekintenünk a Nap esetét.

A Nap sugara mintegy 700 ezer km, de benne nem mindenütt, hanem csak a magnak nevezett belső részében zajlik a hidrogén fúziója héliummá, kb. 15 millió K hőmérsékleten és alig elképzelhető nagyságú nyomáson, egyes becslések szerint a Föld felszínén mérhető légnyomásnak a 340 milliárdszorosán (1. ábra)! A mag sugara viszonylag kicsi, 140 ezer km körüli. Tehát ebben a 140 ezer km sugarú gömbben szabadul fel az az energia, amelyet a Nap végső fokon kisugároz. Hogy mennyi energiáról is van szó, azt ki tudjuk számolni abból, hogy a Föld távolságában milyen sugárzási energiasűrűséget észlelünk (2. ábra). Természetesen ez az ún. napállandó sem teljesen állandó, hiszen télen közelebb vagyunk a Naphoz, és magának a Napnak a teljesítménye is ingadozik (pl. a napfolt tevékenység miatt). De durva közelítésként a napállandót vehetjük 1,4 kW/m2-nek, ezt észleljük a Naptól mért 150 millió km sugarú gömb ("R") felszínén.
Föld
2. ábra. A Föld a szinkron műholdak távolságából.

Ennek teljes felszíne 4R2p (ahol R =1,5*1011 m), behelyettesítés után: 2,8*1023 m2, vagyis a Nap összes sugárzási teljesítményét: 1,4 kW/m2*2,8*1023 m2 = 3,9*1026 W-ra becsülhetjük. Ezt az energiát kell elosztanuk a Nap magjának térfogatára, amely: 4r3p/3 (r = 1,4*108 m), behelyettesítés után: 1,15*1025 m3. Na most ha elvégezzük az osztást, akkor azt a meghökkentő eredményt kapjuk, hogy a Nap belsejében, a borzasztó nagy nyomás és hőmérséklet ellenére köbméterenként csupán alig (3,9*1026)/(1,15*1025) W = 3,4 W (!) teljesítménnyel zajlik a fúziós energiafelszabadítás. Tehát a Nap hatalmas eredő teljesítménye nem a nagy teljesítménysűrűségéből, hanem irdatlan térfogatából adódik. Ezért ha képesek is lennénk biztosítani a Nap belsejében lévő hatalmas hőmérsékletet és nyomást egyszerre és folyamatosan itt a Földön, még akkor is az lenne, hogy egy picike 3,4 kW-os "háztartási generátor" aktív zónájának térfogata ezer köbmétert igényelne, egy 3,4 MW-os kiserőműé egymillió köbmétert, egy tisztességes teljesítményű 3,4 GW-os erőműé pedig egymilliárd köbmétert, vagyis egy teljes köbkilómétert! (Ebbe a térfogatba mindenestül beleférnének az egyiptomi piramisok és a Kínai Nagy Fal összes anyaga. Szóval látható, hogy ez nem a következő évtizedek építőiparának léptéke.)

Állítsuk ezt a számot szembe azzal, hogy egy 3,4 GW-os napelemes erőműhöz (5 százalékos hatásfokot feltételezve, és a napállandót alapul véve) szükséges napelem felület nagysága: 20*(3,4*109 W)/(1400 W/m2) = 20*2,4*106 m2 = 4,8*107 m2, amely megfelel egy durván 7 km * 7 km-es felületnek. Ez sem kicsi, de tulajdonképpen már ma is a realitások tartományában mozog. Természetesen ekkora összes felületű napelem gyártásánál nem közömbös az elemek vastagsága sem. Hiszen ha csak 1 mm-nyi vastag is a napelem (bármiből), az így összesen 4,8*104 m3-t jelent. Tehát drága anyagot csak (sokkal) vékonyabb rétegben használhatunk.

