Tudblog

MTA-tábor a tudományért rajongó középiskolásoknak

2009.05.26. 11:20 - Index

Biztos állás, válságban is prosperáló ágazat és egy kicsi, nyersanyagkincsekben szegény ország számára is reális jövőkép: ez a tudásalapú gazdaság. Ennek megvalósulása érdekében a Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézete (MTA MFA) immár másodszor rendez rendhagyó nyári tábort, nyitott kapukkal várva a 2. és 3. évfolyamos tehetséges középiskolás fiatalokat, akik még közel egy héten át jelentkezhetnek a különleges programra.

Idén is vendégül látja laborjaiban a kísérletező kedvű diákokat az MTA MFA, hogy ezzel is serkentse a természettudományok iránti csökkenő érdeklődést Magyarországon. A nemzetközi hírű kutatóintézet közreműködésével olyan világszerte jegyzett fejlesztések folynak, mint például a csillagorrú vakond tapintórendszerének reprodukálásával kifejlesztett robottechnológiai érzékelés, vagy a gázérzékelő mesterséges orr.

„A tudásalapú gazdaság nem alakul ki magától, ahhoz a társadalom együttes szándékára van szükség. Intézetünk azonban minden lehetséges lépést megtesz, hogy erre az útra segítse az országot, és ehhez az érdeklődő fiatalok jelentik a kulcsot" - fogalmazott Dr Bársony István professzor, az MTA MFA igazgatója, aki szerint a természettudományos képzés elősegítése azért az egyik legjobb befektetés, mert erre a tudásra tipikusan a világgazdaság válságálló ágazataiban van szükség, ami nem csak az egyén, de egész Magyarország számára hosszú távú jövőt biztosíthat.

A 2009. június 22. és 26. között megrendezett „Tanuljunk egymástól!" című nyári tábor a beérkezett pályázatok alapján húsz diák számára nyújt térítésmentes lehetőséget a programban való részvételre. A jövő generációját vendégül látó MTA MFA több tudományág - a fizika, kémia, biológia és a mérnöki tudományok - eredményeit magába foglaló ún. multidiszciplináris kutatóintézetének laboratóriumában az egyhetes kutatómunka során a gyerekek olyan aktuális kérdésekre kaphatnak választ, mint például hogyan készül egy chip, vagy akár arra, miként működik a napelem. A kísérletezések és kutatások valódi gyakorlatot biztosítanak, melyekbe akár egyéni, eredeti ötletek is bevonhatók, így ösztönözve a diákok kíváncsiságát, felderítő kedvét. A 16-18 éves diákok internetes pályázat útján jelentkezhetnek 2009. június 1-jéig. A tábor minden érdeklődő, tehetséges fiatal jelentkezésére számít a Kárpát-medence valamennyi magyar nyelvű középiskolából határon innen és túl, a régió jövőbeni versenyképessége megteremtésének reményében.

Kommentek

  • 2009.05.26 11:47:31dark future

    Nagyon jó ötlet, még több ilyet!

  • 2009.05.26 13:37:23Attilajukkaja

    Van. Pl.:
    http://www.chemres.hu/aki/index_hun.htm

  • 2009.05.26 14:41:40DcsabaS

    A cikkből kimaradt a honlap címe:
    http://alag3.mfa.kfki.hu/mfa/nyariiskola/

    A tábor ingyenes, a témák érdekesek, a programok izgalmasak! Egyenesen TILOS :-) kihagyniuk természettudományos érdeklődésű fiataloknak!

Szóljon hozzá!

Felhasználó:
Max 2000 karakter

Friss kommentek

Keresés

Bookline - könyv

C-travel ajánlatok

OnGo beszámolók

  • Buggyzás a Kanári-szigeteken
    Buggyzás a Kanári-szigeteken Nagyon jókat lehet túrázni Corralejo környékén, vannak vízi túrák merüléssel, üvegfenekű hajós túrák és van a buggyzás.
  • Korfu - gyönyörű, de nem tökéletes
    Korfu - gyönyörű, de nem tökéletes Nagy a drágaság és huncutak a görögök ott, vigyázni kell, nehogy átvágjanak! Összességében a kaját és a repülő rovarokat leszámítva, álomnyaralás volt.
  • Akciós repülőjegyek Madridba
    Akciós repülőjegyek Madridba Május 25 - június 1 közötti foglalás esetén repülőjegyek kedvezményes áron. Budapest-Madrid 56276 Ft / főtől.

Honfoglaló

hirdetés