2010. május 27., csütörtök

Edupress Tükör

Az Edupress Tükör szolgáltatás azok számára lehet hasznos, akik információval rendelkeznek vagy épp információt várnak a felsőoktatás, tudomány, kutatás-fejlesztés, egyetemek és főiskolák várható eseményeiről, programjairól, kiadott dokumentumairól. Az Edupress Tükör csatornában térítésmentesen jelenhet meg minden felsőoktatáshoz kapcsolódó, közérdeklődésre számot tartó információ.

Középiskolásoknak hirdet nyári kutatótábort az MTA
2010-05-18 12:38:00 - Budapest - [KARRIER - TÜKÖR]

A reálszakok népszerűsítése érdekében a Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézete (MTA MFA) idén nyáron immár harmadik alkalommal rendezi meg hagyományos nyári táborát. A június 21. és 25. között megrendezett eseményen a kiválasztott 10. és 11. évfolyamos középiskolás diákok huszonhárom, az intézetben folyó nemzetközi színvonalú kutatás valamelyikében vehetnek részt. Az érdeklődők május 31-ig jelentkezhetnek.

A jelentkezők közül kiválasztott húsz hallgató a program szerint egy teljes munkahéten át bekapcsolódhat a multidiszciplináris intézetben folyó kutatások valamelyikébe, mérnöki ötleteket csenhet el az élővilágból a lepkék színképzését tanulmányozva, vagy éppen napelemes méréseket végezhet napszimulátoron. Az MFA által szervezett tudományos tábor különlegessége, hogy a diákok nem száraz rutinfeladatokat kapnak, hanem valódi kutatási eszközökkel, létező tudományos témákba kapcsolódhatnak be. Ezáltal megismerhetik a kutatói munkát és pályát.
"A természettudományok népszerűtlensége egyre aggasztóbb méreteket ölt, jóllehet ezek a szakmák kecsegtetnek a legjobb anyagi és elhelyezkedési lehetőségekkel, Magyarországnak pedig stratégiai kitörési pontot jelenthetnek az innovációban" - fogalmazott dr. Bársony István professzor, az MTA MFA igazgatója, majd hozzátette: "a kutatóintlézet által koordinált Integrált Mikro/Nanorendszerek Technológiai Platform 2009-es stratégiája szerint is a mérnök- és természettudományos képzést kell alapjaiban megreformálni, azok népszerűsítését már a középiskolában el kell kezdeni."
A június 21. és 25. között megrendezett nyári táborban az idén még nem érettségiző diákok huszonhárom kutatási téma közül választhatnak. A jelentkezés során a tanulóknak először is ezeket kell áttanulmányozniuk, majd pályázatukban megfogalmazni, hogy kedvenc témáikban mi ragadta meg őket leginkább, mi mindent szeretnének kipróbálni, illetve milyen fejlesztési ötleteik vannak. Az MTA MFA Bíráló Bizottsága által így kiválasztott húsz fő, mentorok segítségével ismerkedhet meg a kutatási területekkel. Számukra az intézet térítésmentes utazást, ellátást és szállást is biztosít az intézmény területén. A Tanuljunk egymástól! névre keresztelt táborba internetes pályázat útján jelentkezhetnek az érdeklődők május 31-ig, az ország, valamint a Kárpát-medence bármely magyar nyelvű gimnáziumából. A felkínált kutatási területek részletes tematikája itt olvasható.
(http://www.edupress.hu/)

| Impresszum | Jognyilatkozat | powered by PSP Hungária © 2008 | | Google PageRank