|
Az MTA MFA (Magyar Tudományos Akadémia, Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézet)
rendszeres időközönként, évente legalább egyszer tart egy ún. nyílt napot, amikor is bárki
legalább 14 éves (személyigazolvánnyal vagy útlevéllel rendelkező) állampolgár megtekintheti
az intézményt és kutatóit, a tudományos berendezések működését, hallgathat tudományos ismeretterjesztő
előadásokat, de módjában áll beszélgetni is a tudományt érintő kérdésekről (avagy saját
tudományosnak vélt :-) ötleteiről). A nyílt nap pontos idejét többnyire pár héttel előre
jelezzük honlapunkon. (Általában október-november környékén valószínű.) Előzetes egyeztetés
révén lehetőség van rá, hogy más időpontban is fogadjunk érdeklődőket, pl. akár egy teljes
középiskolai osztályt! (A korábbi nyílt napok anyagait az "Előbb" és a "Később" gombokra
klikkelve tekinthetjük meg.)
(Az intézetet megközelítése tömegközlekedéssel a 21-es busszal történhet a Széll Kálmán térről.)

Utolsó frissítés: Thu, 24 Nov 2011 12:00:02 GMT,
Számláló:
|