(Apróbetű: Mielőtt továbblépnénk a napelemek részletezése felé, érdemes meggondolni, hogy a Nap felszínén (vagyis éppen Nap sugárnyi távolságra, azaz 700 ezer km-re a középponttól) az energia döntően termikus sugárzással távozik kifelé. Ehhez a Nap felszíni hőmérséklete kb. 5700 K. A Föld viszont 214-szer messzebb van ((150 millió km)/(700 ezer km)), és a sugárzási keresztmetszet a távolság négyzetével arányosan nő, ami azt jelenti, hogy 1 négyzetméterre vonatkoztatottan 1/2142 = 2.2*10-5 arányban kevesebb a sugárzó energia. Ezt a sugárzási energiasűrűséget viszont sokkal alacsonyabb hőmérsékleten is fenn lehet tartani, hiszen a Stefan-Boltzmann féle sugárzási törvény szerint a hősugárzás intenzitása arányos az abszolút hőmérséklet negyedik hatványával, ezért a Föld távolságában (2.2*10-5)1/4 = 0,068 arányban alacsonyabb hőmérséklet is elég hozzá, konkrétan: 5700 K*0,068 = 388 K. Emiatt pl. egy a Nap felé fordított fekete lap a világűrben a mi Naptól való távolságunkban nagyjából ennyire melegedne fel. (Illetve ennyire mégsem, mert a Nap felé is sugározna, nemcsak kifelé.))

