
HELYSZÍN és MEGKÖZELÍTÉS
Az MTA MFA csodálatos természeti környezetben található Csillebércen, a
KFKI kampusz területén (1121 Budapest XII., Konkoly-Thege
Miklós út 29-33, 26. épület), a
Csillebérci Ifjúsági és Szabadidő Központ
tőszomszédságában, csupán 20 percnyi sétára a budapestiek kedvenc kirándulóhelyétől, a Normafától
(ahol télen síelni lehen, nyáron pedig kirándulni a Budai Tájvédelmi Körzet szebbnél
szebb részeire). A közelben található a
Széchenyi-hegyi Gyermekvasút (volt Úttörővasút), a
Zugligeti Libegő, a János-hegyi
Erzsébet-kilátó,
de nincs messze (még gyalog sem) a nagy budapesti
Széchenyi-hegyi TV adótorony
(Budapest legtöbb helyéről látható), vagy az Európa szerte is ritkaságnak számító
Budapesti Fogaskerekű Vasút.
Akinek a számítógépén telepítve van a
Google Earth nevű program, az virtuálisan
már egyetlen klikkeléssel is eljuthat az imént említett helyekre:
Fizikailag a KFKI Telephelyet tömegközlekedési eszközzel legkönnyebben
a 21-es (korábbi 90-es!) autóbusszal érhetjük el a fölső végállomásnál, amelyre célszerűen a
Moszkva-téren (új neve Széll Kálmán tér) szállhatunk fel (az alsó végállomáson).
Reggel KFKI különbuszok is indulnak a Moszkva-térről
(pár méterrel arrébb), amelynek előnye, hogy gyorsabb és nem kell rá BKV vonaljegyet venni.
A különbuszok menetrendje itt,
a 21-es BKV buszoké pedig itt, illetve a
visszafelé viszonylaté itt olvasható.
A Moszkva-térre a főbb vasúti pályaudvaroktól Metróval juthatunk el. A piros alapszínű 2-es Metró
(M2) Moszkva-téri állomásán válthatunk
Hetijegyet is (bruttó 4600 eFt-ért),
amely érvényes a metró, a busz, a troli, a villamos, a fogaskerekű és a HÉV járatain,
Budapest közigazgatási határain belül. A vasúti pályaudvarok közül a
Déli PU-t és a
Keleti PU-t az M2 metróvonal érinti, míg a
Nyugati PU-t az M3 (kék) metróvonal, amelyről a
Deák téren tudunk átszállni az M2-re. Ha a
Kelenföldi PU-ra érkeztünk, akkor legcélszerűbb
vonatot váltani és egy másikkal bejönni a Déli PU-ba, ahol van megállója a 21-es és a
KFKI különbuszoknak. Ha vidéki (távolsági) buszjárattal érkezünk a fővárosba, azok telephelye
is többnyire közel van valamelyik metró állomáshoz.
Ha valaki eljutott a KFKI főbejárathoz, ott telefonálnia célszerű, ugyanis a portán csak
külön engedéllyel, illetve mágneskártyás belépővel lehet bejönni, majd pedig később távozni.
Első alkalommal a vendégért leszalad valaki a portára, hogy megkapja a belépőjét és más
hasznos dolgokat.
Utolsó frissítés: Wed, 11 May 2011 12:55:00 GMT,
Számláló:

|