ELEKTROMOS ÁRAM: Hogy megérthessük a napelemek működési elvét, át kell tekintenünk néhány elektromos jelenséget. Ilyen az elektromos áram is, amely legegyszerűbb esetben az ún. elektromos töltéshordozók elmozdulásával jön létre. (Apróbetű: valójában a töltéshordozók szerepe csak annyi, hogy maguk körül elektromos teret (mezőt) keltenek, az elektromos áram nem más, mint ennek a mezőnek a változása. Az előbbi változást mágneses térként (mezőként) észleljük. Ahol tehát mágneses tér van, ott elektromos áram is van valamilyen (akár belső, rejtett) formában. Ugyanakkor viszont az elektromos tér létezéséhez nem feltétlenül kellenek szabad töltéshordozók, vagyis létezik elektromos tér (mező) és annak változása is ilyen töltéshordozók nélkül, mint pl. az elektromágneses hullámokban.) A legközönségesebb töltéshordozó az elektron, de töltéshordozók lehetnek más elemi részecskék is, továbbá ionizált atomok, molekulák, vagy akár sokkal nagyobb tárgyak is. Az azonos előjelű töltések taszítják egymást, ezért egyféle elektromos töltésből túl sokat nem könnyű összezsúfolni egy helyre. Ezért pl. a vákuum nem jó "elektromos vezető", mert ha benne akadálytalanul is mozoghatnának a töltéshordozók, egyszerre csak kevés lehet belőlük jelen. Nagy intenzitású elektromos áram csak akkor jöhet létre, ha nagyjából egyforma mennyiségben vannak jelen a pozitív és a negatív elektromos töltéshordozók, egymástól elmozdulni képes formában. Ilyenkor ha bekapcsolunk egy külső elektromos teret, akkor a töltéshordozók mozgásba jönnek, amíg csak áthelyeződésükkel le nem rontják a külső teret, vagyis a pozitív töltéshordozók a negatív potenciál, a negatív töltéshordozók pedig a pozitív potenciál felé mozdulnak el. Ilyen okból viselkednek kiváló elektromos vezetőként az elektrolitok, vagy a plazma halmazállapotú anyag. Nagyszerű elektromos vezetők a fémek is. Bennük azonban a pozitív atomtörzsek elég szilárdan állnak egymáshoz képest, ezért könnyen elmozdulni csak a delokalizált vezetési elektronjaik tudnak, vagyis a fémek jó elektromos vezetőképessége az ő mozgékonyságuk eredménye. (Ha pedig valamilyen akadályok, pl. szennyeződések kerülnek az útjukba a fém belsejében, úgy a fajlagos vezetőképesség leromlik, a fajlagos ellenállás pedig fordított arányban megnő.)
n-TÍPUSÚ FÉLVEZETŐK: A fémek példájából láttuk, hogy létezik olyan vezető anyag, amelyben a pozitív és a negatív töltések összességében egyensúlyban vannak (ezért kifelé semleges), de a töltéshordozóknak csak az egyik fajtája tud elmozdulni. Hasonló jelenséget ún. félvezetőkben is ki tudunk alakítani. Ezek olyan anyagok, amelyekben nem sok (gerjesztési energia) hiányzik a delokalizált vezetési elektronrendszer kialakulásához, de valamennyi mégis. Egy-egy termikusan gerjesztett elektron ugyan mozgásba lendülhet (eredeti helyén pozitív töltésű elektronhiányt, ún. lyukat hátrahagyva), de ez csak egy picike vezetőképesség megjelenéséhez elég. A vegyérték héjhoz tartozó elektronok döntő többsége a germánium, a szilícium és a gyémánt esetében is erős kovalens kötésben marad a tetraéderesen szomszédos atomok felé. DE MOST JÖN A TRÜKK: ötvözzünk mondjuk a szilíciumba olyan atomokat, amelyeknek 1-gyel több elektronjuk van a vegyérték héjon, pl. foszfort (donor)! A foszfor 5 külső elektronjából 4 részt tud venni a környező kovalens kötésekben, de az ötödiknek már erre egyszerűen nem marad lehetősége (nincs kivel)! Ezért az ilyen elektronok különösen könnyen leszakadnak és delokalizálódnak, amivel is már szobahőmérsékleten is vezetővé teszik a félvezetőt. Ezt a fajta elektromos vezetést nevezzük n-túpusúnak. Hogy mire jó ez nekünk? Várjunk még egy picit!
p-TÍPUSÚ FÉLVEZETŐK: Az előbbi mintájára tudunk csinálni egy még trükkösebb elektromos vezetési formát is. Ötvözzünk a szilíciomba ezúttal egy 3 vegyértékű anyagot, pl. bórt (akceptor). Miután a bórnak csak 3 elektronja tud a szomszédos Si atomokkal kovalens kötéseket kialakítani, a negyedik Si atom megfelelő elektronja magányos marad. Habár elektromosan semleges ez a rendszer, a nem lezárt elektronhéj miatt energetikailag mégsem kedvező. Könnyen előfordulhat, hogy csapdába ejt egy elektront valahonnan a szomszédból, és így zárja le az elektronhéjat. A baj csak az, hogy ezután a szomszédban az elektronhiány miatt keletkezik egy egységnyi pozitív töltés, amit jó eséllyel más szomszédoktól kölcsönvett elektronok pótolnak, s így a pozitív töltésű elektronhiány, azaz a lyuk mozogni képes. Ezt a fajta elektromos vezetést hívjuk p-típusúnak.
p-n ÁTMENET (avagy amikor a majom a vízbe ugrik...): Alakítsunk ki egy p-típusú és egy n-típusú félvezető réteget egymással szoros érintkezésben! Vajon mi fog történni? Nos, az n-típusú rétegben a fölös negatív elektronok tudnak mozogni, a p-típusúban meg mondhatni a pozitív lyukak. Miután a kétféle réteg érintkezik egymással, ezért amiből több van valahol, onnan részben átdiffundál oda, ahol meg kevesebb. Vagyis az n-típusú réteg mozgékony elektronjai részben átkerülnek a p-típusú rétegbe, a p-típusú réteg lyukai pedig részben átkerülnek az n-típusú rétegbe és ott rekombinálódnak (egyesülnek) egymással. Mindkét folyamat azt eredményezi, hogy a p-típusú réteg elektromosan egyre negatívabb, az n-típusú réteg pedig egyre pozitívabb lesz, ugyanis a rekombinálódott elektron-lyuk párok nem semlegesek, hanem a p-típusú (ún. lyukvezetésű) tartományban negatív töltésűek, az n-típusú (elektronvezetésű) tartományban pedig pozitívak! A diffúzió és a vele járó rekombinációs folyamat azonban hamarosan megtorpan, hiszen az így kialakuló elektromos tér (ebben az ún. tértöltési tartományban) a diffúzió ellenében hat. Miután beállt a dinamikus egyensúly, a p-n átmenet 2 oldala egymás közvetlen közelében kondenzátorszerűen feltöltött. Ezen elektromosan feltöltött tartományban alig maradnak szabad töltéshordozók (amiért is kiürített rétegnek is nevezik). Másszóval, az elektromos feltöltöttséget nem a még szabadon mozgó, hanem éppen hogy a csapdába esett, egymással rekombinálódott lyukak és elektronok okozzák!
EGYENIRÁNYÍTÁS: Az előbbi p-n átmenet különösen viselkedik külső elektromos feszültség hatására. Ha a p-típusú rétegre (amely egyébként is negatív feszültségre töltődött fel a diffúzió és a rekombináció miatt) további negatív feszültséget, az n-típusú rétegre pedig pozitív feszültséget kapcsolunk, akkor a diffúzió ellenében hatunk, vagyis a korábban átdiffundált töltéshordozókat mintegy visszaszipkázzuk a kiindulási helyükre. Azután "ennyi", további látványos dologra már nem számíthatunk, mert az n-típusú réteg mozgékony elektronjai a külső pozitív elektróda (anód), a p-típusú réteg mozgékony lyukai pedig a külső negatív elektróda (katód) felé mozdulnak el, és így egyáltalán nem maradnak töltéshordozók a p-n átmenet közelében, következésképp elektromos áram is csak egy nagyon picike tud megmaradni (az ún. záró irányú áram).
Ha fordított polaritással csatlakozunk a p-n átmenetre, tehát pozitív feszültséget adunk a p-típusú rétegre és negatívot az n-típusúra, akkor mintegy továbbszivattyúzzuk a diffúzió révén átjutott töltéshordozókat, s így nem engedjük meg, hogy a töltésfelmozódás miatt leálljon a diffúzió (és a rekombináció). Az így kialakuló ún. nyitó irányú áram exponenciális függvénye lesz a nyitó irányú előfeszítésnek. Ahhoz, hogy az áramerősség komoly mértékű legyen, Ge esetében minimum 0,2 V körüli nyitó feszültség, Si esetében pedig minimum 0,6-0,7 V szükséges. A p-n átmenetnek ezt a különös viselkedését felhasználhatjuk arra, hogy váltakozó irányú feszültségeket (áramokat) egyenirányítsunk, mert hiszen a p-n átmenetet tartalmazó ún. dióda lényegében csak az egyik irányú áramot engedi át magán.

p-n napelem rétegfelépítése
3. ábra. Egy p-n átmenetes napelem rétegfelépítése.

p-n ÁTMENETES NAPELEM:
Témánk szempontjából fontos pontra érkeztünk, mert mostmár megérthetjük a p-n átmenetes napelemek működését. Ezt ugyanis legegyszerűbben egy nagy felületű p-n átmenetes diódaként képzelhetjük el, amely úgy van kialakítva, hogy a fény bejuthasson a p-n átmeneti réteg környékére (3. ábra). Ennek érdekében a fölső n-típusú félvezető réteg vékony és átlátszó, amiként a tetején lévő elektromos kontaktus is úgy van kialakítva, hogy ne árnyékolja be a napelem egészét. (Az antireflexiós réteg szerepe is fontos, mert nélküle a fény akár 10-15 százaléka is egyből visszaverődne.) A működési mechanizmus ezek után a következő: a napelem belsejében lévő p-n átmenetnél a töltéshordozók diffúziója és rekombinációja miatt eleve kialakul a tértöltési tartomány (lásd a p-n átmenetnél leírtakat), amely az n-típusú rétegnek pozitív, a p-típusú rétegnek negatív töltést ad. Amikor a napfényből származó foton elnyelődik a p-n átmenetben vagy a környékén, akkor a foton energiájából gerjesztődik, azaz felszabadul egy elektron-lyuk pár. Ezek akár újra rekombinálódhatnak, és akkor az elnyelt energia végül hővé alakul, de az is előfordulhat, hogy diffundálni kezdenek és elkerülnek egymás közeléből. Ha a diffúziós mozgás során találkoznak a p-n átmenettel, akkor az ott lévő elektromos tér módosítja mozgásukat: az elektronokat az n-típusú réteg felé, a lyukakat pedig a p-típusú réteg felé lódítja. Vagyis a tértöltési tartománynak töltésszétválasztó hatása van. Így a napelem fölső és alsó elektródái között mérhető nagyságú elektromos feszültség jön létre, amely elektromos áramot is eredményezhet, ha összekötjük az elektródákat. Ha nem kötjük össze az elektródákat, akkor sem nő a napelem feszültsége bármeddig, hiszen a napelem egy nyitó irányban előfeszített p-n átmenetként viselkedik (lásd az egyenirányításnál leírtakat), vagyis a feszültség növekedésekor exponenciálisan nőni kezd az önkisülése is. Minthogy Si diódáknál 0,6-0,7 V körül meghatározóan naggyá válik ez a nyitó irányú áram, várható, egy egy Si napelem cella feszültsége a napfény hatására ennél csak kisebbre nőhet, pl. maximum 0,5 V-ra.

Si p-n átmenetes napelem
4. ábra. Si p-n átmenetes napelem a fölső elektromos elvezetésekkel.

KÜLÖNFÉLE NAPELEMEK:
Természetes dolog, hogy ha már tudunk elektromos energiát előállítani a napfényből, akkor azt szeretnénk minél jobban tenni. Sokféle szempont van, pl. számít a napelem hatásfoka, előállítási ára, bonyolultsága, a felhasznált anyagok mennyisége és fajtái (esetleges mérgező hatásaik) tartóssága, megengedhető üzemi hőmérséklete, sugárállósága (itt főleg a béta, alfa, neutron és más részecske sugarakat kell érteni), anyagainak újra felhasználhatósága, stb. Alig lehet felsorolni az összes szempontot. A konkrét felhasználáson múlik, hogy mikor melyik mennyire fontos. Az űrkutatásban pl. elsőrendű szempont a jó hatásfok, a széles működési hőmérsékleti tartomány és a sugárállóság, de nem annyira kritikus az ár. Egy "háztáji naperőműnél" viszont nem igazán érdekes a sugárállóság, sem a legeslegjobb hatásfok, ámde az olcsóság és könnyű kezelhetőség annál inkább. Ezért e sokféle igény kielégítésére sokféle napelemet is gyártanak (4-5. ábrák).
vékonyréteg napelem
5. ábra. Vékonyréteg napelem rugalmas műanyag fólián kialakítva.

A fentebb említett 3,4 GW-os hipotetikus naperőművünkhöz pl. nagyon sok drága szilíciumot kellene felhasználni, ha hagyományos napelemben gondolkodnánk. Ez már csak azért is akadályba ütközik, mert a napelem gyártó ipar eddig úgyszólván a chipgyártás maradékából volt kénytelen gazdálkodni. Egy nagyon perspektivikus módszer, hogy a drága alapanyagokat csak olyan vékony rétegekben használjuk fel, amilyenekre valóban szükség is van. Ezzel szemben pl. a 3. ábra szerinti napelemben a p-típusú réteg képezi a "napelem testét", vagyis anyagának döntő többségét, tisztán mechanikai okokból. Jobb lenne nem a szilíciumot pocsékolni erre. Ha az egyes rétegeket mondjuk vákuumpárologtatással alakítjuk ki, akkor ezt meg tudjuk tenni akár olcsó üvegre, vagy még olcsóbb műanyagra is. Megfelelően okos, többszörös rétegszerkezettel elérhetjük azt is, hogy a Napból érkezó különféle hullámhosszúságú fotonok ha különböző rétegekben is, de egyre nagyobb hatásfokkal nyelődjenek el és generáljanak elektron-lyuk párokat. A több beépített p-n átmenet (multi-junction, triple-junction) ugyanazon frekvenciájú (hullámhosszú) fotonoknál is előnyös, ugyanis a keltett elektronok és lyukak így nagyobb valószínűséggel találkoznak valamelyik p-n átmenettel - márpedig ez szükséges a fotoelektromos, avagy fotovoltaikus hatás létrejöttéhez, vagyis hogy a fény hatására szétválasztódjanak a pozitív és a negatív töltések. Hasonlóan arra is trükköket lehet használni, hogy a már felszabadított töltéshordozók minél nagyobb arányban elérjék a gyűjtő elektródákat (vagyis mielőtt rekombinálódhatnának egymással).
CIGS napelem rétegfelépítése
6. ábra. A CIGS napelem rétegfelépítése.

Manapság az egyik legnépszerűbb vékonyréteg napelem struktúrát láthatjuk a 6. ábrán. (Ezt a fajtát kutatjuk, illetve fogjuk gyártani nálunk is.) Ennek a hordozója (alapja) közönséges ablaküveg, a p-típusú félvezető réteg pedig nem p-donorral szennyezett szilícium, hanem CuInGaSe2 (réz-indium-gallium-diszelenid), rövidített nevén CIGS, az n-típusú félvezető pedig CdS (kadmium-szulfid). A fém kontaktusok (felül Ni/Al, alul Mo) már ismerősek lehetnek. Újdonság a két felső ZnO (cink-oxid) réteg, amelyek az elektronok összegyűjtésében játszanak szerepet - és természetesen áteresztik a fényt. Ennek a napelem fajtának a hatásfoka a relatív olcsósága mellett viszonylag magas, akár 20 százalék közelében is lehet!

A napelemek fejlesztésénél természetesen nagyon fontos pontosan mérni tudni, hogy mire is képesek. Sajnos erre a célra a valódi Nap alig használható, hiszen az állásától és a légköri viszonyoktól függően folyton változik észlelhető fényereje és spektruma. Kézenfekvő ötlet valamilyen mesterséges fényforrást használni, ám erre nézve is vannak követelményeink, pl. hogy elegendően nagy fényt adjon ki, megfelelően stabilan és spektrális összetételben, esetleg geometriailag is egy meghatározott irányból, stb. A spektrális összetétellel pl. az a helyzet, hogy a Nap felszíne egy 5700 K hőmérsékletű anyagként sugárzoz, viszont az izzószálakban használt wolfram már fele ekkora hőmérsékleten is megolvad, ezért csak alacsonyabb hőmérsékleten tudjuk működtetni. Ez viszont a Wien-féle eltolódási törvény miatt azt eredményezi, hogy sugárzása erősségének maximuma a nagyobb hullámhosszak felé tolódik el, vagyis kissé sárgásabb lesz a fénye. (Kisülési lámpákat, fénycsöveket és LED-eket eleve nem használhatunk, mert jellemzően nem is folytonos a spektrumuk.) Ezt a hibát színszűrőkkel bizonyos fokig korrigálhatjuk, illetve a korrekciót sokszor már magánál az izzólámpánál megteszik, és egyúttal megadják azt is, hogy az izzónak mekkora az ún. színhőmérséklete, vagyis hogy milyen hőmérsékletű ("feketetest") termikus sugárzó bocsátana ki ilyen spektrumú fényt. Az általunk a napfény szimulálására használt izzórendszert láthatjuk a 7. ábrán.

napszimulátor
7. ábra. Napszimulátorként használt izzórendszer.




A FELADAT:
Napelem modul minősítő mérések napszimulátoron.

A gyakorlat célja a laborban rendelkezésre álló különböző napelem modulok áram-feszültség jelleggörbéinek mérése mesterséges megvilágítás mellett, különbözö paraméterek függvényében (mint hőmérséklet és intenzitás). Itt olvasható a berendezés leírása (fotókkal).

SZÜKSÉGES ELŐISMERETEK:
A középiskolai fizika tananyag elektromosságtani részének alapos ismerete szükséges. Ezen túlmenő speciális tudnivalók is megtalálhatók a Kempelen Farkas Digitális Tankönyvtár oldalain: http://www.hik.hu/tankonyvtar/ (ezen az oldalon túl is lehet böngészni, akit érdekel). Bátrabbaknak ízelítőül itt egy kissé "tudósabb" magyar nyelvű cikk is: "Napelemtechnológiai Innovációs Centrum az MTA MFA-ban", amely részletesebben mutatja be az intézet és a labor tevékenységét. A projekt hivatalos honlapja pedig itt található: "Napelemtechnológiai Innovációs Centrum".







ELÉRHETŐSÉGEK:
Témavezető: dr. LÁBADI Zoltán, Tel.:392-2222-3528, Bp. XII. Konkoly-Thege M. út 29-33, Épület:26, Szoba:13, E-mail:labadi@mfa.kfki.hu, GEarth:(KFKI_26)

Utolsó frissítés: Thu, 06 May 2010 05:22:30 GMT, Számláló: